Harangszó, 1932

1932-08-21 / 34. szám

1932 augusztus 21. HARANGSZÖ 273 amellyel minden kritikát és tanácsot fo­gadtak. Rengeteg sok gondolat és meg­valósításra váró terv vetődött fel, ame­lyek mind azt bizonyították, hogy egy­házunknak az ébredés ügyét szolgáló lapjai sokaknak ott vannak a szivén és láthatatlanul bár, — szervezés nélkül — megvan az a lelki közösség, amely mind a lapok Íróit és munkatársait, mind az olvasóközönséget imádságaiban hor-t dozza. Fábián Imre lelkész szólt a Harangszó olvasótábora nevében. Különösen azt kérte, hogy a Harangszó legyen a csalá­dok lapja; nemcsak ünnepnapra, hanem hétköznapra is. Németh Gyula lelkész az Evangélikusok Lapjához szólt hozzá nagy alapossággal. A Harangszó nevé­ben Szabó József és Túróczy Zoltán, az Evangélikusok Lapja részéről Németh Károly mondták el szerény szerkesztői óhajaikat. A végeredmény az, hogy a munkatársaknak jelenlevő gárdája fel­ajánlotta a szerkesztőknek az eddiginél nagyobb mérvű szolgálatait. Eredmény- kép várjuk még, hogy a Harangszó 25 éves jubileumát olvasói számára rende­zendő konferenciával üli meg 1934-ben. A külmisszió. A külmisszió délutánja a Missziót Ta­nács ülésével kezdődött. A Tanács elha­tározta két misszióba készülő ifjúnak utisegéllyel való ellátását. Nagy öröm volt ez számukra, mert hosszú évtizedek után ez az első alkalom, hogy missziói' munkánkban ilyenre kerülhetett a sor. A föelöadást dr. báró Podmaniczkv Pál theológiai dékán tartotta. Tárgya: A kiil- misszió és a gyülekezeti ébredés volt. Hatalmas missziótörténeti tudásával megvilágította, hogy a külmisszió mun­kája nemcsak együtt járt a belmisszió- val, de sokszor meg is előzte azt, mun­kálván a hazai gyülekezeti ébredéseket. Ezen előadás keretében ünnepélyesen megemlékeztünk a Herrnhut-i gyülekezet első misszionáriusairól: Nitschmann Dá­vid és Dober Lénárdról, akik foglalkozá­sukra egyszerű mesteremberek voltak s akik 1732. aug. 21.-én, tehát épen most kétszáz éve mentek ki szent odaadással Hátsó-India Szent Tamás nevű szigetére. A külmisszió itthoni munkájának ki­építéséről Nitschinger János pápai igaz­gató beszélt. Ismertette Borgulya End­re szarvasi tanító dolgozatát is. Rámuta­tott arra, hogy a külmisszióban való résztvétel szent kényszer rajtunk, amely alól a legsúlyosabb időkben sem vonhat­juk ki magunkat, — sőt épen akkor leg- kevlésbbé. Míg ez az előadás a gyerme­kekről, addig Kelló Gusztáv lelkész elő­adása arról szólt, hogy mint lehet meg- > nyerni a felnőttek gyülekezetét a kül- missziónak. Nem elméletet adott, hanem egyszerűen elmondta azt, hogy mi tör­tént ez évben a szarvasi gyülekezetben. Külön helyi missziói egyesület alakult. Pár hónap alatt 208-ra emelkedett a ta­gok száma, úgyhogy felülhaladta az or­szágos kiilmissziói egyesület létszámát. Budapestet kivéve, sehol sincs a Missziói Lapoknak annyi olvasója, mint ebben a gyülekezetben. Egész ébredésszerü az, ami imádságtól kisérve, itt Szarvason történt. Ismertetése nagyon mély benyo­mást tett az egész konferenciára. Az idő rövidsége folytán nem kerülhetett sor Erőss Sándor ifj. titkár és Rácz Sándor lelkész előadásaira, akik különben aka­dályoztatás folytán csak dolgozataikat küldték be. A Misszióegyesület buda­pesti összejövetelén kerülnek majd is­mertetésre ezek a munkák. A fehér asztalnál. Ez sem kapcsolt ki bennünket a kon­ferencia áldott levegőjéből. A résztve­vőknek sokáig fülében fognak csengeni azok a harsány énekek, amelyekkel — főleg a konferencia fiatalabb tagjai ■— az étkezések előtt és után éreztették, hogy itt is mindennek az Úr jelenlétében kell folynia. Természetesen ez nem gá­tolta a keresztyén vidámságnak sok jó­ízű megnyilvánulását, amire a konferen­cia elmefárasztó munkája közben érthető szükség volt. I*t hangzott el a gyüleke­zet kedves lelkészének, Fábián Imrének a konferencia résztvevőit üdvözlő beszé­de, amely egyben ismertetése is volt a sárszentlőrinci gyülekezet sok lelki fény­től ragyogó történetének. Az üdvözlésre dr. Molnár Gyula válaszolt. Egyben kö­szöntötte a körünkben megjelent Pesthv Pál kerületi felügyelőt, aki az egyházunk megújhodását célzó mozgalmakkal szem­ben oly messzemenő megértést tanúsít. Itt kerültek átadásra a konferenciával együttérző, de különböző okokból távol­maradt lelkészek és egyéb hittestvérek üdvözletei és azok viszonzása. Innen in­dult el az üdvözlő távirat D. Kapi Béla püspök úrhoz, akinek a kerületében gyűltünk össze. Ezt az üdvözlést a püs­pök úr még a konferencia alatt velünk érzésének kimutatásával viszonozta. Hal­lottunk a fehér asztalnál még sok egye­bet is. így szemelvényeket Bornemissza Péter ev. lelkész közel 400 éves imádsá­gaiból; egy Betlehemből írt levelet; a neukircheni szakitós naptár esedékes lapját; javasatokat az énekreform ügyé­ben. Folyt itt azonkívül sok meghitt be­szélgetés egymás között, amely nemcsak lelki barátságok elmélyítését szolgálta, de sok egyházunk megújhodását célzó tervet érlelt tovább. Külön órák. A konferencia kötelességének tekin­tette, hogy nemcsak a saját körének épülését szolgálja, hanem a vendéglátó gyülekezetét is. Külön összejövetelt ren­dezett gyermekek, ifjak és nagyobb leá­nyok számára. Berger Lajos, Jancsó András lelkészek és dr. Kneffel József ügyvéd szolgáltak az Igével. A bölcs és balga ember, az irgalmas samaritánus kerültek szóba ezeken az órákon, vala­mint Zsolt. 119, 9. abból a szempontból: milyen akadályai lehetnek ma a fiatal­ságnak a Krisztusban való élet útján. Vallásos estélyek. Háromszor telt meg a nagy sárszent- lörinci templom, hogy fogadja a konfe­rencia szolgálatát maga a gyülekezet is. A szívek feltárultak s nem is vártak hiá­ba. Isten Lelke bőségesen és hatalmas erővel szólaltatta meg az Igét, a Krisz­tus hívó hangját s a Benne való élet gyönyörűségeiről szóló bizonyságtételt. Az első estén Lukács István lelkész és dr. Deák János egyetemi tanár be­széltek. Megosztották e két kérdést: Mi neked az élet? (Alapige: Máté 16, 26.) Mivé lehet neked az élet? (Alapige: Amos 5, 4., Galata 2, 20.) Az egyik be­mutatta a szomorú valót, a másik a bol­dog lehetőséget. Mindakettö pedig oda- kényszerítette a lelkünket, hogy tartsunk szemlét az életünk felett. Mert azért az életért, amelyet élek, én vagyok felelős, az az enyém. De azért is, mert az az élet, amelyet én élek, befolyásolja mások életét is: az nem az enyém. Mindakét előadás azt tárta fel, hogy nem nyugha­tom addig, amig nem vált életemmé maga a krisztus, aki a szeretet, az öröm és a másokért való önfeledt, hűséges szolgálat. A második estén Turóczy Zoltán és dr. Molnár Gyula tartottak előadásokat. Az előbbi: Mi neked a bűn? címmel. A tékozló fiú történetéből mutatta ki, hogy a bűn a nagy Ígérgető. Még az Istenre is rálicitál. A nagy hazug, a nagy ijeszt­gető, a nagy rabtartó. Mögötte mindig egy élő személyiség áll: a Sátán. Elkár- hozott állapot, rettenetes örökség! Mi a bűn az Isten számára? Megtudhatod a Golgothán! -— Mi a bűn a te számodra? — Valami, ami elől szeretnél menekülni, de ami elöl csak egy menedék van s ez a megváltás. — A másik előadás azt a kérdést vetette fel: Mi neked Jézus? Az erről szóló bizonyságtételnek különös je­lentőséget adott, hogy nem lelkész, ha­nem bíró ajkáról hangzott el. (Alapigék: Máté 16, 13—16., Fii. 1, 21:) Járhatunk mi az emberi szellem nagy óriásai közt, de Jézus nagyságához egyik sem fog­ható. Ahogyan minden könyvek közül kiemelkedik a Biblia, mert az élethez a szükségeseket csak ott találjuk meg, — úgy hiába van a modern élet minden új vívmánya, Jézus mellett eltörpül minden. Jézus nélkülözhetetlen a mai idők em­bere számára is és senki sem nélkülözhe­tetlenebb, mint Ö. Oda kell jutni az Ige és a Kereszt elfogadása útján, hogv <5 legyen mindenünk s akkor még a meg- halás is más lesz: nyereség. A harmadik estén csak egy előadás volt. Dr. br. Podmaniczkv Pál beszélt Jel. I, 17—18. alapján arról, Aki a ha­lálba ment értünk, de Akit az Isten meg­elevenített s itélövé tett, hogy egykor uralkodjék mindenek felett az Ő orszá­gában. Nekünk az Isten országa az a Jézus, Aki meghalt értünk s Aki most is él; bennünket már most magáévá tesz, de végül az Ő dicsőségének ellenállha­tatlan erejével minden lesz mindenekben. A nagy evangélizáló előadások mel­lett mindenik estén volt több szavalat, karének, sőt szóló is. Ezeknek nagy ré­szét a helyi gyülekezet tagjai szolgáltat­ták. Igen kedves volt egy most érettsé­gizett ifjúnak, Miszlai Istvánnak a kon­ferenciára készült üdvözlő verse. Szavalt egy leányka is, Gáncs Juliska Vargha Gyulánétól egy ébresztő verset. A férfi­kar számait vitéz Nagy István helyi ta­nító vezette. Minden szép volt. Az utolsó estén azonban különösen megható volt Zászkaliczky Pál budapesti s. lelkésznek, három szóló éneke. Mindahárom finn ének volt; közülök egyet az eredeti nyelven énekelt. Az énekhez bevezetőt Turóczy Zoltán mondott. Az egyik éne­ket szerzője, Malmivaara lelkész, akkor írta, mikor egy hét leforgása alatt fele­ségét s két gyermekét eltemetve, haza­jött az üresen maradt családi tészekhe. Amit erről hallottunk, az feledhetetlen marad. A házaknál. A vallásos estéket nem eny helyen, az egyes családoknál, még külön áhitat követte. Az egyik családban a következő történt. Belép a vendég a szobába s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom