Harangszó, 1935
1935-11-10 / 46. szám
1&35 november 10. HARANGSZÓ 379. Az is szerencséjük volt az evangélikusoknak, hogy kisebb földbirtokosaik voltak, akik többnyire a protestáns vallást követték. A kuruckorban Telekesi Török István, II. Rákóczy Ferenc föem- bere és vezére volt földesuruk és nagy pártfogójuk, aki végrendeletében 100 r. forintot hagyott harangra a gyülekezetnek. Meg is volt az a harang egész a világháborúig. Mária Terézia alatt a tolnai Festetich grófok lettek Lovászpatona urai, akik katholikus létükre nemesJelkííen és türelmesen viselkedtek az evangélikusokkal szemben és akkori kiváló lelkészüket, Szilágyi Istvánt nagyra becsülték. Ekkor történt az 1817-iki egyházi látogatási jegyzőkönyv szerint, hogy Tre- sánszky nevii pápai főbíró a templom ajtaját be akarta vágatni, hogy valami részt vett a szabadhegyi csatában és képzett, ötletes, tréfáskedvü, de komoly munkásságú és nemes önérzetű lelkész. Itt hirdette Isten igéjét és itt munkálkodott sok akadállyal és meg-megkese- ritett lélekkel, de sok áldással a tudós Rajcsányi János, akinek az 1848-iki szabadságharc után velegi állásától megfosztva bujdosnia kellett magyarságáért. Ide 1857-ben került s 1869-ben Sopronba ment theológiai tanárnak. A háború végén nyugalomba vonult Bognár Endre lovászpatonai lelkész pedig 59 hold földet és egy pápai házat hagyott a Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézetnek. Kiváló lelkészein kívül mindig minél jelesebb tanítókat igyekezett a gyülekezet iskolájába és templomába állítani s ennek köszönhető, hogy a hitbuzgóság, áldozatkészség, templomszeretet és nagyobb műveltség jellemezte mindeddig az itteni evangélikusokat. Régebbi tanítói közül Laucsek Gyula nevét emlegetik legnagyobb hálával és kegyelettel. Legtöbb buzgó felügyelőt pedig az Ihász- és Mihály-család adott a gyülekezetnek. ■ A templom előtti téren áll a világháborúban elesett hősök szép szobra, Istók János szobrászművész alkotása. A régi templom csaknem 700 éves múltjával mennyi hithüségröl, az új szobor új hősök emlékével mennyi hazaszeretetről beszél! Egyik azt mondja: Istenért! A másik az mondja: Hazáért! Jó magyar és jó evangélikus szívében ez a két érzés egybeforr. Szalay Mihály. belső feliratot megvizsgáljon, de az evangélikusok, az uraság evang. tisztjének biztatására a templomot körülfogták és megvédelmezték. A szájhagyomány azt is mondja, hogy a főbíróval a gyomoréi plébános is itt lett volna és a főbíróval együtt el akarta foglalni a templomot, de míg a férfiak a kerítésen belül álltak el, az asszonyok és leányok megtámadták a plébánost és meghurvolva az úgynevezett „paptócsá“-ba dobták. Híres lelkésze volt Patonának 1805-től 1808- ig Berky Mihály, az in- szurgensek tábori papja, aki — hír szerint — A lovászpatonai templom. Gondolatok Augustinus műveiből. Ha Krisztus szeret téged, az neked szolgál javadra, nem Krisztusnak. Ha szereted Krisztust, az is neked szolgál javadra, nem Krisztusnak. * Márta arra ügyelt, miképpen táplálja az Urat; Mária pedig arra, miképpen táplálja őt az Úr. * Hirdessétek Krisztust, ahol, akinek, ahogyan csak tudjátok. * Az ember azért ad TAMÁS: Én sem, mert nem jött még onnan vissza senki, aki róla bizonyságot tett volna. SERGIUS: Én sem tudom elképzelni azt a túlvilágot. FULBERT PÜSPÖK: Pedig a benne való hit meg van még a vadaknál is. KÁLMÁN: Én hiszek. És bár minden uralkodó bölcsész is volna, hogy bölcselkedvén és rájővén az uralkodó és a nép igazságára, azserint uralkodni is. Most már végeztünk! (A tanácsosok elmennek.) 6. JELENET. Kálmán. KÁLMÁN: Milyen babonásak még a tanácsosaim is. Ha az úrirend ilyen, milyenek lehetnek akkor a jobbágyok és a szolgák? Akik a Krisztus mennybemenetelét úgy ünnepük, hogy a Krisztust ábrázoló tökét a mennyezetre felvonják, mintha Krisztus a mennybe menne föl és a sátán fejét pálcákkal verik és a templomból kidobják. Milyen gyermekes hit! Megvilágosodik-e valaha az emberi elme? Eltiinik-e a babona és megtisztul-e a hit? A legsötétebb éjszakára is hajnal következik és a hajnalra napfény, csak az ember elméje maradna örök sötétben? Én látom azt a jövőt, amikor a lelki világosság évszázadok hosszú során az értelmi, erkölcsi és hitbeli fejlődés utján ki fog terjedni végre a népre is, amihez a keresztyénség is hozzá fog segíteni, amelynek némely országokban máris vezető szerepe van. Oh én látom azt az időt, amikor az ember eniberebb lesz, látom azt a szebb jövőt, látok ott emberibb sorsot, látok ott több napfényt, több virágot..., hallok ott több dalt... üli be szeretnék én akkor élni, annak a megújult emberiségnek az arculatát szemlélni! Ezt a jövőt előkészíteni a mi kötelességünk is és minden utánunk következő nemzedéké. 7. JELENET. Kálmán, Álmos. ÁLMOS; Bátyám! KÁLMÁN: Megtértél? ÁLMOS: Megtértem. Bocsáss meg bátyám, bánom ellened való összes cselekedeteimet. KÁLMÁN: Hányadszor bánod már? ötödször vagy hatodszor? De az is lehet, hogy már hetedszer vagy nyolcadszor. Úgy látszik, hogy te azok után, amik közöttünk a legutóbb is végbementek, a legtermészetesebbnek találod részedről a bocsánatkérést, részemről a megbocsátást. De én nem bocsátók meg neked, nem és nem, mert én már torkig vagyok a megbocsátással, torkig. ÁLMOS: De bátyám, az én helyzetem most egészen más, mint volt azelőtt. Én az én hütelen barátaimból, önző pártfogóimból és szövetségeseimből immár teljesen kiábrándultam, belátom, hogy én magamban semmit sem tehetek ellened és hogy az én igazamat csak a te testvéri szereteted adhatja meg nekem. KÁLMÁN: Szépen beszélsz, de ha én neked most újra megbocsátok, semmit se érek vele és az egész világ kacag rajtam. Megjavulnál? Nem! Feltámadna szivedben a testvéri szeretet? Nem! Megtartanád a szavadat, hogy soha többé ellenem áskálódni nem fogszz? Nem. Nem leszel te már soha más, mint ami eddig voltál. Nyolcszor már megszegted a szavadat, hogy nyugton maradsz, meg fognád te azt szegni kilencedszer és tizedszer is még. ÁLMOS: De bátyám, te évek óta olyan sok igazságtalanságot követtél el ellenem, hogy azt most mind egyszerre jóvá tehetnéd a megbocsátással. Elsőben is a koronától fosztottál meg, amelyre László király először engem jelölt és csak azután téged a te ellenem való fondorlataid következtében. Igen, a te királyságod a te fondorlataid gyümölcse. Igazságtalan, szívtelen voltál velem szemben akkor is, mikor a horvátországi bánságtól fosztottál meg. A fehérvári gyűlésen a te koronázásod alkalmával engem is megkoronáztak a hercegi dia- démával, amivel a tiszai hercegségnek törvényes urává lettem, de te ezt is elragadtad tőlem. Bátyám, bátyám, mindent jóvá tehetsz most, ha megbocsátasz. (Folytatjuk.)
