Harangszó, 1936

1936-01-05 / 2. szám

12. HARANGSZÓ 1936 január 5. munkássága egészen példátlan a világtörténelemben. Több, mint 350 nyomtatott mü és 4000 magánlevél maradt utána. E tekintetben messze mögötte marad még a nagy Augusztinus is, a maga 232 könyvével. Luther müveinek első teljes gyűjtemé­nyének kiadását születésének 400 éves fordulója emlékére 1883-ban kezdték el Weimárban. Ez a sorozat 88 nagy kötet­ben körülbelül 65.000 oldalon foglalja egybe a nagy reformátor irodalmi munkásságát. Luthert könyvei megírásánál nem az írásmüvészet szem­pontja vezette. Szolgálni akart, nem gyönyörködtetni. Sem szán­déka, sem ideje nem volt arra, hogy művészileg kicsiszolja a maga mondatait. S mégis művészi alkotások az ö írásai. Nemes egyszerűség és csodálatos kife­jező készség, játszi könnyedség és hatalmas erő van bennük. Nyelvezete néha pajzán, mint a szökellő gyermek vidám kacagása, máskor félelmetes komorsággal dübörög, mint a végítélet szeke­re, néha halkan zenél, mint a lágy esti szellő, máskor harsogva zúg, mint a vihar orgonája, néha simo­gat, mint a puha anyai kéz, más­kor vág, mint az éles szablya ke­mény pengéje. ■— A reformáció gyors elterjedésének egyik mun- kálója éppen Luther harsány sza­va és hatalmas erejű tolla volt. Luther művésze volt a verselésnek is. Szerinte egy jó vers jobban megragadja a lel­ket, mint Cicerónak és Demos- thenesnek leggyönyörűbb szónok­lata. Maga is számos verset írt. A költészet mezejére sem azért Ié- pet, hogy babért tépjen magának, vagy másnak: itt is szolgálni akart. S ha költeményei nem tar­toznak is a világirodalom hivatott költő-királyainak versremekei közé, a hasznos lelki szolgálat mellett művészi érték is van bennük. El­ső költeményét két vértanú emlé­kére írta, akiket 1523-ban Brüs- selben megégettek. Még legújab­ban is fedeztek fel Gothában egy tőle származó költeményt, amelyet Bölcs Frigyesről írt. Fordított több középkori éne­ket s lefordította német vers­alakra a 12, 14, 46, 67, 130, 128. zsoltárt. Irt verset a 10 parancsolatról és a Miatyánkról is. Fordított néhányat Aezopus meséiből is. A költeményírás terén leghatalmasabb és örökértékű alkotása az Erős vár a mi Iste­nünk, amelyet 1527-ben, vagy 1528-ban írt. Hogy milyen alka­lomból, azt nem lehet bizonyosan megállapítani. Ám bizonyos, hogy birodalmak hullhatnak a pusztulásba, évezredek pereg­hetnek alá az idő orsóján, híres művészi alkotások válhatnak semmivé, de míg evangélikus ember lesz a világon, addig min­dig zengeni fog ennek a gyönyörű himnusznak hatalmas báto­rító dallama. Ma már közel 200 nyelvre lefordítva éneklik ezt az éneket szerte a világon. 1525-ben jelent meg egy énekes­könyv s abban már 24 Luther-éneket találunk. A mi dunántúli énekeskönyvünkben 10 ének található Luthertól, köztük két gyöyörű karácsonyi ének: Mennyből jövök most hozzátok, amelyet 1535-ben és Mennyből jővén az angyalok, amelyet 1542-ben írt a reformátor. Luther művésze a zenének is. Isten igéje mel­lett ifjúkorától fogva a „szent muzsiká“-:t becsülte legtöbbre. A vokális zenét, vagyis az éneket szerette legjobban. Többször beszél arról, hogy mennyire fel tudja üdíteni, el tudja pihentet­ni egy-egy szép ének. De művelte a hangszer zenét is. Ha elő­vette szeretett hangszerét, a lantot, ahogy maga mondja — „elfutottak az ördögök“. Odahaza családi körben, övéi és meg­hitt barátai jelenlétében gyakran felhangzott Lutheréknál a szent muzsika s ilyenkor gyönyörködtető és építő házi hang­versenyek szintere volt a boldog hajlék. A zenének nemcsak élvezője és előadója volt, hanem maga is szerzett zenedarabo­kat. Több szép korálja közül első helyen ismét az Erős várunk dallama kíván megemlítést. Éne­keit kimondottan gyülekezeti hasz­nálatra szerzetté. Bár nem ő aí első, aki bevezette a gyülekezeti éneket, de ő az első, aki annak állandó és rend­szeres helyet biztosított az istehtisz- teletben. Hálával gondolunk Luther nagy zeneszeretetére. Hogy meglátta benne Istennek egyik legcsodálato­sabb ajándékát és beállította azt az Isten dicsőítésének szolgálatába. Hogy az istentiszteletről nem szaggata le a liturgikus, zenei ele­meket. Egyházunk Luther szelle­méhez akar hű maradni abban is, hogy a zenei elemektől majdnem teljesen megkopott magyar evan­gélikus istentiszteletet liturgikus elemek beiktatásával ismét köze­lebb akarja vezetni az eredeti lu­theri istentisztelethez. Luthernak a gyülekezeti templomi zene iránti szeretete nélkül ma szegényebb volna a világ Walther Jánosnak, Bach Sebestyénnek és a lutheri egyházi zene többi kiváló műve­lőjének zenei alkotásaival. Luther egészséges művészi felfogására vall az is, hogy a mű­vészetet nem tartotta öncélnak, hanem eszköznek magasabb célok Szolgálatára. A művészetben is mindig azt nézte, hogy mi az ami épít s így alkalmas Isten dicsőíté­sére és a lelkek javának münkálá- sára. Mindent ebből a szempont­ból értékel. Mikor megáll a kölni és ulmi székesegyházak hatalmas hajójában, nem a roppant méretek szédületes vonalai és művészi díszítések cirádái ragadják meg, hanem megállapítja, hogy ezeknek a templomoknak rossz az akusztikája a hallási lehetősége, tehát nehéz bennük Istennek és a lelkeknek szolgálni Szerinte a képek is csak arra valók, hogy ábrázolják s érthetőbbé tegyék Isten igéjét. S szerinte a költemény, zene és ének is csak arra való, hogy építsen, azaz Istenhez emelje a lelket. — Az evangélikus ember szeresse a szépet, de csak azt, amelyik lelke javát szolgálja s csak annyiban, amennyiben Isten dicsőségére élhet vele. Lutherról azt mondották ellenségei, hogy úgy éne­kelte bele tanait az emberek leikébe. Az énekes Luther népe legyen énekes nép! Templomában is, otthonában is!! Szabó József. (Kővetkező cikkünk cime: Luther, mint az evangélikus ember példaképe.) Az eislebeni András-templonPa szószékkel, ahol Luther utolsó prédikációját tartotta 1546 febr. 15.-én. Néhány apróság Németországból. Mindenki hálás lehet az Istennek, ha életének rövidebb vagy hosszabb szaka­szát külföldön töltheti el. Uj világba kerül az ember, ahol sok minden mást lát, mint odahaza. Látni embereket, akik egé­szen máskép élnek és gondolkoznak, mint mi és dolgokat, amelyek láttán nem lehet mást tenni, mint nézni és — cso­dálkozni. Hadd mondjak most el néhány egyszerű dolgot, amelyek talán jelenték­teleneknek látszanak, de engem megál­lítottak egy pilanatra s gondolkozásra kényszerítettek. *** Nürnberg. „Evangélikus nap“-ot tart az itteni gyülekezet, amelyre mi külön- vonaton érkezünk. A nagy város összes evang. templomaiban hangzik az Ige az óriási tömegekhez. Amikor Meiser püs­pök az istentisztelet után kíséretével el­hagyja a templomot, óriási emberáradat várja, hogy még egyszer láthassa .szere­tett főpásztorát, aki a „hitvallási front“ egyik legnagyobb harcosa. S amikor a püspök autóján el akar távozni, megkapó jelenetek játszódnak le: a hivek serege nem engedi elindulni a gépkocsit. Eléje állanak, hátul meg húzzák visszafelé! A sofför egészen tehetetlen a „szeretet erejével“ szemben. Az emberek lelkese­dése határtalan. Karjuk levegőbe lendül,

Next

/
Oldalképek
Tartalom