Harangszó, 1933

1933-11-12 / 46. szám

1933 november 12. HARANGSZÓ 373. pár fillért ad is, mekkora összeg jöhet össze? , Testvér? Gondolkozz a szavaim fe­lett s ha majd el jön az ideje, hozd el a te filléres áldozatodat. De hozd el legfő­képpen a lelkesedésedet, mely mások­ban is lelkesedést gyújt. Hozd el a hite­det, az akarni tudásodat. Mert akik hinni és akarni tudnak, azoknak minden lehetséges! Horváth Sándor. Egy büki sírfelirat. A Harangszó 1929. évi június hó IG.-iki számában az áriával kapcsolat­ban említést tettem Németh Eszter sír­feliratáról. Alig jelent meg a cikk, felke­reste Bükön lakó édesanyámat egy Csonka István nevű jó embere s közölte vele. hogy a kérdéses sírfelirat szerzője tudomása szerint Balogh Lajos, a sánta pan. A kérdés ily módon bonyolódott ugyan, mert a szerző is ismeretlen volt, de arra valók az anyakönvvek, hogy fe­leljenek a kérdésre. Istenben boldogult Farkas Elemér esperes úr szívességéből bepillantást nvertem a büki anvakönvv- be s onnan kiderült, hogy Németh Esz­ter Németh Györgynek és Szedenits Eszternek a leánya volt s 1853 szentem­ber 28.-án született. 1871 máius 24.-én 17 éves korában halt meg s május 26-án Zonaor Endre esperes temette el. Né­meth Eszter 17 éves kora megmagya­rázza a sírirat utolsó sorait, magának a versnpk egyszerű szépsége azonban a szerzőt dicséri. Most már meg kellett keresni, ki az a Balogh Lajos? A Balogh család Bük egyházközség alapító csa­ládjai közt szerepel. Balogh nevű papot magam is ismertem Bükről, a soproni theológián büki Baloghnak nevezték, mert volt ott akkor egy kajári Balogh is. Azóta ez a Balogh lelkész is elköltö­zött 40 esztendős szolgálat után a min­den halandók útján. Itt azonban a múlt század hetvenes éveiről van szó. Megint az anyakönvvek vallomására volt szük­ség. Az 1878. okt. 10-éről szóló bejegy­zés valóban igazolja, hogy azon a na­pon meghalt: „Tiszt. Balogh Lajos úr, volt zajugróczi udvari káplán Felső-Bük, 66 év, — tüdővész“. A halálozási adat­ból visszakövetkeztetve a születési anvakönyv arról is tanúságot tesz, hogy ..Balogh Lajos született 1812. szeptem­ber 4.-én Alsó-Bükön ns. Balogh András és Kajtár Judith szülőktől“. Theológiát végzett ember tehát a sírfelirat állítólagos szerzője. A soproni ev. líceum igazgatójának szives közlése szerint 1828—29. és 1829—30. a classis syntacticába, 1830—31. és 1831—32-ben a classis rhetoricába volt beírva. Több adat Sopronban nem található. A 84 éves Kisfaludy István, büki földbirtokos tanúsága szerint egy időben Kovácsics János büki tanítót is helyettesítette. Har- sánvi Zsolt szerint ("Madách regénye) 48-ban honvédnek is beállott, jóllehet a fent nevezett büki hívünk tanúsága sze­rint születésétől fogva sántított. Rokona volt mankóbüki Balogh Károlynak, Ma­dách sógorának, ki szintén a szabadság- harc honvédéi sorába lépett (s Maros- szlatina mellett rablógyilkosság áldo­zata lett). Annyi bizonyos, hogy szeretett a tu­dományokkal foglalkozni. Zav Károly gróf. egyetemes felügyelő kastélyának a levéltárában is sokszor megfordulhatott. Egészen véletlenül találkoztunk a Vasár­napi Újság 1863. évfolyamában egy XVI. századi levéllel, melyet Balogh Lajos közölt, bizonyára a zajugróczi levéltár­ból. Nős ember volt, felesége Malevszki Zsuzsánna, felvidéki leány volt, kit 1878 okt. 10.-én özvegyen hagyott. Balogh Lajosnak szép könyvtára is volt, e köny­vek sorsáról azonban nincsenek biztos adataink. A büki gyülekezetnek hagyta vagyonának egy részét, miként az 1880. és 1881. években tartott conventek jegy­zőkönyvei tanúsítják. Sírhelyét eddig nem sikerült megálla­pítani, pedig bizonyos, hogy a büki te­metőben nyugszik. Az az egyszerű sír­felirat azonban alkalmat adott arra, hogy egy olyan káplánról is megemlé­kezzünk, akinek nem volt paróchiája. Hajas Béla. Innen-onnan. Különös kivégzés, illetve büntetésmó­dot láttam egy képen. A kép hatalmas fát ábrázol, amelynek ágai a folyam hullámai fölé hajolnak. A folyam fölötti ágakon két férfi hóna alatt átkötve függ. Kezeik szintén összekötve, hogy vala­hogyan ki ne szabadítsák magukat. A folvam széle krokodilusoktől hemzseg s a falánk szörnyetegek rettenetes álkap­csaikat nyitogatva kapkodnak a két férfi lábai után. Azok testüket jobbra-balra dobálva igyekszenek elkerülni a ször- nvetegek csattogó álkapcáit. A nehéz küzdelem valószínűleg addig tart, míg a tartó kötél esetjeg .elszakad és az áldo­zatók a szörnyétegek közé zuhannak. A Szentírás a Kísértőt szertejáró ordí­tó oroszlánhoz hasonlítja (I. Péter V.8.), Eislebenben és Wittenbergben. Vitéz Mapassv Sándor líceumi vallástnnér előadása a dunántúli ev. papnéknak 1933. október 4-én Sopronban tartott évi közgyűlésén. Azóta megint úton van a mi ismerősünk Vonata már át­haladt az Elbe hídián s éppen most érkezett Wittenberg szép. fehérre meszelt állomására. Mindenütt rend. tisztaság. Utasunk kiváncsi tekintettel fürkészi a házakat s a narkot is. ahol most áthalad. Egvszer csak balról nagv, 3 emeletes, szürke épület­tömb bontakozik ki előtte, a fák és az utcasorok közül. Ez volt régen az Agoston-rendi barátok háza és Bölcs Frigyes egyete­mének épülete, Luther lakása, munkahelye, a reformáció világ­formáló erejének egyszerű, de Istentől rendelt bölcsőié. Itt min­denki csak Amversteumnak hívja. Hatalmas kapuja erősen visszhangzó boltíves csarnokba nvilik. Mennyi szerzetes, ide­gen vendég, tanulni vágvó ifiú, feiedelmi személy és követ állt már ebben a csarnokban! De akit mi most figyelemmel kísé­rünk. annak itt egészen más gondolat cikkázik át az agván: bizonyára itt járt ki a városba, a templomba, az ismerősökhöz, a jóbarátokhoz, a betegekhez Luther is és a családja is. A csarnok befelé teljesen nyitott, csak a végén áll őrt mereven két vastag oszlop, ott, ahol a szép kolostori udvar integet. Udvar is, kert is! A középen nagy csorgókút prüszköli magából a kristálytiszta vizet. Sok mindent látott már életében ez a kút is. Látta, amint 1516-ban elhaladt mellette egv komoly tekintetű, fakó arcú barát, akinek villámló tekintetéből még ez a kút is kiolvasta, hogy nem tetszik neki a cédulás bűnbocsá­nat és a piaci üzletté megtett üdvösség. Aztán látta öt minden­nap s úgy tetszet a kútnak, hogy az az arc egyre komorabb, egyre fakóbb és a szemek egyre szikrázóbbak lesznek. Látta, amint 1517 okt. 31.-én délelőtt 11 órakor kalapáccsal és szö­gekkel és egy papírtömbbel a kezében hogy siet át az udvaron s lép ki az utcára. Akkor néni gondolta senki, hogy ez a pilla­nat egy új kort jelent már. Aztán látta azt is, hogy hogyan ro­han ugyanaz a barát a beteghez s viszi magával az evangé- iiom drága vigaszát azoknak, akiktől azelőtt az ég olyán ma­gasan. a pápa pedig olyan messze volt. Látta amikor apró irat-tekercseket cipelt a kezében és futott velük a nyomdába. Igen, látta és ismerte 38 esztendőn keresztül mindennap a „nagy kazánfűtőt“ Luther Mártont. Onnan jött ki mindig, abból a másik nagv udvari épü­letből. amelvnek olvan különös a bejárata. Különös, mert a csúcsíves ajtótól jobbra és balra hét kalap formájú kőpihenő egy különös gondolatnak a hordozója. Ki hinné, hogv a kapú egv gazdag női lélek prófétai ihletésű alkotása, melyben bent van a hitvesi, az anyai és a krisztusi szeretetnek minden bi­zonysága. Mert úgv áll a dolog azzal a bejárattal, hogv azt Bóra Katalin, az első lutheránus papné csináltatta csúcsívesre és ő helyeztette el ott azt a két köoihenőt is. Luthernek nász­ajándékként. Ó. ő tudta, hogv a lelkész: hivatás nem a meg­tiszteltetések sorozata, nem is a gondnélkiiliség eldorádói pa­norámája, hanem terhes, nehéz szolgálat, tele tövissel és harc­cal; hiszen az a Krisztus szolgálata, a Krisztus utánzása s ezért nem is lehet más. S mivel tudta, úgy gondolta, milyen jó lesz ebben a csendes udvarban Luthernek megpihenni a kőpihenőn, ő pedig majd odaül arra a másikra, hogy ne legyen egyedül az, akit annyi átok, irigység és féltékenység kárhoztatott az egyedüllétre. ("> tudta, hogy a papné nem reprezentáló zsuzsu a férje életén, hanem áldozatos, éberszemű hitves és családanya, akinek vigyázó, áldó tekintete mennyei sugár a férje és gyer­mekei életén. Ezért ült oda arra a kőpihenőre és nézegette_ ját­szadozó gyermekeit. így kezdte és így is végezte misszióját az első lutheránus papné. Utasunk némán, elmerengve áll itt s nézi-nézi Luther feleségének ezt a különös nászajándékát, de lelke otthon jár a saját házában, mint egy hazaszálló tettre- ihletés. Az ajtó felett pedig szinte mosolyogva tekint reá a vörös kőbe metszett Luther-arc, mintha csak mondaná: „Igen, igen, minden női munka legtermékenyebb talaja a család, hi­szen láthatjátok, hogy itt bontakozik ki a legszebben a vallás, az erkölcs, a tisztesség, a becsület, a lemondás és az önbecs- érzet“. Mert Luther igen sokszor elemlegette ezt az ő asztali beszélgetései alatt. Aztán belép az utas a híres Luther-múzeumba, amelyről már itthon is hallott egyet-mást. Végigjárja a képek és met-

Next

/
Oldalképek
Tartalom