Harangszó, 1935
1935-09-22 / 39. szám
H35 szeptember 22. HARANGSZÓ 317. tekintő megfontolás után az iskola befá- sított területe meldett új területet vásárolt az új épület helyéül. Az új terület mind egészséges, pormentes fekvésénél, mind pedig csendességénél fogva diákotthon céljára kiválóan alkalmas. Wihart Ferenc budapesti épitészmérnökkel ki is dolgoztatta a terveket s a Katona-Szé- kely-Molnár budapesti céget megbízván az építési munkálatokkal, 1934 szeptemberében megkezdette az építkezést. Decemberben már tető alatt állott az épület. 1935 tavaszán Kovács Á. Ödön budapesti vállalkozó a vízvezetéket, Alexy György budapesti vállalkozó pedig a villany berendezést készítette el. Az első tekintetre feltűnő épület csak egy része a tervezett nagyobb épületnek. A régi épületet azonban a rész épület is pótolni tudja. 60 tanuló elhelyezhető benne. „Isten dicsőségére, magyar hazánk felvirágoztatására és az ifjúság nevelésére": íme áll a díszes épület! Legyen mindig beszédes bizonysága annak, hogy a tol- na-baranya-somogyi ev. egyházmegye nemcsak az ev. egyháznak, hanem a hazai közművelődésnek is számot tevő tényezője. Hajas Béla A szülők nyomdokában. Kelet-Németországban történt egy hideg téli napon. Az édesapa elmegy hazulról. Amikor mintegy kétszáz méter távolságra ment a háztól, zajt hallott maga mögött. Megfordul és megpillantja hét éves kisfiát. Megkérdezi: „Fiam, hova akarsz menni?“ „Édesapám, hadd menjek veled!“ Erre az apa így szólt rá: „Nem jöhetsz velem; hideg van. Eredj vissza édesanyádhoz, a meleg kályha mellé!“ A fiú tovább folytatta: „Hadd menjek veled, én nem fázom!“ „Eredj vissza, fiam, magas a hó, nem tudsz velem jönni! Térj vissza!“ Erre a fiú tovább állta elhatározását és azt mondotta: „Én nem fogok a hóban elveszni, mert én mindig a te nyomdokaidba fogok lépni.“ Erre megrémült az apa és elgondolkodott. „Ha ez így van, akkor a fiam is belekerül abba az éjszakába, a megromlásba, a pokolba!“ Kézenfogja a fiát és azt mondja: „Gyerünk együtt haza, gyermekem!“ Hazaérkezve elmeséli feAml a tervből elkészült. Hadilábon állunk igen sokan, igen sokszor az Istennel. Nincs Vele, Benne békességünk, mert ellenállunk Neki. Isten azért áld és azért ver, hogy legyőzhessen, legyőzve magáévá tehessen s magáévá téve boldogítson. Boldog ember az, aki akár Isten áldó keze alatt megszégyenülve, akár sújtó keze alatt összetörve azt tudja mondani: „Ura m, én megadom magamat!“ leségének ezt az élményt és azt mondja neki: „Asszony, gyermekeink a mi nyomdokunkba lépnek s ezért a pokolba jutnak., Asszony, nekünk bűnbánatot kell tartanunk! Nekünk meg kell változtatnunk a mi életünket! Nekünk el kell szakadnunk e világtól és a bűntől és Istenhez kell térnünk!“ Erre az édesapa és az édesanya, a férj és a felség bemennek a kis szobácskájukba, térdet hajtanak Isten előtt, bocsánatot kérnek Istentől az elmúlt életükre s erőt, hogy új életet kezdhessenek; azután odamentek gyermekeikhez s azt mondották nekik: „Gyermekek, mostantól fogva jöhettek a mi nyomdokainkba s mostantól fogva mi egy akarattal és egy lélekkel akarunk a mennybe vezető úton járni!“ — Cselekedjetek ti is így, édesapák és édesanyák! Ha azt akarjuk, hogy a gyermekeinken segítsünk, elsősorban magunkon kell így segíteni. Neumann Frigyes. tisztelendő uram. Termékeny talajra esnek azok s kérni fogom az Istent, har- matozza azt be az ő nagy áldásával. Megnyugodtam most már s úgy érzem, egész új emberré lettem. De még valami nyomja a lelkemet. Ha meghallgat, elmondom. — Csak mondja, Varga úr. — Családom és tisztelendő úr már visszaadta az önbizalmamat. De nem állok még tisztán az emberek előtt. Kivált azok előtt, akiket megkárosítottam. Ezeket kárpótolni szeretném. De jelenleg nem tudom. Aztán ami a legjobban kinoz! Nem tudom magamat becsülni. Úgy megutáltam magamat, hogy ki sem tudom mondani. Ezt szeretném levezekelni. A bűn büntetést érdemel. Az emberek nem tudják, mennyit vétkeztem. De Isten tudja. S tudom én is. Hát ezt szeretném valahogy jóvá tenni. — Hogyan gondolja? — Szeretnék eltűnni a faluból. Hogy senki se tudjon rólam. Még a családom se. Egyedül tisztelendő urat kérem meg, engedje meg, hogy idönkint hírt adhas-' sak magamról. S ha aztán úgy érzem, hogy elég volt. már, megbűnhödtem a múltért, akkor megtisztultan hazajövök s emelt fővel élném az újjászületés tiszta, boldog életét. — Az elgondolása nem rossz. De fájdalmat okoz ezáltal a családjának. — Magamait akarom ezáltal büntetni. Tudom, fájni fog nekik. De itt lesz tisztelendő uram s időnként megnyugtatja őket, hogy eljő az idő, amikor minden rendbe jő. Volt földjeimet bérbe veszem az uraságtól. Feleségem ügyes asszony, elgazdálkodik rajta. Én meg mindent megpróbálok, hogy becsületes úton szerezzek valamit. Vissza akarom szerezni a vagyonomat, de csak azért, hogy egyetlen gyermekemnek megadjam azt, ami az övé lett volna, ha el nem prédá- lom. És Isten dicsőségére is szeretnék áldozni. S aztán... aztán, kedves tisztelendő úr... elmegyek a...a templomba... oda... oda...a Nem birta folytatni. A szemét elöntötte a könny. A lelkész meghatva állott fel. Látta, hogy igazán megtört és megtérni akaró emberrel van dolga. Egy agyongyötört lelkű emberrel, akit legjobban a saját lelkiismerete vádol, akit az önvád marcangol. Áldólag emelte fel a kezét. — Menjen el békességgel a maga göröngyös útján. Az Isten áldja meg a távozását. Legyen magával, bármerre jár. S tegye áldottá majdan a visszatérését! ' * Egy reggel végig szaladt a hír a falun. — Varga Dénes eltűnt! Megszökött. Szegény asszony sírt-rít. Ilonka el se ment az iskolába. Együtt sírt az anyjával. A reggeli könyörgés után a lelkész Vargáékhoz ment. Egy óra múlva már ment is haza. Hogy mit mondott a bánatos asszonynak, soha senki meg nem tudta. De annyi bizonyos, hogy jól megvigasztalhatta, mert azután Vargánét sírni nem látták. Sőt, mintha egész jó kedvvel végezné a dolgát, úgy látszott. Elmúlt négy esztendő. Ilonka a hatodik osztályba került. Jól tanult, szorgalmas volt, jó szívű a társaihoz. Szerette is mindenki. Karácsony ünnepe közeledett. Az-iskolás gyermekek színdarabot tanultak. A szent estén akarták előadni. A szereplők közt volt Ilonka is. Nagy örömmel jöttek össze mindig a próbára, valahányszor összehívta őket a tanító úr. Már csak pár nap volt hátra, amikor baj történt. Ép a vakációt adta ki a tanító úr, amikor Ilonka sírva adta elő, hogy ő nem játszhat, mert anyukája megbetegedett. Ápolnia kell az anyját. A társai elszomorodtak, de meg is ijedtek. Sajnálták Ilonkát, hogy ily baj érte, de féltek, hogy Ilonka miatt elmarad a darab. Azonban a tanító úr megnyugtatta őket. Ilonka édesanyjának mielőbbi javulást kívánt. Aztán felszólította a leányokat, ki vállalja az Ilonka szerepét? Öten is jelentkeztek. Sőt az egyik azzal állt elő, hogy majdnem tudja is a szerepet. (Folytatjuk.)
