Harangszó, 1933
1933-04-30 / 18. szám
XXIV. évfolyam. ____________________________1933 április 30.___________ 18 szám. V elünk az Úr ! Ezsaiás VII—14. .Ezért ád jelt néktek az Úr maga“. „Ad jelt az Úr!“... és ez a jel, maga a Jézus Krisztus. Aki Jézuít megtagadja, az soha többé nem mondhatja el a nagy szót: Velem van az Isten. Hisz az élő, örök Isten az ő fiában, a Jézus Krisztusban ismertette meg magát, őbenne jött hozzánk egészen közel, őbenne jelent meg az üdvözítő kegyelme. Isten maga a nap . . . Jézus meg ennek az örök napnak fénye, sugara, melege. A napba egy ember sem tekinthet bele, de a sugár nekünk világít, minket melegít ... Az örök Istent mi gyarló emberek a Jézusban tudjuk csak szemlélni, megérteni, felfedezni. Ha Jézus egészen az enyém, akkor vele, benne szivem lakója maga az Isten. Ha Krisztussal élek, boldogan elmondhatom : Velem az Úr! S ha azt kérdezik, mit cselekszik az Úr... nézzetek csak Jézusra! Látjátok, mint keresi ő az elveszettet ..., hogy hívja a bűnöst.. ., magához fogadja a kitaszítottakat . . ., bűnbánatunkra hirdeti a biinbocsánatot. A Krisztusban Isten jelent meg, tehát az Isten irgalmassága keres, szán és sirat bennünket az ő szent Fiában, a Jézus Krisztusban. De mégis a legmélyebben, szinte döbbenetes nyíltsággal jelt adott magáról az Úr, felfedte és kinyilatkoztatta magát ott a kereszten, a Jézus szenvedésében és halálában. Ott láttuk meg: kicsoda az Isten? ... Még az ő szent Fiának sem kedvezett miérettünk. Oda adta kínos szenvedésre, hogy éljünk általa. Krisztus felsóhajt a kereszt kínjai között: „Én Istenem! én Istenem, miért hagytál el engemet?...“ S erre a nagy kérdésre Pál adja meg a feleletet: „Isten a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy Krisztus érettünk meghalt...“ Ád jelt néktek maga az Úr... S ez a jel: a kereszt, a megbékélésnek, a bünbocsánatnak, a kegyelemnek fája... az új szövetségnek szerzője. Erre a jelre nézek és szent fogadalom kél szívemben: senki, semmi sem szakaszthat el engem az Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk a Jézus Krisztusban! „Jézus Krisztus én királyom, Ki megválttól drága áron : Oltsd telkembe a te lelked, * Megbocsátó nagy szerelmed.“ Ámen. * Édesanyám levelei. Irta: Nagy Miklós. Kis diákkorom óta összegyüjtö- gettem a hazulról kapott leveleket; édesanyáin, édesapám írta őket. Csomóba kötve úgy őrizgetem őket, mint ahogy a kedves emlékeit szokta őrizgetni az ember . . . Néha azután előkerülnek..., kezembe veszem ..., olvasgatom a régi Írásokat. Ni! ezt még apró diákkoromban kaptam . . ., már 25 éves . . ., sárgulni kezd rajta a tinta . .., de azért ma is szívesen olvasom. Az egyik beszámol az otthoni életről..., testvérekről . . ., ismerősökről . .., sőt sokszor még a gyülekezet ismerős vagy ismeretlen halottairól is. Itt egy másik! Névnapi köszöntő..., vagy jobban mondva: nevem napján értem könyörgő, Istenhez küldött imádság ... Közösen biztatnak, hogy azt a szép éneket, mely így kezdődik: „Ifjúságom Teremtője .. el ne felejtsem elolvasgatni többször is a nevem napján. S amint így sorban olvasgatom a régi leveleket, visszajönnek a régi álmodások; boldog időknek, vagy szomorú napoknak emlékké vált eseményei ..., megint otthon vagyok a régi házban, a régi körben... „Csak oda tér lelkem, mikoron megfárad s mikor másutt rajta a bú s baj megárad — ott nyugtot találhat ...“ Arra is jól emlékszem még: milyen nehezen vártuk a levelet — hazulról! . . . Szebb volt az a nap, nyugodtabban vert a szívünk, vidámabb volt az ébredésünk — ha levelet kaptunk hazulról. És milyen jó, hogy annak idején nem dobtam el ezeket a leveleket, milyen jó, hogy ma is olvashatom édesapám, édesanyáin leveleit... Oh áldott, oh áldott a kezük vonása! . .. És most átfordítom az eddig mondottakat olyan beszédre, amely mindenkit érdekelhet. Evangélikus anyaszentegyházunk a mi lelki édesanyánk. Ölébe vett már akkor, amikor magunkról még mit sem tudtunk. Táplált az élet kenyerével, a Krisztus drága evangéliomával. Letörölte könnyeinket, mikor nehéz napok szomorúsága csapott le ránk. Megvédett bennünket, mikor érettünk szembeszállt ezer ránk törő ellenséggel. Megdorgált bennünket, életünk botlásai után felfakasztotta szemünkben a bünbánat könnyeit. Mennyit tűrt érettünk évezredek nagy ideje alatt, hányszor volt orcája könnyes miattunk, mennyit keresett, hányszor kiáltott utánunk, mikor hűtlenül elfelejtve otthagytuk... Az életét miránk költi, napjai szakadatlan szolgálatban telnek el és ez a szolgálat nekünk szól ..., nem a királynők hermelin palástját hordozza vállán, hanem az édesanyák szakadozott ruháját, hogy többre teljék gyermekeinek . .. Evangélikus anyaszentegyházunk a mi lelki édesanyánk!...
