Harangszó, 1932

1932-03-06 / 10. szám

1932 március 6. HARANGSZÓ 77 éneket hangtalanul, de végtelen nagy megnyugvással elénekeltem, erre az aka­dozásra is megjött a vigasztalás az ének utolsó versében, amely így hangzik: S míg belekezdesz az imába S érzed, hogy ajkad akadoz, Az Isten lát s hall tégedet S megáldja rebegésedet. Végezetül még ennyit: Édesanyám meggyógyult, hála legyen érte az én jó Istenemnek, én pedig azóta, ha nehéz helyzetbe jutok, mindig boldogan éneke­lem: Nem hágy el a jóságos Isten, Bízzál Őbenne holtodig .. , Boba. Szelestey Margit. OLVASSUK A BIBLIÁT. íme az ember, aki éretted szenved. Március 7. Engedelmességből (ános XIV. 27—31. Megcsufoltatás, kinzatás és gonosztevőknek kijáró kereszthalál várt Jézusra azon az utón, melynek kezdő és végpontját ezen egyszerű szavakkal je­löli meg: elmegyek és eljövök hozzátok. Midőn kiadta a parancsot: keljetek fel, menjünk el innen, rálépett arra az útra, melv fiúi engedelmességét a legnagyobb próbára tette. Akik vele együtt elindul­tak. azok közül csak egy maradt mind­végig vele, az is csak távolról követhette s keresztje alá omlott oda. Egyedüli erő­forrása az a tudat volt, hogy az Atya akaratát teljesiti. Ez adott neki félelem nélküli békességet. Tudom-e én is min­den szenvedésben meglátni az Atya aka­ratát s ebben megnyugodni? Március 8. Szerétéiből, lános XIV. 16—21. Nemcsak engedelmesség az Atya akaratával szemben, hanem a szeretet is azpkkal szemben, akiket testvéreiül fo­gadott, késztette arra, hogv arra az örök­kévalóságnak tetsző ,,kevés időre“ egye­dül járja a Golgota útját, örök vigaszta­lást akart szerezni azoknak, akik érette szomorkodtak s örök bizonyságot adni nekik arról, hogv nincsen hatalom, mely öt és azokat, akik őbenne vannak, az Atvától elszakitni tudná. (Róm. Vili. 38—39.) Megadom-e én is neki az őáltala kívánt bizonyítékot (21. v.) arra, hogy szeretem öt. Március 9. Példaadásból Zsidók XII. 1—10. vers. Milyen megbecsülhetetlen erőforrás az számomra, hogy kereszthor­dozásomban feltekinthetek arra. aki zú­golódás és csüggedés nélkül a Iensulvo- sahb keresztet hordozta, olvan ártatla­nul, mint senki más rajta kivül e földön. Akinek királyi méltóság járt, megjárta a szenvedések legnagyobb mélységeit, hogy utat törjön, melyen én, nyomdokaiba lépve, könnyebben tudok haladni. Nem feledtem-e el soha, hogy csak az ő nyom­dokaiban érem el az atyai fenyítés egye­düli célját, hogv „a mi pillanatnyi könv- nvü szenvedésünk igen nagy örök dicső­séget szerezzen nekünk. (II. or. IV. 17. v.) Március 10. Az emberek által. Máté XVI. 21., XVII. 10—13. Sem az Atyának akarata, sem Jézusnak szeretetből vállalt önkéntes kereszthordozása nem kisebbíti azoknak a bűnét, akik elvakultságból és gyűlöletből szenvedésének közvetlen oko­zóivá lettek. Minden bajnak, szenvedés­nek örök forrása ma is az, ami úgy Illés, mint Keresztelő János s Jézus életében minden szenvedésük forrása volt: tudat­lanság és bűnös akarat. Nem hozott-e rám is már számtalan szenvedést az, hogy nem ismertem az ö útját és azt nö­veltem, amit én akartam s nem amit ő akart? Nem álltam-e én is már. talán tudtomon kívül azok között, akik által szenvednie kellett? Március 11 Én helyettem. Zsidók VII. 25—28. Az áldozatok, melyeket nemcsak a zsidóknál, hanem a pogányoknál épúgy megtalálunk, bizonyítják, hogy az em­berből, bármilyen messze eltávolodik is Istentől, nem veszik ki annak a tudata, hogy a bűn zsoldja a halál s ezért sze­retne váltságot adni Istennek a maga éle­téért. Én tudom, hogy bűnös ember által hozott minden áldozat hiábavaló, mert ..micsoda váltságot adhat az ember az ő leikéért?“, de tudom azt is. hogy Istentől adott szeplőtlen főpapom. Krisztus, meg­hozta helyettem az egyedül kielégítő, pó- tolhatalan és minden más áldozatot fe­leslegessé tevő áldozatot. Halála azonban nemcsak elégtétel az én bűnömért, ha­nem jelkép arra is, amit Isten éntölem követel, hogy én is haljak meg a bűnnek. Március 12. Én érettem. I. Péter IV. 1—5. vers. Isten többet akar, mint a ha­lálomat: az életemet kéri. Egy kétségbe­esett pillanatban az életet eldobni, mint azt ludás tette, könnyebb, mint életünk, hátralévő idejét Isten akarata szerint be­rendezni, mint azt Péter tette s másoktól is kívánja. Krisztus nemcsak helyettem szenvedett, hanem érettem is, hogy ui élet forrását nyissa meg számomra. Mi fontosabb számomra:a világ gúnyos cso­dálkozása-e, hogy nem futok velők eevütt, vagv az, hogy megállhassak az előtt, aki Ítél eleveneket és holtakat? Március 13 Mert Isten szeret ennem. lános III. 16—18. Ha ezen szavak fényé­ben nézem azt, akit minden böjt úgy akar elém állítani, mint ahogyan egvkor Pilátus a nép elé állította őt, eltűnik e képnek minden sötétsége. Mig a világ fe- szitsdmeeet kiált, én boldogan hálát adok annak, aki elkiildötte. hogy itt értem él­jen, küzdjön, szenvedjen. Itt találom meg az én életem minden kérdésére is az egvediil megnyugtató magyarázatot. Min­den azért történik velem, mert Isten sze­ret engem s Isten ezen indulatát irá­nyomba semmi meg nem változtathatja s annak, hogy szeretetét érezzem napról- napra. nincs semmi más feltétele, mint az én hitem. Imádkozzunk, hogy ez a hit soha meg ne tántorodjék bennünk. Büki Jenéi. HETI KRÓNIKA. A magyar nemzet széles körben ün­nepelte Washingtonnak, az Egyesült Államok első elnökének 200. születési évfordulóját. — A miniszterelnök felesé­ge eddig 4000 pengőt és 7 vágón tűzifát juttatott a szegényeknek. — Ismét moz­galom indult meg, hogy március 15.-e pirosbetűs nap legyen. — Szakértők azt mondják, hogy a vetések telelése jónak mondható. — A Bakonyban érdekes csonttollú madarak vonulását figyelték meg. — Egy felvidéki magyar falu vala­mennyi lakóját elzárásra ítélték a cse­hek, mivel tavaly egy repülőgép leszál­lásakor — azt hívén, hogy Endresz óceánrepülő az — valamennyien átsiet­tek a magyar határon. — Dréhr Imre volt népjóléti államtitkárt szolgálati vét­ségekért hivatal- és nyugdíjvesztésre, valamint a kincstárnak okozott 82.000 pengő megtérítésére ítélték. — A földmű­velésügyi miniszter bejelentette, hogy a bolettaügyet május l.-re véglegesen rendezni fogja. —: Az idén múlik tíz esztendeje, hogy Mussolini Olaszország miniszterelnöke fett. Magyarország név­aláírásokkal megtöltött díszes aibumba kötendő lapokkal fogja üdvözölni. — A németországi elnökválasztás — több je­lölt lévén — viharosnak ígérkezik. — Lange Henrik, a képeslevelezölap felta­lálója meghalt.—Szovjetőrök a Dnvesz- ter partján lelőttek 40 orosz menekülőt. — Keleten a helyzet változatlan. Getsemáne kertben . .. Gethsemáne kertben elárultak Téged harminc ezüst pénzért árultak el Téged, pedig nem volt vétked! Getsemáne kertben holdvilágos este sok pap, írástudó s felfegyverzett harcos, az áruló csókot türelmetlen leste. Getsemáne kertben csöndes nyári este, hozzád lépett Júdás s az áruló csókkal sorsod meg volt írva, meg volt pecsételve. Vittek Golgotára a keresztet vitted, lerogytál alatta; tűrtél és szenvedtél és csak tovább vitted, mert nagy volt a hited! S mikor a keresztre föl is feszítettek, nem jajdult föl ajkad csak igy kiáltottál: „bocsásd meg ó Uram az ő vétkeiket‘ nem tudják mit tettek, — hogy mit cselekedtek mikor a keresztre föl is feszítettek! Nem jajdult fel ajkad nem is zúgolódtál, pedig a kereszten óh mennyit kínlódtál. Nem szóltál egy szót :en, csak némán zokogtál és igy kiáltottál ott fönn a kereszten: „Atyám kezeidbe teszem le a lelkem“. Kolozs József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom