Harangszó, 1934
1934-07-29 / 31. szám
1934 július 29. HARANGSZÓ 247. Löhe Vilmos és neuendeílclsaul alkotásai. Irta; Zlermann Lajos. . 5 Az iskola homlokzatán ez ige áll: „Jézus Krisztus bölcsességül lön nékünk Istentől és igazságul, szentségül és váltsá- gul“ (I. Kor. 1, 30.). Az épületen belüli ezt olvastam: „Én vagyok az út, az igazság és az élet“ (Ján. 5, 6.) és: „Nur wenn dein Wissen von dir selber dich befreit, Nenn ich dein Wissen besser als Unwissenheit.“ (Ha tudásod megszabadít önmagadtól, csak akkor jobb a te tudásod a tudatlanságnál.) „Alle Reformation der Kirche muss von den Kindern ausgehen.“ (Az egyház minden reformációja kell, hogy a gyermekeknél kezdődjék.) Tanerőként több diakonissza, néhány kisasszony és lelkész működik. Nürnbergben van az intézetnek felsőbb leányiskolája és középiskolája is. Az internátusbán a piros iskola növendékeinek, tehát a Háztartási Iskola. ha százezerszer megbukik, rajtam keresztül nem jön találmány a kezetekbe. Amire te gondolsz, azt a szívemre bízom s nem az eszemre. Bízd azt csak te is az én szívemre. Megtalálja az azt, aki neki való. Helén lépett a szobába. Vagyis repült s egyenesen Emma nyakába. Akkor veszi észre a ruhát. Visszahökkent, annyira megkapta annak szépsége. Csak annyit mondott: Gyönyörű! Látszott rajta, őszintén örül ő is, hogy Emmát már egyszer neki való ruhában látja. Koron- czainé túl kedves volt Helénhez s igen érdeklődött Somló úr után. Helén nem igen válaszolt, inkább kitérő feleletet adott. Koronczainé persze félreértette ezt. Szemérmeteskedik a kis ravasz, a menyasszonyok, hiába, ilyenek. Különösen az újdonsült menyasszonyok. Nem igen szeretik, ha szóba hozzák vőlegényüket. Ő azonban egyre hánytorgatta a kérdést s mikor Helén már nem tudott kitérni, kezét homloka elé emeli s megrázza. Értésére adja Koronczainénak, hogy Somló nem egészen tökéletes, hiba van körülötte. Ehhez meg mit mondjon? Egy részt örült; ha Helén ilyen véleménnyel, van Somló felől, akkor nekik könnyű dolguk lesz, másrészt azonban bántotta, hogy jövendőbeli ve- jét, ilyen ugrifüles leány bolondnak mondja. Szerette volna tovább fűzni a dolgot, de a leányokat nem lehetett már visszatartani. Elbúcsúztak s rohantak, mintha a paradicsom felé vinné őket az autó. Nagyszerűen érezték magukat. Rei- nerné kedvükben járt s elkövetett mindent, hogy ne unatkozzanak. Emma köz- be-közbe mégis elmélázott, mintha várt volna valakit. Beszélgetés közben Helén többször rajta kapta, hogy szórakozott s nem figyel. Mit jelentsen ez? Emma nem szokott szórakozott lenni, sőt mindenhol ő viszi a szót s ma ábrándozik. Helén meg is csipkedi Emmát. — Talán szíved körül van valami baj — mondja huncutul —, hogy úgy elfeledkezel magadról s a levegővel beszélgetsz? Emma meg se lepődött. — Malvin néninél mindig ilyen vagyok — mondja nyugodtan —, Tibor van folyton eszemben, különösen az utóbbi időben, ez tesz olyan figyelmetlenné. Emma hazudott. Dömötört várta nehezen. Akárhogy küzdött ellene, akárhogy akarta magának bebeszélni, hogy nem Dömötör jár az eszébe, mégis csak őt leste folyton s várta, mikor nyitja ki az ajtót. S mikor Dömötör megjött, Emmának megnyílt a szája, beszélt, az ábrándban elhomályosodott szemei kipa- rázslottak, égtek. Helénnek is feltűnt. Emma leste, mit mond Dömötör a ruhára? Semmit. Mintha meg sem látta volna rajta, pedig dehogynem látta! Örült a lelke, hogy Emmának örömöt szerezhetett. Elnézte titokban. A teremtésnek remeke ez a lány. Élő szobor. Nem nehéz ilyen alakra ruhát venni, mert Emmánál a test, az alak szépíti s teszi elegánssá a ruhát. Dömötör már restelte a dolgot maga előtt, hogy ennyire érdekli s leköti figyelmét Emma. Kapott rajta, mikor Helén intett neki, hogy szeretne vele négy- szemközt beszélni. Emmát azzal hagyták vissza, hogy fontos beszélni valójuk van, ami csak őket érdekli s rövidesen visszajönnek, mulattassa addig Málvin nénit. Kimentek a kertbe s fel-alá járva beszélgettek. — Csak annyit akartam mondani — mondja nagy titokzatossággal Helén —, Somló azon a bizonyos éjtszakán, mikor maga kereste, négykor jött haza. Cipője egy sár volt, pedig már négy hete, hogy nem esett. Meg az aszfalt különben sem sáros. Hol járhatott? — Füves helyen, hol a harmattól cipője vizes lett, majd az országút pora ráragadt és sárrá puhult. Több mint valószínű, az erdőben járt. Valahol a domb körül. — János bácsi mondja, majdnem mindig reggel négykor ér haza. Legtöbbször le sem fekszik s mégis ki van aludva. S érdekes, az ágyát ilyenkor széjjelhányja, mintha még úgy aludt volna bene. Nem különös?! (Folytatjuk.)
