Harangszó, 1935
1935-01-06 / 2. szám
10. HÁRANGSZó 1935 január 8. A zsidó hontalan, pedig lakóhelye a széles világ. A föld kerekségén 25 millió zsidó él. (Magyarországon 473,310 zsidó van. Százalék szám szerint csak Lengyel- országban, Lettországban és Litvániában van több zsidó, mint nálunk). Mindenütt találunk belőlük. Kis magyar faluk szatócsboltjában ép- úgy, mint New-York üzleti negyedének felhőkarcolóiban. Az orosz paraszt épúgy tőle veszi a pálinkát, mint a spanyol mágnás az autóját A zsidó mindenütt ott van, de mindenütt otthontalan. Alapjában véve gyökértelcn, idegen. Bolygó Ahasvérus. A zsidó bo'dogtulan, pedig min • dene van. Övé a magyar búza sikérje, a magyar gulya zsírja s övé Alaszka lókaprémjének az ezüstje. Övé a gyár, a kereskedelem, a — pénz Tavasszal ö veheti meg az első eperszemet, nyáron a legpazarabb szórakozást, télen a legdúsabb bundát. Mégis boldogtalan. Luxusfogatán is, tömött erszényével is nélkülöző, koplaló- lelkű szerencsétlen. Szegény Ahasvérus. A zsidó elpusztíthatatlan, pedig mindenütt gyűlölik. Nincs nép, ameiyet annyit kergettek, szidtak, gúnyoltak, rugdostak és irtottak volna mint a zsidót. Hol Spanyol- országban, hol Németországban, hol Magyarországon lángolt fel a századok folyamán utálatot lihegő zsidóirtó pogromok tüze. Egyszer gyermekgyilkosság vérvádja, máskor keresztyén jelvények megszentség- telenítésének, vagy kutak megmér- gezésének állítólagos bűne löki őket a vádlottak padjára. S a zsidó mégis egyre szaporodik. Elpusztíthatatlan. Miért? üdvösség a zsidók közül támadt“ s ennek az üdvösségnek a zsidó nép is részesévé rendeltetett. A zsidómisszió nem más, mint ennek világos felismerése. A zsidómisszió gondolatával első ízben Luther foglalkozott egyik, az 1523. esztendőocn kiadott iratában. Luther nyomán az evangélikus egyház mindig eleven felelősséget érzett a bolygó zsidó missziouálása iránt. Evangélikus ember alapította 1728-ban Halléban „lnstiiutum Judaicum“ neve alatt az első zsidómisszioná- rius-képzö intézetet is. Azóta számos zsidómissziói intézmény sarjadt ki protestáns talajon. Budapesten is van ma két zsidómissziói intézet. Egyiket a skót egyház, másikat a norvég evangélikus államegyház tartja fenn. Mi magunk e térén még úgyszólván semmit se tettünk. Magvar testvér! A misszió hetében megkérdezem tőled, hogyan nézel te a zsidóra? Utálattal, mert idegen fajta vérszagát érzed rajta? Haraggal, mert szipolyozó csápját érzed a húsodba mélyedni? Tekints rá missziói lélekkel és felelősséggel. A zsidómisszió nehéz, mert ez a fajta konok fajta. Nehéz, mert sok ellenszenveit kell magunkban legyőzni vele szemben. De a zsidó-misszió kötelesség! Mikor ismerjük fel? A magyar evangélikus egyház mikor igyekszik megfogni Izrael fia kezét a Krisztusra mutató szeretettel s dolgozni azért, hogy a bolygó zsidó megnyugodjék a kereszt tövén ? ' ______ Sz. /■ T erjesszük a „Harangszó“-t \ Minden, találgató magyarázatnál elfogadhatóbb az, amit Pál apostol a római levél 11. fejezetében fejt ki: Ahasvérus, a bolygó zsidó nem halhat meg addig, mig oda nem talál a Krisztus keresztjéhez. „Az Ahasvérus, a bolygó zsidó. Nagy Sámuel próbája. Irta: báró Podmanlczky bál. 11 — Mi lelt, pajtás? — lépett elébe János gazda és vállon ragadta. — Hiszen te még mindig búsulsz, pedig csodát cselekedett veled az Isten ... Nagy Sámuel uram csak hallgatott. János gazda szavára azonban figyelmessé lett most már rá a felesége is. Kifejtette magát a menye karjaiból és feléje fordult könnytől csillogó szemmel: — Hát most nem énekel kegyelmed? Ha valaha, most van rá oka ... Nagy Sámuel odalépett az asztalhoz. Eltelt egykét pillanat, míg megszólalt s tompa hangon felelt: — Azt az egyet tudom, hogy jó az Isten. Akkor is, ha áld, akkor is, ha ránk fogja az ostort. . . Vette az aranyhímes zacskót s odanyujtotta az asztal mellett álló fiának: — Tartsd csak, fiam! S lassan, óvatosan beleseperte a poltúrákat is, az aranyakat is. A fia néhányszor nyaka köré kerítette a zacskónak a rajta lógó aranyos zsinórt. Majd fölemelte s maga elé tartotta: — Ez a hímzés, ez a nyitja a titoknak. Tudós ember megmondhatná, kinek a címére szólt. A többiek is gondoltak erre, de nem szólhattak, mert Nagy Sámuel kivette a zacskót fia kezéből s indult vele befelé a házba. A küszöbön visszafordult s csak ennyit mondott: — Beteszem a ládába. Ment kiki a dolgára. Az asszonyok a konyhára, mert a nap már magasan jár az ég boltján és sietni kell az ebéddel. János gazdának a kocsijával volt baja. Az egyik hátsó kerék egyre jajgatott az úton. Azt kellett megkennie hájjal. Ifjabb Nagy Sámuel meg segített neki. Benn a belső szobában fáradtan roskadt le öreg Nagy Sámuel a sarokban a padra. A kincses zacskót maga elé tette az asztalra. Nagyot csörrent, ami benne volt. De nem eresztette ki a markából. Mintha a hatalmában akarta volna tartani, akárcsak a pórázra fűzött harapós kutyát a gazdája. Kis váltatva azonban mégis csak kiszórta a tartalmát maga elé az asztalra. Különválasztotta a rézpoltúrákat, meg az aranyakat. Csak most kerítette rá a sort, hogy megszámolja őket. Tízesével sorba rakta a poltúrák egyin felét, aztán a másik felét meg az aranyakat. így most nem téved, az biztos, ötször tíz: az ötven. Ötven rézpoltúra, ötven arany. Bizony, ötven dupla arany, egy híja sincsen . . . Igaza van János gazdának, ebből kitelik minden, semmi kétség . ... Két öklét nekifeszítette az asztal szélének, úgy ült ott és nézte, nézte kerekre nyílt szemmel az ő oszlopba sorakozott ötven aranyát . .. S amint nézte őket, mintha homály ereszkedett volna a szemére . . . Majd meg
