Harangszó, 1934
1934-08-12 / 33. szám
262. HARANGSZÓ 1934 augusztus 12. nagy örömmel fogadja a két kis éhes gyermek a teli kosarat, mégis nehéz lenne eldönteni, hogy ki boldogabb, az-e, aki kap, vagy az, aki adhat? Boldog a diakonissza,1 ha közbenjárásával segíthet szegény embertársán, boldog, ha Isten és emberek szeretetének kézzelfogható bizonyítékait viheti szegény, nyomorgó gyermekeknek, de elemében igazán akkor van, ha beteget ápolhat, vigasztalhat. Ami anyáskodó szeretet a nő szivében összehalmozódik, azt a diakonissza mind kiönti a betegágynál. Nincs az a zúgolódó, békétlenkedő beteg, akit meg ne tudna vigasztalni. Ha bemegy a betegszobába, mintha napsugár járna vele. Első pillanatra meglátja, hogy a beteg rosszul fekszik, párnái gyűröttek, hogy ajka ki van cserepesedve a szomjúságtól, hogy tisztaságra volna szüksége. Nem is tétováz soká, hanem fel- gyüri ruhája ujját és nekilát a munkának. Amint a negyedik kép is mutatja, nem félti ruháját, nem félti a seprűtől és vizesvedertől, irtó hadjáratot indít por és piszok ellen és pillanatra sem gondol arra, hogy ez a munka lealázó ránézve. Hiszen követője akar lenni annak, aki L'r és Mester lévén nem tartotta lealá- zónak, hogy a tanítványok lábát megmossa. Mikor azután szépen ellátva, felfrissülve fekszik a beteg az ő tiszta ágyán, szelíd szóval tesz bizonyságot arról, hogy Isten a betegséggel nem mindig büntetni akar, hanem nevelni, magához vonni. Mi gyakran annyira elvagyunk magunk„Ime az ajtó előtt állok és zörgetek". kai és mindennapi dolgainkkal foglalva, hogy Istennek nincs alkalma velünk négyszemközt beszélni. Csak a mi javunkat szolgálja, ha időközben kiragad a mindennap kötelességei közül, hogy egyedül lehessen velünk és elmondhassa nekünk amit számunkra tartogat. Micsoda lelki felüdülés, megtisztulás a beteg számára mindezt meghallani! Van-e annál szebb hivatás, mint Isten szeretetének üzenetét elvinni beteg embertársainkhoz ? Van-e annál szebb munka, legyen az a legalacsonyabb, mint az, amit ő érte, iránta való szeretetből végzünk? Kedves Leánytestvéreim, miért haboztok? Miért nincs bátorságtok a világ, a divat bilincseit lerázni magatokról és felvenni a Krisztus gyönyörűséges igáját? Higyjétek el, nem veszítenétek vele semmit, de nagyon sokat nyernétek. Nem él hiába, aki odateszi életét hálaáldozatul a Krisztus oltárára. Egyetemes papság. Evangélikus egyházunknak ez is, egy drága értéke a sok közül, mely az utóbbi időkben elvé&z a. közöny lápjában. Rengetegen vannak ma, akik megelégszenek azzal, hogy vasárnaponként vagy ritkábban meghallgatják a lelkész igehirdetését és úgy érzik, hogy ezzel már eleget tettek vallási kötelességeiknek. Bibliát nem olvasnak, vagy ha olTanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 23 Jön Dömötör. Emma sietve rejti eL könyveit s zavarban van. Szeretne kedves lenni s nem talál szót... dadog. De zavarában is kedves. Dömötör látta, hogy valami könyvet rejteget, de fogalma sem volt, miről van szó s nem akarván esetleg kellemetlen helyzetbe juttatni ,a leányt, úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit. — Találkoztam Helénnel — mondja. — Hol van, miért nem jött fel? Olyan jó volna elbeszélgetni. — Nem ért rá, sietett. Csak annyit mondott: Somló és az atyja közt megrendült a nagy barátság. — Hogyan? — Égetés előtt állnak és Somló kért 5000 pengő előleget. Az öreg meg egy fillért sem adott neki. Nem bízik a por- cellánban s míg nem látja, mi lesz, nem ad pénzt. Somló meg nagy dühösen otthagyta az öreget. Emma kíváncsian figyel. Miért kellett ezt Dömötörnek úgy melegében neki leadni? Nem érti. A káröröm nem bántja Dömötört, hogy a találmány kezd veszíteni veszedelmességéből. Nem. Erre gondolni sem lehet. Talán... talán... csak ürügy, hogy feljöhessen?... Mint a villám cikkázott át agyán e gondolat..., de... nem... nem..., ezt kiverte fejéből. Dömötör az eseménynek egészen más jelentőséget tulajdonít. Meg is látta az arcán. Valószínű Tiborra vonatkozólag... — És érdekel ez minket? — kérdi Emma. — Hogy érdekel-e bennünket? Kétszeresen kell Somlót figyelni ezentúl. Ha Komlósiéknál kiesik s látja, hogy tarthatatlan a helyzet s lopott találmányával becsapódott, más úton fog döntő lépést tenni, hogy legalább anyagiakban kárpótolja magát, azért a lelkiismereti fur- dalásért, melyet gazembersége okozott neki. Rememénél fog jelentkezni. Vigyáznunk kell, hogy meg ne lépjen, mikor már kezünket tartjuk rajta. Megszólalt a telefon. Emma fogja a kagylót. Somló szól. Délután tiszteletét teszi. A papával akar beszélni. Visszaveszi Komlósitól találmányát s nekünk akarja eladni. — Lássa, Emmuska, — szól Dömötör, — már jelentkezik. Egyelőre még próbálkozik, hogy zsarolás nélkül jusson pénzhez s ha ez nem sikerül, akkor jön az utolsó kísérlet, kiváltani Tibort... — Csak jöjjön, — mondja izgatottan Emma, — megkérdezem tőle, hol járt az éjjel? Kiváncsi vagyok, mit mond? — Én is kiváncsi vagyok. Tudom, hogy hazudni fog. Somló szájából nem tudja meg senki, hol tölti éjjeleit. — Ha hazudik, akkor bűnös — válaszolja Emma. Emma bizonyos izgalommal nézett a délután elé, hisz a nagy titok felfedése érdekében munkát végez s ö is meglebbenti a függöny egy sarkát, hogy világosság áradjon a setétségbe. Most őt figyelik majd, mit végez. Dömötör is kiváncsi lesz, mit fog megtudni Somlótól? Erre határozottan büszke volt. Nem is rejtegeti ebbeli büszkeségét s Dömötör jóízüt mulat rajta, mikor a fontos szerepről beszélt, melyet az ügy kiderítése érdekében vállalt. Kedélyes társalgásukat Koronczainé zavarta meg. Meg sem lepődött, hogy itt találja Dömötört. Amint meglátja, tréfásan szól neki: — Főszakácsunk, úgy látszik, ma megfeledkezik a konyháról? A házi kisasszonynak udvarol s a szakácsnő meg ordít a konyhában. Ez sincs, az sincs. Mikor lesz ebéd? Az úr, a könyvelő úr, a főkukta nem mutatkozik. Emma márvány arcát elöntötte a vér. Dömötör mosolygott. Ilyen kedvesnek még soha nem láttái Koronczainét. Úgy látszik, Emma beszélt neki a fennálló helyzetről s ez puhította meg előtte mindig szigorú és merev arcvonásait, melyek csak Somló előtt tudtak felengedni. Nem könnyen vált le Koronczainé nyelvéről ez a tréfás hang, mikor Dömötörnek szólt, de lassanként mégis csak meg kellett győződnie akarva-nem akarva, hogy Dömötör jóbarátja a háznak, ki megérdemli, hogy tiszteljék, becsüljék. Másrészt meg arra is gondolt, hátha Dö-
