Harangszó, 1935

1935-11-24 / 48. szám

S’

396.

HARAN 0 SZÓ

Í93ö november 24

jobb keretet szolgáltatta Luther vallásos lelkületének és reformátor! egyéniségének kifejlődéséhez. Kolostori életéről nemcsak maga írja „Ich bin ein frommer Mönch gewesen“ — kegyes szerzetes voltam —, hanem ugyanerről tesznek tanúbizonyságot szerzetestársai és elöljárói iS, akik közül különösen Staupitz Jánossal, a rend egyik vezetőemberével került meghitt baráti viszonyba.

Nyugodt lélekkel írhatta: „Ha valaha szerzetes a zárdái élet révén mennyországba jutott, akkor én is eljutnék oda. Bizonyságot tehetnek szerzetestársaim, hogyha még tovább tartott volna, halálra gyötörtem volna magamat imádkozással, böjtöléssel, virrasztással, fagyoskodással, olvasással és más egyebekkel“. Ha tikkasztó nyári hőségben róni kellett az országutakat, járni koldulva házról-házra és cipelni az alamizs- nás zsákot Erfurt felé, ha téli hidegben súrolni kellett a kolostorfolyosó fagyos kőpadozatját, Márton testvér nem zúgolódott, hanem végezte panasztalan engedelmességgel, amit előírt az újoncoknak a szerzetesi regula. Pedig gyenge lábon áll: gyakori koplalással öldökli a testét. Az éjszakái se jelentenek erőgyűjtő pihenést. Míg a szomszéd cellákból egyenletes lélegzés jelzi a szerzetesek nyugodt álmát, addig Márton testvér éjféltől-hajnalig imákat mormol, olvasószemeket perget s önsanyargató buzgó- ságában néha úgy össze korbácsolta önmagát, hogy társai ájul- tanszedtékfelcel- lája kövezetéről.

Mi rabolja meg ennek az ifjú szerzetesnek az éjszakai álmát? Minő kérdések gyötrő viperája rágódik nyugtalanító marással a lelkén? Ennek a fiatal szerzetesnek csak egy kérdése van. Társai legtöbbjének eszébe se jut ez a kérdés, vagy ha olykor felötlik bennük, nagyhamar elnémítják magukban. De

Luther sírja a wittenbergi vártemplom szószéke alatt.

néki egész lényét elönti és fenekestül felzaklatja ez a kérdés: „Mi módon üdvözölhetek?“

Két év múlva pappá szentelik. 1507 május 2.-án mondja első miséjét. Közben szakadatlanul olvas és tanul, ö volt Németország legképzettebb ágostonos szerzetese. Folytatódó lelki vívódásai közepette Staupitz testvéri szeretete segíti s végül Isten kegyelme nyugtatja meg az igén keresztül, ahogyan majd egyik következő fejezetben látni fogjuk.

Kimagasló tudására felfigyel a szász választófejedelem, Bölcs Frigyes is. Az újonnan alapított wittenbergi egyetem egyik tanárául Luthert hívja meg 1508-ban. Luther a meghívást elfogadja, de — jellemző az egyszerűségére — továbbra is kolostorban lakott egyszerű barátként. 1512-ben a biblia doktorává avatták. Mint a szentírás tudományának avatott művelője mostmár egymás után adja ki a biblia egyes könyveinek magyarázatát. Előzőleg 1511-ben másik óriási fontosságú esemény is történt Luther életében. Szerzete ügyében másodmagával Rómába küldték. Hogy a pápáért rajongó, áhítatos barátnak

mit jelentett a római út, melyet gyalog tett meg, arra nézve saját szavait idézzük: „Nem adtam volna százezer tallérért Róma látását.. Mikor meg- pilantottam, földre borultam, fölemeltem kezeimet és így szóltam : Légy iidvöz,szent Róma 1 Bizony szent a vértanuk és kiontott vérük által." Rómában térdenállva kúszik fel Pilátus 28 fokú lépcsőjén, amelyről azt tartotta a monda, hogy Jézus azon ment fel, mikor a helytartó

elé vezették és amelynek térdenállva való végigkúszásáért lépcsőfokonként 9 évi búcsút ígértek. A 4 heti római tartózkodás a jóhiszemű Luthert végtelenül megdöbbentette és igen kiábrándította.

csakhamar ott is ingadozott a talaj lábunk alatt. Hisz Sopron és vidéke elcsa- tolásra volt ítélve. Ekkor a románok visszavonultával Broschkó Gusztáv Adolf budapesti egyházmegyei gyámintézeti elnök őrködésére bízatott, míg aztán 1921-ben báró Radvánszky Albert, mint a Gyámintézet új világi elnöke, erős kézzel kiragadta Gyámintézetünket a veszedelmekből, mintahogy az üszköt kiragadják a tüzből, s kezdte a munkát ott, ahol apáink 75 évvel ezelőtt megkezdették.

Nem volt könnyű ez a munka sem néki, sem munkatársainak, sem utódainak. Amit ma bőkezűen adtak a hivek, avagy nagy utánjárással gyűjtöttek a Gyámintézet névtelen munkásai, az holnap az infláció következtében már semmivé lett. Csak egyedül Bognár Endre alapítványa, a pápai ház és 58 kát. hold föld volt a Gyámintézet értékálló vagyona. Ehhez járultak évek múlva a Thé- busz-testvérek egyetemes- és Laszkáry Gyula és virtschologi Rupprecht Olivér egyházkerületi- és a két soproni Tschürtz gazdapolgár helyi gyámintézeti értékálló alapítványai. De egyházunknak egy harmadára összezsugorodott, szegénnyé lett népe évenként átlag még mindig félany- nyit hozott össze a Gyámintézet oltárára, mint azelőtt a háromharmad. Bár

. aránylag ez nem mondható kevésnek, mégsem volt elég. Évenként csak 15—20 ezer pengőt tudott a Gyámintézet kiosztani, amit azután a német Gusztáv Adolf Egylet ,mely bennünket még a legborzasztóbb háború és infláció idején sem hagyott el, még annyival, sőt rendesen valamivel nagyobb összeggel megtoldott.

S íme, mégis ebben az időben, amikor a Gyámintézet csak félannyit tudott összehozni, mint ezelőtt, ekkor épült aránylag a legtöbb templom.

Egyik-másikhoz a Gyámintézet anyagi segélyt talán nem adott, de az anyagi segítség előteremtéséhez szükséges erkölcsi segítséget és szívbéli készséget a Gyámintézet adta. A Gyámintézet volt az, amely 75 év óta folyton-folyvást prédikálja: „Amíg időnk vagyon mindenekkel jót cselekedjünk, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.“ (Gál. 6. 10.) A üyámintézet volt az, amely a nagy alapítók és első vezérek gondolatát belevitte híveink szívébe, leikébe: „Segíteni szegénységünkön és fejleszteni a közszellemet.“ A Gyámintézet volt az, amely előkészítette a sziveket a csudálatos ál- dozatkészésgre, amikor templomok, iskolák, belmissziói intézményeket kell létesíteni és szórvány híveinken segíteni. Az élőszóval hirdetett igén kívül különféle kérő szózatokkal azelőtt a „Gyám- intézet“ c. lappal s újabban a negyedévenként 30 ezer példányban megjelenő „Gusztáv Adolf Gyámintézeti Lappal“ igyekszik egyrészt a szükség nagy voltára rámutatni, másrészt iaz adakozó hittestvéri szeretetet felfokozni.

Azért joggal mondhatjuk, hogy .az utolsó 75 évben épült templomok, iskolák, belmissziói intézmények — s ezeknek száma meghaladja a kétszer 75-öt —. mind a Gyámintézet s a Gusztáv Adolf Egylet segítségével épültek. Ha itt állnának mindazok a templomok, iskolák, belmissziói intézmények szemünk előtt, ha látná a mélyen tisztelt Közgyűlés azt a sok-sok kegyszert, bibliát, imád- ságos s énekeskönyvet, amit a Gyámintézet 75 év óta kiosztott s látná azt a sok veszélyeztetett helyzetet, amelyen a Gyámintézet segített, bizonyára igazat adna, hogy a Gyámintézet sok, igen sok esetben kiragadta a mi egyházunkat a tüzből, mint ahogyan az üszköt kiragadják a tüzből. Épen azért örüljünk s adjunk hálát Istennek, hogy ezt a Gyámintézetet a nagy világégésből sikerült kimenteni, mint a fűzből kiragadott üszköt. S azért írjuk oda a Gyámintézet 75 éves emlékkövére ezt az igét: „Ami tőle telt, azt megtevé.“ (Márk 14. 8.)