Harangszó, 1934
1934-12-23 / 52. szám
418. HARANGSZÓ 1934. december 23. A karácsonynak az a hatása is megvan, hogy a szíveket szeretetmegnyilat- kozásokra készteti. A családtagok apró ajándékokkal kedveskednek s igyekeznek egymásnak örömöt szerezni. Sőt kirepül a szeretet a családi hajlékok szűk körén kívülre is, hogy a szegényekkel s elesettekkel is megéreztesse a karácsonynak áldott melegét. S mindez nem véletlen dolog. Utórezgése ez annak a szeretetnek, amely hajdan a bethlehemi kisdeddel a világba lépett, hogy azután örök időkre itt maradjon, a szíveket megihletö hatalom gyanánt. Mikor az a bethlehemi szülött a földön megjelent, egy rideg, különféle alacsony indulatok által szétzilált világot talált itten, amelyben a nyers erő volt a törvény, amely kíméletlenül taposott végig a gyöngén: Ö azonban egy másik törvényt ültetett a régi helyébe: a szeretetnek a törvényét, amely gyönyörű erényekre ihlette az érző szíveket. S megállapíthatjuk, hogy soha nagyobb s az emberiség életére annál jótékonyabb hatású esemény nem történt ezen a világon, mint amikor Krisztus Urunk az emberi társadalom főtörvényévé a szeretetet tette s annak megvalósítására példát mutatott. Egész új világ kezdett kialakulni annak a nyomában. Szebb, melegebb világ, amelyben az élet hajótöröttjei is meleg otthonra találtak. Mert nagyon érdekes és nagyon jellemző az, amit a történelem világánál láthatunk. A Krisztus előtti pogányvilág- nak voltak fényes arénái, voltak fényes hadseregei az élet pusztítására, de nem volt egyetlenegy kórháza vagy árvaháza sem az élet oltalmazására. Ellenben a keresztyén világ épen ez utóbbiaknak a létesítésében kereste életcélját és örömét, aminthogy lassanként gyönyörű jótékony intézményekkel hímezte ki a föld színét. Jellemző ez nagyon a két korra nézve. A keresztyénségnek szelíd szelleme átformálta lassanként a népfajok és a társadalmi osztályok egymás- közötti viszonyát is, amikor a testvériség rózsaláncával fűzte össze az embereket, egymást megbecsülni, egymást szeretni tanítván őket. Ma a világ bölcsei sokat töprengenek azon, miként lehetne az emberiség sorsán javítani s a mai kornak kátyúba került szekerét miként lehetne onnan kivonszolni. Előre is megjósolható azonban, hogy azzal a gőggel, önzéssel és szeretetlenséggel, amellyel ezt a dolgot kezelik, semmiesetre sem. A világ állapotán csak a Krisztus szelleméből táplálkozó szeretettel, megértéssel, igazEgy gyermekkori délutánomra emlékezem most vissza, amikor a karácsony estét vártuk. Feszült várakozás lett úrrá a lelkűnkön. Ez a várakozás töltötte be az egész délutánt. Tulajdonképpen nem is tudtunk mást tenni, csak várni egyedül. Pedig a várakozás nehéz volt,' mert éppen a várakozás miatt az idő nagyon, de nagyon lassan múlott. Megpróbálkoztunk a játékkal, de sehogyan sem Ízlett, mert játékközben is folyton zavart a gondolat, hogy milyen is lesz majd az este, milyen csillogó lesz a karácsonyfa és milyen szépek lesznek sággal és méltányossággal lehet segíteni. A háború óta sok-sok pogány vonást magára felszedett emberiségnek, fent és alant, meg kell újulnia a Krisztusban, akkor aztán magától is ráderül az áhított szebb jövendő. Ennek a megújhodásnak mi, evangélikusok is előmozdítói lehetünk, ha min- denikünk megáll azon a helyen, amelyre az isteni gondviselés állította s a Krisztusnak bátor hitvallói, az ő szellemének kisugárzói és gondos ápolói teszünk. Gyönyörű hivatás! Ez a komoly elhatározás legyen a mi ajándékunk, melyet a mostani karácsonykor mi mindnyájan szeretetünk és hódolatunk jeléül a bethlehemi szülött lábai elé teszünk! majd alatta a játékok. Kértük szüleinket, hogy munkát adjanak nekünk, de azzal is ép úgy jártunk, mint a játékkal. Nem bírtuk folytatni. Abba kellett hagyni. Sokszor odaültünk az óra elé és néztük hogyan mozognak a mutatók előre. Így azonban még nehezebben múlt az idő. De akármilyen hosszú volt is a délután, egyszer mégis csak eltelt és amikor várakozásunk már szinte a tetőfokra hágott, felpattant az ajtó, mintha csak szüléink ezt mondták volna: íme a ti karácsonyfátok, ime a ti játékaitok! Karácsony este így nyitott Isten Pa ülik János. íme a te Krisztusod! Irta: Bélák János. Nagy Sámuel próbáfa. Irta: báró Podmanlczky Pál. 9 Szólni nem szólt senkise, de egyszeriben csak fölhangzott a Borcsa asszony zokogása s vele együtt menten rákezdte a menye is. A fiatal asszony nem rítt olyan hangosan, mint az öreg, de akinek szíve volt, megérthette, hogy ennek is nagy búbánat szorongatja a lelkét. Legelsőnek Miska próbálkozott meg a vigasztalással. Megfogta nagyanyja kötényének csücskét és rászólt: — Ne ríj jón, nagyanyám! Ez volt még csak olaj a tűzre! Nagyanyja odaszorította buksi fejét magához s hullatva reá patakzó könnyeit, most már hangos szóval keseregte el, ami a szívét marcangolta: — Titeket siratlak, unokácskáim! Bennünket amúgy is föld alá visz a szégyen, de titeket világgá zülleszt a nyomorúság . . . Országút koldusai lesztek.... Menye az Annust ölelte magához és egy-egy jajjal toldotta meg, amit a napaasszony mondott. # Nagy Sámuel most már fölocsúdott szomorúságából. — Akii szeret az Űr, megdorgálja . . . Azoknak, kik az Istent szeretik, mindenek egyaránt javokra vannak . . . Magának is mondta, megszomorodott házanépének is. Azzal fölvetette a fejét és már egészen más hangon főyltatta: — Kegyelmes az Isten. Megsegít. Tudjátok, mit mond az ének? Ha nem segít mindenkor, De segít kelletekor. S már adja is a parancsot: — Kiki a dolgára! Két vendégünk is van: emberséges ebéd kerüljön az asztalra! Az asszonyok könnyeiket szárogatva indulnak. A vendégek egyike is, másika is szabódik. . — Tudod, mi szándékkal jöttem. Falok a tarisznyából s megyek a dolgomra ... Elég nektek a magatok baja — próbálkozik János gazda, de a hangja is elárulja, hogy csak tisztességtudásból vonakodik. — Maradsz, sógor... Ami nem telik ki a mából, kitelik a holnapból, — kapja meg a kemény feleletet. — Engem már két napja várnak .. . Már egy órát se késhetem — könyörög valósággal Szekeres szomszéd. Neki is járna ki marasztaló szó. De nyílik a kis kapu s belép rajta ifjabb Nagy Sámuel. Hazahozta a történtek híre. Míg az köszön, míg megkapja a parancsot, hogy fogja ki a lovakat, Szekeres szomszéd valósággal kereket old. S amint kívül van a kis kapun, megkönnyebbülten lélekzik föl. Hej, azok a rézpoltú- rák! Hogy az a pap így csúffá tette mindkettejüket, őt is, szegény Nagy Sámuelt is! Csak sejtette volna, mi
