Harangszó, 1935
1935-09-22 / 39. szám
HARANGSZÓ 1935 szeptember 22. „Dunántúli Prot Kiadóhivatala ii .ir.otta meg. — A világ első bibliatár- s':!atát az evangélikus Canstein alapította i712-ben, Hallében, 102 esztendővel a B'it- és Külföldi Bibliatársulat megalakulása előtt. — A föld kerekségén 12 millió magyar él. — Érdekes, hogy Budapest után a legnagyobb „magyar“ város Bukarest, ahol 150.000 magyar él. Egy kard felirata, Gusztáv Adolf, hős svéd király kardján, amely még ma is megvan, ezek a betűk olvashatók: V. D. M. in Aet. = Verbum Domini Manet in Aeternum. (Isten igéje megmarad örökké.) Két bölcs amerikai közmondás. Ha megveszed azt, ami felesleges, akkor hamarosan el fogod adni azt, ami szükséges. — „Holnap megjavulok“, — mondja a balga. A bölcs — már tegnap megjavult. Egyházak a békéért. Az Egyetemes Keresztyén Tanács Végrehajtóbizottsága a következő táviratot intézte a pápához, a Népszövetséghez, Anglia, Franciaország, Olaszország és Abesszínia kormányaihoz: „Az Egyetemes Kér. Tanács Végrehajtóbizottsága mélységesen átérezve a jelen helyzet Komolyságát, amely két keresztyén nemzet közötti habom veszedelmével fenyeget, kéri az egész keresztyénségct, hogy imádságban egyesülve nyilvánítsa ki, hogy egy ilyen háború kártékony rossz az emberiségre nézve és bűn a Krisztus törvénye ellen. A vigrehajtúbizottság egyszersmind értesíti a népszövetséget és a nemzetek államiéi fiait, hogy a kér. egyházak szivvel-lélekkel támogatják őket azon törekvésben, amellyel el akarják hárítani a Kellog-Briand paktum megsértését és elejét akarják venni a háborúnak, amely jóvátehetetlen szerencsétlenség lenne és kimondhatatlan szenvedést hozna ártatlan emberek millióira*. Germanos tiatírai metiopolita Antmundsen, dán püspök, Boegner, a francia prot. szöv. elnöke, Ciccstr, angol püspök, Meríti, Amerika képviselője. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Házasság. — Blickle Emma és Zsemberovszky János evangélikus lelkész szeptember 16.-án tartották esküvőjüket a soproni templomban. — Nemesvárbóki Pl achy Gitta okleveles tanítónő és Kemény Gábor evangélikus lelkész házasságot kötöttek. Halálozás. — Özv. Vértesi Sándorné, szül. Cipott Amália, néhai Vértesi Sándor volt za'laistvándi leikész özvegye, szeptember 11.-én 79 éves korában Szombathelyen elhunyt. Az elhunytban Vértesi Zoltán magyarbolyi lelkész az édesanyját gyászolja. — Jany János ny. evangélikus igazgató-tanító életének 57., házasságának 30. évében hosszú szenvedés után szeptember 9.-én Szabadin elhunyt. — Dedinszky Aladár, ny. ipoly- vecze-ipolysági ev. lelkész hosszú szenvedés után szept. 3.-án Balassagyarmaton elhunyt. Temetése szept. 7.-én d. e. volt Balassagyarmaton az ottani evang. templomban, ahová volt hívei is nagyszámban összegyülekeztek. — Özv. De- rencsényi Istvánná 69 éves korában hosszas szenvedés után meghalt. Az elhunytban Derencsényi István szirmai lelkész édesanyját gyászolja. — Feltámadunk! A Harangszó gyönyört kiadásban kiadta luthER sekrestye - imádságát, hogy odakerülhessen az minden sekrestye és lelkészi iroda falára A 30X45 nagyságú színes nyomású tábla ára 1 P és 12 f portó. Megrendelheti a lap kiadóhivatalában A MAGYAR GAZDA. Terményárak. Bpesten. Búza 14.75— 15.90, rozs 13.70—14, sörárpa 16.50— 19, takarmányárpa 15.25—16, zab 16.50, 16.75, tengeri 15—15.20, korpa 13.50 P métermázsánként. Adatárak. Budapesten. Ferencvárosi sertésvásár. Uradalmi nehézsertés páronként, 340 kg-on felül 95—97, közép p.-ként, 340 kg-on alul 90—93, szedett közép p.-ként 220—260 kg-ig 83—88, könnyű p.-ként, 180—220 kg-ig 74—80, silány p.-ként, 100—180 kg-ig 60—70, öreg nehéz p.-ként, 300 kg-on felül 78— 82, szedett öreg 56—74, angol sonkasüldő p.-ként, 120—150 kg-ig 69—86 fillér élősúlykg-ként. Vegyes. Kedvezően haladnak a prágai magyar-cseh gazdasági tárgyalások. — Hajdú vármegye 160 vágón importtengerit kap. — Felfüggesztették a rozskivitelt. — Világhírű a magyar libatoll. Németországtól Amerikáig mindenütt keresik a magyar tollat. — Befejeződött a nagysikerű őszi lakberendezési vásár. — Fokozódik a drágaság Romániában. — Október 14.-re hívták egybe a kisantant gazdasági bizottságát. — Létrejött az új belga-orosz kereskedelmi szerződés. — Európa idei gabonatermése 12 millió mázsával emelkedett. Terjesszük a „HARANGSZó“-t! Fűszer és divatáru üzletemben tanulónak egy jó nevelésű fiút keresek. Ajánlatokat válaszbélyeg ellenében a kiadó- hivatal továbbit. 1—3 Kereskedelmi érettségit tett ev. leány ellátásért és kevés díjazásért elmenne gyermekek mellé nevelőnőnek, ahol a gyermekekkel való foglalkozáson kívül mindennemű házi munkát is végezne. Cím, válaszbélyeg ellenében, a kiadóban. Jó minősítésű oki. kántor-tanító keres helyettesi, vagy nevelői állást. Megkereséseket válaszbélyeggel a szerkesztőségbe „Betölthető állás“ jeligére kérünk. 1—1 Valódi ezüst evőeszközük, tálcák, dísztárgyak, protestáns egyházi kegyszerek. Arany ékszerek. Pontos órák. Javítások SZIGETI NÁNDORés FIA Budapest, IV., Kecskeméti-u. 9. Alapítva 1867. Protestáns házitanítónőt keres községi főjegyző 7 és 5 éves gyermeke számára. Német társalgási nyelv és zongora tanítása is szükséges. Bővebb felvilágosítást válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatal ad. l—i Testi és szellemi fogyatékosok, ápolásra szoruló elaggottak, idegesek, vérszegények, epileptikusok, szakszerű gondozást s meleg családi otthont találnak a 22-es budapesti autóbusszal gyorsan megközelíthető, erdős Budakeszin. Érdeklődőknek szívesen küld prospektust és ad felvilágosítást: Wallrabenstein Budakeszi, Rákóczi-u. 108. 1—5 VIRÁGOT, KOSZORÚT legolcsóbban STIXN É-től csak GYŐR, DEÁK-UTCA 6. TELEFON: 9 — 46. Szives pártfogást kérek. VITÁLIS legszebben fest és tisztít mindenféle ruhaneműt. Olcsó árak. Aranyéremmel többszörösen kitüntetve. Szombathely. 5—10 Dr. Luther Márton Kis Kátéja jegyzetekkel, hivatalos kátészövegü tankönyv. Minden fajta iskolában nélkülözhetetlen. Bolti ára 80 fillér. Szerzőnél rendelve portóval együtt 64 fillér. Kérjen mutatványszámot. Cím: Sokoray Miklós Szombathely, Nádasdy-u. 24. I. 3—3 LÉPJEN BE -M az ág. hitv. ev. egyházkerületek jóléti egyesületének temetkezési csoportjába. Legkisebb havi tagságidíj: Egy személy részére 50 fillér. Az egész család részére 1 pengő. Gyermekek után nem kell külön pótdíjat fizetni. Balesetből származó halál esetén a temetkezési segély Kétszerese kerül kifizetésre. Belépési korhatár 65 év. A tagdíjak elhalálozásig, de legfeljebb 20 éven át fizetendők. Bővebb felvilágosítást helyi taggyüj- tőink nyújtanak! Főszerkesztő : TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Fömunkatár8ak : NÉMETH KÁROLY, SZUCHOVSZKY GYULA, PASS LÁSZLÓ, Dr. SCHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vissza Baross-nyomda Uzsaly és Koncz Győr. Telefon 7*63