Harangszó, 1934
1934-07-01 / 27. szám
214. HARANGSZŐ 1934 júliusi 1. atyjával nem beszél, vagy idegenek előtt szégyell szólni atyjához? El ne feledjük, hogy az ördög és serege oly hatalmas, hogyha felkerekedik, minket mindenestül legázolhat. Ezért minden fegyvert a kezünkbe kell ragadnunk, hogy az ördöggel szemben megállhassunk. Az imádság a lélek lelegzetvélele. Azért kell imádkoznod, mert a lelked nem lehet meg imádság nélkül. Ha lett volna valaki az asz- szonytól születettek közül, aki imádság nélkül meg tudott volna | lenni, úgy az a mii büntelen Urunk, a Jézus Krisztus lett volna. És mégis, senki oly sokat. nem imádkozott, mint Ő. Milyen harang az, amelyik nem ad hangot? Milyen kerék az, amelyik nem forog? Milyen óra, amelyik nem mutatja az időt? Milyen hal, amelyik nem úszik? Milyen huszár, aki soha nem ül lóra? Milyen keresztyén az, aki nem imádkozik: Luther azt mondja: „Az imádkozás a keresztyén embernek a mestersége“. Nem azt mondja, hogy a „papnak“ vagy a „lelkipásztornak“ mestersége, hanem a „keresztyén embernek“ mestersége. Fenti kérdésre: „Miért imádkozzam“, tehát ezzel feleljünk: Azért imádkozzál, mert Isten parancsolja, hogy imádkozni kell, mert az imádság lelked számára nélkülözhetetlen, mert a keresztyén embernek mestersége az imádkozás. Löhe Vilmos és neuendeilelsaui alkotásai. Irta: Zicrmann Lajos. 1 Löhe Vilmost szemtől-szemben nem láttam. Nem is láthattam. Hiszen már 62 évvel ezelőtt halt meg. Alkotásait azonban láttam és megcsodáltam. Amikor 1922-ben, mint a magyarhoni egyetemes Gyám- intézet e. elnöke először vettem részt a németországi Gusztáv Adolf Egyletnek Erlangenben, Bajorországban tartott főülésén, az ünnepnapok elteltével Scholtz Ödönnel, a dunántúli egyházkerületi gyámintézet elnökével még egy-két napig Németországban akartunk maradni, hogy lássunk, halljunk és tanuljunk még valamit. A Gusztáv Adolf Egyletnek főtitkára, D. Geissler Brúnó azt ajánlotta, hogy nézzük meg a Tauber-folyó melletti Rothen- burgot, mely városka épen úgy, mint Nürnberg és Bamberg, tisztán megtartotta középkori jellegét és sok érdekes látnivalóval dicsekedhetik. Geissler bemutatott a rothenburgi lelkésznek is, aki igen szívesen hívott gyülekezetébe és városába. És én szerettem volna oda elmenni, mert feleségem anyai dédatyja Rothenburgból jött be Magyarországba. S szerettem volna azért is elmenni, mert a soproni gyülekezetnek első kimondottan evangélikus lelkésze: Gerengel Simon, miután kiszabadult a salzburgi várfogságból, ahol evangélikus hitvallásáért három és fél évig szenvedett, egy ideig ebben a Tauber melletti Rothen- burgban szolgált. De ezen rokoni és gyülekezeti vonatkozásoknál is erősebb volt az a mély tisztelet, melyet Löhe Vilmos iránt éreztem és így Rothenburg helyett Neuendettelsauba, Lőhe Vilmos alkotásainak színhelyére mentem el. S tettem ezt annyival inkább, mert a pozsonyi diakonisszaanyaház főnöknőjének húga: Billmrzer Julia diakonisszanővér levelet küldött utánam Enangenbe és megkért, hogy okvetlenül látogassak el Neuendettelsauba, mert az ottani magyar diakonisszanövendékek nem tudnak már megküzdeni a honvággyal; vigasztaljam és erősítsem meg őket. Scholtz Ödön esperes volt már azelőtt is Neuendettelsau- ban, mindazonáltal most is velem tartott. Október 5.-én, egy csütörtöki nap hajnali órájában indultunk el Nürnbergböl. Egy nem dohányzó kocsiba szálltunk, hol —■ úgyszólván — csupa asszony ült. Beszélgettünk. Egyszerre csak beleszól beszélgetésünkbe tiszta magyar nyelven egy asz- szony útitársunk. Elmondotta, hogy Debrecenből szakadt Nürn- bergbe. Azelőtt jól ment dolga, az utóbbi időben azonban éhezik családjával s messze vidékről viszi haza drága pénzen kis élelmét. Most is — mint oly sokan az utitársak közül — „batyuzni“ jár ki a vidékre. „Biz, — úgy mond — sokszor gondolok most Magyarországra, Debrecenre, ahol volt kenyér bővi- ben ...“ Volt még egy kevés a hazulról magunkkal hozott kenyérből, odaadtuk ennek a szegény asszonynak, aki azt köszönettel fogadta és eltette kosarába. A többi asszony, aki hosszabb vagy rövidebb ideig velünk Tanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 22 A hölgyeknek leesett az álluk. Koron- czai megingott, mintha hátba vágták volna. Dömötör szavából kiérezték, ő a helyzet ura, ki csak megadást, engedelmességet tűr. Nehéz csend ereszkedett alá, mely az utolsó csepp vért is kiszorította az arcokból. Dömötör előveszi a meghatalmazást s felolvassa. Szivük verése is elállt. Ez a zsákoló hatalmába kerítette őj<et. Tervszerű támadás volt ez ellenük. Szélhámos ül a nyakukon. Mi lehet a célja? Kiforgatni őket vagyonukból. Szólni nem tudtak, de a belső vergődés képsorozata filmszerűen pergett végig arcukon. Dömötör megsajnálta őket. — Nyugodjanak meg, hölgyeim, — mondja — minden, ami történt, az önök javáért történt, igyj kellett lennie! Tudom, gazembernek néznek, de biztosítom önöket, még hálát fognak adni ennek a gazembernek. Emma s Koronczainé az első meglepetésből felocsúdtak. Most kezdtek csak tisztán látni, mi helyzetbe jutottak? Egy idegennek jóindulatára vannak utalva. Egy rongy ruhadarabért is künyörögniök kell. Rettenetes... Ők, a gazdagok... a hatalmasak, a dollár urai! Kik életet akartak a lomhaságba s új stílt adni a korhadt munkarendszernek ... öle,.. ők . .. mától fogva kegyelem kenyéren élnek. — így kellett lenni. — Igyekszik őket megnyugtatni Dömötör. — Nem a legrosszabb, ami önökkel történt. A szükség sokkal jobb tanítómester, mint a bőség. Nem árt, ha néha ellátogat hozzánk. — Megtanít még imádkozni is. — Mondja keserű gúnnyal Emma. — Fogunk bibliát olvasni, hogy 25 filléres jövedelmekkel biztosítsuk magunknak az életet. Sikerült, Dömötör úr, sikerült eddig a terve, de a végcélt nem fogja elérni ... felesége nem leszek soha, bármennyire hatalmába kerített. — Szemtelen! — Mondja megvetéssel Koronczainé. — Ne féljen, Emma, nem háborgatom többé. — Válaszolja Dömötör. — Any- nyit azonban máris megjegyzek, hogy az imádság áldása alatt 25 fillér többre képes, mint százezer dollár imádság nélkül. Erről már meggyőződhettek a hölgyek. Koronczainé felüti a fejét, szólni akart. Dömötörnek azonban egyáltalán nem volt kedve, hogy végighallgassa a jól ismert kitörést, az ostoba, üres dicsekvést s elébevágott: — Nagyságos asszonyom, nem vagyok kiváncsi szavaira és bölcseségére. Lett volna ideje, hogy ezt gyakorlatban is érvényesítse családjának az előnyére, akkor nem volnának ott, ahová jutottak. Ha nem lépek közbe, egy-kettőre megverik fejük felett a dobot s a Koronczai család megörült volna a napi 25 filler napi bevételnek is. Ez a tény. S mától fogva más élet kezdődik ebben a házban. Ez életnek irányítója én leszek. Gondoskodom, hogy legyen bevétel, de én szabom meg a kiadásokat is, a sárgarépától a bunoáig. Ezen nem lehet változtatni. Hiába minden méltatlankodás és düh. Megadás és türelem segit csupán. Mindezt meg fogják tanulni. Megtanulnak imádkozni és Istenre bízni sorsukat, akkor már nem féltem magukat. Szavamat ne felejtsék. Ima nélkül a dollár ólom, mely lefelé húz. Kezüket csókolom, jó éjt. Megyek s összeállítom a holnapi étlapot. Meghajtja magát s az irodába megy. Koronczaiék összenéznek. Csak az öreg nem meri felemelni szemét. Emma az irodaajtóra néz s a benne felgyülemlett ellenszenvet Dömötör iránt ebben az egy szóban juttatja kifejezésre: — De gyűlölöm. XV. FEJEZET. S másnap Koronczaiéknál valóban más élet kezdődött. Először lássuk, micsoda átalakulások történtek a gyárnál. Legelőször is rendezte a hitelek ügyét. Az ötvenezer dollár s Dömötör személyisége segített annyit, hogy a veszély félévre eltolódott s az üzem félévre levegőhöz jutott. Megszüntette azután a gyár udvarán
