Harangszó, 1936
1936-06-14 / 25. szám
1936 június 14. HARANOSZÖ 199 Evangélikus egyházunk világhelyzete dióhéjban. 3. Norvégia. Imé, a magvető kiméne vet- n i. Norvégia a legészakibb európai ország. Jó egyharmada túl esik az északi sarkkörön. A neve is azt jelenti: észak útja. „Főterméke a jégvirág." Az evangéliom áldott magvetése azonban „észak útjá“-n is barázdára talált és a jégvirágos hómezőkön is kivirított. Az evangéliomi magvetés első kísérlete a 10. század közepe táján Haakon király alatt történt, ki Angliában nyert keresztyén neveltetést. Azután következett két Olaf nevű király. Norvég talajon ők voltak a keresztyénség tulajdonképpeni meggyökereztetöi. Köziilök az első nemcsak otthon térített, hanem útnak bocsátotta az első norvég misszionáriusokat is Izlandra s más szigetekre. A második Olaf még nagyobb buzgalommal végezte a magvetést, ö vetette meg az alapját annak a híres trondhjemi, ma nidarosi püspöki székesegyháznak is, amely sokáig koronázó helye volt a norvég királyoknak s amely ma is egyik leggyönyörűbb skandináv templom. Ez a második Olaf a pogány törzsfőnökök elleni harcban vértanúként esett él 1030-ban. De éppen ezzel győzött. A kihullott martirvér ez esetben is az egyház magvetése lett. A norvég keresztyénség innét számítható. A középkorban Róma és a királyság sokat versengtek az uralomért. Ámbár Rómának sohasem volt valami erős talaja Norvégiában. Megtisztítja az ö szérűjét. A norvég reformáció első nyomaival 1526-ban találkozunk, amikor egv Antonius nevű német barát kezdett ott királyi engedéllyel lutheri szellemben prédikálni. Erőteljes konkolyírtó munkája nyomán szép eredmény mutatkozott. A Szentlélek kezében működött a szórólapát s Isten búzája hamarosan megtisztult. ILL Keresztély király, ki közvetlen kapcsolatban állt Lutherral, 1536-ban a törvény erejével államvallássá tette a megújhodott evangéliomi keresztyénsé- get. A norvég evangéliomi keresztyénség mindig sajátos nemzeti vonásokat mutatott, bár maga az ország 1380— 1814-ig Dániával, 1814—1905-ig pedig Svédországgal állott azonos királyság politikai viszonyában. Tartsd meg ami nálad vagyon. A „norvég egyház“ alaptörvénye azonos az ország alaptörvényével. A törvényszabta jogi keretek között buzgó belmissziói munka igyekszik megtartani az ősök örökségét. A norvég egyház első és legnagyobb belmissziói munkása Hauge János volt. 1771-ben született, parasztszülők gyermekekén*. Már kora ifjúságában sokat tanulmányozta a bibliát. Luther kiskátéját és prédikációit. 1797-ben Ézsaiás könyve 6. fejezetének hatása alatt elkezdi hatalmas bűnbánati prédikációit. Az alázatos próféta munkája nyomán széleskörű lelki ébredés mutatkozik. Mivel akkor még tilos volt a nem lelkész jellegű egyének prédikálása, Hauge Jánost többször ítélték apostoli buzgolkódásáért pénzbüntetésre, börtönre és kényszermunkára. Ö azonban mindvégig hű maradt egyházához s annak falain belül vitte véghez lélekébresztő szolgálatát. Ajkával, tollával envformán szolgált. Volt olvan prédikáló körútja, amelyen 2009 kilométert gyalogolt. 1824- ben halt meg. <5 a szellemi atyja Norvégia legmunkásabb belmissziói szervének. amely hivatalosan 1854-ben alakult meg s a Norvég Lutheránus Beimisziói Szövetség neve alatt számtalan munkaágban végzi a norvég egyház otthoni munkáját. Számos kórháza, árvaháza, betegotthona, üdülőtelepe s Dr. Lunde János a norvég evangélikus egyház vezető pilspűke. látlak, legalább reggel töltsék néhány percet veled. Ezt nem engedem!... — Drága anyám!... Az édesanya beszél itt gyermekével... Micsoda finomság e jelenetben. A gyermek és édesanyja! Mintha két finom hangszer válaszolgatna egymásnak, olyan kedves, olyan szép, olyan meleg ez a beszélgetés... A szeretet nyelvén beszélgetnek itt egymással. Anya és fia. A legszebb nyelv a szeretetnek nyelve, bármely nép ajkán szóljon is... Natálián végig bizsereg valami kimondhatatlan érzést keltő melegség... Szegény ember, ki nem hallotta még a szeretetnek e beszédjét s gazdag, ki naponként beszélheti... — Sápadt vagy, fiam, sokat dolgozol!... Vigyázz magadra!... — Ez a moszkvai ügy vesz túlon-túl igénybe. Sokkal bonyolultabb a dolog, mint gondoltam. Ügyes az ellenfél s intelligens. Nem szeretnék durván reá csapni. S hozzá nő. Már niaga ez is tapintatot követel az eljárásban... s bizonyos kíméletet. — Úgy van, fiam. Csínján bánj vele. Ha nő, nem lehet oly veszedelmes. Mindamellett vigyázz magadra..., nincs senkim, mint te... s hal... Nem tudta befejezni mondanivalóját. Elfogta a sirás. Natáliának is szorítja valami a torkát... — Ne félj, édesanyám, melletted maradok én. Nem lesz nekem bajom. Nem engedné a jó Isten sem, hogy elvegyék oldaladról a fiadat. Ez Istenben bízik. Nem lesz baja, mert Isten vigyáz reá! Igazán bosszantó, gondolja Natalia. Ostoba gőg ezeknél ez a feltétlen bizalom, vagy könnyelműség!?... Valahányszor komolyabb tennivalójuk akad, azt másra, Istenre bízzák... Istenre, kit soha nem láttak. Ha úgy véletlenül rád szabadítanám Ru- jeffet, méltóságos uram, hát nem tudom, mi... akkor... alighanem... s erre hirtelen szemtelenséggel eléje áll a gondolat... S meg tudnád tenni... Natalia megtennéd, hogy Rujeff kezére adjad Alfrédet?... Nem fogná valami a szádat, hogy szólj..., nem fogná valami a kezedet, hogy ne tudj cselekedni?... Rázza fejét, hogy kirázza magából kellemetlen gondolatait, de ezek erősbödnek... Persze nem tudnád megtenni... Ott fent az az öreg asszony lefogná a szádat, kezedre tenné kezét s te nem tudnál cselekedni... Nem annak a láthatatlan nagy úrnak, az Istennek munkája-e ez?... — Édes fiam, — hangzik felülről, — mi lesz veled, ha én már nem leszek. Úgy aggódom, nem lesz senkid!... — Ott leszel az égben, a ió Istennél s onnan fogsz rám vigyázni. Értem fogsz imádkozni. Onnan is engem néz két jóságos szemed. — Igaz..., de itt is kell valakid..., ki hozza a reggelit..., ki megveti ágvadat... puhán, mint én..., kell valakid, hogv ne legvél egyedül... Asszonyka kell melléd. .. jó..., hű..., kis'feleség. .. Nem akarok előbb meghalni, Alfréd. Natalia oly erővel szorítja füléhez a kagylót, hogy fájdalmában majd felsikolt. — Meg lesz az is, jó anyám. Lesz jó leányod, ki úgy szeret, mint én. öröm lesz mellette az élet... Napsütés lesz mosolya, mely fényt és meleget áraszt öreg napjaidra... — Áldja meg a jó Isten jóságodat, fiam! Ugye nem feledkeztél meg róla, hogy jön Julia és eléje kell menned?... — Nem édesanyám. Jövő csütörtökön jön és Calaisig megyek eléje... — Nem mégy át Doverba? — Nem futja az időm, örülök, hogy Calaisig jutok. Kell is Júliának kísérő!... Azt úgy is megírja még, hogyan találkozunk, légy nyugodt, ne aggódj!... (Folytatjuk.)
