Harangszó, 1936
1936-01-01 / 1. szám
1936 január 1. HARANGSZÓ 3 A nagy reformátor. 7. Luther és s%x, Iskola. Van zóna-eső és van országos esőzés. A zóna-eső csak keskeny főldsávcn nyargal végig. Talán oly bőven zuhog, hogy eláztat és iszapba fojt mindenjt, de tíz kilométerrel odébb már szomjasan halódik a cserepes földkéreg áléit növényzete. Az országos esőzés pedig hatalmas földarabokat öntöz meg s talán egy egész ország széles mezőségén indul új virulás áldott permetege nyomán. Az embervilágban vannak híres feltalálók, akik az életnek egy bizonyos területén alkotnak nagyszerűt valami pompás felfedezéssel. S vannak termékenyítő szellemóriások, akik az élet egész területén új lélek- virulást indítanak meg. Ilyen szellemóriás volt Luther is. Templomtisztító küldetéssel jött, de az iskola történetében is korszakalkotó volt a szolgálata, Isten prófétája volt, de mint a nép tanítómestere is halhatatlan. A reformáció mérhetetlenül több, mint új iskolapolitika, vagy az emberi művelődésnek egy új fejezete, de mint minden téren, úgy az is- kolaiigy területén is hatalmasan éreztette a maga jótékony hatását. Luther korában az iskoláztatás elhanyagolt volt. Sok minden előbbrevaló volt, mint az ifjúság iskoláztatása. Luther gondoskodásába vette a „szegény, boldogtalan, elhagyott“ ifjúságot. Szenvedélyes szavakkal zörget a közvélemény lelkiismeretén az ifjúság gondos iskolai nevelése érdekében. „Annak okáért kérlek titeket mindnyájatokat, kedves uraim és barátaim, az Istenért és a szegény ifjúságért, ne tartsátok ezt a dolgot csekélységnek, mint sokan teszik. Mert komoly és nagy dolog ez. Krisztusnak és a világnak ügye fordul meg azon, hogyha mi az ifjúságon segítünk és lendítünk. Édes uraim, mennyit költünk évenként puskákra, utakra, hidakra, gátakra és sok más hasonló dologra..., hogyne kellene ugyanannyit költenünk a szegény elhagyott ifjúságra is, hogy egy-két ügyes embert adhassunk melléje, mint iskolamestert“. — írja egyik könyvében. „Ha a török elleni háborúra eev forintot adunk, akkor az ifjúság nevelésének ügvére legalább száz forintot kell adnunk“, — írja más helyen. A mostohasorsú, kitaszított ifjúságot kevesen vették úuv gondoskodó szeretetükbe, mint a nagy reformátor. Luther korában az iskoláztatás szórványos volt. Áldásaiban csak kevesek: a gazdagok és páni pályára készülök részesülhettek. Ezzel szemben Luther az általános jellegű népiskolák felállítását sürgette. Mikor pedig Luther a nőnevelést is szorgalmazta, szinte egészen új hangot ütött meg ezen a téren. Nem állítjuk, hogy a népiskola Luther találmánya, de az bizonyos, hogv az általános népnevelés rendkívül fontos ügye Luthernak a közvélemény lelkiismeretét megdöngető hatalmas szaván keresztül tette meg első legjelentősebb lépését a megvalósulás felé. Luther a tudósok fövegévet. szeret és a sok milliók közelít ott vagyok én is, de a leghívebb minden milliók között. EUFÉM1A: Szeretsz? VLADIMIR: Szeretlek lángoló lelkem minden hevével. (Letérdel előtte, de Eufémia magához emeli, aztán csókolják egymást.) KÁLMÁN (már előbb megjelent észrevétlenül a háttérben, mögötte két testőre. A feje fekete kendövei átkötve, mint akinek a feje fáj. Mindent hallott. Előlép. Eufémiához): Te céda, te becstelen! Még ebben az órában elhagyod Esztergomot és az országot. EUFÉMIA (F*ár percig szótlanul néz farkasszemet a királlyal, aztán kifelé indul, de visszanéz és szól): Megvetlek! (El.) KÁLMÁN (Vladimírhoz): Üdvözöllek, mint hercegi betörőt, aki rangodhoz méltóan nem közönséges boltba, hanem a királyi család szentélyébe törtél be, hogy magadévá tegyed a király hites feleségét. Csak ennyit cselekedtél, te nyomorult. VLADIMIR: Felség, ne sértegessen! ISTVÁN TESTŐR: (A király védelmére Vladimir elé áll, de a király egy pillantással visszaparancsolja.) KÁLMÁN: Nem sértelek, mert nincs rajtad már semmi sérteni való. Te mocsok, te rongy. VLADIMIR (előlép): Felség! (István testőr ismét két lépést tesz előre.) KÁLMÁN (a testőrökhöz): Vigyétek! VLADIMÍR: Vagy úgy! KÁLMÁN: Vigyétek! (A testőrök Vladimírt elvezetik.) 2. JELENET. Kálmán, Ágnes. KÁLMÁN: (Pár percig fél s alá jár, megáll és gondolkozik. Aztán leül és az asztalról könyvet vesz fel, felnyitja, meg beteszi. Térdén nyugtatja, jobb kezét többször a halántékához emeli.) ÁGNES: Én lelkem, jó királyom, hogy érzed magad? Eufémia... KÁLMÁN: Eufémia nevét itt többé említeni nem szabad... Nem jól érzem magam. Sajnálom, hogy a kis Bélának szemeit kitolattam, mert ártatlan volt. És meg is halt. ÁGNES: Fáj a fejed én lelkem királyom? KÁLMÁN (megfogja Ágnes kezét): A múlt éjjel a kis Bélával álmodtam. Térdelve, könnyezve, összekulcsolt kezekkel könyörgött hogv ne bántsam. ÁGNES: Hát szép múltadról és nagy cselekedeteidről, harci hősi tetteidről, hódításaidról, bölcs törvényeidről, a nemzet büszke szeretetérö), amellyel körülvesz és az egész világ becsüiéséről, amellyel neked adózik, mondd, mindezekről is nem álmodtál-e, édes ió királyom? De hiszen te az álmokban nem hiszel, mért zavarják akkor éji és nappali nyugalmadat? KÁLMÁN: Beszélj, beszélj, Ágnesem, úgy megpihenek, amikor te beszélsz. Ágnes: Én csak egy egyszerű dajka vagyok. Nekem csak szivem van hozzád, csak szívem. KÁLMÁN: Csak? Csak szived? Oh Ágnes, a földkerekség összes királyai sem adhatnak egy szerető szívnél többet. 3. JELENET. Előbbiek, Dráko. DRÁKO: Használt az orvosság, felség? KÁLMÁN: A fejem fáj. DRÁKO: Kérlek, most egy ideig ne olvassál. KÁLMÁN: Még ettől is el akarsz tiltani? DRÁKO: Az olvasás a fejfájást fokozza, a külső levegő csökkeilti. Légy mennél többét kinlt! ÁGNES: Én lelkem királyom úgy tégy, ahogy a jó Dráko mondja. (Kálmán leteszi a könyvet.) DRÁKO: Hoztam tapaszt a fülbe, amelynek az a tulajdonsága, hogy a fejben összegyűlt ártalmas nedveket, ami a fejfájást okozza, kiszívja. Ülj csendesen, felség. (Ágnes két kezével fogja hátulról a fejét, Dráko a tapaszt beteszi a fűibe, úgy, hogy kívülről nem is látszik.) így... most már jól van. A fájása rövidesen szűnni fog. ÁGNES: Oh adná a jóságos ég! DRÁKO: Most egy sétára, felség! (Elmennek.) (Folytatjuk.)