Harangszó, 1933
1933-04-16 / 16. szám
XXIV. évfolyam. 1983 április lé. 16. szánt. Alapította: KAPI BÉLA 1810-b«n. Laptulajdonol: Qunimúll Luth«r-Szóv«tség. Ai Oniiigog Luther- SiOretsóg hlTataloa lapja. Msgjalanik minden vasírme, Poitacsekkuámla: 30.521 Klőfizotóut elfogad minden evang. lelkén és tanító. A hit: hisaem a halottak feltámadását. A remény : Ha ea igaa, akkor tegyünk fel reá mindent. Luther. A „HaraafuA" eserkeeztö-kiadóhivatal a QYÖR ÍI., Petőfi-tér I. Előfizetési ára * nefyedévre 1 P 28 fillér, íélórre 2 P 40 fillér. Efy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel lO*/*-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P «0 fillér. Sötét nagypéntekre fényes íyusvét virradt. /íz utolsó szó sohasem a gonoszságé, IJanem mindig az igazságé. — Sötét nagypéntek kálváriás útját járjuk: gonosz tjatalmak keresztet ácsoltak. De az Isten, JJogy fjusvétot derítsen ránk. Megvirrad majd! Hízzatok !! Oérettük odasszentelem magamat __ K risztus saját szavai ezek a főpapi imából. (János 17.) Nagypénteken úgy érezzük, hogy nem lehet a Jézus munkáját szebben és igazabban megjelölni, mint ahogyan maga jelölte meg azt ezekben a szavakban: „Én őérettiik odaszentelem magamat“. Benne van ebben az ö életművének az emberért végzett, önkéntes, áldozati jellege. A „szentelem“ szó, amely itt szerepel, a régi héber nyelvhasználatban lefoglalást és odaáldo- zást jelentett. Amikor Jézus azt mondja: „Én őérettük odaszentelem magamat“, ez azt jelenti, hogy Ő teljesen lemond magáról és odaadja magát másoknak. Testvér, te csodálkozol? Hogy az a Jézus, akié volt az Atyától minden hatalom, lemond magáról, visszaparancsol minden kardot, am<ely az Ő védelmére akar kiszállni hüvelyéből, odaáll a gonoszok elé és azt mondja: „Itt vagyok, ostorozzatok, köpdössetek, tépjétek ki belőlem az élet minden idegszálát, — nem bánom, én odaszentelem magamat“: Tedd össze a kezedet, mert ez valóban csoda, a mindenség legnagyobb csodája. És tedd össze kezedet, mert ebben a csodában az a legnagyobb csoda, hogy te vagy a részese. „Én őérettük odaszentelem magamat“. Kikre gondol itt Jézus? Arra az árva tizenkettőre, akik körülötte vannak, azokra a szétszórt kevesekre, akik szerették, a kortársakra; de a következő vers azt mondja: „Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem“. Micsoda panoráma, micsoda nyüzsgő embermiriád jelenhetett meg az Úr Jézus szemei előtt ezeknél a szavaknál! „Öérettük, akik hisznek“. Akik az oroszlánok fogai közt meghalnak majd a hitükért, akiket gályapadhoz láncol és megkorbácsolt hitükért az erőszak, a hivő keresztyének egész serege, testvérek ti mind,akik ebben az egyházban, ebben a csonka nemzettestben még hisztek, halljátok ott a Ge- csemáné és Golgotha országában, a halál határán tinéktek is szól: „Őérettük, akik hisznek, én odaszentelem magamat“. Magamat, magát, egész lényét: mindenét. Nemcsak tanító szép beszédeit, nemcsak élete három esztendejét, nemcsak ' imádságát, munkájának bizonyos hányadát, hanem magát, egész lényét mindenestül. A szívét, hogy neked legyen helyed, ha már mindenünnen elűztek, vigasztaló lelkét, hogy megsimogasson, mikor a fájdalom padján egyedül ülsz, szent vérét, hogy megtisztulj, mikor már majd-majd elborít a szenny, — mindenét. Ki kényszerítette rá? Senki! Se félelem, se fátum, se véletlen, se emberi hatalom, — még az Isten sem. Ő elkiildötte, de nem kényszerítette: önkéntes volt az áldozat. Hogy duzzad az önkéntes szabad elhatározás hangja abban a két hatalmas betűben: „én“. „Én őérettük odaszentelem magamat“. Ugy-e nem kell mondanom, hogy ilyen áldozatra csak az képes, aki önmagánál jobban szeret — mást. Hiszen aki önző, akinek a sze- retete önmagán túl nemér, az hogyan tudná magát odaszentelni másokért. Ehhez az édesapák odaáldozása
