Harangszó, 1935
1935-04-07 / 15. szám
116. 1935. április 7. HARANGSZÖ akarta hirdetni, a saját papjai csaknem agyonvertek. Minden jól rendezett társadalomban, még a pogányoknál is: a törvény a házasságot a lehető legnagyobb tisztességgel ékesítette fel. 24. A miséről. Hamisan vádolják gyülekezeteinket, hogy a misét, eltörölték. A misét*) a lehető legnagyobb áhítattal végezzük. I. Kor. 14, 2-ben Pál apostol mondja, hogy a nép által értett nyelven szóljanak és beszéljenek. Az úrvacsora szentségéhez előkészület kell. „Próbálja meg azért az ember magát és úgy egyék abból a kenyérből és úgy. igyék abból a pohárból (I. Kor. 11, 27.). A jó emberek nyilvánosan és sokat panaszkodtak, hogy a miséket nyerészkedésekre használták fel, amelyet főképpen a magánmisék segítettek elő. Epp.en azért a magánmiséket eltörültük. A világ kezdete óta egy vallási. cselekményt sem használtak fel annyira a nyerészkedésre, mint a magánmisét. Krisztus a maga szenvedésével eleget tett az eredendő bűnért, a misét abból. a. célból rendelte, hogy az a mindennapi bűnökért szolgáljon áldozatul. Álta2) Nem a mai latin-nyelvű misét kell érteni, hanem az Úrvacsorával kapcsolatos istentiszteletet. A két szomszédház. Irta: Farkas Mihályné. (A „Magyar Fajmentés Misszió“ pályázatán első díjjal kitüntetve) Hamvazó szerda reggelén éktelen si- valkodással köszöntött be Benczéékhez egy tagbaszakadt kis legény, az elsőszülött. Vicza néni — a helység fogatlan öreg bábája — miközben fürösztöt- te, váltig esküdözött — egv kis édes pálinka reményében — hogy ilyen derék fiúgyerek még nem született a kezére. A fiatal anya, ha'laványan feküdve párnái közt, fáradt mosolygással fogadta a dicséretet, az újdonsült apa pedig menten átrohant a szomszédba, hogy megjelentse komája asszonyának a bekövetkezett nagy eseményt. Mert Mikóékat hívták komának. A reákövetkezö vasárnapon tehát Mi- kóné szépen ünneplőbe öltözött s elvitte a templomba megkereszteltetni a kis Benczét, akit Gyula néven írtak be az anyakönyvbe. Megvolt a paszita, Sándor gazda örömében még két liter bort is hozott. Ágnes egy hétig sütött-fözött a komaasszonyának s beszolgáltatta a komatálat is annak rendje-módja szerint. Nemsokára azonban alkalma nyilt Benczénének visszaszolgálni a jő szívességet, mert a Mikóék kis vendége is megérkezett. „Apjának nincs szógá Ti a, anyjának van szolgáló leánya“ — ingerkedett Vica néni, karján himbálva a kis Juliskát. — „Annyi baj legyen“ — vélte bölcsen a dánossá lett, hogy a mise gépies kiszolgáltatása élők és holtak vétkeit képes eltörölni. így létesültek a magánmisék, melyet hatásosabbnak gondoltak a többiekért egyszerre mondott misénél. Ezek a misék azonban ellenkeznek a Szentírással és Krisztus tanításával. Egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket (Zsid. 10, 14.). A Szentírás szerint a megigazulás a hittől függ és nem a misétől. Krisztus I azonban parancsolja, hogy cselekedjük OÍLuk. 22, 19.), de csak az ö emlékezetére. A mise együttes közlése a szentségnek és azért szereztetett, hogy a hit emlékeztessen a Krisztusra^ Nem mingazda — „megvan legalább már a kis cseléd, aki majd az öccsét dajkálja!“ Apró-cséprö gondokkal teljes, de szép, vidám napok következtek el ezután a két fiatal házaspárra, mert belépett életükbe a ‘gyermek, létünk célja, reményeink kútfeje, örömeink teljessége. Boldogan dicsekedtek egymásnak csecsemőikkel, akik az áldott anyatejen szemlátomást nőttek, erősödtek naprói- napra. A Gyula gyerek egész kis Góliáth már és a vánkos végét mindegyre kirúgja, de a Juliska szemfülesebb és az orcácskája, mint két piros alma. „Ha csak az ujjamat megfoghatja, már fölül a Gyulus“ — mondja Rozi. „Ha messziről meglát, már reám nevet és azt hiszem, hogy a foga jön, mert úgy harap ez a kicsi leány“ — dupláz reá Ágnes. Haj-haj! Mintha az csak olyan köny- nyen menne! Mire előbújnak nagy keservesen azok a gyöngy fogacskák, sorra egymásután, meg kell azért fizetni sok nagy íjedezéssel, sok álmatlan éjszakával, az édesanyának is. Milyen szerencse, hogy olyan szívesen teszi és soha, senkinek nem panaszolja. Ez is megtörtént. Csak tovább a fejlődés útján! A Juliska már csókolni is tud. Az apja szakállas arcától ugyan kissé vono- gatja magát, de az anyjának, sőt az öreganyjának is, cuppanós csókokat ád. Beszélni is próbál, azt mondja, hogy „mama“, meg ,,’lili“! A Gyula ellenben akárkinek parolát ád, ha biztatják és dennap, csak egyes ünnepeken, vagy ha találkoznak olyanok, akik a szentséggel élni óhajtanak, más napokon is, a szentséget kiszolgáltatjuk azoknak, akik "kívánják. 25. A gyónásról. A gyónást gyülekezeteinkből nem küszöböltük ki. Tanítjuk az embereknek, hogy azt nagyrabecsüljék. Felvilágosítjuk a híveket a feloldozás jelentőségére, mely azonban Isten parancsa és szava .szerint hirdettetik. Isten hitet kíván. Á Krisztusban való hit eléri és elnyeri a bünbocsánatot. Elleneinknél Krisztus érdeméről és a hitbeli megiga- zulásról említést sem tettek. Rólunk mindenki elismeri, hogy a bűnbocsánatról szóló tant a legnagyobb buzgósággal hirdetjük és magyarázzuk. A gyónásra nézve azonban tanítjuk, hogy nem szükséges a bűnök névszerinti elsorolása, de nem is lehetséges. Ha csak a felsorolt bűnök bocsáttatnának meg, sohasem lehetnénk nyugodtak, mert bűneink legnagyobb részét sem meglátni, sem arra visz- szaemlékezni nem tudunk. Ne emberek előtt, de Isten előtt tárjuk fel utunkat. (Zsolt. 37, 5.) 26. Az ételek között való különbség- tételről. Sokak előtt lábraka- pott az a vélemény, hogy az ételek között való minden tehénre reákiabál: bú! Ez már csak csuda nagy okosság! Az állószékben nem soká ácsorgott a két kis szomszéd gyerek. Hamarosan négykézláb mászva igyekeztek céljaik felé, majd első, ingadozó lépéseiket próbálgatták, mire pedig újra nyár lett, teljesen önállóan lépegetett mindegyik az édesanyja szoknyája mellett. Nőttek, nőddögéltek szorgalmasan, mert hisz egyéb dolguk úgyse volt, csak a Juliska vette igen rossz néven, hogy mire két esztendős lett, egy buksi Gyurika miatt kiszállásolták a bölcsőből és háló pajtásnak az öreganyja mellé került. „Gyerekből, pohárból soha sincsen elég“, — állapította meg Mikó és mert Ágnes ebben is egyetértett vele, örömmel látták családjuk számbeli gyarapodását. Benczééknél odaát még egymagában csettlett-bottlott a Gyulus, vásott, kártékony kis kölyök, akire száz szem se tudott volna eléggé vigyázni. Rozi nem bánta. Talán maga akarta ígyÁgnes jól emlékszik reá, hogy a komája asszony őszfélen igen kívánta az uborkát s a kenderáztatásnál is rosszul lett egyszer, úgy kellett hazavezetni, _ — de aztán mégse lett keresztelő. Nem ám, mert egyszer éjjel a kertek alatt loppal osonva, nehogy az „istrázsák“ meglássák; megkopogtatta a menyecske az öreg Dömötörné ablakát. (Folytatjukí) A soproni líceumi diákotthon.
