Harangszó, 1932
1932-09-04 / 36. szám
1932 szeptember 4. HARANG SZŐ 287 érzi, ha nincs otthon. Nekem van szükségem Istenre, de a lelkem alázatos és hálás örömmel veszi tudomásul azt a csodálatos, hihetetlennek tetsző, boldogító igazságot, hogy Néki is szüksége van reám s velem együtt minden tékozló gyermekére. Mivel Isten szükségesnek tartja megtérésünket, munkálkodik is érte Szentlelke által az Ige és a szentségek közvetítésével. A megtérés az Ő munkája, nem a miénk. Mi nem siettetjük és erőszakolhatjuk ki, de elősegíthetjük a kitartó imádság és az engedelmesség által. Élő igékké lehetünk mások megtérítésének isteni munkájában, a Szentlélek eszközei, levezető csatornái. — Ezért mondja oly igen komolyan Isten Igéje: „A Lelket pedig meg ne oltsátok“. Ha ezek után arra a kérdésre keresem a feleletet, hogy miben áll a megtérés, a Jézus által használt képet alkalmazva azt mondhatom, hogy a megtérés nem egyéb, mint visszafordulás a bűn széles útjáról, mely a veszedelemre visz, a Szentlélek hívogató és megvilágosító munkája iránti engedelmességben, átlépés a szoros kapun a bűnbánat öltözetében s útnak indulás a keskeny úton a Jézus Krisztus által szerzett bűnváltság, bűnbocsánat és istenfiuság hittel való elfogadása által, a bűn terhétől megszabadult, megkönnyebbült szívvel, az Istennel való közösségben; azon a keskeny úton, mely az Isten iránti gyermeki engedelmességnek, az ő hűséges szolgálatának és a megmegújuló örömöknek az útja. A megtérés szükségszerű folytatása a megújulás. A keskeny úton, mely az örök életre visz, sokszor megbotlunk és elesünk. Ilyenkor Isten az Ő nagy hosszútűrésénél fogva megújítja rajtunk kegyelmét, felemel, megtisztít, megerősít,s mi boldogan érezzük, hogy az Ő megújuló kegyelme által hogyan újul meg erőnk és hűségünk, Iránta való szeretetünk és engedelmességünk, Benne való örömünk és békességünk. A megújulás csak akkor válna feleslegessé, ha a megtérés egyszerre a tökéletesség állapotába segítene el s képessé tenne arra, hogy ebben a tökéletességben meg is tudjunk maradni. Mivel azonban ez nem következik be, a bűn még bennünk van, — „ha azt mondjuk, hogy nincs bennünk bűn, magunkat csaljuk meg“—, szükségünk van újabb és újabb megtérésre, más szóval megújulásra. Ezt a megtérést szükségessé teszi az első megtérés sok hiánya és fogyatékossága is. Jézus nem a hitetlen tömegnek, hanem a Hozzá már megtért, de a bűnnek életükben helyet engedő, az elsőségért versengő tanítványoknak mondja: „Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyek országába“. Nincs egyetlen egy keresztyén sem, akinek az életében a megtérés után többféle értelemben és vonatkozásban megújulásokra ne lenne szükség, Isten kegyelme a konferenciák által is ezt akarja véghezvinni. Épen ezért igen nagy lehet ezeknek az áldása, ha mindegyiket imádkozva készítjük elő s a Szentlélek megújító munkájáért könyörgő, megújulás után vágyakozó szívvel éljük át. Úgy látom, hogy már itt a kiindulásnál, a megújulás feltételeinek betartásánál is nagy megújulásra van szükségünk. Még sok bennünk az emberi bölcselkedés és okoskodás és kevés az imádkozó, alázatos gyermeki lelkűiét. Lehet valakinek gyönyörűen felépített theológiai felfogása egyes kérdésekben, ha nincs alázatos és engedelmes gyermeki lelkülete Istennel szemben, olyan ez az elméleti tudás, mint a művirág, melyben nincsen élet. Az Úr elrejti az Ö titkait a bölcsek és értelmesek elől, de megjelenti a kisdedeknek. A keresztyén élet szépsége és gazdagsága csak az ilyen gyermeki lelkületű emberek életében bonta- kozhatik ki. Ha Istennel szemben olyanok tudunk lenni mint a tudatlan, tanulni vágyó gyermekek, egymással szemben is azok leszünk. Eltűnik az önteltség és büszkeség, a féltékenység — Ibrahim. Figyelj! Amint Csetnekv kilőtte a puskáját, én előre futok. Lefogom, mielőtt újra tölthetne. Te akkor aztán rohanj a segítségemre. Megértetted? — Meg. — Hát akkor légy készen. Bodó kissé szétnyomta az ágakat s kikémlelt. A medve vagy húsz lépésnyire közelítette már meg a sziklát. A tisztásra ért. Csetneky vállához kapta a fegyverét. Lőtt. A medve nagyot hördült. De nem esett el. Csetneky újból célba vette. Másodszor lőtt. A medve összeesett. Fetrengett a hóban. Kínjában vagy haragjában egész hófelhöt szórt a levegőbe. Csetneky egy pillanatig mit sem látott. Egyszerre úgy érezte, hogy valaki hátulról átkarolja. S a füle mögött ordítás tört fel. — Ibrahim! Jöhetsz! Katonák! Ide! Gyorsan! Ibrahim, mint a kilőtt nyíl, rohant oda. Kicsavarta Csetneky kezéből a fegyvert és tört szegezett a torkának. — Egy szót se! Mert meghalsz! Közben odaértek a katonák is és Csetneky kezét összekötöz tékj. Ibrahim Csetneky elé lépett. — Rám ismersz, a kereskedőre? Csetneky ránézett. Megismerte’. De nem felelt. Ibrahim a fogai közt sziszegte: — Most majd elszámolunk a portékám áráról! Csetneky vállat vont. A nagy úri gőg még most is ágaskodott benne. Megfordult. Kereste a támadóját. Meglátta Bodót. Megvetően nézte végig. — Hát te vagy az áruló? Magyar ember létedre! Nem ég ki a szemed? Te piszok, aljas szemét! Arcába köpött. Bodó felemelt ököllel ugrott eléje. De Ibrahim lefogta a karját. Ne bántsd! Bodó tajtékzott a dühtől. — De leköpött! Meggy alázott! Ibrahim legyintett. — Én se tennék különben, ha a honfitársam árulna el. De most elég volt a beszédből. Induljunk. Mielőbb ki kell jutnunk a hajtők gyűrűjéből. Csetnekvt közrefogták a katonák s elindultak^ Nemsokára hallották a hajtők neszét. Közeledtek. Ibrahim két-három csapatra osztotta az embereket s bokrok mögé buitak. Maga Csetneky mellé lépett. A hajtők hangos lármával közeledtek. Olyan tizenöt-húsz lépésnyi távolságban voltak egymástól. Ibrahim látta, hogy észreveszik őket. Legalább is egykét hajtó okvetlen nekik megy. Elhatározta magát. Ha máskép nem megy, közéjük lövet. Azoknál fegyver nincs, hát könnyen utat tör magának. Az egyik ember egyenesen nekik tartott. Mikor a bokorhoz ért, furkós botjával az ágak közé sújtott. — Ne te medve! Bújj ki! Ibrahim kiugrott. Torkon kapta a hajtót s a bokor közé vágta. Aztán kiadta a parancsot. — Most aztán előre! Gyorsan! A katonák sorra előjöttek. Egy tömegbe verődtek s kezükben a feggyverrel siettek előre. (Folytatjuk.)
