Harangszó, 1932
1932-08-21 / 34. szám
272 HARANGSZÖ 1932 augusztus 21. arra, hogy akik Szeniczei Bárány Györgyért s Franckenak lelkeket, egyházat ébresztő kegyességéért hálát tudnak adni Istennek, azok azt is érzik, hogy a pogány messzeségből sürgetően szól hozzánk az ige : „Hozzátok át hozzánk az evangé- liomot“. Herrnhut és Zinzendorf hatalmas üstökös volt az evangéliomi megújhodás egén, Sárszentlőrinc és Bárány György mellettük csak szerény csillagok. De akármilyen szerény is a fényük az éj csillagtáborában, a fényük tiszta és igaz. Zinzendorf- fal együtt a golgothai keresztre mutatva ezt mondják nekünk: „Ezt tettem érted én. Mit tettél értem te?" A sárszentlőrincí konferencia. 1932. augusztus 2—5-ig. A núagyar Herrnhut. Sárszentlőrinc ma már csak egy név, de valamikor fpgalom volt. Még nem régiben is úgy emlegették, mint Dunántúl leggazdagabb gyülekezetét, amely büszke lehet lelkészére, mert négyes fogaton jár. De Sárszentlőrinc valamikor nem a parókhiájának gazdagsága miatt volt fogalom, hanem megalakulásának csodálatos története s azon körülmény folytán, hogy egy századon keresztül vezérgyülekezete és lelki központja volt a magyar ev. ébredésnek: a p i e t i zm u s néven ismert egyházi mozgalomnak. Van Németországban egy nagyon híres gyülekezet: a szászországi Herrn- h u t. Híre kiterjedt az egész világra. A naponkénti bibliaolvasók fele olyan vezérfonal szerint olvassa a Bibliát, melyet ez a herrnhuti testvérközösség ad ki. Természetesen a mi Sárszentlörin- ciink világra szóló jelentőség tekintetében eltörpül a német Herrnhut mellett. De azért csodálatos találkozásai vannak ennek a két gyülekezetnek. Mindakettö ugyanazon évben, 1722-ben alakult. Mindakettö hitükért üldözöttekből! Mindakettö annak köszönhette felvirágo- zását, hogy élére hivő vezetők állottak, akiket teljes bizalommal követett az Ige ösvényein járó híveknek serege. Lapunk más helye közli a gyülekezet rövid történetét. Mi csak utalunk arra, hogy az ev. lelki ébredésnek egy kis munkás serege Sárszentlőrincen olyan helyre jött össze, amelyet a lelki ébredés története századokkal ezelőtt megszentelt. Az Ezékiel látomásában a templomból kiáradó élővíz már nem egyszer üdítette fel a magyar ev. Sión szikkadt tájait innét. Megnyitás. Augusztus 2.-án délben a vendéglátó gazdák hosszú kocsisora vitt be bennünket a mintegy 5 km.-re levő nagydorogi állomástól a templomtornyával már messziről hivogatóan integető Sárszent- lörincre. A Sió mentén nyúlik végig. Átrobogva a Sió hídján a falu hatalmas, széles utcájának kettős házsora, szívében a templomdombbal, úgy sietett felénk, mint két ölelésre váró kar. A terített asztalnak és a Sió habjainak üdítő szolgálata után, nagy várakozások közt jött el a megnyitás órája. Németh Károly esperes szólott hozzánk Zsolt. 1, 6. és János 12, 48. alapján. Ezek voltak az Igék a herrnhuti bibliaolvasó kalauzban a mai napra. Az előadó ismertette a Nemzetközi Missziói Tanács konferenciáját, amelyet nem rég Herrnhutban tartott. Ekkor ő még nem tudta, hogy Sárszentlőrinc és Herrnhut keletkezése, sorsa között milyen kapcsolatok vannak. Annál csodálatosabban hatott ránk, hogy mind igeválasztása, mind ismertetése oly nagyon illett a magyar Herrnhutban folyó konferencia megnyitásához. Illett ehez az is, amit a megnyitó a konferencia lényegeként megjelölt. Jézus olyan, mint a tűz. Vele szemben senki sem maradhat közömbös. Elkerülhetetlenül szembe kell néznünk vele. De nem elég csak az eszméit elfogadni. Még mindig megvethetjük Jézust, ha személyét nem fogadjuk el. Ha vele éljük át ezt a konferenciát, akkor annak nyoma nem fog elveszni, mint a tenger hátát szelő hajó útja. Voltakép még egy megnyitó volt: a gyülekezettel. Az első napon tartott vallásos estén dr. Molnár Gyula táblai bíró, a konferenciát rendező Misszióegyesület elnöke — az evangéliumi üdvözléssel: „Békesség néktek!“ — köszöntötte a vendéglátó gyülekezetét. Röviden szólt a konferencia céljáról: egyházunk és gyülekezeteink megújhodásának a szolgálatáról. Az üdvözlésre a gyülekezet nevében dr. Pesthy Pál, nyug. igazságügyminiszter, a gyülekezet felügyelője válaszolt. Nagy örömét fejezte ki azon, hogy lutheránus Sionunknak egy jelentős munkás serege, a belmisz- sziói munkának mintegy a „vezérkara“ jelent meg itt. Mindaz, amit mondott, csak még komolyabb elkötelezés volt a konferencia számára, hogy Istentől való elhivatottságát egyházunk ébredésének szolgálatában még jobban meglássa. Bibliatanulmányok. Mindáhárom napon az előadásokat megelőzőleg két csoportban bibliatanulmányozás folyt. Tárgyak voltak: Megtérés és megújulás. — Hogyan juthatunk küldetéstudathoz? — Lelki közösség. A vezetők: Bélák Sándor, Büki Jenő, Schu- lek Tibor, dr. br. Podmaniczky Pál, Ba- kay Péter, Rimár Jenő lelkészek voltak. Ezeken az órákon sok fény szóródott a lelki életnek e fontos kérdéseire. Nagy nyereség volt az egymáshoz való közelebb jutás, amelyre az őszinte vallomások és az egymás építését célzó tanácsadások nyújtottak alkalmat. A prezbiter-kérdés napja. Augusztus 3.-án prezbiter-kérdésre vonatkozó előadások hangzottak el. „Mi teszi szükségessé a prezbiter-nevelés kérdésével való foglalkozást?“ Szalay Mihály lelkész, dr. Scholtz Oszkár kerületi főjegyző. — „Milyen az ev. prezbi- ter-ideál?“ Wolf Lajos lelkész. — „Mit tehetünk ma az igazi ev. prezbiter-tipus kialakulása érdekében?“ Benzing István prezbiter, Turóczy Zoltán lelkész. Az előadások és hozzászólások sorról-sorra igazolták, hogy egyházunk ébredése érdekében mily nagy szükség van a prez- biterek behatóbb lelki nevelésére. Ennek a lelki nevelésnek a fötankönvve nem lehet más, mint az Isten Igéje. De az Isten Igéjét alkalmazni kell s hogy alkalmazhassuk, ismerni kell azt a hivatást, mely a prezbiterekre ma vár. Nem indulhatunk ki másból, mint az adott viszonyokból s azért nagy szeretettel és türelemmel kell foglalkoznunk a meglevő prezbiterekkel. A különböző belmissziói munkákon keresztül: Kér. Ifj. Egyesület, Ev. Kér. Diákszövetség, a C. E. szövetséges munka, valamint a hitoktatás, sőt már a vasárnapi iskola útján is meg kell tenni mindent, hogy mindig evangé- liumibb lelkületű egyháztagok kerülhessenek a prezbiteri székbe. Hálával tartottunk szemlét afelett, ami e célból az utóbbi években történt; főleg Dunántúl. Kívánatos volna azonban olyan országos prezbiter-konferenciák rendezése, amelyekre elsősorban azok jönnének, akik már érzik a megújulás szükségességét. Reméljük, hogy a folytatás ebben a tekintetben nem is marad el. Imádkozok, imádkozzatok! A sajtó napja. „Állhat-e a sajtó az ébredés szolgálatában?“ címmel Gáncs Aladár tanulmánya ütötte meg a sajtókérdéshez az alaphangot. Ma már senki sem tagadhatja, hogy az evangéliumi sajtó elhanyagolása az Isten országa elhanyagolását jelenti. Luther szerint: „A sajtó Istennek a legfelségesebb és utolsó ajándéka, amellyel az evangélium ügyét még előbbre akarja vinni“. A sajtónak igen nagy szerepe van a lelki ébredés előkészítésében. Lelkiébredés nélkül pedig nem várhatja senki egyházunk boldogabb jövendőjét. A fontos az, hogy olyan sajtónk legyen, amelyet az írók és olvasók egybeforrt lelki közössége hordoz. A sajtó nem lehet számunkra varázsvessző, amellyel tömegeket dirigálunk. Nem elég, hogy Elizeus elküldte a maga pálcáját a szunamita asszony fiának fel- támasztására. (II. Kir. 4.) A prófétának magának kell elmenni és egész teste melegével a halott gyeirmekre ráborulni, hogy az élet visszaszálljon belé. Ä gyülekezeti iratterjesztésröl Kiss Samu leikész tartott előadást. Beszélt az írott szónak a mondott szó feletti tekin- tély többletéről, melyet mindenképen ki kell használni jó irányban. Födolog: megfelelő olvasógárdának a nevelése, amely az evangéliomi sajtótermékeket nemcsak szívesen fogadja, de beszerzésükért kész áldozatot is hozni, s legalább vállalt kötelezettségét lelkiismeretesen teljesíteni. Igen megható volt a Harangszó és az Evangélikusok Lapja körül folyó megbeszélés, kitűnt belőle, hogy a konferencia tagjai az olvasótábor szempontjából mennyire a szivükön hordozzák a lapok ügyét. Hol féltik a világnak való kedvezéstől, hol meg szeretnék benne még jobban képviselve látni az evangélium és a magyar lelkiébredés szolgálatát. De kitűnt az is, hogy a szerkesztők milyen alázatos és felelősséggel teljes emberek, akik a szerkesztői szolgálat titkos kamrájában már jórészt végig vívták a harcot azokkal a kérdésekkel és nehézségekkel, amiket az olvasók nevében a konferencia tagjai felhoztak. Megható volt látni azt a jóhiszeműséget és türelmet,
