Harangszó, 1934
1934-07-22 / 30. szám
238. HARANGSZÓ 1934 július 22. sőt egy-egy szívük mélyéről felrebbenő fohászkodással folyton fenntartsák a mennyeiekkel való összeköttetésüket. Imádságnélküli nap, áldásnélküli nap. A kéz legyen az ekeszarván, a szív a mennyben! Az imádság olyan, mint a Noé galambja, amely kiküldve és visz- szatérve olajfalevelet hoz, t. i. elhozza a szív békességét. Olyan, mint Mózes pálcája, mely e földi sivatagban a sziklából édes vizet fakaszt. Olyan, mint Sámson kezében a szamár álkapcsa, mely az ellenséget leveri. Olyan, mint Dávid kezében a hárfa, melynek hangjára a gonosz lélek elfut. Olyan hajó, amely az élet viharos tengerén át biztos révbe vezet. Olyan létra, mint Jákob létrája, mely a földről a mennybe ér. Olyan kulcs, mely a mennyország ajtaját felnyitja. Csak akkor imádkozom, ha „hangulatom“ van hozzá — mondod. Akkor édes keveset fogsz imádkozni ! Az ördög ugyanis mindenkor mesterien tud gondoskodni arról, hogy ne legyen „hangulatod“ az imádkozáshoz. Mit szólnál te gazda, ha szolgád egy szép napon kijelentené, hogy ő ezentúl csak akkor fog szántani, ha „hangulata“ van hozzá? A hivatalnok nemcsak akkor megy hivatalba, ha kedve és hangulata van hozzá, hanem mindannyiszor, valahányszor a hivatalos óra eljön. Mi mindannyian Isten „szolgái“ és „hivatalnokai“ vagyunk. Imádkozzunk tehát rendszeresen! Ha az elején nincs imádságra való kedvünk és hangulatunk, majd lesz a végén. Használjuk fel imádkozásra a vasárnap áldott napját! Az ünnep megszentelése nem abban áll, hogy a kapu elé ülünk, karbatesszük a kezünket és tétlenek vagyunk, hanem abban, hogy miközben a test pihen, a lélek munkálkodik. Löhe Vilmos és neuendetíelsaui alkotásai. Irtai: Zlermann Lajos. Az intézeti kovácsmühely mellett elmenve, kiértünk a Magdaleniumba, a bukott leányok otthonába. Ennek az intézetnek a felirata: „Magam keresem meg a nyájamat, magam tudakozódom utána“ (Ezék. 34, 11.). Ottlétünkkor 79 letört liliom, bukott leány volt az otthonban 14 évestől felfelé. Beesett, révedező szemük, képük, testtartásuk mind-mind tanúskodnak az ő bűnükről. Van itt külön varroda, ahol ezeket a szegény leányokat varrásra tanítják meg, mert egyik-másik, amikor idejön, még a tűt sem tudja jóformán megfogni. Van hatalmas mosókonyha, ahol valamennyi intézet számára kimossák a szeny- nyest. Itt vasalják az intézet ruháit. Éttermük közös, hálótermük azonban cellákra van osztva és azoknak elhelyezése olyan, hogy a szolgálatot teljesítő nővér folyvást figyelemmel kísérheti őket. Hogy milyen nehéz feladat az ilyen lelkeket a bűn útjáról az erény útjára vezetni, azt talán mondanom sem kell. A Magdalénáimból a Holzhaus, fakamra és nagy faudvar mellett elmenve, az intézeti sütödéhez értünk, ahol az összes intézetek részére gőzsütődében sütik a kenyeret. Innét átmentünk a nagy, négyemeletes anyaházba, melynek bejáratánál ott áll Löhe márvány- szobra. A bemenetnél ezt a két igét olvastam: „Aki bennem bízik, örökségül bírja a földet és örökli szent hegyemet és ezt mondja: töltsétek, töltsétek, egyengessétek az utat, szedjétek fel az én népemnek utáról a bot- ránkozást“ (Ezs. 57, 13- 14.). A másik ige pedig: „Minden, ami Istentől született, legyőzi e világot: és az a győzedelem, amely legyőzte e világot, a mi hitünk“ (1. Ján. 5, 4.). A folyosó telistele van emléktáblákkal, felirataik elhunyt diakonisszákról emlékeznek meg. A fogadó szobában Löhe kedvenc versét olvassuk a falon: „Schlecht und recht behüte mich“ (Egyszerűségben s egyenességben tarts meg engemet). A főnöknő helyett, aki a rektorral Nürnbergben volt, annak helyettese fogadott bennünket és Billnitzer Júliával együtt végigkalauzolt a nagy épületen, melyben a főnöknő lakása, a házban alkalmazott diakonisszák és vendégként ott időző diakonisszák vendégszobái, a kék iskola internátusa és tantermei nyernek elhelyezést. A kék iskola nevét onnét vette, hogy növendékei, a diakonisszanövendékek kék ruhában (a kék szín az állhatatosságot és hűséget akarja jelképezni) járnak. Az egyik kék iskolában épen énekóra volt. Benyitottunk. Épen azt énekelték: „Dicsőség légyen Istennek ...“ Egy másik, akkor üres tanterembe is benyitottunk, annak falán ezt olvastam: „Kein Christ soll ihm die Rechnung machen, dass lauter Sonnenschein und Neuendeltelsau látképe. Lachen hier um ihn werd sein, und er nur scherzen dürf und lachen, wir haben keinen Rosengarten hier zu erwarten“ (Egy keresztyén se számítson arra, hogy itt csupa napsugárban és mosolygásban lesz része és ő csak tréfálhat és nevethet. Mi itt nem járunk rózsakertben). A hálóteremben minden diakonisszanövendéknek külön cellája van. A két budapesti magyar diakonissza növendék celláját magyar feliratú versek díszítették: „Erős vár a mi Istenünk“ és „Hívj engemet segítségül a te nyomorúságodnak idején“. Asztalukon ott volt a mi dunátúli magyar énekeskönyvünk, egy képes újtestámentum és Munkácsy Mihálynak: „Ecce homo“ feliratú képe. Jól esett mindezt ott látnunk. A diakonisszanővéreknek és növendékeknek minden munkát, még a legalacsonyabb rendűt is el kell végezniök és a jövendőbeli diakonisszának le kell mondania a világról. Ezt akarja a diakonissza ruhája is mondani. A fekete ruha a világról való lemondást jelképezi. A fehér kötény, mely az ünnepi díszhez tartozik, azt a . kötényt akarja jelképezni, mellyel a diakónusok diakónusa: Jézus Krisztus körülkötötte magát, mikor a tanítványok lábát megmosta (Ján.' 13.). Hétköznap kék kötényt hordanak, mely az állhatatosság és hűség jelképe. A fehér fejkötö a hatalomnak jelképe (I. Kor. 11, 10.) és arra akar figyelmeztetni, hogy a diakonissza mindaddig, amíg az Úr máskép nem vezeti életútján, a mennyei vőlegénynek, Jézus Krisztusnak szolgál az ő szegényeiben és nyomorultjaiban és semmiféle szolgálattól vissza nem retten. Az intézetben vannak a szeminaristák és kisegítő nővérek termei is. Az utóbbiak csak néhány havi elméleti és gyakorlati kiképzés miatt keresik fel az intézetet. A vakációzó nővérek padlásszobákban laknak. Úgy az anyaházban, mint a többi intézeti házban a folyosók és szobák valóságos virágoskertek és sok-sok szép biztató, erősítő isteni igével, énekverssel vannak díszítve. Az anyaháznak régebbi imatermét átalakították a para- mentumok intézetévé, ahol szakavatott diakonisszák készítik a szebbnél-szebb oltár- és szószékterítöket, hogy azután szét- küldjék az egész világra. Persze csak szigorúan egyházi stílusban készítik a paramentumokat. Ami nem egyházi, azt nem fogadják el, ill. nem készítik el. Löhe a paramentumokra nagy súlyt fektetett. Azt mondja: „Egy .az úrvacsorához szépen elkészített oltár nékem felette kedves és vonzó. Egy ilyen oltár húsvéti érzelmeket kelt bennem. Krisztus urunk sírjára emlékeztet. Ott feküsznek az oltáron a fehér gyolcskendők, emlé
