Harangszó, 1932
1932-02-28 / 9. szám
1932 február 28. HARANGSZÓ 69 evangélium vigaszával erősítette. Akik élve elérték Rigát, azokat egytöl-egyig kivégezték. Grüner fiatal lelkész ezt énekelte, midőn a vesztőhelyre lépkedett: „Mikor egyszer el kell válnom“. Szem és fiiltanuk szerint ugyanazzal az énekkel ajakán ment Wtihner walki lelkipásztor is a halálba. Gyülekezete ki- beszélhetetlenül szerette. Mivel életéért aggódott Pleskau városába szállíttatta. De az ellenség keze ide is elért. Azt mondják, megdícsőült arccal hálaéneket énekelt a vesztőhelyen s olyan benyomást tett a hóhérokra, hogy ezek vonakodtak „egy ilyen embert“ lelőni. Ekkor az emberi érzésükből kivetkőzött „női“ terroristákat vezényelték elő. Ezek arról voltak hírhedtek, hogy nekik valósággal kéjclgést jelentett a kivégzések végrehajtása. A női nem e szemétjei azután gúnykacaj közepette gyilkolták le Jézus Krisztus e nemes tanúbizonyságát. Sok lelkész halálának körülményeit homály takarja. Nem egy volt, akit úgy lőttek le, mint a kutyát szokás az erdőben, országúton, sokszor csak hetek elteltével bukkantak holttetemükre. Haláluknak a pribékeken s az Uron kívül nem volt más tanúja. Ezek pedig túlságosan érzéketlenek és ál- latiasak voltak ahoz, hogy halálukról a családtagoknak csak egy sor tudósítást is küldtek volna. A gyilkosok között sok volt olyan, akit magát is túlságosan hamar utóiért a „gyors "ősi.'-' göndsk ’TítlláT' 'é’úúélfög'Va nem is adhatott hírt. A hithüségnek ilyen hatalmas és tömeges tánubizony- ságtétele nem mehetett feledésbe. Azokon az emlékeken kívül, amelyeket tízezreknek a szívében visszahagytak, kőoszlop is hirdeti érdemüket. 1920. május 22.-én leplezték le a rigai öreg temetőben a „Mártírok Oszlopát“, amelyen bevésve láthatók a vértanúhalált szenvedett balti tartománybeli lelkészek nevei. Az emlékoszlop fejénél Zsidókhoz írt levél 13, 7. v. olvasható: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról!“ Összesen 40 lelkipásztor részesült abban a méltóságban, hogy halálával dicsőíthette az Urat. Ezeknek nevei, a Mártírok Oszlopán található bevésés szerint, betüszerinti sorrendben a követlelkészek, kik 1919. május 22.-én Rigában vértanúhalált haltak: Bergengruen, Döbler, Eckhardt, Hoffmann, Sa- vary, Schenermann, Taube, Treu E. (8)“ „Ezeken kívül a balti országokban a bolsevista rémuralom és keresztyénüldö- zés ideje alatt 1918—19.-ben a következő lelkészek haltak meg“: „Adolphi, Berg, Bernewitz, Bielenstein, Bosse, Gilbert, Grüner, Hahn professzor, Hassmann, Hesse, Jende, Marnitz, Moltrecht, Paucker, Rutkowsky, Scheinpflug, Schlau, Schwartz, Strautmann, Treu P., Tschischko, Uhder, Wiihner, Zvachsmuth (24).“ „A mártírok vére, az egyház magvetése!“ „Mint hitvallók (nem kivégzés, hanem szenvedések, betegség következtében) meghaltak ugyanezen idő alatt a következő lelkészek“: „Bidder, Cleemann, Frese, Geist, Gross, Kaspar, Rosenberg, Walter (8).“ „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.“ Máté 24, 13. Senki se higyje azonban, hogy a vértanúi korona csupáncsak a lelkészek kiváltsága. Hozzájok hasonlóan sok gyülekezeti tag, különösen vezető állású keresztyén halt mártírhalált. Boeticher városi misszionárius a vesztőhelyen újtestamentumból olvasott fel és prédikált, hogy vértanutársait erősítse. Csak akkor szűnt meg a bizonyságtevéssel, amikor a gyilkos golyó lezárta Szentiélektől ihletett ajkait. Keresztyén értelemben vett „hősi halált“ haltak a lett Behrsing, ki egy evang. gyülekezet felügyelője volt. Hasonlóképpen egy Puika nevezetű földbirtokos, hivő és bizonyságtevö keresztyén. A mitaui Diakonissza Anyaház hős- lelkű fönökasszonya: Schlieps Mária, azok között a foglyok között volt, akiket azon a komor éjszakán Riga felé hajtottak. Ezen a „via dolorosán“ lehelte ki nemes lelkét. Benne volt ebben a halálcsapatban von Klót, a 21 éves énekesnő is, aki társnőit gyakran felüdítette ezzel az énekkel: „Bár nem látom én az utat, De látod Te!“ Mikor a vesztőhelyen hóhéraival szemben állt, egy kívánsága volt: „Csak most ne legyek gyenge!“ S az Ür erőt lehelt az erőtlenbe. így mentek Krisztust dicsérve sokan, nagyon sokan a halálba. Mindenkinek neve nincs külön följegyezve itt a földön, de Isten mindenkinek nevét bejegyezte az „élet könyvébe“. Nemsokára meg fogjuk látni őket fehér ruhába öltözötten, kezeikben pálmaágakkal. (Jel. 7. 9.) Aranybetükkel írt lapok az ö történetüknek lapjai a keresztyén, közelebbről az evangélikus egyház évkönyveiben. Akik közölök a szenvedésekből élve megmenekedtek alázatosan megváltják, hogy ők ezt a „nagv időt“ a kibeszél- hetetlen belső nyereség miatt, nem szeretnék kitörölni az életükből. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! Ifjúsági konferencia Iharosberényben. Sokat panaszkodnak egyházi körökben, a hitélet ellanyhulása fölött. így konganak, úgy konganak a templomaink az ürességtől. Kétségkívül van igazság ezekben a siránkozásokban. De ugyanakkor más jelenségekre is figyelnünk kell. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a megmozdulást, amely az evangélikus ifjúság széles rétegében érezhető. Igaz, hogy az ifjúsági munka terén még a kezdet kezdetén vagyunk, az aratni- való sok, de a munkás kevés. De, hogy az evangélikus ifjúság vezetésre, irányításra vár, az kétségtelen. Bizonyítja ezt a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Evangélikus Ága által (EKIE) a somogyi egyházmegye részére január 30. és 31-én Iharosberényben rendezett ifjúsági konferencia is. A régi iharosberényi gyülekezet szeretettel várta, látta vendégül az egyházmegye ifjúságát. Szívesen, szeretettel ajánlotta fel házát, asztalát a résztvevőknek két napra. Alig volt ház, ahol ne lett volna egv-két fiatalember. A konferencia 200 ifjúból 165-öt szállásoltak el. Szombaton délután ünneplőbe öltözött az egész gyülekezet, várta az ifjúságot. Felemelő látvány is volt kétszáz ifjút, kétszáz evangélikus ifjút kettős sorban felvonulni látni az iskolából a templomba. A konferenciát a so.mogyi egyházmegye espetesg, Mesterházy Sándor nemespátrói lelkész nyitotta meg. Beszédében figyelmeztette az ifjúságot egyháza iránti kötelességére. A konferenciára elhozták üdvözlő szavukat a helybeli gyülekezet, politikai község, a különböző helyi egyesületek, sőt az egyházmegyébe tartozó gyülekezetek is. Ifjak számoltak be a gyülekezetek ifjúságáról, azok munkájáról. Ifjak lelkét láttuk éhesen felnyílni az Evangélium igazsága iránt. Vezetést kérő szavak, az ev. ifjúság egy táborba szervezésének a sürgetése, egy új akarat megnyilvánulásának bizonyítékai peregtek az ifjak ajkáról. Az első előadást Fábián Imre sárszentlőrinci lelkész tartotta: „Ifjú arcok“ címen. Az ifjúság ezer arca villant meg előttünk az evangélium fényében. Este dr. Scholtz Oszkár, az evangélikus ág elnöke beszélt: „Kik vagyunk, mit akarunk“ címen. A konferencia résztvevőit beleállította az ifjúsági mozgalom az egész világra kiterjedő hatalmas nagy szervezetébe. Vasárnap ifjúsági istentiszteleten a helyi lelkész hirdette az igét. Az istentisztelet után Németh István porroei igazgató-tanító szólt az ifjúsághoz: „Ifjúságunk a nemzet sorsdöntő órájában“ alapján. Az az ifjúság, amelyre ma szükség van. csak hitében szilárd. Krisztusban erős ifjúság lehet. Majd Fábián Imre. sárszentlőrinci lelkész kereste meg a „Győzelmes ifjúság“ címen az élet súlypontját, ahol csak győzni lehet : Krisztusnál és Krisztussal. Délután kétórás gyakorlati bemutató Mólt, amelyen Erős Sándor országos titkár'az iharosberényi egyesület közremiiAz iharosberényi ev. KIÉ konferencia résztvevői.
