Harangszó, 1932
1932-03-06 / 10. szám
76 HARANGSZÓ 1932 március 6. zatkészséggel tegyen tanúbizonyságot. A mai nemzedék ugyanis sokat épített. 1910-ben újjáépítette a lelkészlakot. Ekkor céljául tűzi ki, hogy a reformáció 400 éves évfordulójára, 1917-re megépíti két tanterem és tanítólakból álló iskola- épületét. 1914-ben azonban már áll az épület. Tanulságul, - hogy a jó ügyet csak el kell kezdeni az Isten nevében s az szárnyra kél. 1921-ben az elrequirált harangokat újakkal pótolja. 1924-ben a leégett II. sz. tanítóilak helyén szép, új épületet emel. — Épületei így most rendben vannak. Ezentúl egy a kötelesség. A köépületekben a lelkek templomait építgetni egész odaadással; hogy amiként Apostag egykor kákás, nádas, szegény legényeknek otthont jelentő, sirályok vijjogásától hangos mocsaras vidéke ma gyümölcsöskertté változott, úgy a gyülekezet is viruljon Istennek minél kedvesebb szölökertjévé, melynek vincellérje maga az Úr! Dolgos, munkás férfiai szorgos és minden nemes iránt érdeklődő és azt felkaroló női, áldásos munkában elmélyedő leány és szép reménnyel induló ifjúsági egylete erősége a jelenben és Ígéret a jövőre. Bakay Péter. Melyik ének tetszik nekem a legjobban és miért? (Két első díjat nyert pályamunka.) Énekeink között több is van olyan, amely a sok közül kiemelkedik s jobban tetszik a másiknál. Néha talán nem is a dallam, vagy a szöveg szépsége teszi ezt, hanem valamilyen alkalmi érzés, maradhatna, mint jólfizetett intéző. Így persze erre nem is lehet gondolni. Eőri nem engedi meg, hogy az ő veje intézős- ködjék. De volt még neki komolyabb ok az aggodalomra. Irénék Montecarlóban voltak s rengeteg pénzt költöttek. Valószínű, játszottak. Alig múlt el hét, hogy ne jött volna levél s nagy összegekről kiállított váltó. A banknál már teljesen kimerült a hitel s Amália néni máshol hiába akarta felhajtani a pénzt, csak annyit tudott nekik írni: Jöjjetek haza s dolgozzatok! Szegények vagytok s nem játszhattok már urat. Vége a farsangnak s jön a böjt. István ijedten látta a bankban a nagy terheket. Fogalma sem volt erről. Meg is mondta Amália néninek őszintén, hogy Irénék koldusok s nem tart soká, eláxve- rezik a birtokot, ha jó vevő lesz, akkor Amália néninek ötszáz holdjából megmaradhat még kétszáz, de a többi háromszáz s Irénék ezer holdja már elveszett. Amália néni megdöbbenéssel vette tudomásul a szomorú valót s még inkább azon volt, hogy hagyják ott Montecarlót s rendezzék itthon az ügyet. Egyik levelet a másik után menesztette, de már válasz sem jött. István tanácsára megfogadta, hogy több pénzt nem küld nekik, legyen, ami lesz. Most már saját megélhetéséről van szó. XV. Eöriéknél ezalatt lázasan folyt az előkészület az esküvőre. Legjobban az vagy emlék plántálja szívünkbe ezt, vagy azt az éneket, amely aztán bennünk él, velünk növekszik s elkísér a sírig. Az én szívemben is él egy ilyen gyönyörű ének. Él, pedig még akkor született meg, mikor az én jó tanítóm golyókkal mutatta a kétszer-kettőt... Akkor, amikor a messzeségben még dörögtek az ágyúk, csattogtak a kardok, idehaza pedig özvegyek és árvák sírása hallatszott. Jó tanítónk sokszor késő alkonyatig magyarázott; de azért minden este volt időnk elénekelni, egy gyönyörű esti éneket, amely akkor fogta meg először a szívemet: Az éj im érkezik, Beborítja a földet, Az Úr nem távozik, Megvilágosít minket. Te vagy oh Jézusom, Én napom s világom! Ahogy hetven gyermekajak belezengte ezt a szürkületbe, mintha angyali kar hangzott volna mindig közelébb. S mikor az iskolából kiléptünk a havas útra s a zimankós téliszél megcsapta arcomat, még akkor is fülembe csengett: „Az éj ím érkezik...“ S csengett még akkor is, mikor édesanyám otthon a meleg tűzhelynél mesélni kezdett ismeretlen apámról, aki akkor messze-messze Szibériában volt... Ez az ének tetszik nekem legjobban már tizennégy éve. Ez teszik a mostani ránkérkezett éjben, a „magyar éj“-ben is, amelyre szintén csak az Úristen vir- raszthat fényes reggelt, ha kérjük Tőle a Jézus Krisztus által. Nagyacsád. Nagy Kálmán levente. * $ # öreg úr sürgette az ügyet. Annyira megszerette Istvánt, hogy boldogtalannak érezte magát, mikor nem lehetett vele. Szinte féltékeny volt Melániára. Utóvégre ö az apa, mit kívánja mindig a maga számára lefoglalni Istvánt, mikor neki annyi megbeszélni valója van Istvánnal. Már tudni sem akart róla, hogy főmérnöki állást vállaljon, ha mindjárt százezer pengőért is. Itt a helye a gazdaságban, a volt birtokán. így kell lennie. Melánia többször kifakadt atyja ellen: minek gyötri szegény Pistát örökös terveivel! Ilyenkor az öreg úr azt szokta mondani: „Leányom törődj saját dolgaiddal. Láss utána, hogy készen legyetek a kelengyével. Nincs mit sokat várnunk“. István igazán boldog volt, hogy any- nyi szeretetet látott ebben a nyers emberben. Meghallgatta szívesen. Csak egyről nem szeretett beszélni. Eőri ugyanis folyton azon gondolkodott, hogy megveszi Irénék birtokát s azt adja Arthurnak. Tudta, hogy a birtok eladásra kerül, hisz ép Istvántól hallotta s nem akarta átengedni más kezébe. Érthető volt. Hisz itt van a szomszédságban s két gyermeke egymás mellett lesz s ő együtt lehet mindkettőjükkel. Már boldognak érezte magát, ha csak gondolt is rá. Istvánnak finom lelke nem tudott megbarátkozni ezzel a gondolattal. Hiszen Pálról volt szó s legyen bármily hitvány ember, mégis testvére. De igaAmikor a Harangszóban az új pályatételt elolvastam, hogy melyik ének tetszik nekem és miért?, azonnal megszületett bennem a gondolat, hogy erre a kérdésre felelni fogok. Már régóta terveztem, hogy megírom a Harangszónak az én csodálatos élményemet, azonban eddig elmaradt. De most szinte az Úr bátorításának, biztatásának látom ezt a feladatot és sietek rá válaszolni. Édesanyám nagy beteg volt. Magas láza volt és ettől az óriási láztól annyira elgyengült, hogy már menthetetlennek látszott. Az egész család lélekzetvissza- fojtva állt az ágya körül. Ott álltam én is és szinte éreztem a halál közelségét. Reszketett minden tagom, a könnyeimet csak óriási erőfeszítéssel tudtam visszatartani. Nem volt nyugalmam, folyton sóhajtoztam a jó Istenhez, hogy könyörüljön szegény, szenvedő anyámon, gyógyítsa meg. De ez még nem nyugtatott meg. És akkor már nem bírtam tovább az ágya mellett maradni. Kimentem az udvarra. Gyönyörű holdvilágos csillagos est volt. És én is, mint egykor Jákob, tu- sakodni kezdtem az Istennel. Kértem, könyörögtem, hogy tegyen bizonyossá afelől, hogy édesanyám meggyógyul. És egyszerre mintha isteni szó jött volna feleletként a könyörgésemre, eszembe jutott a 397-ik ének: Nem hagy el a jóságos Isten, Bízzál Őbenne holtodig, Ha senki sincs, aki segítsen, Ő áld, vigasztal, boldogít,.. Imádkozás közben éreztem, hogy tele van a lelkem mondanivalóval, de nem tudtam magam úgy kifejezni, mint ahogy azt belül éreztem. S amikor ezt az zat kellett adni apósának, mikor ez azzal akarta megnyugtatni: — Hát jobb, ha lelketlen hiénák potom áron fogják megvenni az árverésen, hogv még tartozása sem fog kikerülni belőle s rajta marad a kifizetetlen adósság szégyenfoltja, avagy én megveszem tőle rendes áron? István szivére szorította a jó öreg urat s megcsókolta. Ennyi szeretetet nem sejtett volna soha a durva szavak mögött. Ép e pillanatban lepte meg őket Melánia. De boldog volt. Atyja mindjárt sürgette: — Mi van a kelengyével? Mennyire van? Mit ír Hedvig nénid? Ez a Hedvig néni Melániának a nagynénje volt, ki a fővárosban lakott s magára vállalta, hogy a kelengye ügyet elintézi, ő megcsináltatja egyben, de úgy, hogy díszére válna egy hercegkisasz- szonynak is. Az öreg úr meg volt elégedve a válasszal. mert Melánia biztosította, hogy a munka halad s a kérdéses napra minden elkészül. Arthur fogja meghozni, mert ép arra a napra lesz kész, mikor megérkezik Pestre. Vele jön Hedvig néni is s ketten hozzák a kelengyét. Az Arthur névre Eőri felütötte fejét. Az ö fia! Mennyi büszkeség nyilatkozott meg arckifejezésében! Lesz két fia. Mindkettő férfi a javából. (Vége következik.)
