Harangszó, 1935
1935-12-01 / 49. szám
1935 december 1. HARANGSZÓ 405. m szerű gyülekezetek csak evangéliumsze- ríí lelkészcsaládok példaadása alatt a’a- knlhatnak ki. Kölcsönösen megismerhető az egyik a másikról. Boldog az a gyülekezet, ahol nemcsak a lelkész, de annak családja is tudatában van eléggé ki nem fejezhető hivatásának! Ismerek ev. lelkésznét, aki meleg barátnői viszonyban van egy olyan asz- szonnyal, aki reverzálist adott ev. egyházunk ellen. Érthetetlennek tartottam eljárását, figyelmeztettem, hogy az ev. lelkész hitvese is kötelezettséget vállal az egyházszeretet és egyházhűség gyakorlására! Az ö élete is hasonló férjéhez: hivatás és példaadás a gyülekezet számára! Hogy barátnője árvaleány volt és férjhezmenése érdekében mást nem tehetett, sajnálattal lehetünk iránta, re- verzálisadásra azonban semmi mentséget el nem fogadunk! A szomorú tény minden érintkezés megszakítására kötelez, mert így az ev. lelkészné barátnő személyében evang. egyházunk tudomásulvételét, sőt hallgatólagos beleegyezését láthatja ev. egyházunk megtagadásában. Az ev. lelkészné személyében lelki megnyugtatást találhat. Magatartásunkban legyünk határozottak igazságunk védelme érdekében, lelkészek, lelkésznek és hívek egyformán! A presbiter. Presbitereinkről is sok szó esik mostanában. Szeretjük őket látni az istentiszteleten, kezdettöl-végig. ök az elsők, akik a templomba bemennek, ők az utolsók, akik azt elhagyják; szeretjük hallani tanácsadásaikat a gyűléseken. Minden nagyrabecsülésünket megérdemlik egyházunk tanácsosai. Ahol jó presbiterek vannak, ott jól megy az egyház dolga; ahol közömbösek egyházunk dolgai iránt a presbiterek, pusztul ott egyházunk belső és külső értéke! Ez az én presbiterem előkelő hivatalt tölt be. Tiszteletemet akartam nála tenni d. u. 5 órakor. Lakásába becsöngetve, a jelentkező szobalánynak átadtam névjegyemet s vártam a szíves fogadtatásra. Csalódtam. Néhány perc múlva újból kinyitotta előttem az előszoba ajtaját s tudomásomra adta, hogy nem mehetek beljebb, mert: „a méltósá- gos úr azt üzente, hogy alszik“. így, amint írom: üzenem, hogy alszom. Pedig fogalma sem lehet, hogy valójában mért is akartam felkeresni. Öntudatlanul is megtántorodtam, fájdalom nyilait a szívembe, könny bugy- gyant a szemembe, amikor az ajtó előtt való ácsorgás után vissza kellet fordulnom ... Vájjon mi, szegény ev. lelkészek, nem utódai vagyunk-e ma is a mártíroknak és gályarab lelkészeknek? Ha presbitereink részéről is ilyen megaláztatásoknak vagyunk kitéve, hát mit várjunk egyházunk távolabb álló hívei, vagy a másvallású vezetőemberek részéről. Nekünk pedig menni, zörgetni és kérni kell a mi szegény, munkanélküli, senki által nem támogatott híveink fekete kenyerének megszerzése érdekében. A beteg. Igen, odajutottunk, hogy a kórházak is erőpróbái ev. öntudatunknak Sokszor érthetetlen előttem, amikor kórházi látogatásaim alkalmával egyikmásik beteg egyenesen letagadja ev. egyházunkhoz való tartozását. Érdeklődésemre azzal felel, hogy nem akar még meghalni, hogy ő nincs egyházával semmi összeköttetésben, nem szokott templomba járni, nem egyházi adó miatt érdeklődöm-e? — és ígv tovább. Legutóbb azonban az volt a panasza egyik betegemnek, hogy az ápoló-apáca miatt nem mondta meg, hogy ő evangélikus. Az apáca előtt kellemetlen ... annak gondatlan ápolása miatt, kisebb ételadag miatt? Kérdésemre nem volt hajlandó megfelelni. Egyszerű a felelet: öntudat hiánya miatt! A lelkészi munka éppen a kórtermekben a legáldásosabb: Eg.yüttimádkozás, úrvacsoravétel, segélyügyek elintézése, újabb elhelyezkedés az egészségesek között... * Ne mondja senki, hogy nem való néplapunkba az ilyen esetek felsorolása. A mi ev. népünkre általánosságban önSzékács József püspök, aki ezelőtt 75 évvel a Gyámintézetet megalapította. tudat szempontjából büszkék lehetünk. A tapasztalható öntudat-hiányokat sokszor a vezetőknél is jobban látja. A néhány eset elsorolásával csak arra akartam rámutatni,, hogy látja lapunk is és a maga körében igyekszik mindent elkövetni annak javítása érdekében. Együttesen, mindnyájan gyomláljuk a gyomot s tegyük termőképesebbé egyházunk virágoskertjét! Szuchovszky Gyula. Nyitott templomot! A levegő tele van vizpárával, de, aki inni akar, annak el kell menni a kúthoz. Isten mindenütt jelen van, de az ő imádá- sának igazi helye mégis a templom. Nem mindhogyha az Ö világokat betöltő lénye a templom falai közé volna szorítható, hanem mert ott zárható ki legjobban a külső világnak az a sok zavaró körülménye, amely megnehezíti a lélek Isten felé szárnyalását. Ezért drága nekünk a templom. Ezért keressük fel nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is. Hála Istennek ma már nem ritkaság, hogy reggeli órákban asz- szonyokat látni templomainkban piaci kosárral: betérnek egy-egy csendes fohászra. Láthatunk már hétköznapi hajnalon egy-egy falusi templomunk fehér falához kapát vagy kaszát támasztva, miközben odabenn kérges tenyerek fonódnak imára. Éhez a lelkek készsége mellett az is szükséges, hogy templomaink necsak vasárnap, hanem hétköznap is legyenek nyitva. Mért zárnánk ki azt, aki vasárnapokon kívül, hétköznapon is be akar térni az Isten házába ? Nehézségek — eredmények. Két missziói beszámoló érkezett ki- adóhivatalunkba. Az európai protestáns keresztyénség két legnagyobb missziói egyesülete, a lipcsei német evangélikus és az angliai anglikán missziói egyesület küldte. Belőlük vesszük az alábbi részleteket. A lipcsei evangélikus misszióegyesület ezúttal már a 116. évi jelentést adta ki. Az idei jelentés valutanehézségek miatt panaszkodik. Nemcsak a külföldi támogató egyházak adományainak beküldését gátolják vagy teszik lehetetlenné a szinte Európa-szerte érvényben levő valuta-megszorítások, hanem ugyan- emiatt maga a missziói központ is csak nehezen tudja a szükséges anyagi eszközöket kijuttatni a missziói mezőkre. A missziói munkások létszámát csökkenteni kellett s a misszionáriusok fizetését is csak csökkentve és nehezen tudták kiutalni. isten mégis csodálatosan megáldotta a nehézségekkel küzködő missziói munkát. A lipcsei evangélikus misszió, amelyet a mi magyar evangélikus missziói egyesületünk is támogat, két helyen végez missziói munkát: indiában a tapintok között és az afrikai Tanganvika-vidékén a négerek között. Indiában 46 állomáson 31 misszionárius, 24 diakonissza, 36 bennszülött lelkész, 12 evangélista és 38 bibliás asszony dolgozik. Az elmúlt évben (1934.) 907 pogányt kereszteltek meg. A keresztyén szülöttek száma 938. A konfirmáltak száma 584, az urvacso- rázóké 13.431. — Afrikában 23 európai misszionárius, 6 diakonisszanővér, 10 bennszülött lelkész, 12 bennszülött gyülekezetgondozó. 254 bennszülött tanító működik. Megkereszteltek 897 pogányt. A keresztyén szülöttek száma 1140. A konfirmáltak száma 305, az urvacsorá- zóké 14.645. — Indiában van a missziónak 284 népiskolája, 5 középiskolája. 4 estiiskolája, 2 ipariskolája s 1 tanítóképzőintézete. Afrikában 165 népiskolája van a missziónak. 1934-ben külföldről Afrika, Amerika. Beszarábia, Dánia, Elzász Lotharingia, Anglia, Észtország, Finnország, Hollandia, India, Jugoszlávia, Lettország, Litvánia, Ausztria, Lengyelország, Svédország, Svájc, Csehszlovákia és Magyarország evangélikus egyházai küldöttek támogatást. A mi magyarhoni egyházunk 917.50 márkát küldött. A misszió múlt évi bevétele 500,468.45 márka, kiadása 396,752.70 márka volt. A misszió Istenbe vetett rendületlen hittel indul további munkára. *
