Harangszó, 1933
1933-11-12 / 46. szám
372. HARANGSZÓ 1933 november 12. tapasztalni fogod ismét a közmondás igazságát. Mások bánatában osztozni — felebaráti kötelességünk; mások boldogságának örülni — Istentől nyert jogunk. Még a temetőnek is vannak virágai; még a legszomorúbb életnek is megvannak a maga örömei. Minél nagyobb a szikla, annál tisztább forrás fakad a tövéből; minél nagyobb válladon a kereszt, annál tisztábbak lesznek életed örömei. Ne várj az élettől különösebb örömöket! Már annak is örülhetsz, hogy nem szenvedsz. Próbáld meg néha örömeidet necsak azok nagysága, hanem tisztasága szerint is osztályozni! Mikor Isten az embernek az örömöt adta, ezzel fehér palástot borított vállára; — sajnos, nagyon sok ember válláról ez a palást lecsúszik a sárba. Az emberek legtürelmetle- nebbül az örömhírt hozó leveleket olvassák és legmohóbban az örömhíreket lesik egymás ajkáról; — ugyanazok az emberek miért oly közömbösek, amikor nap-nap után Isten örömhírét (evangéliomát) olvashatnák és hétről-hétre annak hirdetését hallgathatnák? ... son, mint aki szintén hallottam és láttam azt' a lelkesedést, amellyel a különböző helyekről összejött résztvevők a gondolatot a magukévá tették s mint aki boldog reménységgel hordozom a lelkemben az ifjúság s' vele egy szebb, megtisztultabb jövendő ügyét, hadd szóljak a kérdés lényegében egyenesen azokhoz, akiket az leginkább illet, az ev. ifjúsághoz. Hogy még közvetlenebb legyek, hadd szóljak egyenesen tehozzád, ifjú Testvérem! Te hozzád, Testvér, aki már feleszméltél, vagy még csak kezdesz ráeszmélni arra, hogy mi, a mai ifjúság, nem azok vagyunk, akik kellene, hogy legyünk. Hogy nem azt az életet éljük, nem azt az utat járjuk, amelyet élnünk Isten az ő örömhírét nemcsak általánosságban a világnak, hanem elsősorban néked szánta. Nem vetted-e észre, hogy mikorra a Krisztus életének és szenvedésének szomorú története hozzád érkezett, — örömhírré változott? Ezt az örömhírt és a benne közölt örömöt megértetted-e, megérdemelted-e, megháláltad-e?!... Györffy Béla. Hány téglád van, Testvér ? A Harangszó október l.-i számában „Ki kell építeni!... Meg kell építeni!...“ cím alatt egy cikk jelent meg, melynek írója a balatonszárszói ifjúsági táborozással kapcsolatban azt a gonlolatot vetette fel, hogy a Balaton partján, Akaiiban, fel kellene építeni az ev. ifjúsági egyesületek nyári táborozási helyét. A cikk felvetve a gondolatot, általánosságban foglalkozott annak céljával s a felépítés módozataival is. Én, mint aki, Istennek legyen érte hála, szintén jelen voltam azon a szárszói táborozáGERHARDT PÁL, az Isten hdrfása című történeti elbeszélésünk főalakja. Az elbeszélés hamarosan könyvalakban is megjelenik. és járnunk kellene. Hogy nem az az elet, nem az az igazi öröm, amit eddig annak tartottunk s ami után futottunk. Hogy van egy szentebb, tisztább élet, amely igazi és nem hamis örömöket ad s van egy magasabb, dicsőbb cél, amelyért — és csak egyedül ezért — érdemes futni. Hadd szóljon az én gyatra írásom egyenesen tehozzád, Testvér és hadd szögezzem neki a te ébredező és kereső lelkednek ezt a lelkemből fakadt kérdést: fel tud-e téged is melegíteni az a mi szárszói lelkesedésünk? Hadd kérdezzem meg tőled: hány téglád van, Testvér, ahoz az építkezéshez? Bár együgyü írásomnak a végső célja az, hogy dadogó, de a lelkem legmélyéből fakadt szavaimmal áldozati tüzet gyújtsak a szivedben, hogy így, a mi áldozatos lelkesedésünkön keresztül valóságban, kézzelfoghatóan felépülhessen az a tábor, fenti kérdésem mégsem közvetlenül arra vonatkozik, hogy hány agyagból égetett téglával s mekkora összeggel járulsz hozzá az építéshez, hanem azt kérdezem: van-e élő hited? Van-e lelkesedésed a jó ügyért? Hogy felébredt-e már benned az, hogy eddigi életed miért olyan örömtelen, üres, sivár? Rádöbbentél-e már arra a veszedelemre, amely jelenlegi, hamis örömeid után való futkosásodban leselkedik reád? ... Akarsz-e ebből a veszedelemből menekülni? Megérintett-e már a lélek szele és felébresztette-e már benned a vágyat, levetni a te régi, bűnös énedet és megújulni a lélek tüzében egy szebb, boldogabb életre? Mert ha nem, n.ncs neked, Testvér, akkor egy téglád sem és ne is adj, mert amit adhatsz, az csak vályog, ami hamar szétomlik. De ha igen, nem félek én akkor, felépül az a tábor, ami hitünk élő, eleven tégláiból. Ezek után talán azt kérdezed, Testvér, hogy minek az a tábor és mi köze van annak tehozzád s a te lelkedben való megújuláshoz? Nos, az első kérdésedre azt felelem, képzeld el, hogy a legnagyobb fény is apró gyertyák pislogásából tevődik össze. Ha nem voltál még hasonló közösségben, képzeld el, milyen lelket erősítő és felemelő hatása van annak, mikor az ország minden részéből, egyazon vágytól h'ájtva, ’ ’é'gyázon''’' létektől' ■>veszett etve összejönnek néhány napra lelkészek és hívők, tanítók és tanítványok, ifjak és öregek, szegények és gazdagok. Képzeld el azt a melegséget, ami átjárja a lelket, mikor ennyi ismeretlen, mégis mint testvér, jóbarát; mint különféle rendűek és mégis egyek az igazság kereséseben, koriil- ülik az élet Vizét és Kenyerét, a Bibliát s amikor ennyi ro- konlélek egyazon alázatos és hivő lélekkel, imádkozva borul le az Úr dicsősége előtt. Ha el tudod képzelni azt az ellenállhatatlanul égfelé emelő erőt, amikor ilyen közösség rázendít, hogy „Erős várunk...“, akkor nem kérdezed, hogy minek. A másik kérdésedre pedig azt felelem, hogy igaz, nem ezen az építkezésen fordul meg a lelked ügye, de igenis azon fordul meg, hogy van-e benned valami magasabb cél utáni vágy? Van-e benned lelkesedés, a jó ügyért való áldoznitudás? Hogy amit adhatsz a lelkedért, úgy tudod-e adni, mint szemetet az aranyért. Nem úgy, mint aki másokkal akar jót tenni, hanem mint akinek magának van szüksége arra, hogy adjon. Vagy talán a szegénységre, a pénztelenségre hivatkozol? Nos, gondoltál-e már arra, hogy mennyit füstölsz, menynyit és milyen szívesen költesz egy-egy mulatságra, vagy haszontalanságra — ami végeredményben kárára van testednek, lelkednek? Tudod-e, hogy ha minden ev. ifjú és leány, minden, a jó ügyért áldozni tudó evangélikus csak
