Harangszó, 1934

1934-07-29 / 31. szám

546. HARANGSZÓ 1934 jülius 29. is imádkozásra indítanak. A Krisz­tusban üdvösséget talált léleknek egyik legfőbb ismertető jele az, hogy imádkozik. Mikor Saulból a damaszkuszi úton Pál, vagyis hívő keresztyén lesz, azt olvassuk róla: Imé imádkozik! Egy hivő keresztyén nőnek az volt a szokása, hogy mindennap bement a belső szobába és hosz- szabb ideig buzgón imádkozott. Olyan boldog perceket töltött ott a mennyei Atyával való közösségben, hogy örömtől sugárzott az arca, va­lahányszor a szobából kilépett. Kis leánya egy napon megkérdezte tőle: „Mondd, édesanyám, mit szoktál te csinálni ott a belső szobában? Mert mikor kijössz onnan olyan az arcod, mint a jó Istené! Amit a bölcsek elöl elrejtett Is­ten, azt a gyermekeknek megjelen­tette. Ez a kis gyermek észrevette azt, ami sok felnőtt figyelmét elke­rüli, hogy az imádkozó ember lelke az imádság boldog órájában belép a menny ajtaján s megfürdik a bol­dogság dicsőségfényében. Ezért olyan kibeszélhetetleníil bol­dogok az imádság órái! Az imádságmeghallgatás meg­ragadó példái közül ide iktatunk egyet, amely az 1840-es években itt a mi országunkban játszódott le: A világháborúban híressé vált József főhercegünk nagyanyja volt Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 26 XVIII. FEJEZET. Hosszú délelőtt volt a másnapi. Em­ma legalább úgy érezte. Nem akart dél lenni, oly lassan jött az a délután, hogy már egyszer mehetett volna. Nyúltak az órák, mintha kettő összeragadt volna, csak hogy Emmát bosszantsák. Dömötör azonban kellemessé tette neki a várako­zást. A legelőkelőbb cégtől ruhát külde­tett Emma részére, mely valósággal megdöbbentette. Teljesen az ő Ízlése szerinti ruha volt. A kelméje, az anyag, a szín, a fazonja! Ő sem választhatott volna mást. S úgy állt rajta, mintha rá- öntötték volna. De talán nem is annyira a ruha tetszett neki, hanem az a figye­lem Dömötör részéről, mellyel lehetővé tette, hogy a délutánja még kedvesebb legyen. Ez a ruha feltétlenül hozzá segít. Hogy mint érzi magát az ember társasá­gában, akörül nem kis szerepe jut a ru­hának is; erről már mindenki meggyő­ződhetett, szólt ez különösen Emmára, így érthető, hogy a váratlan ajándék kel­lemes meglepetés volt neki. Nem volt azonban közömbös neki az sem, hogy Dömötör küldte a ruhát. Ez is hozzájá­rult, hogy annyira megtetszett neki. Egy­re azon gondolkodott, hogy fogja kellő­képpen megköszönni. Tisztán hideg ud­Mária Dorottya fejedelemasszony, József nádor neje. Ez a hívő ke­resztyén nő — akinek áldott emlé­két a budai evang. gyülekezet, sőt az egész magyarhoni evang. egyház kegyelettel őrzi — délnémet (wür- tembergi) evang. fejedelmi család­ból származott. Budára kerülvén, mint Magyarország nádorasszonya, szomorodott szívvel látta, hogy a honi protestáns egyházak hitélete mennyire mögötte áll a würtember- gi vallásos életnek. Mária Doroty- tya fönn a budai palotában, hét éven keresztül, ég felé emelt kezek­kel, térdenállva könyörgött Isten­hez, hogy küldjön férfiakat, akik országunkban a kereszt hírnökei lesznek. S kell-e ennél csodálatosabb ima­meghallgatás? 1841. év augusztu­sában skót protestáns misszioná­riusok érkeznek Pestre, hogy itt zsidó-missziói munkát kezdjenek. Ez a misszió egy erőteljes lelki éb­redés kiinduló pontja lett országunk protestáns egyházai életében, mely­nek áldott kihatásait ma is érezzük. Isten az állhatatos imádkozok imádságait aranykehelyben gyűjti össze s kellő időben áldásként önti ki ott, ahol arra szükség van: „Kér­jetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyit- tatik néktek!“ (Máté 7, 7.). Tegyük fel, hogy egy embernek variassággal, avagy vegyítsen-e szavai közé némi melegséget is? Feltétlenül megérdemelné. Ennél a gondolatnál fel­ütötte fejét. Ez a szívéből jött s oly me­legség áradt szét testén, hogy ha Dömö­tör véletlenül itt van, nem tehet róla, de csak kedves, nyájas tudott volna hozzá lenni. Nem is bánná már, ha itt volna, hogy megköszönje, még pedig úgy, mint szíve diktálja, de most jutott eszébe, hogy Dömötör vidéken van s későbben megy ki Reinernéhez is. Előbb nem is ta­lálkoznak, csak ott. Ez kissé elszomorí­totta. Végig nézett ruháján, mintha csak azt mondaná, de kár, hogy oly soká kell várni, míg megláthat benne. — Hát mondd, mama, ki vegyen ne­kem ruhát? Minden fillérünk Dömötör úrnál van, egy skatulya gyufát sem tudsz venni nélküle, hát kitől várhatnánk valamit, mint őtőle? Igaztalan vagy hoz­zá, ha ebből következtetéseket akarsz levonni. Azt meg látja ő is, hogy a jelen­legi ruháimban nem mehetek sehová. Málvin néni meghívását pedig nem akar­ta visszautasítani s így kénytelen volt ruhát venni. Egész természetes. Szinte vártam, csak arra nem mertem gondolni, hogy ilyen Ízlése van?! — Na... na..., ép ez az!... Tudja ő, miért van neki jó ízlése. Beszélhetsz, amit akarsz, nem mondom ügyes ember, de... de... ravasz, ezt nem fogod nekem kibeszélni s jó lesz vigyázni, mert Dö­mötör úr közeledik, nem igen szokott a van egy értékes gyémántja, amely azonban elvesztette fényét, mert sár és szenny tapadt hozzá. Mit fog csinálni a mi emberünk? Drága gyémántját megtisztítja és megcsi­szolja. Mennél tovább csiszolja, annál dicsőségesebben és több színre bontva veri vissza a nap su­garait. Testvér! Te vagy az az ember, akit a bőkezű Úristen egy értékes, drága gyémánt tulajdonosává tett. Ez az értékes, drága gyémánt: a te lelked. Imádkozz hát! Tisztítsd és csiszold a lelked gyémántját. Ha ezt teszed, hamarosan észre fogod venni, hogy ez a lélek az Isten di­csőségét tükrözi vissza s a menny­ország fénye árad szét körülötted. Tündököl Atyánk kegyelme, Égi otthonból reánk, Ám a földre fényt derítni Azt ránk bízta jó Atyánk! Hadd ragyogjon hát a lámpa! Hadd ragyogjon fénye hát! Sok hajósnak bősz viharban, Megmutatja otthonát! Óh ne hagyd fényed kihunyni, Mert talán egy perc se kell, S egy hajó partot nem érve, Épen akkor siilyed el! Hadd ragyogjon hát a lámpa, Hadd ragyogjon fénye hát! Sok hajósnak bősz viharban, Megmutatja otthonát! ruhákkal dobálódzni..., e mögöt rejlik valami. — Erről nem gondolkodtam. Nekem ruha kellett s a ruha itt van. Dömötör úr intézkedésében soha nincs hiba, így most se. Nem járhatott el másként s ha eddig nem igen dobálódzott a ruhákkal, annak meg volt az oka, de hogy célját már nagy részt elérte, mint hajlom s biz­tos alapokra fektette az üzemet, mint ő mondja, hát megengedheti magának, hogy a gyáros leányát meglepje egy hozzá való ruhával. Nem vezette itt Dö­mötört semmi mellékgondolat. Ha ezt hiszed, rosszul ismered a könyvelőnket. E pillanatban autó fordul be az ud­varra. Helén jött, ő viszi Emmát is Já- nos-majorba. így beszélték meg. — Jó... jó'... — mondja gyorsan Ko- ronczainé, mintha Emmához intézett sza­vai után pontot akarna tenni —, nem bánom én akárhogy is van, de vigyázz, van már magadhoz való eszed s tudod mit csinálj. Neked másfelé vezetnek út­jaid. Ne engedd magad elszédíteni egy könyvelő által, ki a gyerekekkel áll ösz- sze labdázni, csak hogy népszerűséget szerezzen a munkások között. Gondol­kodtam a dolgon. S ha egy-más sikerült is neki, de nem komoly munka, amit csi­nál. Nem mondhatunk le Somlóról s ne­ked is meg kell tenned a magadét! — Hát mit gondolsz, mama, mi va­gyok én? — mondja élesen Emma. — A ti gyáratoknak én nem leszek eszköze s

Next

/
Oldalképek
Tartalom