Harangszó, 1933
1933-11-12 / 46. szám
XtfíV. évfoíyáitl. 1933. november 12. 46. szálti Alapította: KAPI BÉLA 1910-ban. Laptulajdono*: Ounántúli Luther-8z6v«t«4j. Az Onzágoa Latkor- Szövetzéft hWatalo« lapja. Magjalanik mindan vuárnap, Poatacaekkazámla: 30.520 (előfizetést elfogad minden evens, lelkén« én tinik. Isién ácsért Atya, mert olyan Fiút adott, aki minket ács O gyermekeivé iess. Luther. A „Huaagnú“ ■nrfcaaxM-UaddhivalalÉ GYŐR Hatói-tér I. ElSBxetéai ára' netysdévre 1 P 98 flliár, félévre 2 P 40 fillér. SgT évre 4 P 80 fillér Csoporté» küldéssel 10•/►os kedvezmény Amerikába eféss évre dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P (0 Mér. Ne félj — csak higyj! Máté ev. IX. — 24. „Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem aluszik!“ A z áldott emlékezetű Gerhardt Pál egyik szép éneke ezt mondja: „Krisztus vitéze nem remeg, bátran- áll, bár halál sújtson is le rája“... Hogyan lehetséges ez? . . . Hogyan tudja az ember legyőzni azt a természetes félelmet, amit a halál csont arca ébreszt? ... A könnyelműség útja semmi esetre sem vezeti megnyugvásra az embert. Akik e világot csak élvezni akarják, és ennek öröm-zajába akarják belefojtani halál félelmüket, azoknak innen való bucsuzása csak még nehezebb lesz egykoron ... Még a hitetlenség sem segíthet! Manapság is ezeren tagadják a feltámadást, örök életet, s a reánk váró Ítéletet. Ez az álláspont az első pillanatra igen kényelmesnek látszik, bár az is igaz, hogy valami nagy észtehetség nem kell a tagadáshoz. Mi azonban kétségbe vonjuk azt, hogy a hitetlenek a maguk hitetlenségében megtalálnák szivük, lelkűk békességét és nyugalmát. A betegágyon sokan próbáltak már imádkozni azok közül, akik az egészség gondatlan napjaiban gűnyolódtak a vallás tanításai felett. Sokan voltak már olyanok, akik életük utolsó napjaiban keservesen megátkozták balga hitetlenségüket, de olyan ember még nem találkozott, aki halálos-ágyán önmagát átkozta volna azért, mert Istent kereső, hivő ember volt. Ezzel azután meg is jelöltük az egyedüli utat, mely a halál pillanatában is egyedül vezetheti vergődő lelkünket békés nyugalomra. Ez az egyedüli út, a hitnek útja, még pedig a Jézus Krisztusban bizakodó, a bűnt eltörlő, a halált legyőző Megváltót gyalázattal elfogadó hitnek az útja. Ő ma is elmondja, mert elmondhatja: Ne félj, csak higyj! Én eltörlöm bűneidet, én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hiszen, nem hal meg, csak elaluszik! . .. Igen, aki ezt szivébe fogadja és leikébe írja, aki bizonyos arról, hogy Jézus az ő bűneit is hordozta és megbocsátotta, csak az nyer nyugodalmat és békességet, amidőn múlandó világunkból elindul az Isten orcája elé. Félelmemet, remeNékünk mindent az Isten ad s mindent áldásra ad s éppen ezért joga van számadásra vonni afelől, hogy miként becsültük meg áldásait. Kimondhatatlan áldásként Luther- jubileumot adott nekünk az Isten. Adta, hogy újra tudatosítsuk s imádságos kézzel írjuk fel szívünk lapjaira, minő mérhetetlen áldást adott Isten a reformációban. Adta, hogy Luther gigászi szellemalakja századok ködén át újra elénk magasodjon s mi önmagunkra döbbent ámulással lássuk, milyen nagy volt ő s milyen kicsinyek vagyunk mellette mi. Voltak helyek, ahol meg sem álltak a nagy esemény évfordulója mellett. Ahol Luther emlékezetét arra se méltatták, hogy a rágon- dolásnak legalább egyetlen, parányi hálalángocskáját meggyujtsák az emlékezés oltárán. Voltak, ahol a jubileum virágos szavak zuhatagjába fulladt bele. Ahol gyönyörű körmondatok hangzottak Lutherről és az ő művéről, de egyetlen szív se lett tőlük melegebb, hívebb, lutheribb. Ezeken a helyeken az ünnep számadásának mérlege siralmas deficitet mutat. De hisszük, voltak helyek, ahol az ajak beszéde mögött megdobogésemet az a hit győzi le, hogy van 'valaki, aki halottakat támaszt, sírokat nyit meg, s örök életre vezérel. Ne félj, csak higyj! „Ott örök fényben mind megértem, Amit homályban láttam itt, Hálás szívvé/ dicsérve nézem A bölcs Istennek útjait, Ki itt csudásan vezetett, Ha dorgált is, de szeretett.' Ámen. * gott a szív is, ahol a szavak mögött megmozdúlt a lélek is. Ahol az emlékezés Isten előtti hálatelt megállássá, bűnbánattá, tisztulássá és jövő felé tekintő elhatározássá magasztosult. Testvér! Volt-e néked ünneped? S' ha igen, milyen volt az? Görögtüzes, ünnepi napok után az Isten keresi az ünnep valóságos eredményét, az újjászületett embereket. Vájjon megfogja-e találni? Gondolatok az örömről. örömet szerezni magunknak — nagy öröm; örömet szerezni másoknak — nagyobb öröm; örömet szerezni Istennek -4- legnagyobb öröm. Az örömöket elfelejtheted, de az öröm szerzőjéről elfelejtkezni — hálátlanság. Nem egy örömünk ize változna keserűvé, ha arra gondolnánk, hogy annak mások szenvedése adja meg az árát. Megosztott bánat félbánat, megosztott öröm kettős öröm, mondja a közmondás. Igaz, de mit csináljak, ha az emberek részvétlensége miatt sem bánatomat, sem örömömet nem oszthatom meg velük? ... Oszd meg Istennel és Mérleg.
