Harangszó, 1935
1935-10-13 / 42. szám
344. HARANGS2Ó I935 októbef 13. Gárdonyi mint kérő a dabronyí papék házában. Irta: dr. Payr Sándor. (Mutatvány az 1936. évi Luther-Naptárból.) — Folytatás. — Gárdonyi, mikor már magasra emelk.edett az írói pályán, a Borbély családot akkor sem feledte. Műveinek dedikált díszpéldányát még Pestről, Egerből is megküldte a lelkészcsaládnak. Barátságuknak kedves emléke maradt fenn a különben zárkózott lelkű költőnek egy meleghangú levelében. Borbély Margitnak Szabó Lajos pusztaszentlászlói lelkésszel való eljegyzésekor Egerből 1902. június hó 25.-én írta ezt a levelet: „Aranyos Margitka! Csak ma küld- hetem el papíroson is a mi gratulációnkat. Részint, hogy nem voltam itthon, részint hogy sok volt a munkám, azért késtem vele. De gondolatban elküldtük mi már jókívánságainkat és örömünk kifejezését. Mert nem felejtettük ám el a jó Borbélyékat és szeretettel emlékezünk ma is róluk s így Margitkáról is, aki abban az időben még kis futkozó leány volt. Az Ég bizonyára megtartotta akkori kedvességét, amely legszebb rózsája lesz menyasszonyi koszorújának s alapja a leendő családi boldogságának. Kedves szülőivel együtt üdvözöljük én és az anyám és kívánunk mindnyájoknak minden jót, amivel Isten a jó embereket megáldhatja. Eger, 1902. VI. 25. Tisztelője Gárdonyi Géza s. k.“ Ez a kedves levél, melyet a szűkszavú ember édesanyjának nevében is (bizonyára ennek nógatására) ír, mutatja, mily szívélyes viszonyban éltek dabronyi papék nem csak a költővel, hanem annak anyjával is. Ez a Margitka is kiváló papné, édesanya és háziasszony lett. Mindenben az anyja lánya ö is. Mikor Gyurátz püspök 1906.-ban egyházláto0h vajha ezer nyelvem volna. Németből: Zarándi Attila. Az éjszaka kiterjesztette árnyéküt a falu fölé. Messze környéken sem lehetett világosságot látni, a világ mély sötétségbe burkolódzott. Az úton egy macska nyávogott és fölugrott a papkert falára. Ott megállt és igyekezett áthatolni a sötétségen. Valahol halálos félelem cincogása hallatszott. Egy egérke elvesztette életét. Azután újból ünnepélyes csönd lett köröskörül. A lelkészlakban föllángolt a gyertya világa. A kemnitzi lelkipásztor, Mentzer János dr. ismét nem talált nyugalmat? A gyülekezet gondja nehezedett rá, talán hitükért aggódott? Odament a könyvekkel megrakott íróasztalhoz és nehéz sóhajjal leült melléje, azután tollához nyúlt és írt. Prédikációra szolgáló gondolata jött, azt rögtön meg kellett ragadni. Mások is sorakoztak utána és mire észrevette magát, egy órácska máris tovatűnt az örökkévalóságba. Egy órácska! Olyan rövid a jó cselekvésére és olyan hosszú a bűnben való gatást taftott Pusztaszentlászlón, őt és a vele volt urakat meglepte és megemlegették, hogy a fiatal papné itt a Göcsejben micsoda jóízű és fényes ebéddel fogadta őket. Mint korai özvegy is kitűnő nevelőanyja volt árva gyermekeinek. Gárdonyi József dr., ki a Ziegler- családról és Nemeskérről írt munkámat meleg elismeréssel fogadta, arra kért, hogy e levél másolatát kíildjem meg, mert az egri Gárdonyi-múzeumban akarja elhelyezni. Ugyanő kérte tőlem, hogy Borbély Juliska arcképét is, ha valamiképen tudnám, szerezzem meg számára. Ö ugyanis a könyvében Gárdonyi egy másik fiatalkori ideáljának arcképét is közölte. Az arcképet megkaptuk és olvasóinknak is bemutattuk. De ez a kép a Gárdonyival való ismeretség után hat évvel később készült. Családi csoportképből való, melyen Borbély Juliska már mint fiatal édesanya egy kedves fiúcskát tart ölében. Élettörténetéből érdekelhet, hogy a győri és soproni diákköri ismeretség után Ludván Jánoshoz ment nőül, ki mint nyug. igazgató-tanító, ma is él. A kedves paplányból anyjához méltó hitves és családanya lett. Tizenegy gyermekkel ajándékozta meg férjét. Ketten mint csecsemők haltak el, kilencen felnőttek, mind tanultak és heten szereztek közülük oklevelet. Férj és feleség igen szép és boldog családi életet élt. Gárdonyi csak néha mint régi kedves házivendég került szóba köztük. Egyik jeles fia írja: „Drága emlékű édesanyám azt szokta mondani a maga kedves, ártatlan humorával, mikor egy-egy nagyobb Gárdonyi-sikerről hoztak hírt a lapok: Látod, apus, most milyen híres asszony lennék én, ha hozzámentem volna Gárdonyihoz“. Derűit, vidám családi életüket mint villámcsapás érte e forrón szeretett családanyának igen korán, 1911- ben bekövetkezett halála. Szívszélhüdés- ben halt meg. Mint nemes termőfa dőlt ki gyümölcseinek édes terhe alatt. A mély seb és fájdalom, a gyászos emlék oly élénken él ma is a férj és járásra. Egy órácska volt. Az Úr Istennek egy lehellete. Mentzer írt. „Óh Jézus jöjj és töröld el lángomat! Énekeim csak a Te tüzed- től származzanak!“ Már sok ének csörgedezett ki tollából a durva papírra. Nem tudta, nem is sejtette, hogy néhány óra múltán legjobb éneke jön létre a nyomorúságból és új, hitbeli bizodalomból. Szorgalmasan írogatott. Uj, magvas gondolatai támadtak, kényszerítették az alkotásra. Aztán elfáradtan hátrahanyat- lott és elaludt. Hirtelen rekedt kiáltozás süvöltözött körülötte. Fölriadt, ügy tetszett neki, mintha álmodnék. Szavai álltak előtte: „Hadd származzanak énekeim csak a Te füzedtől!“ Teljesen fölébredt és majdnem megdermedt. Tűz körülötte és fölötte! Tűz köröskörül! Háza égettl Nem igazodott el mindjárt. Hogy történt ez? Honnét eredt ez a tűzvész? Mi történt? Kirohant, befutott a szobába, hogy feleségét és gyermekeit megmentse, közben elfúló lélekzettel imádkozott: „Uram, hadd múljék el ez! Uram, légy kegyelmes nekünk!“ A fékét vesztett elem mohón haragyermekek szívében, hogy még a nagy Gárdonyival kapcsolatban is igen nehéz volt őket nyilatkozatra bírnom. Sem életében, sem halálában nem akartak Gárdonyi dicsőségéből virágot szakítani anyjok homlokára. Erre nem volt szükségük. Ők csak a mély sebet érzik ma is. Nagyobbik fia, Ludván Sándor cell- dömölki igazgató-tanító leikéből tört ki mégis annyi az én kedvemért: „Asszonykorában is gyönyörű volt az édesanyám. Soha olyan fényű szempárt nem láttam. Magas homloka hollófekete dús hajával övezve és egész alakja az anyai, hitvesi arc harmonikus, pompás zománcával ragyogott.“ Az arcképen én, ki Karsay püspök mellett káplánkodtam, a jól ismert és mélyen tisztelt Karsay lányok élénk tüzű, nagy csillogó szemeit és a jellemző családi arcvonást látom. A győri evang. püspök lányaiból hárman lettek papnék: Emma Bőnyön, Ida Dabronyban és Eléé»*- nóra Levélen. A bőnyi papné gyermekei voltak: Pálmai Izabella a szombathelyi tanárnő, Pálmai Lajos, a győri esperes és Pálmai Lenke, a budapesti tanker. főigazgató. Gárdonyi Géza jól látott, igen előkelő család ajtaján zörgetett. Igen nagy kár, hogy a dabronyi család Gárdonyi emlékeit a lelkész nagyapa, mikor Pozsonyba vonult nyugalomba, magával vitte és ott elvesztette. Gárdonyi- életrajzából ezután ne maradjon ki az a szerény evangélikus papiak sem Dabronyban, ahol a jövőért vergődő fiatal tanítót oly testvéri szeretettel fogadták, könyvekkel ellátták és derült, vidám órákat is szereztek neki. Tudjuk meg, hogy nemzetünknek evangélikus apától született nagy költője, akit mai nap is többen a középkori szerzetesi élet és az urálkodó Mária-kultusz fölkent dalnokának tesznek meg, igen jó barátságban élt a protestáns papi családokkal is, a papnötlenségről pedig nem volt jó véleménye. És az üdvösséget sem engedte egyetlen földi egyház számára lefoglalni. pódzott tova. Az embereknek szinte tehetetlenül kellett ott áflniok és nézniök, hogyan lett a lelkészlak a lángok martalékává. Össze-vissza futkostak zavarodottan ordítozva, bőrvödröket hoztak és vizet öntöztek a lángokba. Mindenekelőtt az Isten házát igyekeztek védeni, mert azt már látták, hogy a papiak menthetetlen. Mentzer közöttük volt és megkísérelte őket nyugalomra inteni, de azok egyáltalán nem akartak hallgatni szavaira. Fontosabbnak látszott előttük, hogy úrrá legyenek a tűzön. Az imádkozás jöhet aztán is, arra most nem volt idő! Az állatokat kihajtották az istállóból. Igen szorgoskodtak, fölöttébb kitartónak és bátornak mutatkoztak. Nemsokára meg kellett látniok, hogy munkájuk hiábavaló volt. A szikrák tovább szóródtak a szélben, égettek és pörzsöltek, mintha az egész falut, szép, drága otthonukat megakarták volna semmisíteni. Úristen, miért van mindez? Most jött a csüggedés és megigézte őket. Bizonytalanul és tanakodva álltak. Senki sem akadt, aki igazában tudta volna, hogyan helyezze a falut biztonságba. Majd új reménytől lelkesítve fölugrottak, továbbra is menteni és segíteni akartak,
