Harangszó, 1936
1936-05-24 / 22. szám
172 HARANGSZÓ 1936. május 24, kért. Amikor megdördült a nagy ég s jégverés, villámcsapás és özönvíz akarta elpusztítani országunkat, akkor felkerekedtek, ott hagyták a meleg otthont, a szántóföld barázdáit, a város zaját és falu csendjét, a mindennapi békés küzdelmet, a műhelyt és irodát, ott a szerető szíveket, a mosolygó gyermekeket, a jó öreg szülőket, ott hagytak mindent s gondolkodás nélkül indultak el, hogy ha kell, életük és haláluk árán is megmentsék népüket és hazájukat". Ezek a hősök hősi halálukkal megrendítően és meggyőzően állították szemünk elé, hogy emberi életünk csak annyit ér, ameny- nyi az áldozat benne... Ezek a hősök nem sajnálták az életüket, hanem odaadták értünk és hazájukért. S ma mit látunk? Azt, hogy sokan még mindig jobban szeretik önmagukat, mint hazájukat. Ezek a hősök nem törődtek a fáradalmakkal, a bajokkal, a nélkülözésekkel..., nem zúgolódtak, amikor a harc szinte ember- feletti dolgokat követelt tőlük s belőlünk minduntalan előtör a panasz és zúgolódás, valahányszor csak a szokottnál kissé nagyobb áldozatot követel tőlünk a haza... Ezek a hősök a legdrágábbat áldozták fel anélkül, hogy tiszteletet vagy előmenetelt vártak volna érte... Ők szenvedtek anélkül, hogy panaszkodtak volna, harcoltak és küzdöttek anélkül, hogy kérdezték volna: „mi lesz a jutalom érte?“ — s mi úgy gondoljuk, hogy hőstetteinkről szünet nélkül kell beszélnünk, hogy azokat a nagy harangra kell akasztanunk, hogy mindenki lássa és hallja. Ezek a hősök élő hittel álltak Isvesztettek vagyunk, mihelyt egy kissé nehezebb helyzetbe kerülünk. A mai napon, hősök vasárnapján ezek a hősök előjönnek sírjaikból. Kopott mundérjukban, rongyos bakancsukban, homlokukon és hadverte testükön azzal a piros sebbel, amelyet a halál csókolt reájuk, megállnak előttünk s ezt kiáltják felénk: „Tegyétek azt, amit mi tettünk! Legyetek egyek a szeretőben, az áldozatban és odaadásban! Hagyjátok végre az önzést és haszonlesést! Ezek csak mélyebben taszítanak a szerencsétlenségbe, csak megnövelik bajaitokat... Csak a népetek és hazátok iránti szeretet, csak az önátadás és önfeláldozás menthet meg, csak az vezethet a mélységből a magasba, csak annak árán jöhet a feltámadás...“ Jer, vegyük szívünkbe intelmüket s tegyük meg azt, amit mondanak, hogy a régóta várt feltámadás végre eljöjjön, ép legyen újra, ami törött, egész, ami csonka, boldog, ami boldogtalan... Áldja Isten hőseinket s hazánkat! Vitéz Bér kényt Ede, Visszaélés a keresztiéi. Monda beszél arról, hogy Nagy Konstantin császárnak egyik csatája előtt kereszt jelent meg az égen s alatta ez a felírás: „E jelben győzni fogsz.“ Nagy Konstantin ekkor megszüntette a keresztyének üldözését, állam-vallássá tette a keresztyénséget. De nagy ára lett ennek a kedvezésnek. Krisztus szent vallását politeniik mellett. Amikor a fegyverek ropogása, az ágyuk vad bömbölése pokollá változtatta a harctereket, ők akkor is Isten kezében tudták magukat s mi milyen kishitűek, milyen reményNyugosznak ők, a hős fiák, dicső csaták után . .. A csoda. Irta: dr. Schlitt Gyula, 18 — Lehetetlen! A legnagyobb lelkiismeretességgel figyelik a határt, lehetetlenség, hogy észrevétlenül tudott volna átjutni...! Megfoghatatlan...! — Ez a nő...?! — Kiáltja valaki, kit tanácsos úrnak szólítottak. — Ha ezer vámtiszt figyeli, akkor is arra megy, amerre akar. Meg sem kérdezik, honnan jön, merre megy? Utána bámulnak s még arról is megfeledkeznek, hogy megnézzék az útlevelét...! Nevetés hallatszott fentről. Natáliát valami csiklandozza. Ö is nevet. Benne van már a hiúság, ez a nyugati nyavalya. Rujeff a fogát csikorgatta, Alex csak bólintott. — Hamar beléd láttak, Natália-..! — Súgja Alex. — Nem lehet itt játszadozni, — dohogja Rujeff, — az életünkkel játszunk. Belénk harapnak, hogy itt rothadunk. Leütjük őket. Nincs más!... — Csend! — inti le idegesen Natalia. — Majd megtárgyaljuk, mi a teendő. — Ez igaz, — mondja meggyőződéssel Lohe, — jó magammal is megtörtént volna, ha nekem kell véletlenül útlevelet vizsgálnom. Csodálatos leány!... Natáliának minden csepp vére a fejében zúgott. Nagyott lélekzett s figyelt. A tanácsos beszélt. — Nincs mit várni. Kézre kell keríteni s ha a pokol fenekén is. Veszedelmes nő, míg nincs a körmünk között. — Csak vigyázni s meggondoltan! — mondja intőleg a herceg, — ha csak sejti is, hogy rajta tartjuk kezünket, odébbáll s üthetjük bottal a nyomát!... — Egyenlőre nem csinálunk semmit!... — mondja nyugodtan Lohe. — Időt kell neki engedni, hogy bátorságra kapjon, hadd lássuk, mit akar? Nem szabad neki gyanút fogni... — Ne... ne!!... — vág bele a tanácsos, — mert közben még megugrik!... Le kell fogni!... — Ez a helyes!!... — ad igazat a tanácsosnak a herceg. — Nem... nem..., — tiltakozik a rendőrfőnök, — először meg kell tudnom, ki ez a hölgy?... Lefogjuk s kisül, hogy valami amerikai filmcsillag... Nem... nem... nem akarok melléje fogni, hogy nevessen rajtunk a félvilág... Nem lehet a falnak rohanni!... — Ez igaz!... — morogják lehangoltan. — Annyit tudok, hogy orosz!... — Erősíti állítását Mirakow. — Ön is orosz s nem jut eszünkbe, hogy kémnek tartsuk. Hány orosz lett hontalan s bolyong szerte a világban!?... — Igaz!... — adja meg magát a herceg. Hangjába hirtelen szomorúság vegyült. — Na lám!... Megvárjuk a legközelebbi fellépését s akkor majd igazoltatom. Meg látjuk akkor, mely ország leánya s" mi a szándéka? Addig hagyjuk nyugodtan, ne vegye észre, hogy tulajdonképpen megfigyelés alatt áll... — A lakását sem tudod, — böki oda gúnnyal a tanácsos, — hogy akarod megfigyeltetni? — Párisból nem menekül. Intézkedtem. Lakására nem vagyok kiváncsi. Az asztalomhoz akarom ültetni s a szeme közé nézni... — Attól a parázsló két szép szemétől féltlek, Alfréd! — jegyzi meg valaki komolyan. — Ne félts, ez esetben rendőr vagyok elsősorban!... — Jó... jő..., de azok a szemek hamar elbánnak a legénnyel s akkor már a rendőr is megpuhult... Csak úgy harsan a nevetés a tanácsosnak erre a megjegyzésére. Rujeff ökölbe szorítja kezét s morog a foga között. Natáliát kábulat fogja el. Szédül. Önkéntelenül Rujeffba kapaszkodik. Rujeffnak megdobban a melle, hogy visszhangzik tőle a pince. Rettentőt villan agya. Majd végez ö velük, kik oly ve-
