Harangszó, 1935
1935-11-24 / 48. szám
í§35 novembei 24. HARANGSZÓ 397 Akkoriban X Leó volt a pápa, akiről Carlyle angol tudós azt írja, hogy „inkább pogány volt, mint keresztyén, ha ugyan egyáltalán volt valami“. Ennek a művészetpártoló szabadéíetű embernek sok pénzre volt szüksége. S hogy azt előteremthesse, a római szent Péter-templom építésének örve alatt megindította a bűnbocsátó cédulák árulását, amelv az embereknek vagyoni állapot szerinti — fél fonttól 25 fontig terjedő — árszabással nemcsak a büntetés elengedését hanem a bűnök bocsánatát is kilátásba helyezte. S mikor a bűnbocsátó cédulák egvik német- országi vigéce, Tetzel lános dominikánus barát a Wittenberg melletti jiiterbockban ütötte fel vásári bódéját, akkor Luther-* nek saját hívein kellett tapasztalni e lélekmérgező iizelem kár- tékonv hatását. Irt a püspöknek hogv szüntessék he ezt az alávaló vásárt. Hiába. Akkor, 1517 október 31.-én. déli 12 órakor 95 tételt szegezett ki a wittenbergi vártemplom ajtajára. Bár nem történt más, mint egy tudós tanár az akkori idők szokása szerint nvilvános megvitatás céljaira közrebocsátotta a saját tételes véleményét, mégis joggal számítjuk a reformáció tényleges megindulását ettől az eseménytől. Annak a wittenbergi kalapácsnak koppanó hangjával ébresztette fel Isten kegyelme egy alvó világ alvó lelkét. A nem sokkal előbb feltalált könyvnyomtatás szárnyakat adott a 95 tételnek: két hét alatt Németországban, négy hét alatt eeész Európában elterjedt azok tartalma. Megszólalnak a helyeslők és felsorakoznak az ellenfelek is. Ez utóbbiak között legelszántabb volt Eck lános tanár, aki a cseh husziták eretnekségével vádolta Luther. A pápa kezdetben nem tulajdonított különösebb jelentőséget az egész mozgalomnak, mert azt hitte, hogv az egész nem eevéb az ágoston- és domonkosrendi szerzetesek civakodásánál. Később azonban mégis csak megidézte Luthert Rómába kihallgatásra. Bölcs Frigyes szász választófejedelem azonban, ki mindvégig hű oltalmazója volt I uthernak. nem engedte Luthert Rómába, jól tudva, hogy onnét néni térhetne többé élve hazp. Igv a kihallgatás a németországi Ágosta városában folyt le 1518-ban. Kaietán bíboros hiába fenyegette Luthert átokkal, a reformátor sziklaszilárdan állt a szentírás alapján. Ügyét pedig megfellebbezte a rosszul értesített pápától a jobban értesítendő pápához. A következő évben a pápa Miltitz Károly nevű kamarását bízza meg Luther kihallgatásával. Ezen az attenburgi kihallgatáson Luther megígérte, hogy hallgatni fog, ha ellenfelei is hallgatnak. Ellenfelei azonban továbbra is támadtak s így Luther sem hallgathatott. 1519 június 27.—július 16.-ig nagy vitája volt Eck Jánossal Lipcsében. Mosellanus, a vitázók kortársa így rajzolja meg a két vitatkozó arcképet: Luther középtermetű. vézna : testét a tanulás és gondok annyira kime- ríték. hogy közelről nézve csontjait meg lehetne számolni. Érett korában van, hangja átható és tiszta. Bámulatraméitó tanultsága és a szt. Írásbeli iáratossása, melynek minden egyes versét ismeri. valamint gondolatainak és kifejezéseinek gazdagsága. Érintkezéseiben könnyed s udvarias; nem merev: mindig ember a talpán; társaságban vidám és szereti a tréfát; élénk arcán az öröm kifejezésé- vei, dacára ellenfelei ádáz fenyegetéseinek ; nyilvánvaló, hogy egy ily ember nem vállalkozhatik oly nagv dologra Isten segedelme nélkül. Eck termete magas, teste erős és szögletes, hangja teljes, nem hiába, hogy roppant bordák közül tör elő, melyekkel nem csupán egy színész, de akármilyen ordítozó beérhetné. Szája és szemei s egyáltalán minden vonása inkábh egy mészárosnak, mint egv hittudósnak valók. Szellemi tehetségeit illetőleg hatalmas emlékező erővel bir, mely őt kitűnő emberré teheti vala, ha ez hasonló erejű értelem szolgálatában áll. De sem élénk felfogásra, sem finom Ítéletre nem képes, melyek nélkül pedig a többi képesség mind meddő marad. Minden áron csak az idé/eteke* igyekszik felhalmozni anélkül, hogy ügyelne, vajion illenek-e azok tárgyához. Vegyük ehhez hihetetlenséggel határos vakmerőségét, mely nem csekélyebb mérvű ravaszsága alatt rejlik. Ha azt érzi, hogv meg van fogva, akkor vagy másfelé csavarta a beszédet, vagy ellenfele nézetét ra- gádja meg s azt saját szavaiba öltöztetvén, magának tulajdonítja és visszasujtja rá saját gondolatát, minden belőle kivonható badarságokkal. A vitából Luther került ki győztesen. Eck a kudarcon felbőszülve Luther ellen pápai átkot eszközölt ki, amelv a 95 tétet közül 41-et kárhozatosnak ítélt és azok megégetését rendelte el. Erre Luther keserűen látva hogy a pápa nem hajlandó az egvház romlását megállítani. 1520 december 10.-én tanárok és diákok jelenlétében nyilvánosan elégette a pánai törvénykönyvet és átoklevelet s ezzel ténylegesen is elszakadt attól az egyháztól, amelv a prófétai lelkű, őszintén iószándékú. hű férfiút botorul eltaszította magától. V. Károly császár 1521-ben birodalmi gyűlést hívott egybe, amelynek tárgysorozatán ott szerepelt Luther immár országos üggyé vált mozgalmának elintézése is. A birodalmi gyűlésre Luther is megkapta a teljes biztonságot ígérő idézést. Barátai az ugyancsak császári biztonság-ígéret ellenére megégetett Húsz lános példájára hivatkozva, mindenáron vissza akarták tartani a wormsi úttól. De Luther igaza biztos tudatában, lelkében Istenbe vetett hittel indult el a nagy útra, amely falvakon és városokon keresztül valóságos diadalút volt. A város kapuinál aggódó wormsi barátai még egyszer visszatérésre akarták bírni. De Luther azt mondotta: „Ha annyi ördög volna is Wormsban, mint zsindely a háztetőn, akkor is bemennék“. Április 17.-én folyt le a történelmi jelentőségű kihallgatás. Luthert mindenáron tanai visszavonására akarták bírni, ö pedig kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a szentirásBól győzik meg tanai helytelenségéről. „Itt állok, máskép nem te-' hetek, Isten engem úgy segéljen“, — fejezte be hatalmas beszédét. Ha Luther ebben a történelmi pillanatban gyengének bizonyult volna, akkor legszebb virágjában pusztult volna el a reformáció szent ügye. Áldjuk az Iskent, hogy a wormsi birodalmi gyűlésen, a császár, hercegek, kevély hatalmasok és bíboros főpapok félelmetes gyűrűjében is erőt adott a hősi megállásra. Worms után csak egy következhetett: a birodalmi átok, amelyet Luther ellenségeinek sikerült a császártól kieszközölni és amely Luthert a törvény védelme alól kivonta. A kiátkozott reformátort azonban Bölcs Frigyes szász választófejedelem biztonságba helyezte wartburgi várába, ahol Luther György lovag néven 10 hónapot töltött a bibliafordítás rendkívül fontos munkájában. Mikor azonban Wittenbergben bizonyos szélsőséges elemek veszélyeztetni kezdték a reformáció szent ügyét, otthagyva a biztonságos sziklafészket, megjelent Wittenbergben rendet teremteni, nagy örömére híveinek, kik elveszetként már régen elsirattak. 1525 június 13.-án volt az esküvője Bóra Katalinnal, kivel élete végéig boldog családi életet élt. 1525-ben volt az a sajnálatos parasztlázadás is, amelyet a reformáció örve alatt meg- tévelyedett hamispróféták szítottak fel s amellyel kapcsolatban Luther olyan bölcsen meg tudta akadályozni, hogy az evangé- liom ügyét politikai tömegmozgalom prédájává tegyék. Ugyanilyen bölcseséggel és a megismert igazsághoz való állhatatos ragaszkodással tudta megvédeni az 1529-i marburgi tanácskozáson a német reformációt az úrvacsora szentségének kiiiresíté- sétöl is. 1529-ben volt a speieri országgyűlés is, amelyen az evangélikusok tiltakoztak a lelkiismereti szabadság megsértése ellen és hitvallást tettek evangéliomi hitükről. 1530-ban pedig az ágostai birodalmi gyűlésen felolvasták azt az ágositai hitvallást, amely a biblián alapuló evangélikus tannak rövid foglalatját adja s amelynek alapján áll mindmáig egyházunk. Közben Luther irodalmi munkássága s egyéb építő tevékenysége folytán egyre jobban megerősödött belülről is az evangélikus egyház. Igaz, hogy egyre jobban fenekedett az ellenség is s Luther halála után hamarosan kitört a vallásháború. Luther emberfeletti munkától elgyötört szervezetét 40 éves kora után többféle betegség támadta meg (gyomorbaj, idegkimerülés, vesekő, reuma, derékfájás, makacs torokgyulladás, aranyér, fül-, fej-, fogfájás) s attól fogva úgyszólván sohasem volt egészséges. De békességgel hordozta keresztjét. Nyugodtan várta, míg az aratás Ura hazahívja majd a szolgálatból. Sőt asztali beszédeiben gyakran kijelentette, hogy vágyódik a halál után. Kész volt bármikor vértanuságra is. Mosolyogva olvasta azt az olasznyelvű iratot, mely halálhírét küldötte. Nemsokkal halála előtt ezt mondotta: „Ez a világ megelégelt engem, én is megelégeltem a világot, könnyen fogunk megválni egymástól, miként a vándor is szívesen hagyja ott a vendégfogadót“. 1546 januárjában a mansfeldi grófok kérésére — kik bizonyos bányajövedelmek miatt összekülönböztek egymással — Eislebenbe ment a reformátor. Fáradozása eredményeképen február 17.-én a testvérek kibékültek. Este Luther még közös vacsorán vett részt. Később rosszulét fogta el s hajnali 33-kor Drachstedt eislebeni polgármester lakásán, miután lelkét többször is Isten kezébe ajánlotta, az evangéliomhoz való teljes hűségben elhunyt. Prédikáló ajka lezárult, erős keze elhanyat- lott, életének porsátora sírbaszállt s ott nyugszik a wittenbergi vártemplom szószéke alatt, de történelemmé vált. hatalmas alakja halhatatlan s szava átzeng sírja kőlapján is: „Nem halok meg, hanem élek s hirdetem az Úr nagyságos dolgait“. Szabó József. LUTHER. Hős alakja ércből metszett, Mégis szelíd, mint a gyermek. Kemény, mint a hegyek szirtje, Mégis gyengéd forró szive. Élte tele harccal, vésszel, Lelke tele békességgel Fellegverő jegenyefa, S alázatos, mint bárányka. Világokat zeng be szava S otthona szűk imakamra. Ce.tel után. Pápa, császár nem bir véle, isten előtt lehűti térdre. Szive izzik szent haragban, S ajkán derűs mosolygás van. Alávetve nincs senkinek, S kész szolgája mindenkinek. Szereti a földi hazát, Nem feledi égi honát. Büszkeségünk, példaképünk, lm, ez a mi nagy Lutherünk.
