Harangszó, 1933

1933-11-05 / 45. szám

364.

HARANGSZO

1933 november 5.

kényszerít minket is az előtte való alázatos lebomlásra. Ezért Luther legfőbb gondja mindig az volt, hogy a gyülekezetekben Isten Igéjét tisztán és igazán hirdessék, ne pedig emberi bölcseség hitető beszédét.

ő maga is legfőbb feladatának Isten Igéjének hirdetését tartotta. De érezte ennek a feladatnak a nehézségét is. Már amikor pappá lett, félt az igehirdetés felelősségteljes feladatától, mert érezte gyöngeségét s még később is, amikor pedig már gyakorlott igehirdetö volt, saját bevallása szerint gyakran fogta el félelem és szorongás, ha a szószékre kellett lépnie. Az Isten előtti felelősségét érző prédikátor igazi alázatossága ez.

Luther valóban sokat prédikált. Már jóval reformátorrá létele előtt megkezdte ezt. Hiszen a középkori egyházban is sokat prédikáltak, de mit ért az, ha nem volt Isten Igéjének tiszta és igaz hirdetése! Luther a prédi- kálást a kolostorban kezdte. Először csak a szerzetesek kis körének prédikált, de 1514 óta egyúttal a wittenbergi városi templom prédikátora is volt. Itt folyt le azután az ő igehirdető tevékenységének túlnyomó része. Nem csupán vasárnapokon prédikált, hanem többször még hétköznapokon is. Pedig az ö tulajdonké- peni hivatása az egyetemi tanárság volt s ez éppen elég munkát adott neki. Még később is, amikor Bugenhagen János lett a wittenbergi városi lelkész, távolléte alatt gyakran helyettesítette őt Luther. A wittenbergi Luther- múzeumban, amely hajdan az Ágoston-rend kolostorának épülete és így Luther lakóhelye volt, ma is őrzik azt a szószéket, amelyről a nagy reformátor olyan sokszor és olyan hatalmasan hirdette Isten Igéjét. A városi templom oltárképén pedig a hires wittenbergi patikus és festő, Luther jóbarátja: Cranach Lukács azt

örökítette meg, amint Luther az áhítatosan hallgató gyülekezete előtt rámutat, az evangélium legmélyebb tartalmára, a megfeszített Jézus Krisztura. Valóban szép jellemzés az igehirdető Luthernak, áldásos munkásságának színhelyén.

Mennyi hatalmas bizonyság- tétel emléke fűződik ehhez a helyhez Istennek a Jézus Krisztusban megjelent kegyelméről! ről! Itt hangzottak el azok a hatalmas prédikációk, amelyekkel Luther Wartburgból visszatérve 1522 március 9.-től nyolc egymásután következő napon prédikálva lecsendesítette a lázongó népet, mely az evangéliumi szabadság gondolatát félreértve, tévutakra engedte magát vezetni. Hány magyar ifjú lelke épült és gyulladt szent tűzre e megszentelt falak között, hogy majd hazatérve ők is hasonlóképen hirdessék Isten Igéjét népüknek.

A hires vártemplomban, melynek ajtajára nevezetes 95 tételét szegezte s amelynek szószéke alatt egyszerű bronzalap mutatja sírja helyét, Luther csak ritka ünnepélyes alkalmakkor prédikált, amikor a választófejedelem, vagy más fejedelmi vendég időzött Wittenbergben. De másutt is prédikált Luther, ahol rövidebb-hosszabb időre megfordult. Utolsó prédikációit is Wittenberg- töl távol, éppen szülővárosában: Eisle- benben tartotta, a legutolsót három nappal halála előtt 1546 február 15.-én, Máté ev. 11. fej. 25—30. verseiről. De már nagy gyöngeségre való hivatkozással előbb is fejezte be prédikációját.

Örülnünk kell, hogy Luther igen gazdag igehirdető munkáját nem csupán hírből ismerjük, hanem prédikációinak igen nagy része meg is maradt. Mintegy 2000 prédikációjáról maradtak írott és nyomtatott emlékek. Ezek közül azonban Luther maga aránylag keveset írt le és adott ki nyomtatásban. Ö maga rendszerint nem is írta le teljesen kidolgozva prédikációinak szövegét, hanem csak rövid jegyzeteket készített. De azért lelkiismeretesen készült előre prédikációira. Említi, hogy milyen kínos érzés volt számára, ha azt álmodta, hogy prédikálnia kell és nincs jegyzete. De ha Luther maga nem is írta le prédikációit, leírták azokat mások, egyes buzgó és ügyes hallgatói, akik közül különösen Roth István, Cruciger Gáspár, Dietrich Vida és Rörer György neve ismeretes. Nagy munka volt ez, hiszen akkor még nem volt olyan tökéletes gyorsírás, mint ma s így bizony közben hibák is csúsztak a leírásba, vagy kimaradt egy-egy rész, amit hirtelenjében nem bírtak leírni. De így is nagy szolgálatot tettek ezek a buzgó hallgatók az utókornak. Ök egészítették ki ezekből a leírt prédikációkból a Luther által megkezdett, de be nem fejezett nagy templomi Posztillát s azonkívül összeállítottak egy házi

Posztillát is. Egy ilyen kötet régebben magyar nyelven is megjelent, Házi Kincstár címen.

Miről és hogyan prédikált Luther? Legrégibb prédikációin bizony még nagyon meglátszik a középkor hatása: iskolás bölcselkedéssel olyasmiket igyekszik magyarázni, ami Isten kijelentésében nincs benne. De miután felismerte az evangélium igazi lényegét, attól fogva akárcsak Pál apostol, ö sem akar másról beszélni, mint a megfeszített Krisztusról, aki a hitetleneknek botránykő ugyan, de azoknak, akik hisznek, élet és üdvösség. És csakugyan, úgyszólván minden egyes prédikációjának alapgondolata az, hogv egyedül Isten kegyelmére, Jézus Krisztus érdemére bízzuk magunkat és hevesen küzd azok ellen, akik az evangéliumnak ezt az igazi tartalmát meghamisítják. Néni csupán az egyház által az egyes vasárnapokra kijelölt evangéliumi és epistolai textusokról beszélt igy, hanem ószövatségi íráshelyekről is. Sőt ha olykor egész ószövetségi könyveket magyarázott folytatólagosan, akkor is mindig az volt a legfőbb gondja, hogy Jézus Krisztusra mutasson rá. És akkor is csak az evangéliumot prédikálta, ha nem kifejezetten a Szentirásból vett alapigéről beszélt, hanem sorozatos kátéprédikációkat tartott a tiz parancsolatról, a hitvallásról, az imádságról.

Luther prédikációinak gazdag tartalmából e szűkre szabott helyen rövid próbákat nem adhatunk. Annyi élet; evangéliumi hit és erő, annyi közvetlenség van bennük, hogy csak összefüggően érdemes azokat olvasni, — de így igazán érdemes, sőt szükséges még ma is. Ezekből ismerhetjük meg igazán a reformátor lelkét és a reformáció nagy kincseit. Luther születésének 450-ik évfordulóján az az óhajunk, bárcsak eljutnának az ő örökértékü prédikációi minden evangélikus magyar emberhez, hogy érezzük azt a mindenen diadalmaskodó hitet, amely azokból kisugárzik s erősödjön a mi hitünk is általa! Hadd szólaljon meg Luther magyar nyelven is!

Csupán egy-két érdekes vonást hadd említsek még arról, hogyan prédikált Luther és mit kívánt az igeherdetőktöl.

Luther úgy tudott prédikálni, hogy azt mindenki megérthette. Ő az egyszerű és népszerű igehirdetésnek valóságos művésze. Óvakodott attól, hogy magas és érthetetlen tudóskodást vigyen a szószékre, sőt ettől óvott mindenkit. Hangsúlyozza, hogy nem a doktoroknak és tudósoknak kell prédikálni, hanem az egyszerű embereknek. Utal Jézus példájára, aki egyszerű példázatokban és hasonlatokban beszélt, juhokról, pásztorról, gabonáról, szántóföldről, úgyhogy a legegyszerűbb emberek is megérthették. Luther is csodálatos ügyességgel tudta az evangélium igazságait az életből, természetből vett megkapó hasonlataival, gyakran közmondásokkal is megmagyarázni. Olyan könnyedén folyt a szó ajkáról, mintha meghitt családi,

Az eislebeni Péter-templom keresztelő kápolnája a kiegészített régi keresztelő medencével, mely fölött Luther 1483. nov. 11.-én a szent keresztségben részesült.