Harangszó, 1934
1934-08-26 / 35. szám
1934 augusztus 26. HARANGSZÓ 279. és a szervezkedő hivek áldozat- készségéből az ev. templomok. Az utóbbi években Csepel, Gödöllő, Kelenföld, Kispest, Kőbánya, Pest- szentlőrine, Pestújhely építette meg ev. templomát. Most épül a budafoki s máris új templomépítés zászlaja bomlik ki a főváros III. kerületében: Óbudán. Aki ezt a gyülekezetei meg akarja keresni, nem egykönnyen találja meg. A Zichy utca 7. sz. bérház udvarán van egy kis földszintes épület, az a templom. Nincs tornya, sem harangja. Még befogadó képessége sem nagy. Közönséges vasárnapokon is tele van mindig a hívekkel. Igaz, hogy maga a gyülekezet sem régi. 1843- ban keletkezett s 1909-ben lett anyaegyházzá. Tulajdonképen tehát csak most 25 éves. Az egyház vezetősége, Mohr Henrik lelkész és dr. Fabinyi Tihamér keresk. miniszter egyházfelügyelő, teljes erővel dolgozik azon, ami minden kőből épült templomnál fontosabb: hogy a gyülekezet lelki házzá épüljön fel. Természetes azonban, hogy minél jobban kiépül egy gyülekezet lelki közössége, annál erősebb lesz benne a vágy a templom, mint lelki otthon után. Már 1912-ben foglalkozott a gyülekezet az építéssel s ha ki nem tör a háború, már régen áll észre ne vegyék rajta hirtelen hangulat- változását. ami az özvegyre mindig nyugtalanító hatással volt s elköszönt. Emma szinte rossz néven vette ezt a gyors távozást. Talán őmiatta. Dömötör nem számított rá, hogy itt találja s azért siet ennyire. Istenem, de fájt ez a gondolat. Dömötör meleg búcsúvétele Emmától azonban megnyugtatta. Az a kézszorítás, mintha szívét simogatta volna. Reinerné kikisérte Dömötört s nem győzött eleget mesélni, hogy Emma mennyire megváltozott. Valóságos csoda történt vele. Pótolni szeretné egyszerre, mit elmulasztott. Itt van minden délután s dolgozik, mintha mindig ezt csinálta volna. Rendkívüli érzéke van mindenhez. Meglátni valamit s hibátlanul, Ízléssel megcsinálni, az nála egy. Lehet az főzés, kötés, horgolás vagy akármilyen komplikált kézimunka, egyre megy. S mindent meg akar tanulni. Azért jön. Kérdez. Nem resteli a legelemibb öltéseket csinálni, csakhogy gyakorlatot szerezzen finomabb, kényesebb munkák elvégzésére. Most tanulja Reinerné megszeretni ezt a leányt. Csak az okát szeretném tudni. Mondja hamis- kás mosollyal, mely Dömötör arcán táncolt végig. Dömötör nem válaszolt, csak a szívé dobbant meg, hogy Reinerné is meghallhatta. Reinerné különben tisztában volt Emma lelkiátalakulásának okával, értelmével, látta azt is, milyen hatással van Dömötörre s egyenlőre nem a templom. A háború azután elvitte az összegyűjtött tőkét, de 1922-ben már ismét fellángol a templomépítés vágyának tüze. Kitartó és céltudatos munkával most újra a megvalósulás küszöbén vannak. A Selmeci utca és a Szőlő utca sarkán épül majd a Friedrich Lóránt építész által tervezett s lapunk első oldalán bemutatott új templom. A majdan a Hungária útról Ó-Budára ívelő új híd felől fog majd különösképen szép látványt nyújtani a terméskőből épült templom. Alatta jól megvilágított alagsori helyiségekben kapnak otthont a különböző egyházi egyesületek is. A templom, orgona és harangok nélkül, 134.500 P-be kerül, amelyből még 24.000 P hiányzik s ezt óhajtják gyűjtés útján összehozni. Az új gyűjtés megindításakor a gyülekezet régi jóltevői, dr. Fellner Pál vezérigazgató, országgyűlési képviselő és dr. budai Goldberger Leó vezérigazgató, felsőházi tag 2000—2000 P-t adott e szent célra. A templomhoz a telket a főváros ajándékozta, maga a gyülekezet pedig eladta a Zichy u. 7. sz. alatti házát a templom építési tőkéjének gyarapítására. A templomépítésen kívül tehát még gyülekezeti ház építése is fog a gyülekezet vállaira nehezedni. A templom és gyülekezeti ház felépítésévolt más óhaja, hogy a két szívet közeledni lássa egymáshoz. így volt néki annyi öröme, hogy nyugodtan nézzen a Tiborral kapcsolatos fejlemények elé. Ne gondoljuk, hogy Tiborról megfeledkezett. Nem. A kétely s a remény fájdalma ott vergődött folyton lelke mélyén, de ez annyira hozzá tartozott már kedélyvilágához, hogy fel se tűnt. Hozzátartozott, mint a szenvedő édesanyához az ima s a könny. Az utóbbi napok eseményei is annyira a remény javára billentették benne a vergődés mérlegét, hogy teljes bizakodással nézett a jövő elé s mondhatni, jól érezte magát. Elbúcsúzott Dömötörtől anélkül, hogy Tiborról szó esett volna. Látta ugyan, hogv Dömötör nyugtalan, de azt annak tulajdonította, hogy Emma a búcsúzásnál nagyon melegen nézett a szeme közé. XXIII. FEJEZET. Múlt szombaton, úgy látszik a munkások gyermekei jól érezték magukat, mert ma nagyon korán megjöttek. Itt van mind; bátrabbak is már s bizony van dolga a fülnek, meg az idegeknek felvenni ezt a zsivalyt, lármát. Dömötör kint van a városban, valami dolga akadt s csak egy óra múlva számított hazajönni. Reinerné sincs itt. Háromra akart bejönni, mert akkorára voltak berendelve a gyerekek. így szabadjára volt hagyva a gyereksereg. Az övéké volt az udvar, nek összköltsége mintegy 260.000 P-t tesz ki. Segítse meg az Úr a lelkes gyülekezetei szent munkájában s adjon melléjük sok támogató testvéri szeretetet. Harctéri jelentés. Ha beakarunk számolni arról a konferenciáról, amelyet a Protestantizmus Világszövetsége és a Belmisszió és Dia- konia Nemzetközi Szövetsége július utolsó hetében a hollandiai Hemnienben tartott s amelyről a napilapok is megemlékeztek, ennek a beszámolónak alighanem a fenti címet kell adnunk. A konferencián egyetemes egyházunkat báró Podmaniczky Pál egyetemi tanár képviselte. Harctéri jelentést írunk, mert mindenekelőtt arról kell beszámolnunk, hogy képet kaptunk a velünk szemben álló ellenfélről. Witte, berlini professzor arról az új pogányságról szólt, amely a németség nemzeti megújhodását jó alkalomnak tartja arra, hogy vagy a régi germánok pogányságát támassza föl, vagy .valami új vallást alkosson s ezt állítsa az idegen eredetű keresztyénség helyébe. (Magyar embernek arra kellett gondolnia, hogy ez olyasféle, mint amit az ember nálunk a turáni eszme némelyik megtévelyecíett, Koppány vezérért lelkesedő hívének ajkáról hall, igaz, nem olyan merészen, hangosan, mint a németek között.) Hogy ennek az új pogányságnak milyenek a méretei még a szerintünk boldog szigetnek tekinthető Hollandiában is, erre nézve megdöbbentő adatokat szolgáltatott Klinkenberg amsterdami evangélikus lelkész elöadáa park. a levegő. Összevegyültek lányok, fiúk. Kavargóit a tömeg, mintha rajzó méhek volnának s a forgószél pörgetné őket. Egy hangtömegbe olvadt a sok gyerek sivitása és kacaja. Mindegyik mást kiáltott s mégis egyet mondott a hangzavar: Örülünk, örülünk! Emma szobájából nézte ezt a hangos életet. Nem volt neki kellemetlen a lárma. A kép inkább vonzotta. Ott táncoltak ezek a gyerekek az idegein, egyre beljebb, egyre beljebb... a szív felé, hol a szeretet formálódik s a tettekhez az elhatározás. Hirtelen kapja magát s kint terem a gyerekek között. Akár egy kis leány. Nevet, kacag. Észre sem veszik, annyira beleolvad a visító, kavargó hangulatba. De hát ő másért jött ide. Megáll. Kiegyenesedik s megszólal! Idefigyelni! Egyszerre csend.. A kis emberkék szinte megtorpannak az ijedelemtől. Sokat hallottak már szüleiktől Emmáról, milyen gőgös, mennyire megveti a szegény embert s most itt van köztük. Játszott velük. Majd elhíiltek. Játék közben talán meg is bántották. Most vonják őket felelősségre. Szinte hallatszott, mint zakatoltak azok a kis gyermekszívek. Mindenki Emmát nézte. Ijedten, félve, készen a meneküléshez. S lám, Emma elmosolyogja magát. Felkap egy maszatos képű leányt, amolyan cigánytípust és megcsókolja. A megmerevedett hangulat engedett. Szinte hallatszott a sóhaj, amint felszakadt