Harangszó, 1935

1935-12-08 / 50. szám

4lÓ HARANGSZÓ Í935 december á. Ahol mindenki egyesületi tag. A győrujfalui gyülekezetről sokat kellene írni. Csak egy tényt: ötven da­rab Luther Naptár fogyott el. Minden negyedik ember vett. Ha ilyen arányban szereznék meg a Naptárt, százharminc- ezer példánynak kellene elfogyni. Min­denki jár templomba. Lelkes összetartó ifjúsága van, amelynél nem kérdés a lelki munka és az egyesületi munka. Az ifjúsági munka teljesen beleágyazott a gyülekezeti életbe. Énekkara, szavailó- kórusa, tanfolyamai teszik élénkké az ifjúság életét. Mi a titka ennek a ki­egyensúlyozott gyülekezeti és ifjúsági életnek. A vezetők komoly lelki munkája. Társadalmi osztályok és az ifjúsági munka. Azt szokták mondani, nem fér meg az egyesületben a földmíves, az iparos, kereskedő és tanult ifjúság. Bizonyos, hogy nagyon nehéz ez a kérdés. A győri ifjúsági egyesületnek sok gondot okoz e kérdés megoldása. Vannak már föld­míves ifjak is az egyesületben, s tudja az ifjúság, hogy csak az evangélium az, ami a testvériség, az együvétartozás ér­zését kifejleszteni tudja. Missziói munka. Bana, Pér, Bábolna és még pár szór­vány alkotják a bönyrétalapi gyülekeze­tét. Az ifjúsági munka itt a szó legtelje­sebb értelmében vett missziói munka. Van, vagy lesz egy központi egyesület, az anyagyülekezetben, amelynek felada­ta megszervezni a szórvány ifjúsági munkát. Missziói lelkű ifjúságra van szükség. Kocsizom az egyik faluból a másik­ba. Mezőkön1 mindenütt hoslszú fekete csíkot szántó ökrök, lovak. Van valami megkapó ebben az új .tavaszra váró ké­szülésben. Meg-megrezzen felettem az alvó fák száraz levele a szél érintésére. A szél fú... a Lélek szele is megérint egy-egy fiatal lelket... Erős Sándor ifj. lelkész titkár A nagy reformátor. 4. Luther a vádlottak padján. A társai közül kimagasló hatalmas faóriásnak különös a sorsa. Azok, akik a tövében élnek, védelmet adó terebélye alatt megpihennek, gyümölcséből élnek — értékelik és áldás­nak nevezik. De ugyanakkor magasba szökő koronáját szelek cibálják s néki olyan viharokkal is meg kell küzdenie, amilye­neknek tépázó erejéről fogalma sincs a törpe fáknak. így vannak a nagy emberek is. Sok a barátjuk: akik há­lával emlegetik a nevüket és sok az ellenségük: akik tajtékos dühvei agyarkodnak ellenük. Luther is nagy ember volt, ő se lehetett hát kivétel. Sőt még a történelem nagy emberei között is alig van valaki, aki olyan különböző megítélésben részesült volna, mint Luther. Sachs János, német költő az újkor hajnalának dalnokát látta benne, amikor „A wittenbergi íülemile“ című, 1523-ból való költeményében így ír róla: Hajnalodik ébredjelek I Viadm daltól zeng a berek. Halld csattog a julemile, Csak úgy cseng a bérc völgy bele . . . Ugyanakkor voltak, akik gonosz hollómadárnak nevezték, ki­nek vészes kárrogása a történelem egyik leggyászosabb kor­szakát vezette be. A 16. század huszas éveiből való érmek apostolnak, harmadik Illésnek, Germánia professzorának neve­zik, viszont Bajorország egyes vidékein a parasztok még a 19. század elején is meg szokták hordozni farsangi maskarás fel­vonulásaikon Luther gunyképét. Mint láttuk, van Luthernak olyan arcképe, amely a Szentlélek galambjával és fénylő gló­riával ábrázolja, ugyanakkor valaki azt mondotta, hogy Luthert trágyával lehetne és kellene méltóképpen lefesteni, „isten pró­fétája“, — mondották egyesek. „A sátán fia“, — mondották mások. „A Szentlélek temploma", — mondották rá egyesek. „Boroshordó“, — mondották rá mások. Voltak, akik dolgozó- asztalából szálkát hasítottak, mert — úgymond — az a szálka megoltalmaz betegségek ellen s voltak, akik utálattal fordultak el a neve hallatára is. Dürer Albert a nagy festő gottgeistig- nek, Isten leikétől ihletettnek, Goete, a nagy költő a „világ leg­nagyobb lángelméiéinek nevezte, Voltaire pedig azt mondotta róla, hogy eltévesztette a pályáját. „Az emberiség legnagyobb jóitevöje", „az Isten verése“; „az egyház atyja“, „föeretnek“; „az emberi művelődés legnagyobb értéké“, „az európai kultúra jégverése“; „imádság embere", „nagy bűnöző“; „lángész“, „gyengeelméjű“; „a német nép legnagyobb fia“, „a német nép legnagyobb árulója“; „a felsőség ellen lázadó“, „a parasztság vérszomjas eltipröja"; „tiszta eletü ember“, „apácák szökte- töje“; „őszinte barát“, „goromba fráter“; „rendíthetetlen hős“, „állhatatlan szélkakas“; „fáradhatatlan munkás“, „dologtalan lusta“ — ezek a merőben ellentétes megállapítások ugyanarról a Lutherről hangzottak el. Mivel magyar nyelven is több olyan írás jelent meg, amely gyűlölködő ócsárlással illeti és a vádlottak padjára ül­teti Luthert, nézzünk szemébe röviden legalább a főbb Luther- vádaknak. Megvádolják már a szüleit is. 1535-ben jelent meg valami Witzel György r. katolikus pap tollából egy vitairat, amely azt állítja, hogy Luther atyja fiatal korában gyilkosságot követett el. Szerinte Luther János lózablával agyonütött egy embert (még a rét is ismeretes, ahol a gyil­kosság történt) s ezért kellett Möhrából elmenekülnie. Ám ha Luther atyja valóban gyilkosság bűnébe esett volna, akkor nem a közeli mansfeldi kerületbe költözött volna, hanem át­ment volna a szomszédos választófejedelemségnek, pl. Hessen- nek területére, ahol a szász választófejedelemség igazságszol­gáltató keze nem ért vofna el utána, azonfelül ez esetben nem történhetet volna meg, hogy Luther atyját Mansfeld négy taná­csosának egyikévé is megválasztották. Luther életének egyik legújabb kutatója, Böhmer Henrik, egyébként világosan kimu­tatta, hogy a nevezett gyilkosságot egy másik Luther János nevű egyén követte el s azt csak Luther ellenségei fogták rá a reformátor ártatlan atyjára. — Megvádolták édesanyját is. Luther első római katolikus életrajza 1549-ben jelent meg. Egy boroszlói kanonok, Dobneck János, előnevén: Cochlaeus írta ki a wormsi birodalmi gyűlés óta ádáz ellensége volt Luthernak s ki könyvében azt állítja, hogy Luther „a testbe öltözött ördög­nek Ziegler Margittal való paráznaságából született s a gyer­mek oly vad volt, hogy az anya később sajnálta: miért nem fojtotta meg a bölcsőben“. Tisztességes emberek családi éle­tének, egy édesanya emlékének és egy ártatlan gyermek bölcső­jének ilyen alávaló meggyalázására kár a szót vesztegetni. Nem érdemes másra, mint megvetésre. Megvádolták Luther saját családi éle­tét is. Hogy nem volt törvényes és nem volt tiszta. A Ma­gyar Kultúra nevű jezsuita újság éppen most közöl egy hallat­lanul szennyeshangú, gyalázó cikksorozatot, amelyben durva lábbal megrugdalja Luther családi életét is, amely pedig tör­vényesen, Isten előtt köttetett s amely — ahogyan egyik kö­vetkező közleményben látni fogjuk — mindvégig példás és tiszta volt. A törpe telkeknek azonban mindig az volt a harci modora, hogy szellemi fegyverek híjján, az elvek csatateréről megfutamodva, nyomorult lesipuskás módszerrel százszor megcáfolt hazúgságok mérgezett nyilait lövöldözik az ellen­félre. Különböző vádakkal illették Luther­nak az egyéniségét is s ajánlatos e vádak közül is legalább a főbbeket megvizsgálni. Megvádolták tudatlansággal. De, hogy a „tudatlan“ Lu­ther hogy lehetett az iskolában mindig első diák, később ho­gyan lehetett fejedelmi meghívásra egyetemi tanár, tudomá­nyok koszorús doktora, aki anyanyelvén kívül bírta a latin, gö­rög és héber nyelvet, aki beható történeti és természettudomá­nyi tanulmányokat folytatott, akinél gazdagabb irodalmi mun­kásságot alig fejtett ki ember, — arra nézve a vádaskodók adósak maradnak a felelettel. E tekintetben ellenérv gyanánt elég különben Grisárra hivatkozni, aki mint római katolikus, maga is ellensége lévén Luthernak, nemrégiben könyvet is írt ellene s mégis ezt mondja a reformátorról: „Csodálatos tehet­ség, titáni akarat és munkaerő“ lakozott benne. Erőteljes cáfo­lata az említett vádnak az is, hogy Luther fellépése az emberi művelődés területén is új kor hajnalhasadását jelentette s hogy ma is az evangélikus országokban van legkevesebb írás- tudatlan. — Szemére szokták vetni Luthernak azt is, hogy gőgös volt. Grisár pl. Luther 110. könyvkötetéböl szedett össze idézeteket, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Luther önmagával eltelt, kevély ember volt. Grisár azonban ezeket az idézeteket az ősz? szefüggésböl kitépve, vagy csonkán közli, azokat az idézeteket pedig, amelyek éppen Luther alázatosságát tanúsítják, egysze­rűen elhallgatja. Az igazság az, hogy Luther nagyon alázatos

Next

/
Oldalképek
Tartalom