Harangszó, 1934
1934-11-04 / 45. szám
Í9I0. október 31—1934. október 3l. Huszonötéves jubileumi szánt. Alapította : KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : Dunántuii Llíther-Szövetség. A* Országos Lotliei- Szövétség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen ma léklet tanév alatt késeienként a KIS HARANGSZÓ. Postacsokkszámla : 30.520. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. Erős vár a mi Istenünk, Eta ő velünk, ki ellenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Aa Úr a mi oltalmunk. A ,Huuifu6' uerkeaztö-kiadöhiv.UU: GYŐR II., Petöfi-tér 2. Előfizetési áira: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A reformáció nem hitújítás, hanem az öskeresztyénség visszatérése. Semmi sincs a vallásunkban, aminek alapja a bibliában meg nem volna. A mi vallásunk a Krisztus vallása. Evangélikusok emeljétek fel fejeteket l — A reformáció nem emberi mii, hanem az Isten ajándéka. A nyitott bibliát, az anyanyelvi! istentiszteletet, a Krisztus biíntörlö keresztjének boldog öltét, mind a reformációban adta vissza Isten. Annyi háláiadniva- lóhk van! Evangélikusok, tegyétek össze kezeteket! — A reformáció nem a múlt emléke, hanem drága örökség. Megbecsültük-e, hírek maradtunk-e öozzd ? Evangélikusok, nézzetek magatokba és tartsatok btínbánatot! Engedelmes volt. „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek“. Csel. 5, 29. L uther! Mit csodáljunk benne leginkább? Azt, hogy nagy tudós volt? Hogy az első számottevő lépést ő tette meg az emberiség kínzó társadalmi kérdéseinek megoldása felé? Hogy síkraszállt a lelkiismereti szabadságért? Mindezeknél megcsodálni valóbb, hogy olyan nagyon engedelmes tudott lenni. Ez tette reformátorrá. A reformációt nem ő tervelte ki. Neki sokkal kellemesebb, kényelmesebb lett volna megmaradni az egyetemi katedra nyugodalmas magasságában. Akkor lett reformátorrá, mikor az Isten parancsát vette reá. Amikor világosan, meglátta, hogy „nem lehet máskép.“ Az engedelmesség tette hős reformátorrá.- Ha a reformáció csak az ő ügye lett volna, akkor nem tudott volna mellette.olyan halálig való hősi hűséggel megállani. A világ hatalmasai ellene fordultak, megdobálták kővel, sárral, meg- szurkálták méregbe mártott tollal, illették feketenyelvü rágalommal, kecsegtettek feléje bíbornoki kalapot: de őt semmi nem tudta meg- tántorítani. Mert mindig maga mellet érezte azt, akinek „inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek.“ Az engedelmesség tette őt eredményes reformátorrá. Mivel teljes engedelmességgel adta oda magát eszközül az Isten kezébe, az Isten el tudta végezni vele az ő szent szándékait. Mivel a lelkét teljesen odatárta Isten elé, olyanná lett az, mint a csatorna, amelyen át tisztán s akadálytalanul áradhatott Isten kezéből az áldás a világra. Luther nem magát hirdette, csak Vannak olyan emlékünnepek, amelyekben csak a szokás és áz illendőség tartja a lelket s minél messzebb esnek attól a pillanattól, mikor jelszóvá,. vagy eszmegyűjtö lángolássá váltak, annál halkabb az üzenetük s annál halványabb a fényük. Az ilyen emlékünnepek tüzét valami eszmei vulkán dobta a magasba, de az idő kihamvasztotta belőle a színt, a lángot s megkövesedett benne a félelmetes erő. Az ilyen kényszer ünnepeket úgy kell megtölteni valami formai szertartásokkal. Vannak azonban olyan emlékünnepek, melyek — talán csak századok múlva —, de maguk termelnek szokásokat és maguk nevelnek illendőségre s minél messzebb esnek eszmeforrásuktól, annál hatalmasabb medret vájnak maguknak az éVet-talajba s annál ellenállhatatlanabb sodrásuknak az ereje. Az ilyen emlékünnepek maguk engedelmes szócsöve volt az Urnák, nem a maga erejével harcolt* csak engedelmes katonája volt az Istennek, nem maga végezte a reformáció munkáját, csak engedelmes eszköze volt annak, aki mindnyájunkat eszközzé akar tenni az ő munkájában. Engedelmesség! Ebben van Luther életének tartalma, értéke és kötelező példaadása. töltik meg lelkünket eszmei tartalommal s ünnepi érzéssel. A reformáció ünnepe az evangélikus lelkiismeretnek ünnepe, melyet évszázadok belső kényszere termelt ki. Nem emberek rendelték, hanem ennek az ünnepnek lelke rendelkezett emberi lelkek felett. A reformáció lelke történelmi időn túl az örökkévalósághoz, a történelmi erőkön felül, az egyedül erős, történelemfeletti Istenhez vezet. Azért nem mesterséges, hanem természetes ünnep, mert természetfölötti, isteni erőket közvetít. Benne csendül az Atya kereső szava, amint az Éden-kertben szólitgatja bűnbeesett gyermekét, benne csattog a temolomtisztító Fiú korbácsütése, benne zuhog a nagypénteki keresztácsolók kalapácsverése, felharsan benne a húsvéti fehérruhás ifjú diadal-üzenete: Nincs itt; feltámadott! . . . s végigzendül rajt a pünkösdi szél zúgása, a vittemüimepeljünk!
