Harangszó, 1934

1934-11-04 / 45. szám

358 HARANGSZÓ 1934 október 31. bergi kalapács és a lützeni csata zaja. Ez az én hitem a reformáció ünnepéről. Ezért nem tüntetés a mi ünnepünk. Jaj lenne minékünk, ha ezen az áldott napon üresszívü, szájhős emberek toborzódnának a templomok falai közé, akik máskor olyan ritkán látott vendégei az Ur asztalának! Ezért nem megszokás a mi ün­nepünk. Szomorú lenne, ha únott- arcú, kényszeredett evangéliku­sok akarnák megrendíteni Erős vár... himnuszunk győzelmes harsonáját. És nem meg hun íjász kodás a mi ünnepünk. Ha kicsiny temp­lomodban s idegen tengerben alig látsz együttérző testvér-szí­veket, ne félj: e világon s az örökkévalóságban megdicsőült lelkek millió serege tekint en­nek az ünnepnek csillagfényére, mely a Megváltóhoz vezette őket. így lesz a mi ünnepünk az alázatosság napja. Ráeszmélek arra, hogy hány reformációi ün­nep áldását tékozoltam már el s még most sem vagyok megrefor­mált, újjáalakított ember. Ezért bűnbánat nekem a reformáció ünnepe. Csak így lesz a mi ünnepünk a megújulás napja. Régi énem bűnfoltos, ó-ember ruháját leté­pem s odaborulok bűnös mezte­lenségem szégyenével az én Meg­váltóm lábaihoz s könyörgök, hogy ez az ünnep legyen az én újjászületésem napja. És így lesz mindnyájunk szá­mára ez az ünnep a bizonyság­tevés napjává. Átérzem és át­élem. hogy Isten lelkének ereje, mely meggyőzte a világot, meg­győzte az én bűnös indulatai­mat is és az a legyőzetés, mint legnagyobb diadal feljogosít arra, hogy hitvallást tegyek Isten és em­berek előtt az én boldogító hi­temről. Forrjunk hát szeretetheti össze mindnyájan, kiket a reformáicó az Ige fényével kivezetett a kárhozat szakadékából az élet útjára, tegyünk bizonyságot szent hitünkről. Ün­nepeljünk! Bácsi Sándor. ► • •« Minden irodalomnak az élet ad igazi értékel. Nem lesz addig a bibliánál jobb könyv, mig a Krisztusénál jobb élet meg nem születik. Stanley /ones. Luther és az ifjúság. Ez a cím aszerint, hogy a múltra vagy pedig a jelenre vonatkoztatom, más és más gondolatokat ébreszt az em­berben. Engedjük át először a szót a múlt­nak, a reformáció korának és kérdezzük meg tőle, hogy mit jelentett Luther szá­mára az ifjúság és mit jelentett az ifjú­ság számára Luther? Luther számár» az ifjúság a refor­máció aranybölcsőjét jelentette. Ebbe az aranybölcsőbe fektette bele a gyerme­ket, a reformációt. Luthernek és az ifjúságnak ez a köz­vetlen -kapcsolata egészen természetes. Minden nagy' úttörőnek és kezdeménye­zőnek találkoznia kell az ifjúsággal. De Luthert nem az önző és számító hadi- taktika vitte arra, hogy az ifjúságot vá­lassza a reformáció aranybölcsőjéül, ha­nem a természetes történelmi adottság. A reformáció aranybölcsőjét nem fon­dorlatos mérnöki tervezgetések latolgató verejtékezésében készítette el. A böl­csőt egyszerűen az Isten állította eléje. És Luthernek jutott az a nagy- kitünte­tés, hogy a gyermeket az Isten kezéből átvegye és a bölcsőbe fektesse. Luther számára az ifjúság Krisztus által megváltott lelkek sokaságát jelen­tette. Nem azért volt az ifjúság igaz ba­rátja, mert ott vélte megtalálni azokat a be nem rekedő fiatal torkokat, akik ér- céshangú rikkancsokként szétkiirtölik majd széles e világon, hogy /.le a bűn­bocsátó cédulákkal!“; nem azért lett az ifjúság barátja, mert arra gondolt, hogy köztük majd csak akad olyan, aki fiata­los meggondolatlanságával alá mer gyúj­tani a pápai átokbullának; nem is azért lett az ifjúság barátja, mert őket akarta volna ugródeszkául felhasználni olcsó bombasiker eléréséhez. Nem ezekért lett az ifjak barátja! Azért állt melléjük, mert amikor belenézett lelkesedéstől izzó fiatal szemükbe és utána arra gon­dolt, hogy az akkori romlott egyház hamis utakra terelgeti ezt a Krisztus vérével drágán megváltott sereget, úgy érezte, hogy tétovázás esetén talán neki szánja Krisztus a malom­követ a nyakába. Luther számára az ifjúság Krisz­tus által megváltott lelkek sokaságát jelentette. Ezeket a lelkeket akartá megmenteni. Ennek a célnak a szol­gálatában állt élete minden lépése. Ezért fordította le verejtékes hűség­gel a bibliát. Ezért írta meg a Kis Kátét. Ezért követelte iskolák létesí­tését. Ezért áldozta fel anyagi és lelki kincseit. Mindent az ifjúságért, ez volt Luther jelszava. Ennyit jelentett Luther számára az ifjúság! Vájjon mit jelentett ö az ifjúság számára? Bizony nem volt minden egyes tagja számára az, aki szere­tett volna lenni. Sokaknak bizony csak imádott történelmi hős volt. Fájdalom, hogy „csak“ ennyi! Sok ifjúnak elsősorban az a szo­borba kívánkozó hősies: „Itt állok, máskép nem tehetek“ tetszett. Má­soknak meg az a Luther tetszett, aki arcizomrándulás nélkül tudta nézni, mint száll felfelé az elégetett pápai átokbulla üszkös füstje, mely a refor­máció hajnali pásztortüze volt. Na­gyokért lelkesedni tudó, romantikára éhes fiatal seregnek bálványa lett, pedig nem az akart lenni. Krisztus­hoz vezérlő mesterévé és nem szal- maláng-lelkesedés tömjénfüstjével meg­hintett ünnepelt hősévé akart lenni az ifjúságnak. Sokaknak azért azzá lett, akivé lenni akart. Lelki atyává. Akik az átokbullát megemésztő tűz és a wormsi vakmerő bátorság mögött meglátták üdvösségért vergődő lel­két, azoknak több volt, mint ün­nepelt hős. Ezek ott ültek katedrája előtt, ott ültek az egyetemi templom szószéke alatt és jegyezték, lesték sza­vait. Ezeknek lelki atyjuk lett. Ezekben az ifjakban az evangéliom tüzétől láng- ralobbant lelke szent gyújtogatást vég­zett. Ennek örült legjobban, mert ez akart lenni az ifjúság számára. És most hadd feleljen még röviden a ma arra a kérdésre, hogy kicsoda Lut­her a mai fiatalság számára? Róma ifjúsága számára még mindig a szakadár. A felekezeti fanatizmus gyű­lölködő levegőjét szívó ifjúság még min­dig a féktelen düh katlanában főtt naiv és hazug mesék alapján ismeri meg a mi Lutherünket. Mert néhány század leper- gése után könnyebb valakit az aljas rá­galmak piszokjával bemocskolni és mind­A zehlendcrfi Luther szobor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom