Harangszó, 1933

1933-04-16 / 16. szám

XXIV. évfolyam. 1983 április lé. 16. szánt. Alapította: KAPI BÉLA 1810-b«n. Laptulajdonol: Qunimúll Luth«r-Szóv«tség. Ai Oniiigog Luther- SiOretsóg hlTataloa lapja. Msgjalanik minden vasírme, Poitacsekkuámla: 30.521 Klőfizotóut elfogad minden evang. lelkén és tanító. A hit: hisaem a halottak feltámadását. A remény : Ha ea igaa, akkor tegyünk fel reá mindent. Luther. A „HaraafuA" eserkeeztö-kiadóhivatal a QYÖR ÍI., Petőfi-tér I. Előfizetési ára * nefyedévre 1 P 28 fillér, íélórre 2 P 40 fillér. Efy évre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel lO*/*-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P «0 fillér. Sötét nagypéntekre fényes íyusvét virradt. /íz utolsó szó sohasem a gonoszságé, IJanem mindig az igazságé. — Sötét nagypéntek kálváriás útját járjuk: gonosz tjatalmak keresztet ácsoltak. De az Isten, JJogy fjusvétot derítsen ránk. Megvirrad majd! Hízzatok !! Oérettük odasszentelem magamat __ K risztus saját szavai ezek a fő­papi imából. (János 17.) Nagypén­teken úgy érezzük, hogy nem lehet a Jézus munkáját szebben és iga­zabban megjelölni, mint ahogyan maga jelölte meg azt ezekben a szavakban: „Én őérettiik oda­szentelem magamat“. Benne van ebben az ö élet­művének az emberért végzett, önkéntes, áldozati jellege. A „szentelem“ szó, amely itt sze­repel, a régi héber nyelvhasz­nálatban lefoglalást és odaáldo- zást jelentett. Amikor Jézus azt mondja: „Én őérettük odaszen­telem magamat“, ez azt jelenti, hogy Ő teljesen lemond magá­ról és odaadja magát másoknak. Testvér, te csodálkozol? Hogy az a Jézus, akié volt az Atyá­tól minden hatalom, lemond ma­gáról, visszaparancsol minden kardot, am<ely az Ő védelmére akar kiszállni hüvelyéből, oda­áll a gonoszok elé és azt mond­ja: „Itt vagyok, ostorozzatok, köpdössetek, tépjétek ki belő­lem az élet minden idegszálát, — nem bánom, én odaszente­lem magamat“: Tedd össze a kezedet, mert ez valóban csoda, a mindenség legnagyobb csodá­ja. És tedd össze kezedet, mert ebben a csodában az a legna­gyobb csoda, hogy te vagy a részese. „Én őérettük odaszentelem ma­gamat“. Kikre gondol itt Jézus? Arra az árva tizenkettőre, akik kö­rülötte vannak, azokra a szétszórt kevesekre, akik szerették, a kortár­sakra; de a következő vers azt mondja: „Nemcsak őérettük kö­nyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énben­nem“. Micsoda panoráma, micsoda nyüzsgő embermiriád jelenhetett meg az Úr Jézus szemei előtt ezek­nél a szavaknál! „Öérettük, akik hisznek“. Akik az oroszlánok fogai közt meghalnak majd a hitükért, akiket gályapadhoz láncol és meg­korbácsolt hitükért az erőszak, a hi­vő keresztyének egész serege, test­vérek ti mind,akik ebben az egyház­ban, ebben a csonka nemzettestben még hisztek, halljátok ott a Ge- csemáné és Golgotha országá­ban, a halál határán tinéktek is szól: „Őérettük, akik hisznek, én odaszentelem magamat“. Magamat, magát, egész lényét: mindenét. Nemcsak tanító szép beszédeit, nemcsak élete három esztendejét, nemcsak ' imádsá­gát, munkájának bizonyos há­nyadát, hanem magát, egész lé­nyét mindenestül. A szívét, hogy neked legyen helyed, ha már mindenünnen elűztek, vigasztaló lelkét, hogy megsimogasson, mi­kor a fájdalom padján egyedül ülsz, szent vérét, hogy megtisz­tulj, mikor már majd-majd el­borít a szenny, — mindenét. Ki kényszerítette rá? Senki! Se félelem, se fátum, se vélet­len, se emberi hatalom, — még az Isten sem. Ő elkiildötte, de nem kényszerítette: önkéntes volt az áldozat. Hogy duzzad az önkéntes szabad elhatározás hangja abban a két hatalmas betűben: „én“. „Én őérettük odaszentelem magamat“. Ugy-e nem kell mondanom, hogy ilyen áldozatra csak az ké­pes, aki önmagánál jobban szeret — mást. Hiszen aki önző, akinek a sze- retete önmagán túl nemér, az hogyan tudná magát odaszentelni másokért. Ehhez az édesapák odaáldozása

Next

/
Oldalképek
Tartalom