Harangszó, 1934
1934-09-02 / 36. szám
HARANGS2Ó 1934 szeptember 2. y • w **-- •• ^ re* Géz n A Harangszó gyönyörű kiadásban kiadta LUTHER sekrestye - imádságát, hogy odakerülhessen az minden sekrestye és lelkészi Iroda falára A 30X45 nagyságú színes nyomású tábla ára 1 P és 12 f portó. Megrendelhető a lap kiadóhivatalában Sándor rábabogyoszlói földbirtokos édesatyjukat gyászolják az elhunytban. — Káldy József. Veszprémvarsányban volt tanító. Munkája azonban nemcsak az iskola tantermében folyt, hanem igazi levitája volt az egész leányegyháznak. Mikor Veszprémvarsányba került, a gyülekezet a tönk szélén állott. Működése alatt nemcsak a súlyos adósság terhétől szabadult meg a gyülekezet, hanem még új alkotásokat is hozhatott létre: a templomba új pedálos harmoniumot szerzett be, új tanítólakást és iskolát építtetett. Múlt évi nyugalombavonulása alkalmával kormányzói elismerésben részesült, községe díszpolgárának, a gyülekezet pedig felügyelőjének választotta meg. Hirtelen halállal halt meg 58 éves korában. Aug. 20.-án kísérték nagy részvét mellett nyugvóhelyére. A temetésén a környékbeli ev. lelkészeken kívül a község róm. kath. plébánosa is megjelent. Házasság. Kékén András hódmezővásárhelyi lelkész és Magyar Erzsébet aug. 14.-én Ácsán, üubcsó András pusztaottlakai lelkész és Rudi Ilonka aug. 20.-án Pusztaottlakán tartotta esküvőjét. — B á c z Gizella kőszegi nyug. ev. tanító leánya és Keres- m á r Zoltán apacsai lelkész aug. 25.-én tartotta meg esküvőjét Muraszombatban. — Klein Karola oki. tanítónő, Klein Ede felső kér. isk. igazgató és néhai Barthel Auguszta leánya és Varga Emil oki. gépészmérnök, a Vasvármegyei Elektromos Művek Rt. mérnöke, augusztus 30-án esküdtek egymásnak hűséget a szombathelyi evang. templomban. Az esketést Magócs Károly budapesti püspöki másodlelkész végezte. Névmagyarosítás. Hudy Etelka po- mázi áll. óvónő, családi nevét belügyminiszteri engedéllyel H i d v é g i - re magyarosította. Szerkesztői üzenetek. Cz. E. L. és P. L. Előfizetése a f. év végéig rendben van. -— I. F. Sz. A küldött összeggel 1935. ápr. 1.-ig rendben. Sz. L. Boba. A küldött összeggel 1934. okt. 1 .-ig rendben. Az Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrássy-út 16.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési dij negyedévre 6 40 P. Magyar Lányok a legszebb, legérdekesebb, legrégibb szépirodalmi lap fiatal lányoknak. Szerkesztője: Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 4 P. Az előfizetők 160 P kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép Könyvek című regénysorozatot. Együttes előfizetési ára negyedévre 5.60 P. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadó- hivatal Budapest, VI., Andrássy-út 16. — Az országos hirü leánylap szerkesztője ma is az, aki megindította: Tutsek Anna, a kiváló Írónő. Ax Én Újságom a legszebb, legrégibb képe8 gyermeklap, 6-12 éves fiúk és leányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet Pósa Lajos alapított és szerkeszti üaál Mózes. Minden szombaton jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Az Én Újságom előfizetői 120 P kedvezményes áron fizethetnek elő a legnépszerűbb, legolcsóbb gyermekkönyvekre, Az Én Újságom Könyveire. Mutatványszámot minden érdeklődőnek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy-út 16. Háztartási és továbbképző tanfolyam. Megnyílik szeptember havában a Luther-Szövetség védnöksége alatt Budapesten, IV. kér., Veres Pálné-utca 36. sz., az ev. leánygimnázium épületében. Telefon: 841—31. , Ma, amikor a nőknek a kenyérkereső pályákon való elhelyezkedése mindig nehezebbé válik s a már szabadosságba csapó modern élet is mindig nagyobb méreteket ölt, igen fontos és szükséges, hogy az iskolájukat bevégzett és az életbe kilépő leányifjúságot visszavezessük eredeti hivatásához. Felébresszük bennük az otthon iránti szerete- tet, felelősségérzetet és céltudatosan reá neveljük a családi életre, hogy korunk túlmodern, felületes asszonytípusától eltérő, nemes, józan gondolkodású, női hivatása magaslatán álló, szigorúan keresztyén erkölcsi alapon élő, családjáért örömmel dolgozni tudó, a pénz, anyag, idő és erő helyes felhasználásához értő, művelt és sokoldalú háziasszonyokká váljanak. A növendékek szakszerű vezetés mellett a modern nyelvek és az általános műveltséghez szükséges elméleti ismereteken kiviil a főzésben, kézimunkában, fehérnemű és felsőruha varrásban, valamint a csecsemő és gyermekgondozás, illetve a gyermeknevelésben is gyakorlati kiképzést nyernek, hogy úgy a háziasszonyi, mint a feleség és anya szent hivatását is híven betölthessék. A tanfolyam egyéves. Szakonként pedig 3 hónapos. Felvilágosítás személyesen (d. e. 10—12, d. u. 2—5 óráig), vagy írásban (válaszbélyeg küldendő). Vidéki növendékeket is felveszünk. 2—3. Okleveles tanítónő „főleg otthonért“ elmenne házitanítónak. Cim a kiadóhivatalban. Elhelyezkedést találhat 17—18 éves, szerény, jó magaviseletü, erkölcsös, gyermeket szerető leány kétgyermekes mérnök családnál. Evangélikus vagy református vallású érdeklődők igényük megjelölésével, szeptember 10.-ig forduljanak: Evangélikus lelkészi hivatal, Zalaegerszeg. VITÁLIS legszebben fest és tisztít mindenféle ruhaneműt. Olcsó árak. Aranyéremmel kitüntetve. Szombathely. 2—10. I Az eredeti kisméretű Luther-rózsák i: állandóan kaphatók. Viszonteladóknak ij darabja 35 fillér. — Cim : ji Jánosa Lajos vésnöki műíntézete. j Bélyegzők, jelvények és zászlószegek gyártása. Szombathely, Nagykar-utca 6. sz. ( Fiatal oki. tanítónő protestáns úri családhoz nevelönönek, vagy házi tanítónak ajánlkozik. Cím a kiadóhivatalban. Mindennemű egyházi nyomtatványok, könyvek, lapok, folyóiratok, jegyzőkönyvek stb. előnyös árban szép kivitelben készülnek vitéz SZABÓ és UZSALY könyvnyomdavállalatánál GYŐR, Andrássy-út 24. Telefon: 763. Árajánlattal szívesen szolgálnak. Új tankönyv! Mindenfajta iskolának! Dr. Luther Márton KIS KÁTÉJA Jegyzetekkel. A hivatalos szöveggel. A jegyzeteket írta: SOKORAY MIKLÓS. Tanítja ön a Kis Kátét? Hogyan? Ha eredményt akar, siessen megrendelni ezt a nélkülözhetetlen tankönyvet. Ára portóval együtt 64 f. Mutatványszámot bevezetés céljából kívánatra küldök. Cím : SOKORAY MIKLÓS Szombathely, Székely Ferenc-ucca 19. 1—3. VIRÁG O T legszebbet, kosarakat, csokrokat, koszorúkat díszes kivitelbenlegjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-út 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. A Harangszó“ előfizetőinek 10 % engedmény I Főszerkesztő : TÚRÓCZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Szives pártfogást kér Fömunkatársak : NÉMETH KÁROLY, PASS LÁSZLÓ, Dr. SCHLITT GYULA, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nein adunk vissza. Vitéz Szabó é« Uzs&ly könyvnvomdavállalata, Győr Xndrássy út 24 — Telefon 7-B3.