Harangszó, 1934
1934-05-06 / 19. szám
1934 május 6. HARANGSZÓ 149 döbbent a gondolat, hogy egynéme- lyike e tisztalelkü hitvallóknak először és utoljára térdelt az Űr oltáránál, sohasem fog többé oda visz- szatérni. Megkapó gondolattal örökítette meg egy művész képzelete Jeruzsálem pusztulásának történetét. Lángokban ég a templom. Sötét füstfelhők gomolyognak az ég felé. Mindenütt véres, üszkös romok, nyomor és kétségbeesés. De ime az elpusztult, rombadőlt városból egy kis csapat — angyallal az élén indul kifelé. Az úi Jeruzsálem, a fényesebb jövendő felé. Ez a kis csapat az első keresztyének szentéletü csapata. Nagy esemény küszöbén állunk. Jelenünk kétsége, romlása, ezer nyomorúsága között egy fehérruhás angyalarcú csapat kerekedik útra. A mi konfirmandusaink. A megújhodás és szebb jövendő Ígéretét viszik a szivökben, ha élükön a vezető angyal, az egyház és szülő összefogott felelősségérzete a gyermekért aggódó élő lelkiismerete. Templomnélkiilí oltár. Olyan ennek az oltárnak a képe, mint egy álom. Álomszerűvé teszi az a jelenet, amelyet a képe ábrázol. Az éjszaka negyedik részénél tartunk. A hajnali álom ideje ez, amikor már bizonyos dolgok kivehetők a tengeren hány- kódó hajóból. A félhomályból kibuklamit keres, kutat valami után. Somló nincs itt. Bement a városba. Komlósi nem tudta elképzelni, mi történt lányával? Nem tudja, mikor látta itt?! ügy látszik, izgatja a porcelán. Csak úgy mosolygott befelé az öreg. Puhul a leány. Somlót keresi. Már pedzi. Az öreg azonban úgy tett, mintha nem is látná Helént. Kikerülte. Helén se atviát kereste. Az öreg üzemvezetőt, kit Somló kitúrt az állásából. Ez alkalmas médium lesz az ő céljának. Restelte, hogy az emberek gyengéit akarja szolgálatába állítani, de az igazság, a megbizonyosodás kedvéért meg kellett tenni. A jó Isten se veszi ezt neki rossz néven. Az üzemvezető sem volt itt. Valami küldetésben van vidéken, de estére visszatér. így mondta Jánosnak, az üzemvezetőnek barátja, kivel közös szobában lakott, bent a gyár udvarán. Vacsora alatt nagyszerű kedve volt s szinte gyanússá lett atyja előtt, ki nem tudta megérteni, mi idézte elő ezt a hirtelen változást Helénnél. Nagyon is boldognak találta. Bántotta az öreget az is, hogy Somló megígérte, hogy velük vacsorázik s nem jött. Helén emiatt húzta is atyját, mire az öreg dühösen elment s lefeküdt. Ezt várta Helén. ő is visszavonult szobájába, mintha lefeküdne. Eszébe jutott Dömötör tanácsa: reméljen és imádkozzon. Elővette imakönyvét s felkereste „A távol levő kedveseinkért“ mondandó imát. Belekanó fény az ébredés küszöbe felé közelgő Péter öntudatában kérdéseket vet fel: „Kísértet ez, vagy Jézus?... A szemem káprázása, vagy álom?“ De azután mindjobban félti kerekedik a valóság-érzése. Minél jobban kijö az álomból, annál jobban látja, hogy a tenger hullámain száraz lábbal járó Jézus nem álom, hanem csoda és valóság. Az angyalföldi evangélikusok ollóra. mélyedt s oly erőre kapott, hogy soha nem képzelt- cselekedetre határozta magát. Mindig az öreg üzemvezetőnek ablakát leste. Most gyűlt ki a villany. Valószínű itthon van már. Helén felkapja kabátját s lesiet az udvarra. Lábuijhe- gyen megy. Mindenhol csend. Maga sem tudja még tisztán, mit akar, de hajtotta Dömötörnek tett ígérete s valamit ma este meg kell tudnia. Egyszerűen bemegv a régi munkáshoz és kikérdezi, mit tud a porcellán gyártásról? Nem kell félnie, hogy elárulják. János tisztességes, becsületes ember, a másik meg kenyerét félti, azért fog hallgatni. I'v gondolatokkal suhan át az udvaron. Közben megáll, hátranéz, nem figyeli-e valaki. Nem lát semmi gyanúsat. A kapualjból nyílik a szoba. Odaér a kis előszobába. Szíve zakatol, kezével szorítja, mintha melléből kiakarna ugrani. Tapogatódzva megy, vak sötétség, nem lát. Csak az ajtórésen át szűrődő fény mutatja, merre van az ajtó. Nagv hanggal van ott bent a két öreg. Pohárkocintás is hallik. Úgy látszik, erre oldódott meg nyelvük. Helén visszafojtott lélegzettel figyel. Fülét az ajtóhoz tapasztja. Megért minden szót. — Hát tudod, pajtás, — szól az üzemvezető, — akármilyen kitűnő portékát is állított elő ez az új mérnök, nem tartom tiszta embernek. Gazember ez végig. — Miért? — kérdi megütközve a Nincs-e üzenet ebben az oltárképben? Tehozzád, aki azt gondolod, hogy Jézus csak álmodok álma! Ellenkezőleg! Minél jobban felébredsz az álomból, annál fényesebb napsütésben látod meg, hogy Jézusban valóság: a legnagyobb valóság áll előtted. Van már Budapesten egy másik oltárkép is erről. Abban a templomban, amelyet a minden magyar evangélikusok templomának lehetne nevezni, mert egyetemes egyházunk építtette egy Üllői-Úti házsarok csendes udvarán. A hullámokon bizton-járó Jézus s a habok közt süllyedő Péter van azon is. Alig lehetne jobban jellemezni a legújabb kor ébredésének Jézusról s a megtartandó emberről való képét. A mai hivő ember már nem úgy látja Jézust, mint aki egv gránitkockán, kimozdítha- tatlan bizonyítékok vasgerendáin áll, fölényes. kényelmes biztonságérzettel. A mai ébredt lelkű hívők számára is Jézus a kőszikla, az egyetlen bizonyosság. De ez a bizonyosság nem a magától való értetődés ezüsttálcáján s nem a tantételek kemény tenyerein nyujtatik feléje, hanem a hit és kijelentés folyton élő, mozgó tengerének a tükrén, ahol lehetséges a besiippedés, az elmeriilés s hol mégis épen az a csoda: a megragadó, a szívet újból és újból rabulejtő és imádatra indító, hogy jézus száraz lábbal jár a süppedő víz felett. Korunk hivő embere magára ismer-e Péterben. Akkor is. mikor a Jézusban való megbizonyosodás felséges erőinek a birtokában ki mer szállni a hajóból s azt mondja: „Uram én is azt akarom tenni, élni és járni, amit Te“. De magára ismer abban is, hogy még a legszentebb elhatározás, megtérés, ima és életprogramul, szentség és a testünk tűzre— tétele sem képes megtartani, ha nem tartjuk szemünket folyton az Uron s ha másik. — Haragszol rá, mert kinyomott a helyedből. Helén megdöbbent. — Ne hidd. pajtás. Annyi a fizetésem, mint azelőtt. Nekem nem kell rang, csak pénz legyen, öreg vagyok én már a címekhez. Dehát tudni azért akartam, ki lép az örökömbe s bizony figyeltem az atyafit. Én nem vagyok mérnök, nem is vagyok tanult ember, de van gyakorlatom a porcelánban. Harminc éve dolgozom benne. Már Reinerék előtt is itt voltam, értek valamit hozzá, de hogy párszor végig hallgattam ennek a mérnöknek beszédét a porcelánról, mondhatom neked, komám, nem sokat felejtett ennek gyártásából. Fogalma sincs róla. — De mégis sikerült a próba — volt a válasz ;—, nagyon örü'nek az új porcelánnak, odáig vannak érte. Meg hát ö csinált mindent, kell hogy értsen hozzá. — Meg is látszott a munkáján, hogy hirtelenében könyvből nézte, mit kell csinálnia. Kész recept után csinálta az egészet, mint az újdonsült fiatal asszony az első ebédet, annak is papír íze van. De annyi biztos, a receptet nem Ő csinálta. Arra mérget vennék. Szegény Komlósi pórul jár. — Akárki csinálta, a fő, hogy jó. — Máshol van itt a hiba s ép ezt akartam neked mondani — mondja János s hangja egyszerre halkabb lett. (Folytatjuk),