Harangszó, 1934
1934-07-01 / 27. szám
1934. július 1. HARANGSZÓ 215. utazott, útközben harisnyát kötött, zsákot foltozott, szóval hasznos foglalkozással töltötte el azt az időt, melyet másutt rendszerint iires, sokszor haszontalan beszélgetéssel töltenek el. Mi pedig néztük, hol ezeknek az asszonyoknak hangyaszorgalmát, hol a jobbra-balra elterülő szép kis fenyves erdőket a közbeeső rétekkel, melyeknek párolgása olyan volt, mint a reggeli áldozat füstje. Ezen szemlélés közben eszünkbe jutott a szép énekvers: „Téged dicsérnek fiivek, fák, virágok S messzeségben kékelő határok. Téged dicsőit az egész mindenség, Oh égi Felség!" Olyan kétórai út után megérkeztünk Neuendettelsauba, abba a bajor faluba, melyet most az egész világon emlegetnek Löhe Vilmos révén, aki mikor először látta ezt a falut, így szólt: „Még halva sem szeretnék ebben a fészekben lenni . .és aztán mégis 35 évig ott volt és ott pihen ma is sírjában, mint pásztor az ö nyája közt. De hát ki is volt Lőhe Vilmos? Hadd mondjam el ennek a nagy embernek, igazi keresztyénnek és nemes léleknek rövid élettörténetét. Erlangen és Nürnberg között, a Pegnitz és Rednitz ösz- szefolyásánál, melyek aztán együttesen alkotják a Regnitzet, (a nép Rechnitznek mondja), fekszik egy vagy 20.000 lelket számláló, azelőtt nagy falu, most város: Fürth. A harmincéves háborúban Gusztáv Adolf egy alkalommal ebben a nagy falcban, a „Zö!dfá“hoz címzett vendégfogadóban szállt meg, hogy azután másnapa közelben elsáncolt WaPenstelnt kivesse állásaiból. Ebben a vendég- fogadóban lakott évszázadok múlva, mint korcsmáros Lőhe Vilmos nagyatyja, majd édesatyja. ki azonban később, mikor megnősült, kereskedő lett ugyancsak Fürthben. Ezt a korcsmárost, majd kereskedőt második neje 13 gyermekkel ajándékozta meg. Ezeknek egyike, az 1808. február 21.-én született, híressé lett Ffiú: Vilmos. Mint a legtöbb nagy ember, Löhe Vilmos is, Isten után szüleinek s különösen is édesanyjának köszöni azt, amivé lett. Azt mondja, hogy „ott az örökkévalóságban fogja megköszönni édesanyjának, hogy Isten útjaira vezérelte őt“. A kegyes, bibliás édesanya, ki naponta Stark kézikönyvébe és Arndt: „Paradicsom kezecskéjébe" mélyedt el, már kicsiny fiát minden este szép imával és egyházi énekkel altatta el. Lőhe Vilmos még csak 8 éves volt, mikor édesatyja halálos ágyán feküdt s édesanyja odavezette fiát a haldoklóhoz és kezét annak kezébe téve, megigértette vele. hogy nem hoz szégyent soha édesatyja fejére. A gyermek alig fogadta ezt meg, megállt az édesatyja lélekzete és Lőhe Vilmos szegény árva lett. De a jó Isten nem hagyta el. Az özvegy édesanya fiát papnak neveltette. A papi pálya őt keresztyénségében megerősítette, úgyhogy egy alkalommal ezt mondja: „Ha nem lettem volna pap, talán nem is lettem volna jó keresztyén". Mikor még gyermek játékait játszotta, már „paposat“ játszott. Már 5 éves korában maga köré gyűjtötte játszótársait s prédikált nekik házuk szűk udvarán. A kis Lőhe Vilmos szorgalmasan eljárt minden istentiszteletre és sohasem hiányzott a gyónásról és úrvacsoráról, mely öt különösen vonzotta. Nagy előszeretettel kereste fel a temetőt és kegyelettel emlékezett meg mindig az elhunytakról. János apostol második levele 10 verse alapján a gyermekifjú a hitetlent nem köszöntötte, még akkor sem, ha az a legelőkelőbb emberekhez tartozott is, A jótékonyságban már nürnbergi diákkorában annyira ment, hogy nem egyszer elajándékozta nemcsak a maga hazaiját, hanem még ruháját s fehérneműjét is a szegényeknek. Theológiai tanulmányait az crlangeni és a berlini egyetemeken végezte el, ahol a legnagyobb lelkiismeretességgel használta ki Idejét s oly visz- szavonult életet élt, hogy sokan különcnek tartották. Amikor elvégezte Iskoláit, jó ideig nem kapott állást. Végtelenül fájt ez neki Egryik barátjához intézett levelében kia kantint. Amolyan kocsma-féle volt ez, hol a munkások egy-egy korty itallal erőt szedtek magukba, ha a napi munka között elfáradtak. Itt ittak reggel, délben és este s minden jövedelmük itt maradt. Koronczainé ezt jó üzletnek gondolta, hisz a bérfizetéseknek egy jó hányada a zsebükben maradt igy, de valójában a dolog másként festett. A munkás testileg, lelkileg elzüllött és családjában hiányzott a mindennapi kenyér. Éhező feleség s a sok nélkülözéstől hervadó gyermekek fogadták őket esténként. Panasz és jaj sietett eléjük, mely kenyeret kért, csak egy falatot is, de az ott maradt a kantinban. A következmény pedig perpatvar s örökös viszály volt. A gyárban pedig bódult fejek s az alkoholtól megbénult idegek, ügyetlen kezek dolgoztak, ami meg is látszott a munkán. Ennek véget vetett Dömötör. Felzúdulás követte bár tettét, de nem törődött vele, sőt tovább ment. A kantin helységét átalakíttatta imaházzá. Itt jöttek össze imádkozni reggel, munkafelvétel előtt s ugyancsak este is, munka után. Valóságos -lázadás tört ki erre a gyárban. A szervezett munkásság fel- zajongott, mint a megrázott méhköpii. Tiltakoztak, hogy beleszóljanak magánügyeikbe. Parancsszóra nem lehetett imádkozni. Dömötör azonban nem tekintette a vallásosságot magánügynek s nem törődött a tiltakozással. A szervezetek vezetősége ultimátumot küldött Dömötörnek, ha nem szünteti be ezeket a sötét intézkedéseket, a munkásság sztrájkba lép. Dömötör elolvasta, mosolygott és félredobta. Kihirdette a munkások előtt, akinek az új rendszer nem tetszik, távozhat, de ebben a gyárban ő az úr s nem a munkások vérfillérein felhizlalt harmadik. Ki is mondták a sztrájkot, de dugába dőlt. A munkásságnak az a része persze, mely a saját fejével gondolkodott, maradt, az nem sztrájkolt. Azok helyett pedig, kik a szolidaritást hangoztatva kiléptek a munkából, a vidékről hivott be oly erőket, kik a saját megélhetésükért, családjukért dolgoztak, nem pedig azért, hogv hatalmat adjanak oly emberek kezébe, kiknek a munkához annyi közük van, mint a tyúknak a betűvetéshez. A sztrájk igy megbukott. Az orruknál fogva vezetett munkások egy-két hétig kapták ugyan az éhbér segélyt, de csakhamar kellemetlenek lettek az érdekükért küzdő harcos felebarátoknál s megkapták a mindeneket megváltó utasítást: szerezzenek munkát, mert a pénztár nem bírja ezeket a kiadásokat, yisz- szaszáHingóztak egyenkénti. . titokban ... Dömötörhöz, könyörögve, rimánkod- va .. . így, meg úgy ... félrevezették őket, de a gyárnál a létszám betelt s nincs rájuk szükség. A világrendje a sztrájk következtében néni dőlt össze, csak néhány dacos, elvhű harcos maradt kenyér nélkül. A pórul járt sztrájkotoknak fájt különösen az eset akkor, mikor megtudták. micsoda rendszert vezetett he Dömötör a gyárnál. Szerződésben biztosította a munkásokat, hogy a gyár évi tiszta jövedelmének 25 százalékát felosztja köztük, aszerint, amint ki-ki erre a jutalomra érdemessé teszi magát. Csak a becsületes munka lehet ehhez a kedvezményhez az utalvány. Csodálatos hatása volt ennek az egyszerű intézkedésnek a munkára. A munkás úgy érezte, hogy eleven tagjává lett a gyárnak, kinek a nyert jogokra való tekintettel kötelességei is vannak. Ugv dolgozott mindenki, mintha a sajátjában dolgozna. Az eredmény nekik is juttat. Mintha egy fej és egy kéz dolgozott volna a porcellántárgyakon. Hisz közös kincsünk volt. Kint pedig minden munkás a gyárnak élő reklámévá lett. mely csakhamar az érdeklődésnek központjába került. Maga az, hogy imádkozással kezdik s végzik a munkát, a gyár felé fordította a közfigyelmet. Egy gyár, mélyben imádkoznak, valóban érdekes. Imádkozó munkáskezek formálják a vázákat, a tányérokat, a bögréket. Ez valami új s a szenzáció erejével hatott. De nemcsak szenzáció volt ez az új munkarend, de érték is. A szakértők rájöttek arra is, hogy hol a szeretetben eggyé lett munkástömeg kezén keresztül formálódik az anyag, ott az előállított tárgyakon is Kereszt az erdőben.
