Harangszó, 1934

1934-11-11 / 46. szám

370 HARANGSZÓ 1934 november 11. Nem úgy, mint mikor a kulisszák mögül addig nem látott új seregek vonulnak fel a színpadra, hanem úgy, mint amikor a színen levő Hamupipőke egyszer csak ráeszmél arra, hogy ő nem a hamu gyer­meke, hanem királyi vér csörgedez ereiben s ragyogó fehér királyi ruhába öltözik. Az új bibliafordítás megkapóan világítja meg a kérdést, mikor az igét így fordítja le: A teremtett világ feszülten sóvárog az Isten fiainak kinyilvánulására“. Tehát nem valami eddig nem létező megjelenéséről, de kinyilvá- nulásról van szó. Mert hiszen az Isten fiai itt vannak. Itt ülnek a templom padjaiban, itt járnak-kelnek a föld felszínén, forgatják a szent írásokat, csak egy kell, de ez az egy aztán sürgősen kell, mert a teremtett világ már feszülten sóvá­rogva vár erre: az Isten fiainak kinyilvá­nulására. A lelkek megelevenedésére és a győzelmes síkra- szállásra. Oh, micsoda ünne­pe lenne e világnak, ha csupán e közel 100 milliónyi vagy e cson­ka haza fél millió kö­rüli evangélikus lelkén kiütköznék az istenfiú- ság ereje, mint valósul­na meg a prófécia: „Ez lesz a kor! Igazságtemplomodban Igaz lesz a nép, boldog és szabad: A koldus és királysztv összedobban, S a szolgaságnak járma szétszakad. Istent imádni és hazát szeretni Szabadon, szívből, mily üdv, mily dicső! Az Istennek leikétől lelkesedni: Jer, áldott pünkösd, boldog, szép idő!“ Mily csodálatos! Mily csodálatos Programm. Mily csodálatos, hogy mi ebben élhetünk. És a mi egész egyházunk nem akar más lenni, mint tűzhely, melynek egy a vágya, hogy a Szentlélek felgerjessze minél szélesebb nyalábokban a lángjait s valósuljon meg az egész minden- séget betöltő szent és tevékeny várakozás: A teremtett világ feszül­ten sóvárog az Isten fiainak kinyil­vánulására. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! A mórichidai és árpásí egyházközség története. A mórichidai és árpási ev. egyház- község számára mostanában minden vasárnap ünnep. Közel másfél százados templomát megújítva, hálatelt szívvel siet vasárnaponként az ünnepi díszbe öltö­zött ősi falak közé, hogy Isten színe előtt megjelenve elrebegje a zsoltáríró imád­ságát: „Áldjad én lelkem az Urat és egész bensőm az ő szent nevét.“ A mórichidai és árpási egyházközsé­gek története a reformáció századában veszi kezdetét. A magyarországi refor­máció egyik leghatalmasabb pártfogója, Enyingi Török Bálint veszi itt is oltal­mába a reformáció ügyét. Mint János ki­rály híve 1536-ban királyi adománykép­pen kapja Mórichidát. A földesúri támogatás mellett meg­alakuló gyülekezet belső életét és fejlő­dését adatok hiányában majdnem teljes homály borítja. A szájhagyomány és egy 1782-ből reánk maradt adat alapján va­lószínűnek tarthatjuk, hogy' hamarosan felépül a gyülekezet temploma és isko­lája is. Ezek azonban csak 1673-ig áll­hatták fenn, amikor is Römer Flóris történetíró adatai szerint a kuruc-la- banc háborúban elpusztult az egész fa­lu.. A födélnélküli lakosok 4—5 évi buj- dosás után, egy sűrű erdős, mocsaras helyen (ma Bordács) telepedtek le, ahol földbe ásott gödrökben laktak. A gyülekezetnek élén álló és azt eddig az ideig vezető lelkészek közül talán legne­vezetesebbek: Ujkéri Miklós, akinek ne­ve a „Formula Concordiae“ aláírói kö­zött is szerepel (1607) Csorba Jakab, aki részt vesz a büki zsinaton (1646) Stephanides Sámuel, aki 1674 március 4.-én megjelenik a pozsonyi vésztör­vényszék előtt. Valószínű, neki van leg­nagyobb érdeme abban, hogy a község­nek előbb említett feldulása után a la­kosság nem szóródott szét, hanem újból hozzálátott az otthonalapításhoz. Addig is, míg a lelkészlak felépült, egy pajta­féle épületbe jártak Isten nevének ma­rasztalására, majd a lelkész lakása lett a gyülekezet temploma. A gyülekezet azonban nemsokáig hallgathatta új ott­honában Isten igéjét: „1715-ben szolga- bírák kijővén Győrből fegyveres lovas németekkel, megfogták a prédikátort és kötözve bevitték, minél fogva vége lett az exertitiumnak“ (Römer F.). Bizonyá­ra ez és az ezt követő évek voltak a legszomorúbb évei a gyülekezetnek. A hívek hite azonban ezt a próbát is meg­állotta. Eleinte a szomszédos Tét lelké­szeinek és tanítóinak pártfogását veszik igénybe, de már 1,785-ben „az árpási és mórichidai gyülekezet vallási gyakorla­tának megtartása végett ta­nító mestert hív“. A hivány alapján megválasztják taní­tóul Szalay Jánost, aki 44 éven át lesz vezetője a gyülekezetnek. A tanítóválasztás új fe­jezet kezdetét jelenti a mórichidai árpási gyüleke­zet történetében. Téthez való eddigi viszonya meg­változik: fiókegyházból fili- ává lesz és fölépíti temp­lomát, ami után való vágy már régóta ott élt a hívek lelkében A „Türelmi Ren­delet“ értelmében azonban a templomépítés megkez­dése előtt be kellett ter­jeszteni a gyülekezet lét­számának pontos kimuta­tását az építési engedélyt adó világi hatóságnak. így jött létre az első hivatalos kimütatás, amely szerint 1709-ben a gyülekezet lét­száma 433 lélek. A temp­lomépítési engedély meg­szerzése után 1789-ben fel is épülnek a még ma is álló templomfalak. A sok szenvedést kiállott gyüle­kezet életében ettől fogva 1833-ig boldog korszak következik be. Minél nagyobb lesz azonban a gyü­lekezet létszáma, annál inkább érezhető­vé válik a lelkipásztor hiánya. Ez a hiány tűnik el 1832-ben, amikor is a felsőbb egyházi hatóság engedélye alapján anyaegyházzá alakult gyülekezet meg­hívja lelkészéül Plevniczky Sámuel téti segédlelkészt, aki újult erővel emeli ma­gasba a 44 éven át hűségesen szolgáló Szalay János kezéből kihullott zászlót. Az ő és ővele együtt lelkesen küzdő két tanító, Bodács Pál és Baranyai István kitartó munkája teszi lehetővé, hogy 1835-ben felépüljön a templom melletti torony és abból a még ugyanazon évben megszólaljon a harang. Az öröm éveit azonban, mint napfényt az árnyék, nyo­mon követték a gyülekezet életében is a szomorúság esztendei. 1840-ben tűz martaléka lesz a nagy áldozatok árán, fölépített lelkészlak. 1846-ban pedig is­tenes életű vezére Plevniczky Sámuel hunyt el. Alig eszmél fel a gyülekezet a kettős csapásból és tölti be Zathureczky Sámuel porrogszentkirályi lelkésszel a lelkészi állást, amikor a szabadságharc zivatara zúg át felette. 1849 jún. 26.-án császári sereg vonul át a két községen, A mórichidai templom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom