Harangszó, 1932
1932-01-24 / 4. szám
1932 január 24. HARANGSZÓ 27 A. Egyletet. Most azonban elkövetkezett a nép széles rétegeinek s az utcákon nyüzsgő nagy tömegnek ünnepe. Egyházi zene-, ének- és harangszó tölti be a levegőt s az ünnepi zarándokok csoportjai előre meghatározott rend- cs beosztás szerint felvonulnak a templomokba s az óriási, nagy termekbe, összesen 10 helyre, hogy ott a külföldi diasporák szónokait hallgassák. Sholtz esperes, ki Qua- ckenbriickben vallásos estélyen és ünnepi istentiszteleten szolgált tegnap és ma és Zulauf Henrik a Fébé diakonissza- intézet lelkésze is szóhoz jutott, fin tekintettel arra, hogy ebben a két napban már háromszor szóltam s másnap is fontos funkció várt rám, nem kívántam itt felszólalni, hanem inkább mások előadását hallgattam. Különösen érdekelt egy spanyol lelkésztestvér előadása, ki élénk színekkel festvén a róm. kath. egyháznak összeomlását a legkatholikusabb államban, Spanyolországban, nyomatékosan hangsúlyozta, hogv az evangélikus egyház számára ott most nagy kapu nyittatott meg. Hogy az evangélikus egyház lesz-e abban a helyzetben, hogy az evangélioin terjesztésére kínálkozó eme alkalmat kihasználja, az más kérdés. Annvi bizonyos, hogy ezt a forradalmi láztól beteg népet csak az evangéliom tudná kigyógyítani súlyos bajából. A mi templomunkban az ünnepély még javában folyt, amikor már a többi gyülekezési helyről felvonultak a tömegek az u. n. „Ledenhofra“, egy óriási nagy térségre. De az óriási térség sem tudta befogadni a mindenünnen özönlő tömegeket. Sokan, igen sokan a mellékutcákba szorultak. Mások meg, hogy lássák is az iinep lefolyását, a kertkeri- fésekre s falakra s háztetőkre hágtak fel. 35.000 emberre becsülték a lapok a lódhatott férje útján a magasabb körök társaságába. Szép volt. Hamar beleilleszkedett az előkelő környezetbe. A minijén oldalról jövő kötelező bókok elkábi- rották s valami mámoros kellem ömlött j fenséges alakján, amint ott hullámzott lágy fátyoléval az előkelő vendégek köpött. Mindenkihez volt szava s közvetlen modorával mindenkit elbájolt. Boldog iövőt jósoltak az ifiú pároknak. Eliz s Bandi inkább magukban keresték a napnak örömét. Amint csak tehették, visz- szavonultak s őszinte szeretetiik szemlé- 'ésében érezték magukat boldogoknak. Eljznek s Bandinak valami fáit. Érezték, hogy Éva hiányzik, pedig itt volna a helye, hisz testvérük. Meg kellett volna várni, míg felgyógyul, de Irén nem engedett. Nem érezte szükségét, hogy testvére jelen legyen az ő örömük napján. )lv levelet írt neki. hogy fivának elment i kedve az esküvőn való részvételtől. Hegleckéztette s a jövőre vonatkozólag utasításokat adott neki, mint viselkedett, mert hát itthon megváltozott minién, amióta elment. A ház Horvai-ház ett, ahol kellemetlen lenne egv modor- alan leánynak makacssága. Házuk az ■lőkelőségeknek lesz találkozóhelyévé s z megkívánja az alkalmazkodást, még jvának is meg kell törnie, ha azt akarja, togy részesüljön abban a fényben, mely t Somlai házra áradt. Eliz sajnálta szegény Évát. Talán oha még úgy, mint nta. Talán azért, Ledenhofon megjelent közönséget. Tehát annyi ember volt ott jelen, mint ameny- nyi egykor 1632-ben a lützeni csatatéren állt egymással szemben. Hogy mindenki, még a le*gtávo!abbi mellékutcákban állók is hallhassák az ünnepi beszédet, hang- erősítő megaphont helyeztek el s hogy az egész evangélikus világ belekapcsolódhassák ez ünnepélybe, rádión továbbították az egész programmot. Ezt a hatalmas ünnepi aktust a harsonakarok nagymestere, a betheli D. Kuhlo dirigálása mellett egy 600 harsonából álló harsonakar nyitotta meg „Dicsőség mennyben Istennek“ c. korállal. Ezt követte az „Erős vár a mi Istennünk“. Amikor ez is elhangzott, a G. A. E. központi bizottságának különösen rokonszenves tagja, az elberfeldi lelkész, D. Niemöller lépett az emelvényre s hatalmas beszédben rámutatott a reformáció s ■ majdan a G. A. E. áldásaira, kérve mindeneket, hogy becsüljék meg azokat. Végül felszólította a tízezreket, hogv hangos ámennel járuljanak hozzá az ünnepi deklarációhoz, mely nem lehet más mint ez: .,Mi az evangéliomért élünk és halunk“. S amikor égfelé szállt 35000 ajkról az ámen, hirtelen megnyíltak az ég csatornái s egykét pprcig sűrű esőcseppekben bőven hullott alá az áldás. Maid ép olyan hirtelen elállt az eső s megjelent az égboltozaton a sokszínű szivárvány, áthidalva az eget s a földet, biztatást hozván a minden jók adójától, úgy mint akkor, amikor az özönvíz után Noé bemutatta hálaáldozatát. S mi szállásunkra mentünk Istent dicsérve mintahogy egykor a Kismartonba száműzött soproni papok Sopronba visszatérve, a város felett biztató szivárvány láttán dicsérték az Urat, énekelve: „Dicsérd, áldjad, én lelkem az Urat“. mert önálló lett a mai nappal s felszabadult erőszakos testvérének, Irénnek bűnös befolyása alól. Úgy érezte, hogy csúf bántalom érte a szegény testvért. Itt dinom-dánom s a kis Éva betegágyon szenved. Lelketlenségnek tartotta ez eljárást és sírni szeretett volna. Irénnek nem szólhatott erről, mert az megittasult gőgjében vele is gorombáskodik. Ily nyomott hangulatban találta őket Amália néni. Kisirt szemmel jött s levelet tartott Eliz elé. Most jött a kórházból. Éva írt. Amália alig tud beszélni. Valahogy megérteti, hogy Irén tépte fel s nagv dühhel földre dobta. Mi van a levélben? rt nem tudja elolvasni. Mit ír az a szegény leány? Eliz olvassa: Kedves Amália néni! Édes Testvéreim! Már felgyógyultam s holnap itt hagyom a kórházat. Nem tudom ugyan még, hogv hová megyek, de haza ne várjatok. Irén jobb szereti, ha nem lát többé. Úgy is terhére lennék az ő előkelő környezetében s csak megaláztatásban volna részem. A jó Isten velem lesz. ő nem hagyja az ö árváit s majd gondoskodik rólam. Tudok dolgozni, tudok imádkozni s ígv nem félek. A négyezer pengőről szóló járadékomról testvéreim javára lemondok, azzal a kikötéssel, hogy Amália nénivel bánjanak jól. Ne is keressetek, mert úgy Nem soká voltunk szállásunkon, mert este 8 órakor D. dr. Rendtorff G. A. Egyleti elnök a Marienkirchében már megnyitotta az első nyilvános nagygyűlést. Bevezetésül az osnabrücki zeneegyesület és tanítói énekkar tagjai zenekartól kisérve Brahms német Requiem- jéből énekelt részletet. Rendtorff megnyitó beszédében elmondotta, hogy soká mérlegelték, vájjon a mostani nehéz időkben nem kellene-e a föülés megtartásáról lemondani. De azután arra a meggyőződésre jutottak, hogy most, amikor mindenünnen, különösen az Erdélyből. Galíciából és főleg Oroszországból nan-nap után vészkiáltások érkeznek a G. A. Egylethez, nem szabad ez egyletnek vesztegelnie, hanem fokozott mértékben kell teljesíteni feladatát, szent kötelességét. Hogy ezt megtehes- s° a rárakott súlyos kereszttel a golgotái kereszt alá kell menekülnie s onnan kell erőt, hitet és bizalmat merítenie. Rendtorff megnyitója után a hannoveri püspök, a göttingeni egyetem rektora s a theolőgiai fakultás dékánja (D. Stange), s mások mondottak üdvözlő beszédeket, majd a greifswaldi egyetem tanára. D. Paul felolvasta a münsteri és osnabrücki békéről szóló beható értekezésót. Az elhangzott beszédekre Rendtorff válaszolt. A záróének Händel Messiásából vett „Halleluja“ volt. 1931. szeptember 14-én reggel a ..Bergkirché“-be gyülekeztünk a G. A. E. képviselőinek gyűlésére. Az elnök kegveletes szavakkal emlékezik meg az elmúlt esztendő halottairól, különösen D. Söderblom upsalai érsekről. Tegnap az egyletet a belföldiek köszöntették, ma a külföldiek köszöntik a sem találtok rám. Menekülök az idegenek közé, hogy nyugalmat találjak náluk, amit az enyéimnél hiába kerestem Az Isten áldását kérem rátok esküvőtök napján, legyetek nagyon boldogok. Engem pedig feledjetek, hogy jobban örülhessetek az életnek s a vagyonotoknak. Én szegény leszek, de lesz nyugalmam s boldogságom. Árva testvéretek: Éva. Amália néni a székre rogyott s a szívéhez kapott. Valami fojtogatta. Az önvád terhe nehezedett rá. Sokszor gyenge volt Irénnel szemben s amikor módjában állt. akkor sem fékezte ennek Évával való durva viselkedését. Száján nem jött ki hang, csak összekulcsolt kezével mellét szorította s csóválta fejét, mint akinek valami nagyon fáj. Bandi egy pohár vízért rohant s magához térítette vele a nénit. Alin tudott megvigasztalódni, de így volt Eliz és Bandi is. Szívük jobb érzése e pillanatban megérezte, hogy igazságtalanok voltak Évával szemben s tulajdonképpen kitaszították a házból. Bandi szinte fel volt háborodva. Lelketlennek mondta Irént s határozottan gonosznak Ítélte viselkedését, mellyel világgá űzte a fiatalabb testvért. Haragja átragadt Elizre is s nem szeretett volna most Irénnel találkozni, mert félt, hogy összevesznének. (Folytatjuk)
