Harangszó, 1934
1934-09-16 / 38. szám
304. HARANGSZÓ 1934 szeptember 16. Iádban egy ember jóvá alakul, ott állunk az előtt a tény előtt, hogy a Szentlélek rávilágított. Luther azt mondja kátémagyarázatában, hogy az Isten Szentlelke a keresztyén hívők közösségében nekem és minden hívőnek naponként bűnbocsánatot ad. Van-e valaki közöttünk, aki egész lélekkel ne vágyódnék ez ajándék után? Igen ám, de van az Űrtől tanult imádságnak egy, az egész világon — sokszor még a pogányság között is — ismert, feledhetetlen és elkerülhetetlen kérése: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!“ Isten bűnbocsátó kegyelme együtt akar járni a mi megbocsátó készségünkkel. Ennek pedig a legalkalmasabb gyakorló iskolája nem az általánosságban vett nagy világ, hanem az a kicsi gyülekezet, melyben minden nap alkalmunk van megbocsátani: — a család. A bűnbocsánat titkos áldása mellett általában keresztyén vallásunk mélységeinek meglátására nincsen alkalmasabb hely a világon, mint az otthonunk. Itt éljük át vallásunk központi igazságait teljes egyszerűségükben. Hogy miként tekintsek az Istenre, megtanít rá a bizodalommal teljes gyermeki szem nézése. Miképpen képzeljem el Isten szeretetét az emberekhez, megtanulom a szülő gondviselő szeretetéből. A keresztyén élet legfőbb törvénye, a szeretet, írott betű nélkül is megvilágosodik előttem. A helyettesítő szenvedés nagy titkát itt sejtem meg. És ami a legdrágább, a családi életben tanulhatom meg legkönnyebben bizonyossággal hinni az örökkévalóságot, amikor az egészen közel lép hozzám. Lehet, hogy nem érzem az örökkévalóság leheletét akkor, ha százezrek elhullásáról olvasok hírt a háború zajában. Pusztító járványok gyermekhalála nem érinti meg talán egészen közelről a szívemet. De, amikor kapu zárul a legkedvesebbem élete mögött, akkor utat talál a szívemhez az írás üzenete a hívők megmaradó életéről. Egy po- gánykorban élő Cicero a leánya halálakor sejti meg az örökkévalóságot. Mihozzánk is egészen közel lép és föltárul világosságában az elkövetkező élet, ha — szerettünk. A családi körben látogat el hozzánk szívesen a megszentelő Isten Lelke. Az ember a Szentlélek munkaeszköze. Mindezekből látszik, milyen fontos működési területe a Szendéteknek a családi élet, de világosan látszik az is, milyen fontos a családi élet megszentelödésében is a Szentlélek munkaeszköze: — az egyes ember. Példázatot mondok: Volt egyszer egy csodálatosan szép kert. Nem száradt el virága, füve a tikkasztó forróság napjain sem, mert a gazdája vízvezetékből hosszú, kígyózó csövön át öntöz- gette. Egy napon azonban lassabban szivárgott csak a víz, majd egészen elállt. A gazda azt hitte, bizonyosan a tartály, a forrás apadt Az akali ev. KIÉ iábor. ki. Odaszaladt, de csodálkozására mindent rendben talált. Végül is szét kellett szednie a csövek csavarjait és most látta meg a bajt. A 'csavarok idővel berozsdásodtak, eldugódtak, azért nem tudta az ember az öntözést akadálytalanul ellátni. Gondos takarító munka után minden rendbejött és kiáradt tovább is az életet ajándékozó vízsugár. Családi otthonunk ránkbízott virágoskert. Teremnie, fejlődnie kell. A családi életet megszentelő örök kútíorrás: a Szentlélek Isten. Öntözőcsöve, eszköze: az ember. Ha fönnakadás van, ne szaladjunk balgán a forráshoz, siránkozva, hogy kiapadt, hanem engedjük inkább magunkat megvizsgálni, nem rozsdásodott-e be a lelkünk vezetéke? Engedjük meg Istennek, hogy szétszedjen és megtisztítson min- •ket. Az Istenben való elmélyedésünknek szent óráin kapcsoltassuk ki magunkat, — hogy megjavítva ajkunk beszédét, szívünk érzelmeit, kezünk szerető szolgálatát, áradhasson rajtunk keresztül újból az élet áldása, a Szentlélek áldott per- metege. * * * Élethajóról szoktunk szólni. A családi élet hajóján evezünk a tengeren át. Vészes viharokon, súlyos kísértéseken keresztül. Oh, hogy fáj a szivünk, hogy oly sokan elmerülnek! A révbe jutó hajók is kétféleképpen eveznek azonban. Sokan emberfölötti önkinzás árán jutnak célhoz, mások Istennel a szivükben, örvendő lélekkel küzdenek le minden kisértést. E kettőnek példázá- sát látom két régi-régi mondában. Azt tarja a monda, hogy Odisz- szeusnak kedve támadt arra, hogy a szirének dalát meghallja. Veszedelmes vállalkozás volt ez, mert akik hallották a dalt, ott pusztúltak el Szkilla és Karibdisz örvénylő mélységeiben. Odisszeusz egy tervet eszelt ki. Hajóslegényeinek fülébe viaszkot öntetett, magát pedig az árbócfához köttette. Hallotta a dalt és mégis megmenekült. De szól a másik monda Orfeusz- ról, kit kora pogány istenei rákény- szerítettek arra, hogy azon az úton hajózzék el. Orfeusz csodásán tudott játszani a hárfán. Amikor a veszedelmes helyhez ért, belekapott hárfája húrjaiba és oly gyönyörű dalt játszott, hogy maguk a szirének is ámulva hallgatták. És igy a hajó és utasa megmenekült. Boldog család, mely utazásában a lelkébén hordozza a megszentelő Istent s a nehéz kísértések óráin fölcsendülhet lelkében az Istent magasztaló zengő aranyhárfa! Első ev. KIÉ táborozás Akaiiban. Nagy merészségnek tartották az idei akali tábor megrendezését. Attól féltek, hogy nem férünk el, hogy kezdetleges lesz minden. Bizony az volt s össze is kellett magunkat húzni. Két szalmazsákon hárman is aludtak, az ebédlő barak is alig tudott helvett adni 50 ifjúnak. Mi lesz akkor, ha vihar jön, vagy eső lesz? — mondták elég gyakran, még a tábor megnyitása alkalmával is. Bizony nagyon nehezen tudtuk volna az ifjúságot foglalkoztatni! Azonban az Úr itt is, ebben is segített. Olyan szép idővel áldotta meg a táborozást, hogy a Balaton és az ideiglenes tábor sok-sok örömet okozott mindenkinek. * Bizony kezdetleges volt minden. Maga a táborhely, ahogy valaki megjegyezte — valóságos Szahara volt. Sehol egy fa a nagy területen, hanem annál több kő és gaz. A barak, amely öt napon keresztül lakóhelyül szolgált szintén ideiglenesen összeállított volt. A három
