Harangszó, 1933
1933-05-07 / 19. szám
XXIV. évfolyattt. 1933 május 1. 19. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luttisr-8zivstiá£. At Országot Latkor- 8i9Tetaég hivatalos lapja. Magjaienik mindan vasárnap, Poatacaekkszámla: 30.521 kJdfizetéit elfogad minden evang. lelkész és tanító. A világ úgy ad, hogy a jobbal nyújtja, a ballal pedig már vissza is hussa ast. Luther. k „Harang*só" ssorkossU-kiadólüTatada GYŐR Cl., PctőB-tér I Előfizetési ára * negyedévre 1 P 28 fiiléc, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel lO*/»-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 00 fillér. Élet-kincsünk, EzsaiásVII. — 14. ....és nevezi azt Immánuelnek.* ... Úgy mondottuk, hogy a mi Urunk a Jézus Krisztusban, maga Isten van velünk. Ez a szent tanítás nemcsak a mi hitünknek egyik legdrágább tanítása, hanem a mi életünknek is legnagyobb kincse. így kell ennek lenni. Hisz mi értelme lenne a legfelségesebb hitigazságnak is, ha annak semmi hasznát nem vennők földi életünk folyamán? Legyünk hát meggyőződve arról, hogy hitünk igazságai, életünknek is legdrágább kincsei. A hit egy-egy igaz tanításában a vigasztalásnak, a békességnek, a reménységnek és a bizodalomnak gazdag forrása rejlik s ebből a forrásból mindig annyit meríthetünk, amennyire szükségünk van. „Immánuél. . .“ ez az idegen szó magyarul annyit jelent: Velünk az Úr! . . . Vizsgáljuk meg, milyen hatással van ez a hit-igazság az ember földi életére? Ugy-e mi evangélikusoknak nevezzük magunkat és ime ezt is csak akkor tehetjük, ha a szívünk gyökeréig valljuk, hogy velünk az Úr. Mert evangélikusnak csak azt az embert lehet nevezni, aki boldogan érzi az Istennel való kapcsolatát és ebben a közösségben megőrzi a békességet, azt a békességet, amely felette vagyon minden értelemnek. Egyenesen nincs jogunk magunkat evangélikusoknak nevezni, ha nem lett a vérünkké az a meggyőződés, hogy Isten a mi Atyánk a Jézus Krisztus által. Hisz az egész evangéliumnak is ez a summája. így nyerhetünk csak vigasztalást, így imádkozhatunk csak őhozzá teljes bizodalommal, mint szerető gyermekek szerető Atyjukhoz. így mondhatunk csak neki dicséretet, így félhetjük és szerethetjük Öt mindenek felett . . . Immánuél . . . Isten velünk . . . ezért nincs nekünk szükségünk mise — áldozatra, nincs szükségünk közbenjárókra, sem Máriára, sem a szentekre, mert a Jézus Krisztusban állandóan és örök időkre velünk az Úr! Azután lutheránusoknak is szoktuk magunkat nevezni. Ez meg any- nyit jelent, ezzel arról teszünk vallomást, hogy Luther lelke él miben- niink . . . Tehát az a lélek, amely így énekelt: „Erős vár a mi Istenünk ... ha ő velünk, ki ellenünk? . S ha Ő velünk, miért aggódnánk! „Velünk az Úr táborba száll, Szentleikét ránk bocsátja!“ Ki lehet ellenünk?... Talán emberek? . . . Mit tehetnek az emberek Isten szent akarata ellen? Talán a nyomorúság? . . . Aki reánk küldi, el is fordíthatja azt. Talán az életgondok? . . . Minden gondotokat őreá vessétek. Talán a nehéz teher akar összeroskasztani? ... Az Úr segíti azt elhordozni. Immánuél . .. diadalmaskodunk . . . mert velünk az Úr! Édesanyánk. Irta: Hulvey István. Egyetlen puszta szóban mennyi erő, hatalom van. Egyetlen puszta szóra bezárkózik, megfagy a szívünk, a másiknak hallatára, mint meleg májusi napfényre felenged kemény, fagyos kérge s kihajt rajta tiszta, szent érzések üde, zöld vetése. Az egyik elválaszt, szétriaszt bennünket, embereket; a másik összekovácsolja lelkünket egy közös érzésben, boldog egyúttör- vendezésben. A mai vasárnap azt a legcsodálatosabb szót hordozza homlokán, amelynek hallatára megmozdul, felenged gondban, csalódásban, kétségben, életuntságban megdermedt szívünk. És mindnyájunkat, százféle utakon rohanó, semmiben egyetérteni nem tudó embereket egy közös érzésben egyesít ez a szó: édesanya. Ma ő érette száll az ég felé az ép lelkek imája. A hála, hódolat az ö fejére fon ma koszorút. Egyek vagyunk ebben mindnyájan és nagyon boldog emberek, akik még az ő napjának örülni tudunk. Lapunk egyetlen édesanya-képet közöl mindnyájunk számára. Faragott karszékben fáradt, megtört asszony ül. Munkában kieresedett öreg kezeit nyitott Bibliáján nyug^ tatja. Megküzdőit harc, megfutott pálya felséges tanúsága, imára, mélységes tiszteletre kényszerítő látomása. Lehet, hogy elsiklik rajta tekinteted, mert idegen néked ez a kép. Keresed rajta a jobb, tökéletesebb arcot, ujjain a csillogó gyűrűt, nyakán a fényes láncot, mert a te édesanyád nem ilyen egyszerű. Nagyobb tekintélyt parancsoló. .Nem ismersz rá. A te szemed szívesebben pihenne meg egy. erőtől duzzadó egyenes termeten, az egészség, szépség színes virágaitól viruló arcon, boldogságban kacagó szemeken, mert a te édesanyád ilyen. Nem! A te édesanyád ő. Minden anya, még ha ma szépségtől viruló, erőtől duzzadó is, az élete ezt a képet hordozza elrejtve szívében. Egyszer majd megmutatja néked, szent missziója, nemes küzdelme után. Mert ő az, aki értünk megöregszik, értünk megöregedett. Ő mindig előre ad. Az emberek sokszor megfontolják, újra és újra átnézik számvetésüket mielőtt valakinek segítséget
