Harangszó, 1935
1935-09-22 / 39. szám
318. HARANGSZÖ 1935 szeptember 22. Luther levele Brükk kancellárhoz 1530. aug. 5.-ről. Magyarázat: Luther személyesen nem jelenhetett meg Ágostéban, a birodalmi gyűlésen, amikor az evangéliomi rendek hitvallásukat előterjesztették. Pedig ugyancsak szeretett volna ott lenni Ágostéban, mert Melanchton Fülöp és mások sokszor kishitlien viselkedtek és a reformáció ügye felől kétségbe estek. Luther ezért kíméletlen leveleket irt Melanchton- nak s mivel ez nem volt elég, az alábbi levelet küldte Brükk kancellárhoz, hogy ő élő szóval bátorítsa a kétségeskedőket. Brükk György eredeti neve tulajdonképpen Hein- ze, valószínűleg a Wittenberghez közel levő Brükk- ben született 1484-ben. Bölcs Frigyes választófejedelem az udvarába hívta és kancellárrá tette. Brükk rokonszenvezett Lutherrel és az ő tanításával, bár a reformátor hevességét politikai okokból kifogásolta. Az ágostai birodalmi gyűlésen Luther tanítását áll- hatatosabban képviselte, mint a hittudósok. Az alábbi levélben különösképp megfigyelendő az a rész, melyben Luther Márton feltárja a nagy ellentétet a láthatatlan valóság és a látható dolgok között. Gyönyörűséges és hiterősitő ebben a hatalmas levélben az, hogy a teremtésben Isten csodáit megmutatja. (Fordító.) Kegyelem és békesség Krisztusban! Tekintetes, Nagytudományú, Kedves Uram és Komám! Jó néhányszor írtam már a mi nagyságos urunknak, a választófejedelemnek és a mieinknek, hogy azt gondolom, már sok is volt; hiszen tudom, hogy a fejedelem még több és erősebb vigasztalást és segítséget talál Istenben, mint jómagam. írtam azonban azok kedvéért, akik csüggednek és aggodalmaskodnak, mintha Isten elfelejtkezett volna rólunk; mintha nem tudnák, hogy Istennek előbb önnönmagáról kellene elfelejtkeznie, azután felejtkezhetne el rólunk. De ez csak akkor történhetnék meg, ha a mi ügyünk nem válna az Ő ügye és a mi tanításunk nem az Ő igéje volna. Egyébként, ha bizonyosak vagyunk felőle és nem kételkedünk, hogy az ő ügyéről és igéjéről van szó. akkor imádságunk bizonyosan meghallgatásra talált, már elhatároztatott és készen áll a segítségünk; ezen nem múlik. Hiszen maga mondja: Elfelejt- kezhetik-e az anya gyermekéről úgy, hogy ne könyörülne a tulajdon vérén? És ha az anya elfelejtkeznék is gyermekéről, én mégsem felejtkezem el rólad; íme a tenyerembe jegyeztelek téged. A minap két csodát láttam. Az első ez volt. Kinéztem az ablakon, fel a csü- lagokra, Isten gyönyörűséges, hatalmas égboltozatára és nem láttam sehol oszlopokat, melyek a bcítozatot tartották volna; mégsem omlott be az égbolt és erősen áll még most is. Vannak emberek, akik keresik az oszlopokat és szeretnék azokat megfogni és megtapintani. Mivel pedig ezt nem tehetik meg, toporzékolnak és reszketnek. Azt hiszik, beszakad az ég azon egyszerű oknál fogva, mert ők az oszlopokat nem foghatják és nem láthatják. Ha ők az oszlopokat foghatnák, akkor állna csak erősen az égbolt. A másik csoda pedig ez volt. Nagy, teihes felhőket láttam, amint éppen felettünk lebegtek. Ugyancsak roppant nagy súlya ' lehetett a tengernyi víz- mennyiségnek, ami a felhőkben összegyűlt és mégsem láttam semmiféle padozatot vagy padlást, amin a rengeteg vízmennyiség nyugodott volna, ahol a felhők jártak volna. Sem nem láttam medencéket vagy tartályokat, melyek a felhőket felfogták volna. Mégsem estek ránk a felhők, hanem sanyarú ábrázattal köszöntöttek bennünket és elrepültek. Aztán mikor elvonultak a felhők, akkor kitűnt, hogy mi volt a padlás, amelyen a felhők jártak és mi volt a tető, mely minket védett az alázuhanó víztömegek ellen. Kitűnt, hogy a padlás nem egyéb, mint a — szivárvány. Ugyancsak gyenge, vékony és silány padlás volt ez. El is tűnt a felhők között hamar, inkább árnyék volt csupán, nem pedig hatalmas padlózat, úgyhogy az ember éppúgy kétségbe eshetett volna a padlózat silánysága miatt, mint a vízmennyiség óriási súlya miatt. Mégis kisült a valóság, hogy a látszólag tehetetlen árnyék hordozta a víztömegeket és ugyancsak védett minket is. (Fordító: A természet- tudomány ma sem tud e tüneményről többet, mint hogy a szivárványt ugyanolyan napsugarak okozzák, amilyenek a párákat a magasba emelik és fenntartják.) Megint vannak emberek, akik a víz és a felhők sűrű, nehéz terhét hatalmasabbnak vélik, mint a vékony, keskeny, könnyű szivárványt, persze mert szeretnék érezni és tapasztalni a szivárvány erejét. Mivel ez számunkra lehetetlenség, attól tartanak, hogy a felhők örökös árvizet zúdíthatnak az emberre. Engedje meg, Tekintetes Uram, hogy e két példával magyarázzam meg a mondanivalómat. Barátságos tréfálkozásnak tűnhetik bár fel, de mégsem tréfa ez. Hanem rendkívül megörvendeztetett azt hallanom, hogy Tekintetességed milyen jókedvvel és milyen nyugodt szívvel állja a megpróbáltatásunkat. Először magam is abban reménykedtem, hogy legalább a nyilvánosság előtt megóvhatjuk a békességet; de Isten gondolatai magasan felettük járnak a mi gondolatainknak. Jól is van ez így; amint Pál apostol is írja a Római levél 8. r. 26. v.-ben: Isten meghallgat, de úgy, hogy értelmünket és kérésünket felülmúlja az ő intézkedése. Hiszen mi nem tudjuk voltakép, hogy hogyan kérjünk. Ha a mi esetünkben úgy hallgatna meg, ahogy mi kérjük, hogy ugyanis a császár békés úton, engedékenységgel kezelje ügyünket, akkor könnyen azt mondhatnék, Isten segített meg, ahogyan mi is vártuk és a segítséget elképzeltük. Ez esetben azonban nyilván a császáré lenne a dicsőség, nem pedig Istené. , De isten maga akar békességet teremteni, hogy egyesegyedül Övé legyen a dicsőség, mely egyedül Őt illeti is meg. Nem akarom ezzel a császár méltóságát megvetni; csak az volna a kérésünk és óhajunk, hogy a császár őfensége ne foganatosítana semmit sem, ami ellenkezik Istennél és a császári joggal. De ha mégis ezt tenné, (amitől Isten óvjon,) mi, a császár hűséges alattvalói, akkor sem gondoljuk, hogy a császár őfensége teszi ezt, hanem azt hisszük, hogy mások, zsarnokok teszik ezt a császári fenség neve alatt. Kétségtelen azonban, hogy e művet, melyet Isten a kegyelmével ránk bízott, őmaga fogja Szendéikével megáldani és előmozdítani, Ő mutatja meg majd a módot, időt és helyet, hogy kellőképpen cselekedjünk, a szükségeset el ne felejtsük, se el ne mulasszuk. Hiszen elleneink, a vérengző férfiak, szándékaikat még félig sem valósították meg, még mind meg sem kezdték az áskálódásai- kat otthon, vagy ahol szeretnék. A mi szivárványunk bizony gyenge; az ő fellegeik hatalmasok: de — a végén csattan az ostor! Ne vegye rossz néven Tekintetességed e szószaporításomat, kérem, vigasztalja Fülöp magistert és a többieket mind. Krisztus vigasztalja és tartsa a mi Nagyságos urunkat, a Választó-fejedelmet. Krisztusé legyen a dicséret és hála mindörökké. Ámen. Az ö kegyelmébe ajánlom Tekintetességedet is hűséggel. A pusztaságomból, 1530. aug. 5.-én. LUTHER MÁRTON D. (Ford.: Nitschinger János tanító). Egy buzgó fiatalember az emberevők között végzendő missziói munkára jelentkezett. Barátai mindenáron le akarták beszélni veszélyes válalkozásáról. Mindig csak ezt hajtogatták: „Azok az ember- evők, azok az emberevők ! Megfognak enni téged azok az enmberevők.“ Mire a fiatalember csendesen ezt válaszolta: „Az a fontos- tos, hogy a Krisztust szolgálja az ember s akkor egészen mindegy, hogy a férgek eszik-e meg, vagy az emberevők.“ Hogyan haltak meg az apostolok ? A régi egyházi atyák írásai szerint a Krisztus apostolai a következőképpen fejezték be földi életüket: Pétert megfeszítették és pedig saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy ugyanolyan módon haljon meg, mint Jézus. Andrást is megfeszítették és pedig úgy, mint a két gonosztevőt: kötelekkel kötözték a keresztfára. Két napig élt s szinte utolsó pillanatáig tanította a körülötte álló népet. Idősebb Jakabot Heródes király Jeruzsálemben lefejeztette. Ifjabb Jakabot egy magas toronyról letaszították, aztán megkövezték s végül furkósbotial agyonverték. Fülöpöt egy oszlophoz kötözték és éhhalálra kárhoztatták. Bertalant kegyetlenül megkínozták, bőrét lenyúzták és testét feldarabolták. Mátét alabárddal ölték meg. Tamást imádság közben lándzsával keresztüldöfték. Simont megfeszítették. Taddeust szintén úgy végezték ki, de az ő vértanuságának körülményeit nem ismerjük pontosan. Mátyás apostol kivégeztetésének mikéntje sem bizonyos. Egyesek szerint megkövezték és lefejezték, máspk szerint keresztre feszítették. Judás öngyilkos lett. János az egyetlen a 12 közül, aki természetes halállal halt meg. Pált Néró császár fejeztette le. Kiáltvány az ország ifjúságához ! A KIÉ nemzeti konferenciával kapcsolatban rendezett népgyülés alkalmával a konferencia a tiszta Met érdekében a következő szövegű felhívással akarja az ország ifjúságának figyelmét felhívni. „Ez a nemzeti KIÉ konferencia mintegy 20.000 magyar ifjú képviseletében van itt. A magyar társadalom földműves, iparos, kereskedő és hivatalnok ifjúsága tömörült ebbe a mozgalomba.
