Harangszó, 1933
1933-04-16 / 16. szám
122 HARANGSZÓ 1933 április 16. kell, aki jobban szereti a családját önmagánál. Amikor nehéz munkája közben, patakzik a verítéke, ropog az izma, tudja, hogy egyre-egyre aszik az ereje, fogy az élete: nem bánja mégse, — csak az a kis család, — otthon — csak az legyen boldog. Ő a családjáért odaszenteli magát. Ehhez a katona hősiessége kell, aki jobban szereti önmagánál a hazáját. Amikor ütközetre harsan a trombitaszó, visszanéz mégegy- szer. Valahonnan, messzej—(távolságon át mintha két remegő édesanyai kéz integetne feléje, előtte meg suhog a halál kaszája, dübörög a föld, bajtársak százai rendre dőlnek, — nem bánja mégse; ráfeszül a keze puskája agyára s megindul bátran szembe a halállal: ő a hazájáért odaszenteli magát. Ehhez a Krisztus odaáldozó szeretete kell, aki megöletett Bárány tudott lenni — értünk. Mi volt Krisztus odaszentelö áldozatának a célja. Az is benne van a főpapi imában. A Krisztus áldozata nem akart meddő életáldozás és hiábavaló vértékozlás lenni, nem céltalan, saját kínjában tetszelgő harakiri, hanem határozott célja van: „Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltek legyenek“. A Biblia eredeti nyelve ezt a két szót: Jézus odaszentelését és az ember megszentelődését ugyanazzal a szóval fejezi ki. Ez pedig azt jelenti, hogy az Úr Jézus azért szentelte magát oda érettünk, hogy mi is odaszenteljük magunkat Őérette és az Ö ügyéért. Éretted lett oda- szentelése csak akkor nem volt hiábavaló, ha te is oda tudod szentelni magadat Őneki: áldozatos szolgálatban, mint Ő, teljes magadat, mint Ő, önkéntesen, mint Ő. Golgothán szenvedő szomorú orcával néz feléd a Krisztus. Testvér, Ö egyszer ott a halál pitvarában áldozati vérét érted is hullatta, utolsó imáját érted is mondotta. Azóta várja oh, de régen várja, hogy te is szólj valamit. Nem lesz addig igazi ünneped, míg az ajkad ki nem mondja ezt a drága, szent mondatot: „Uram Te érettem odaszentelted Magadat, éretted én is odaszentelem magamat!“ Ez a mondat a nagypéntek értelme, áldása. Sz. J. Uj nagypéntek! Az egyik pogány fejedelemről jegyezte fel a misszió története, hogy amikor először hallotta nagypéntek történetét, egyre idegesebben markolászta a kardja markolatát s végre is így tört ki belőle a megbotránkozás a keresztrefeszítők és a hódolat a keresztrefeszített iránt: Oh, ha én ott lehettem volna! Megvédtem volna! Nem engedIslen hárfása. Történeti elbeszélés. Irta: Kapl Béla. 16 XIII. Hátára csúsztatja galléros köpenyét s kezében lóbálja kalapját. Sötétedő este van. Vihar előtti felhők kergetik egymást az égboltozaton, mikor a Stralauer- utcán végigsiet. Fuvarozó emberek szekerei döcögnek a kövezett úton, imbolygó fényű lámpásokkal és hahózó kocsisokkal. A házkapú be van téve, de závára nincs elreteszelve. A falépcsőfordulónál bögrébe állított fagyu- gyertya pislog. A vásott padlóju folyosón áporodott konyhaszag: a sokszor felmelegített főzelék szaga. Kopogásra Crüger nyit ajtót. Az első szobában jóarcú asszony ül asztal mellett, körülötte nyüzsgő gyereksereg. Néhány apró már ágyban fekszik, a legkisebb anyja keblén pihen. Pál mély tisztelettel köszönti a ház asszonyát.- Asztalhoz ülnek s csendesen beszélgetnek. Néhány perc múlva megérkezik a második vendég: Runge Kristóf könyvnyomdász. A férfiak behúzódnak Crüger dolgozószobájába. Asztalon, székeken, fiókos szekrényen halom könyv és tornyokba rakott kotta. A padlóra is jut belőtem volna ezt a gazságot megtörténni ! Ez a lelkűiét ma is ott van a nagypéntekre emlékezőkben. Ha talán nem is ilyen kardcsörtető formában. Abban, ahogyan korbácsoljuk azokat, akik Jézust keresztre feszítették, ahelyett, hogy közibük állnánk szégyenkezve lehajtott fővel s azt mondanánk: Én is oka vagyok a Te halálodnak, az én bűneim is segítettek ácsolni Számodra a keresztet . . . ebben az elitélésben ugyanaz a lélek beszél, mint a pogány fejedelem kardcsörtetésében: Oh ha én. ott lehettem volna, majd megmutattam volna én nekik, hogy kicsoda Krisztus. Isten szereti, ha szaván fogják (Malakiás 3:10), de ő is szereti szaván fogni az embereket (Zsoltár 50:14). Alkalmakat ad nekik arra, mint Péternek, hogy nagyhangú fogadkozásaikat valóra váltsák. Nagypénteki emlékezésekkor kardotokat csörtetők figyeljetek fel: Új nagypéntek készül! A világ újra, véglegesen keresztre akarja feszíteni megváltóját. Közéig az alkalom, amikor megmutathatjátok kicsoda nektek Krisztus 1 Nemrég került napvilágra az orosz szovjet legújabb öt éves terve az Istenben való hit kiirtására. Ez a következő: „1932/33-ban pontos terv készítendő minden templom és imaház bezárására s ez 1937-ig végreliik. Az íróasztalon szétterített írások. Az egyiken még meg sem száradt a tinta. Az ablaktalan falnál klavicim- bal áll, mellette asztalra helyezhető klavichord. A sarokban rácsos-hátú fapad, rajta változatosság kedvéért sok könyv helyett egy gyerek fekszik. Hogy alatta nincsenek-e könyvek, nem bizonyos. A szekrény tetejéről hegedűnyak mered elő. Crüger felszabadít három széket, betakargatja gyerekét, azután maga is leül. — Runge barátommal már sokat tárgyaltunk erről a dologról, tudniillik az énekeskönyvünk új kiadásáról van szó. — Képzelje csak, Paulus barátom, a templomi éneklés felkarolása annyira használt ügyünknek, hogy énekeskönyvünk első kiadása majdnem egészen elfogyott. Most már maga a fejedelem sürgeti a dolgot. Megbízott azzal, hogy a templomi éneklésről készítsek munkálatot és azt terjesszem eléje. A fejedelemasszony is maga elé hivatott, énekeim felől érdeklődött s méltatta a mi Praxis pietatis melicánkat. Ki kell tehát adnunk a második kiadást. Kedves mosoly világítja meg arcát. — No, a többes számot nyugodtan elhagyhatom. Runge barátom egymagában jelenti a kiadást, ép egy lyukas tallért sem számítok. — Istenem, hogy is számíthatnék! Valamirevaló művész mindig szegény ember. A templomi művész-
