Harangszó, 1935
1935-09-01 / 36. szám
fogásával összeegyeztethető lenne-e valamely iskolát törpének nevezni azért, mert nincs benne harminc tanuló, hanem csupán huszonkilenc? Milyen szörnyű büntetésre találja Jézus méltónak azt az embert, aki csak egy kisgyermeket is megbotránkoztat és milyen nagy jutalom lesz annak osztályrésze, aki csak egy kisgyermeket is befogad a Jézus nevében! Nekünk evangélikus keresztyéneknek tehát semmi áron nem szabad magunkévá tennünk az államnak azt az iskolaosztályozását, amely szerint volnának törpeiskolák is. Egyébiránt a törpeiskolát az állam takarékossága teremtette meg párosulva még azzal is, hogy az állam, illetve a felelős kultúrpolitikai tényezők észrevették, hogy ezzel az eszközzel megint a protestánsokon lehet egy kis eret vágni s azok közül lehet néhányat megszüntetni. Mert mi vagyunk szórvány- egyház, nekünk van legtöbb kislélekszá- mú gyülekezetünk, tehát legtöbb csekélylétszámú iskolánk is. Csekély létszámú iskoláink megszüntetése a legtöbb helyen azt jelentené, hogy gyermekeink klerikális hatás alá kerülnek. Tehát egyházpolitikai szempontból is elemi követelmény, hogy iskoláinkat fenntartsuk, sőt ott is, ahol iskolánk nincsen, de néhány gyermek van. legalább is Vasárnapi Iskolát létesítsünk, vagy a hitoktatást behatóbbá tegyük. Az államnak és a kultuszkormánynak ,,törpeiskolás“ kultúrpolitikája tehát any- nyi jót szült, hogy újból és nyomatékosan ráterelte figyelmünket kicsiny gyülekezeteinkre és a szórványokban élő. tanulóinkra. Pénzügyi szempontból ha meg is tudom valamelyest érteni a kis létszámú iskolák államsegélyének beszüntetését, de a nevelés és kultúra szempontjából nem. Mert merem állítani, hogy az evangélikus népiskola mindenütt ahol ilyen van, olyan nemzeti kultuíérték, amelyet gondozni kell. Furcsa dolog, hogyha valahol van egy régi róm. kath. templomrom, annak felépítésére mindig akad pénz, de másfelől mindig van, vagy ha nincs, Jétesíttetik mód és eszköz arra, hogy a mi intézményeinket rommá változtassák! Nem igen van, kilátásunk arra, hogy az állam felelős tényezőinek ez a gondolkodásmódja és eljárása megváltozzék a mostani érában. Sőt el lehetünk készülve arra, hogy agyafúrt elmék új meg új dolgokat eszelnek ki a mi értékeink rombolására s a klerikális értékek gyarapítására. Mi reánk vár a feladatok és felelősségek komoly vállalása, a támadások kivédése, a gonosz szándékok meghiúsítása. Hogyan? Szakítanunk kell azzal a gondolkodásmóddal, amely már-már egészen beleivódott híveinkbe, hogy mindegyik eklézsia csak önmagáért és a saját intézményeiért tudja magát felelősnek, ha ugvan ezt a felelősséget is elismeri és vállalja. ,.Egy testnek tagjai vagyunk!“ Ha az ujjomat megsebzem, egész vérrendszerem siet a sebet gyógyítani. Amit az Istentől teremtett emberi szervezet megtesz az Istentől beleoltott törvénynél fogva, azt még inkább meg kell tenni a Krisztus testének, az egyháznak, amelynek teremtöje, fenntartója és szervezője a Krisztus Lelke. Ezeket a kicsiny gyülekezeteket, amelyek a maguk helvén szövétnekei az evangéliomi világosságnak, szentélyei az Isten lélekben és igazságban való imádásának, erősítenünk kell, hogy feladatukat minél eredményesebben tölthessék be. Belmissziói egyesületeink siessenek segítségére ezeknek a gyülekezeteknek és iskoláiknak. Értem ezalatt természetesen az anyagi támogatást is. Magától értetődőnek találom, hogy az adóalapi segélyek és a gyámintézeti segélyek kiosztásánál ezek a gyülekezetek — ha nem építkeznek is — első sorban jönnek tekintetbe. Emellett azonban vannak rendelkezésünkre más hathatós eszközök is. Nevezetesen az ilyen gyülekezetekben többször lehetne hiterősítő előadásokat, vallásos ünnepélyeket rendezni, az esperes- ségi munkaerők bevonásával. Nagy hivatása van továbbá az iratmissziónak. Evang. lapok, ifjúsági és gyermeklapok is, evang. röpiratok, evang. naptárak terjesztése, ingyen osztogatása olyan magvetés lehetne, amely után bőven arathatnának. Az iratterjesztésben első helyen az ilyen gyülekezetek Bibliával és Énekeskönyvvel való ellátására is kell gondolnunk. A Bibliatársulat amúgy is nagyon olcsó kiadványait (teljes Bibliákat, Ujtestamentumokat, egyes iratokat) még olcsóbb árban bocsátana rendelkezésre. Egyházkerületünk valiószinüleg szintén hajlandó volna arra, hogy ilyen gyülekezetekben olcsóbban adja a Dunántúli Énekeskönyvet. A kislétszámú gyülekezeteket valóságos lelki pergőtűz alá kell venni, hogy felgerjesszük a hitnek lángját és növeljük a hitbuzgóságot, ragaszkodást egyházunkhoz. Az iskolalátogatásokat igen célszerűen lehetne összekötni valami olyan ünnepséggel, amely szintén építené a gyülekezetei. Az is fontos, hogy a szülőket a lehető legszorosabb kapcsolatba hozzuk az iskolával szülői értekezletek, iskolai (egyúttal gyülekezeti s vallásos) ünnepélyek tartásával. A konfirmációi oktatás és a konfirmáció szertartása felügyelőnek, lelkésznek, tanítónak Isten adta alkalom arra, hogy bensőbbé, életteljesebbé, erősebbé tegye a kapcsolatokat a gyülekezet és egyházunk szélesebb körei között. Gyámintézeti ünnepélyeket is lehet tartani ilyen gyülekezetekben. Az egyházmegyei gyámintézet elnöksége különösképen gondjaiba vehetné őket és látogatásokat1 tehetne, előadásokat tarthatna. — Mondd el, hogy történt a baj. Varga röviden elmondta. Nem szépítette a dolgot. Az asszony szemrehányóan nézett rá. — Minek ittad le magadat!? Ha egy férfi részeg, szemrehányást ne tegyen senkinek s ne okoljon mást. Azért férfi, hogy tudjon parancsolni a természetének s uralkodjon önmagán! A férfi csodálkozva nézett a feleségére. Nem ismert rá. Hiszen addig oly alázatos, oly engedelmes volt. — Ejha! De erélyes lettél egyszerre! Az asszony bátran nézett a szeme közé. — Bár már régen az lettem volna! Akkor talán nem jutottunk volna koldusbotra ! — Koldusbotra? Ohó! Annyira még nem vagyok! Még vagyok valaki. S van még bank a világon! — Úgy? Ismét a takarékra szorulsz? Hát nem volt még elég? Újabb adóságot akarsz csinálni? Az ember ingerült lett. — Hisz ép arról van szó, hogy ne a takarékhoz menjek. Adj te ötezret s meglátod, kint leszek a vízből. Az asszony egész hosszában kiegyenesedett. — Pénzem nincs, csak pár száz pengőm, azt jól tudod. Hát hogyan adjak akkor ötezret? — Nem is úgy értettem, hogy te add. Van a neveden tíz hold föld, ad arra a takarék. Az asszony szeme szikrázott. Csak úgy vágott a szava, mint a borotvá. — Soha! Érted? Soha! Ott a te földed, végy rá, ha kapsz! Úgyis tudom, hogv abból a gyermekünknek már egv barázda se marad. S most azt akarnád, hogy az enyém is elússzon boron, kártyán? Soha! Egy fillér nem sok, de any- nyit sem adok! A gyermekem kis falat kenyeréből nem engedek letörni egy morzsát sem! Nem! Soha! Varga szeme vérbe borult. Felállt. — Ez az utolsó szavad? — Ez! Az, utolsó! S akarod tudni, miért veszett el a tízezer pengő? Varga gúnyosan nézett a pírban égő arcra. — No, mondd meg te asszonyok bölcse. — Azért, mert nem a Jézus nevével indultál útnak, nem az Isten áldását kérted. Hanem az ördöggel eredtél útnak, az volt az utitársad, annak a bibliáját forgattad. Hát el is vette az eszedet, el is vitte a pénzedet! S most foghatod a koldusbotot s eredj utána. Segítsen rajtad, ha tud! Tedd a zsebedbe a bibliáját s ha találkozol vele, ülj le kártyázni s nyerd vissza tőle a pénzedet. így újra lesz pénzed, de másként nem! Varga dühösen csapott az asztalra. — Elég volt e szóból! A tanácsodra nincs szükségem. Azt tartsd meg magadnak. S ha te nem adsz pénzt, majd szerzek magamnak más úton. Ad még a takarék. Meg három vágón állat útban van Svájcnak. Onnan is kapok szép summát. S csak azért is megmutatom, hogy talpra állok nélküled is, meg az Istened nélkül is! — Az ördög lesz a cimborád ezután is? — Hát ki lenne más? — Vigyázz, ember! Vigyázz! Egyszer csak egészen elvisz az ördög! Varga vállat vont. — Hát vigyen! Jó barátom az! Majd csak kiegyezem vele valahogy. Mutyiba fogunk dolgozni. S azzal fejébe vágta a kalapját, becsapta maga után az ajtót s kiment. Befogatott s a közeli városba hajtatott. Egy óra múlva a könnyű cséza kocsi a takarék előtt állott meg. Könnyedén ugrott le a kocsiról s bement az épületbe. Egyenesen a pénztároshoz ment. — Pénzt szeretnék felvenni. Van készletben? — Mennyi lenne az? —- ötezer. (Folytatjuk.)
