Harangszó, 1934

1934-06-24 / 26. szám

1934 jünius 24.

HARANGSZÓ

207.

magyar udvarház, előkelő elvonultságban. Mellette nem száll országút pora, körötte nem szól mulatozó nyaralók duhaj muzsikája, csendben néz le a Balaton gyönyörű vizére, hol családias, szolid együtt- létben lubickolnak és sütkéreznek évről-évre ugyanazok a polgári családok.

Oldalvást Keszthely hatalmas parkjának fái, a város tornyai hirdetik a „kultúra“ és Hévíz közelségét.

Lelkészüdülőnek szánta ezt az épületet az egyetemes egyház, de lelki üdülővé szeretné tenni. Benne nemcsak lelkészek találhatnak majd fárasztó munka után testi és lelki felüdülést, hanem mások is, akik bele tudnak illeszkedni az üdülő csendes és lelki levegőjébe. Napi dij, melyben minden, még a fürdési dij is benne foglaltatik, 3'50 P. Jelentkezni lehet dr. Deák János egyetemi tanárnál Sopron, Felkelő- ut 42.

„Gyónt Géza, a háború és fogság költőié most is időszerű“.

Dr. Szolár Ferenc budapesti evang. gimnáziumi tanár.

Gyóni Géza az édesapjától, a gyóni evang. lelkésztől törhetetlen magyarságot és lutheri lelket örökölt. Mi a lutheri

tét. Ez az ő ereje. De fognak némelyek csalatkozni, csak várjanak! Ez a festett máz hamar lekopik róla... he, de fognak csalatkozni!

Helént a hideg rázza. Szeretne szólni, de nem tud. Mintha megnémult volna ennyi elvetemedettség hallatára. Szerencsére jön Dömötör. Az irodába siet, de Helén megszólítja:

— Maga mindig siet. Észre sem veszi az embert... jöjjön csak egy percre ide.

Somlónak megnyúlt az arca s a körmét rágta. Ideges lett. Szeretett volna jó arcot vágni s ép ezzel árulta el, hogy zavarban van. Helén elmosolyodott. Emma az ajkát rágta dühében.

— Az irodában van kis dolgom — mondja Dömötör —, eszembe jut néha valami, mivel még nem vagyok tisztában s utána nézek. Uj munkakörrel mindig így van az ember. Nagy körültekintést igényel.

— Már megint az az utálatos gőg — csattan fel dühösen Emma —, micsoda körültekintést igényelhet a könyvelés? Úgy beszél magáról, mintha nélkülözhetetlen volna. Mégis csak bosszantó! Mit fújja fel annyira a fontosságát?! Miértnem született grófnak?

— Mert önöknek, ép Dömötörre van szükségük!

— Hallatlan! — ugrik fel Emma — S kell nekem tűrnöm ennek az embernek az arcátlanságait?

lélek? Keresni, kutatni az igazságot, vívódni, szinte elkeseredve harcolni a lélek börtönéül szolgáló testtel, az el-elve- sző hitet sikoltva vissza-vissza cibálni, végül görcsösen belekapaszkodni. el nem engedni. Gyóni Géza lelki küzdelme is ilyen nagv harc volt. Fiatal korában egvre csak önmagát kereste, lelkét rímekben szaggatta, volt ídő; hogy küzdelme sikerében való hitét elvesztve macára lőtt: volt idő. hogy elvesztette vallásos hitét; volt idő. hogy lázongott a társadalmi igazságtalanságok ellen; volt idő, hogy a költészet terén is hátat fordított a hagyományoknak. Egészen eltávolodott attól, ami akkor volt, mikor pap akart lenni.

De jött a nagy vihar, akkor egyszerre ráeszmélt arra, mi az, amiről régebben azt dalolta:

,,Engem várnak, akik prófétára várnak.“ S ekkor így szólt:

„Adjátok rám papi palástom,

Amelyet egykor elvetettem.

Dicsőség a magasságban. —

S az emberekhez jóakarat.. .

■S hol áldott szívek várnak gyászban Hol büszkén borul ős Verecke: Magvarok csillaga vezesse A diadalmas hadakat.

Mégis pap lett. Papja a magvar hazaszeretetnek. a magyar vitézségnek, a magvar hősiességnek. Áldozatot hozó pap lett: a salát életét ajánlotta fel a magyar haza boldogságáért.

.Életemet, e drága pohárt, zengöt. Csordultig vérrel kezedbe adom: öntözd vele a boldogabb jövendőt, Jövő virága nyíljék gazdagon.“

Pap lett. Előbb a vitézségre buzdított, aztán a kitartásra. Előbb a hősök— Dömötör úr — mondja Somló, ki már ezalatt kissé összeszedte magát —, a hölgyek több figyelmet várhatnak tőlünk. A tapintatlanságnak meg vannak a határai s azokat túllépni, éppenséggel nem ildomos.

Ijesztő fény villant meg Dömötör szemében:

— Tessék rám bízni, Somló úr, hogv a magam helvében én állapítsam meg bárkivel szemben is az illendőség határait. Koronczaiéknak ép Dömötörre van szükségük. A jövő igazol engem.

— Ön túl merész állításokat kockáztat, Dömötör úr, — mondja Somló már kissé gúnyosan.

— Van rá okom és van hozzá iogom. mert igazat mondtam. Erről különben meggyőződhetik. Somló úr. Munkám nyílt s nem bújkálok vele a setéiben. Csak kísérjen figyelemmel.

Somlónak a vér tódul fejébe. Nem bírja Dömötör tekintetét. Ez az ember keresztül lát rajta.

— Magának, úgy látszik. Somló úr, nincsenek ilyen merész állításai, maga egész halk lett egyszerre — mondja éles gúnnyal Helén.

Emma meglepődve néz. Helén is Somlón üt? A vőlegényen? Már nem tudja hányadán van.

— Nem a merész szavak teszik a férfit —■ mondja Emma, hogy segítsen Somlón zavarában —, hanem a merész

nek fújta a riadót, aztán a foglyok tízezreinek a vigasztalót.

A fogolytábor István-napi istentiszteletén kétszer is mondott verses imádságot. Lassan mondta s a sorok között több tízezer férfi zokogása hallatszott.

Könyvei hazakerültek s az Itthon levőket is ő buzdította kitartásra, ö vigasztalta.

Pap lett. Papja lett nemcsak az evangélikusoknak, hanem minden magyarnak.

És még most is az. Papja, prófétája a trianoni rabság korlátjain belül és kivid szenvedő magyarságnak. Gyóni Géza most is időszerű.

Tegyünk néhány próbát, bús, árva magvar testvérem. U.gy-e, velem együtt téged is bánt olykor a megnemértés. az irigység, a szeretetlenség, a felekezeti békebonfás, a régi világ csökevényeként megmaradt társadalmi különbség, oárt- viszálv? Hogyne bántana, hisz békességre törekvő vagv velem együtt?! Ha bánt, nvisd fel Gyóni-könyvecskédet. onnan vígasztal nemzeti összefogásra, egységre buzdít, krisztusi szeretetre intve megbékít a megnemesiilt szellemi testvére azoknak a márciusi verseknek, melyeket a fiatal Gvóni Gézától a Kos- nuth-temetöben hallottál.

Nanfénvre jutni mint a réti fű:

Lelket kitárni, ó mily gyönyörű; Meafénvesülni, mint a szinarany; Kívánni, ami mocsoktalan:

Napban fürödni tiszta hajnalon; Rettegni, ami szennv alom;

Sóvárogni egy tisztább lakot Hol nincs gonosz szív, nincs csak meghatott;

Nincs önzés, testvért gázoló.

S boldog partot mos a folvó;

Nincs lenézett zsidó, paraszt;

S könnvet csak a hála fakaszt.

Hol ember teste nem piaci jószág,

tett. Merész huszárvágás volt az a találmány, npm gondolja Dömötör úr?

Somló erre még összébb húzza magát. Tudta, erre a szóra, találmány, esik valami, amit nem lehet elhárítani. Úgy is volt.

— Emma. hagvia már azt a találmányt — legvint Dömötör —, ne báhfsa szegénv Somlót. Nem látja, már irtpzik, ha csak említik. Különben még beszélünk erről a találmányról.

Csend lett Emma tágranvilt szemmel nézi Somlót Méltó választ vár. de Somló hallgat. Emma szinte rátámad:

— Maga nem szól? Nincs erre a kihívásra mondani valója? Nem érzi, mennyi kétely s gyanú éri találmányát?

Somló megrázza magát, fuj egyet, mintha még oly düh háborogna bense- jében s ökölbe szorított kezekkel tolja magát Dömötör elé:

— Uram magyarázza meg szavait!

Az egész azonban komikusán hatott.

Dömötör Somló szemébe néz, mélyen, hosszan. Nézésében ott lobogott a gyanú. Bomlasztó volt ez a nézés. Somló, mint a báb belehuppad a fotőjbe. Dömötör meghajtja magát s megy az irodába.

— Mi volt ez, Somló? — kérdi kétségbeesetten Emma.

— Nem akartam botrányt — nyögi Somló.

r— Nem — mondja meggyőződéssel Emma. — Maga nem azért lottyant össze Dömötör előtt, mint egy kicsavart