Harangszó, 1933
1933-11-05 / 45. szám
1933. november 5. HARANGSZÓ 365. vagy baráti körben beszélt volna. Gyakran használt közismert népies kifejezéseket. De emellett mégsem lett az ö igehirdetése lapos és közönséges beszéddé. Sok prédikátor mindent egyszerre akar elmondani a szószéken, ami éppen eszébe jut. Az ilyeneket Luther a szolgálókhoz hasonlítja, akik a piacra menet ösz- szetalálkozva elkezdenek mindenféléről tereferélni s így nem jutnak dolguk végére. Nagyon nyomatékosan hangsúlyozza Luther, hogy a jó igehirdetö egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy tudja abbahagyni beszédét. Az igehallgatás igen finom dolog szerinte, azért nem szabad a hallgatókat hosszú prédikációkkal elgyötörni. Hosszú prédikációi miatt nem egyszer megrótta Bugenhagen Jánost. Sok jellemző dolgot mondhatnánk még Lutherről, mint igehirdetőről. De végül csak egyet. Az a Luther, aki Isten Igéjét oly csodálatos erővel hirdette, mint Pál apostol óta senki más, halála előtt két nappal, utolsó írásbeli feljegyzésben ezt írja: „Vergilius költeményeit senki sem értheti meg, ha nem volt öt évig pásztor vagy földmives, Cicero leveleit sem értheti meg senki, ha legalább húsz évig nem vett tevékeny részt valamely kiváló állam közéletében. A Szent- irásról pedig senki se vélje, hogy eléggé megizlelte, hacsak a prófétákkal száz évig gyülekezeteket nem kormányzott. Bizony, koldusok vagyunk!" Dr. Wiczúin Dezső. * Luther körülbelül 88 kötet könyvet irt, amelyek 65,000 oldalt tesznek ki. Pedig egyébként is rettentően elfoglalt ember volt s az a korszak nem az iró-gép, hanem a ludtoll korszaka volt. Luther küldetése. A családban a gyermeket Isten áldásnak szánja. Vannak azonban gyermekek, akikben az Úr az emberiség nagy családját áldja ■ meg. Ilyen volt Lutherünk is. Néki az Úr nagy küldetést adott és azért jó minékünk erről a küldetésről ebben a jubileumi évben mégemlékeznünk. Luther küldetése a vallásos élet területére tartozik. Egyik életrajz-írója le- gendaszerííen világítja meg nagy küldetését, amikor elbeszéli, hogy 1483 novemberének egyik ködös napján az Atya az Úr Jézus Krisztus kérésére az egyszerű bányász szülök gyermekét elhívja az egyház nagy reformációjára, ök ketten ezen a napon fent jártak a földön és Rómán kezdve bejárták a földet, hogy megnézzék, istenfélők-e az emberek. Mindenütt azt tapasztalták azonban, hogy az emberek elfelejtkeztek Istenről, sőt hogy úgy élnek, mintha ezen a világon sohasem élt volna az Úr Jézus Krisztus, mintha sohasem szenvedett és halt volna meg az emberekért. Az Atya ekkor el akarta pusztítani a föld színéről az embereket, de az Úr Jézus közbelépett a megtévelyedéttekért és arra kérte az Atyát, adjon mégegyszer ennek a világnak kegyelmet és hirdettesse néki az evangéliomot. És az Úr Jézusért az Atya Luther Mártont hívja el erre a nagy hivatásra és adja néki küldetésül az evangéliom hirdetését. Ez ugyan legenda csak, de mi evangélikusok érezzük ennek hallatára, hogy Lutherünk küldetése vaJóban az volt: hirdetni ennek a világnak az evangéliomot. Megkapó lehet e tekintetben már az is, hogy Lutherünket egy olyan templomban keresztelték meg Eislebenben, melyet kevéssel azután renoválni kezdtek el. Ha ott ezt akkor külsőleg tették meg, Luther ugyanazt a templom belsejében végezte el azáltal, hogy a templom egyetlen „szent‘‘-jét, a Krisztust engedte ott uralkodni. Mint atyja, a bányász a föld méhé- ből ércet hozott elő, úgy a bányászfiú, Luther Márton ennek a világnak a száAz eislebeni András-templom a szószékkel, ahol Luther utolsó prédikációját tartotta 1546. febr. 15.-én. mára újra feltárja annak a bányának a kincseit, melyet a szentírásban Istentől kaptunk. „Az egyház igaz gyöngye“ — mondja már a 95. tételében — „Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma". — Ezt adta Isten a Krisztus által a világnak. „Ha egy gazdag ember 1000 aranyat adna egy szegény koldusnak, ez néki evangélium lenne, örömhír, melyet örömmel hallana és melynek szívből örülne; de mi ez azzal szemben, amit Krisztus velünk gyakorol: a nyomorgót befogadja és a szegény bűnöst a kétségei közül kimentve örök-életre segíti“. Luther küldetése ennek az evangéliumnak megtalálása és terjesztése volt, azaz reformáció. A reformáció szó maga utal bennünket arra, hogy itt nem valami újnak a kitalálásáról van szó, hanem egy réginek, ami elvesztette az alakját, formáját s igaz értelmét, annak a visszaformálásáról. Lutherünk sohasem tagadta, hogy az egyházból az ö idejében egészen hiányzott az evangélium, hanem igenis azt vallotta, hogy az olyan mélyen van benne elásva, elrejtve, hogy az emberek mindent kapnak az egyháztól, csak egyet nem: tiszta evangéliumot.-ö tehát mindent veszni hagyott azért az egyért: evangélium. Megszabadította azt mindentől, amit ahhoz emberi önkény s elgondolás hozzátett. Elérte ezt azáltal, hogy az evangélium Urát, az Úr Jézus Krisztust hirdette, mint akiben egyedül nyer- az ember bif- nös élete közepette minden kétségére, vergődésére, erőtlenségére Istentől feleletet., Szerinte, aki életével Isten elé akar jutni, annak a bethlehemi bölcső előtt kell térdre ereszkedni, mert itt jött el az ég hozzánk és itt juthatunk mi el az éghez. Isten a Krisztusban tárta mindazt fel, amit ö érez, gondol és tart az emberről, azért az ember is általa keresse a hozzá vezető utat, az igazságot és az életet. így értjük meg ilyen mondását: „a mi legfőbb hitcikkelyünk: Krisztus“, vagy „az evangéliumot prédikálni annyi, mint Krisztust hozzánk jönni engedni, vagy magunkat hozzávinni“. Krisztus igaz ismeretére akkor jutunk el, ha megismerjük — mondja — az ö legnagyobb ajándékát: a bűnök bocsánatát, mert ahol „bocsánat van, ott élet és üdvösség van". Ezzel függ össze persze azután az is, hogy ez az evangélium csak a „szorongatott“ lelkiismeretűeknek szól, csak azok tudják megérteni és csak azok tudnak élni vele. Akinek bűnbocsánatra nincs szüksége, az sohasem fogja az Úr Jézust megismerni és dicsőíteni. „Az a Sátán legnagyobb kísértése, hogy így szól: Isten gyűlöli a bűnösöket ; te is bűnös vagy, tehát téged is gyűlöl. Ez hamis okoskodás, mert ha isten gyűlöli a bűnösöket, akkor bizony miért küldötte el Fát hozzájuk? Ő csak azokat gyűlöli, kik nem akarnak megigazuini, azaz nem akarnak bűnösök lenni, hanem igazaknak tartják magukat“. Luthert azért adta Isten né- künk, hogy evangéliumát újra tisztán és igazán hirdethesse e világnak és ma a jubileuma sem akar mást, mint azt, hogy mi ne feledjük el, hogy hitéletünk, örökéletünk egyetlen alapja, záloga a Krisztus. — „Sokan vannak, akik én érettem hisznek, de csak azok az igazak, akik hisznek akkor is, még ha hallanák is rólam, hogy én magam árulóvá lettem és eltávolodtam volna attól, amit hirdettem. Mert ilyenek nem Lutherben hisznek, hanem magában Krisztusban. Az Isten igéje uralja őket és az Isten igéje az ö tulajdonuk. Luthert futni engedik akár csaló, akár szent. Mert Isten szólhat akár Bileám, akár Ezsaiás, akár Kajafás, akár Péter, akár egy szamár által is. Ezekkel tartok én is. Mert én magam sem ismerem Luthert, sőt nem is akarom öt ismerni. Nem is prédikálok róla,
