Harangszó, 1932
1932-07-10 / 28. szám
1932 július 10. HARANOSZÓ 223 Ezen intézkedés folytán a tanerők száma 20-ra emelkedett és az osztályok zsúfoltsága nagyjában megszűnt, de az osztályok egy része olyan helyiségbe került, melyek sem a pedagógiai, sem az egészségi követelményeknek nem feleltek meg. A következő évben kitört a világháború, minek folytán az iskolaépítés ügye, mely úgyszólván már befejezett tény volt, hosszú időre lekerült a napirendről. Államsegélyről a háború alatt és az azt követő években szó sem lehetett. az egyházközségnek erre tartalékolt tőkéje pedig, úgy mint a csaknem 2 milliót kitevő alapítványai a devalváció folytán semmivé zsugorodtak össze. Különben ebben az időben nem is volt szükség úi iskolára, mert a tanulók száma évről-évre csökkent egészen az 1925—26-ik tanévig, amikor a mindennapi iskolába járó tanulók száma már csak 826 volt. míg az 1914—15. tanévben még 1233 mindennapos tanulója volt az iskolának. Az 1926—27. tanévtől azonban ismét rohamosan emelkedett a tanulók száma és ezzel az iskolaépítés ügye ismét homloktérbe került. 1928-ban, mikor a tanulók száma már 1059-re emelkedett ismiét, úgy az egy- háztanács mint a konvent az iskolaépítés ügyének előkészítésére kiküldött bizottság javaslatára úgy határozott, hogy az iskolát a Papréten építi fel, amihez a minisztérium kiküldöttei is a megejtett helyszíni szemle után hozzájárultak. Ez a megállapodás, valamint Sopron szab. kir. város törvénvhatósági bizottságának 1929. évi január 31.-én tartott ülésén hozott határozata, mely szerint telekvásárlás. ill. építési segély címen az evang. és kath. konventnek egyenként 80.000 P-t szavaz meg. új lökést adott az iskolaépítés ügyének. A magas kormánnyal építési államsegély elnyerése iránt folytatott tárgyalásaink azonban holt pontra jutottak, sőt a kilátásba helyezett államsegély a költségvetésbe bele sem került. Időközben mindig nagyobbodott azoknak a szánta, kik a Papréti telket nem találták alkalmasnak és inkább a Deáktér északkeleti részében, a hittudományi fakultás közelében levő üres telkeken kívánták az új iskola felépítését. Az 1929. év őszén az iskolaépítés ügyében örvendetes fordulat állott be. Október 20.-án az Erzsébet-tudomány- egyetem theológiai fakultásának felavatására városunkba érkezett a kormányzó úr őföméltósága, nagybányai vitéz Horthy Miklós és gróf Klebelsberg Kunó dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter. E magas személyiségek ittartózko- dása a város iskolaüevét egy hatalmas lépéssel vitte előre. Még aznap megkaptuk az örömhírt, hogy a kormány úgy az evang., mint a róm. kath. népiskola építéséhez 150.000 P-vel járul hozzá. A versenytárgyaláson tiint ki azonban, hogy az új iskola tornacsarnok és felszerelés nélkül 244.000 P-be kerül. Mivel erre fedezetünk nem volt, a konvent a pénzügyi bizottság, ill. az egyháztanács javaslatára január hó 25.-én tartott ülésében úgy döntött, hogy 12 tanterem helyett csak 10-et épít, a tornacsarnok építésétől a gazdasági viszonyok javulásáig eltekint, épúgy eltekint a zuhanyfürdő építésétől, a központi fűtést azonban megcsinálja. Ezáltal az építési költségek kerek 200.000 P-re csökkentek felszerelés és tornacsarnok nélkül. Az építés a zord tavaszi időjárás miatt csak későn indulhatott meg. de a nyár folyamán gyorsan haladt előre és minden remény meg volt arra nézve, hoev az iskola a kitűzött időre, vagyis október 15-ikére át lesz adható rendeltetésének. A korán bekövetkezett hideg időjárás és egyéb okok miatt az iskola azonban csak december elejére készült el teljesen. Beköltözni egészségi okok miatt még akkor sem lehetett, előbb az épületet mesterséges úton szárazzá kellett tenni. Ez december hó folyamán meg is történt azáltal, hoggy az 1931. évi december hó 8.-án megejtett próbafűtés után a központi fűtés egész hónapon át működésben volt. 1932. évi januáj" hó 7.-én reggel a kihelyezésre kijelölt 6 osztály a vizsgateremben összegyülekezett és ének és ima után kivonult az új iskolába. A második emeletet csak húsvét után, mikor mór teljesen kiszáradt, vettük használatba. Az iskola felavatása április 3.-án történt meg. * Ott áll új iskolánk, ez a pompás épület, városunk legszebb terén. Olyan környezetben, ahol az idejáró 552 gyermek lépten-nyomon találkozik a kultúra termékeivel. Ahol azonban nemcsak követ és holt anyagot lát, hanem életet is: kertet, mezőt, erdőt, füvet, viirágot. Ahol szívhatja a közeli hegyek ózonos levegőjét és fürödhetik napsugárban és verőfényben. Mert ide nemcsak a Deáktér és a környéken keletkezett új utcák palotáiban és villáiban lakó úri gyerekek fognak járni, — ezek különben nagyon gyéren vannak — hanem ide járnak ezen paloták és villák pincelakásainak, a Kisutca parasztházainak és a Kurucdomb barakkjainak gyermektömegei is. Hadd élvezzék ezek is a vallás és a kultúra áldásait, az éltető napsugarat és a gyermek iránti szeretetíinknek egyéb, százféle áldását. Legyen ez a barátságos, napsugaras iskola egv derült kedélyű, melegszívű, ártatlan, hinni és reményleni tudó ifjúságnak, de egyszersmind a komoly munkának is a hajléka, hol tanító és tanítvány örömmel, lelkesedéssel és szeretettel teljesíti kötelességét. Legyen erős pillére annak a hídnak, mely a szülői házat összeköti az iskolá— Biz ennek kiégett a balszeme. Kifolyott. Felkelt s a tekercshez lépett. A kezébe vette. — Most ide tartsd a fáklyát. lános szótfogadott. Thaly kigöngyölte a tekercset. — Jól sejtette. Az új oltárképet akarta ellopni. De az Isten nem engedte. Lesújtott rá s megbélyegezte a rablót! János panaszosan nyögött fel. — Én vagyok az oka, tisztelendő úr! Én! — Nem te vagy, János. Te csak eszköz voltál az Úr kezében, mint ahogy én is az voltam, hogy elfogjuk a tolvajt. Az Úr akarta, hogv a bűnös bűnhődjön. Az ö akarata volt, hogy a láng odavágjon a szemhez, amely rámerte emelni tekintetét biinös szándékkal az ő dicsőségének fényére. Legyen nyugodt a lelked, János. De most segítsünk rajta. Vigyük be hozzám, hadd mlossam ki a szemét. Állítsd a fáklyát a fal mellé, aztán fogjuk fel. János a fal mellé lépett. Thaly meg a képet tette le. Aztán az emberhez közeledtek. Az hirtelen talpra ugrott. Megrázta az öklét s rekedten ordította. — Megkeserülöd ezt még, Thaly! Ha addig élek is, de az egvik szemedet kioltom! Szemet szemért! S azza! elrohant. Thaly vállat vont. — Szerencsétlen ember. Most is bosszú fűti a lelkét, ahelyett, hölgy bünbánattal telne meg. Aztán Jánoshoz fordult. — Itt már nincs több dolgunk. Menjünk be. Holnap a képet beletesszük a rámába. Szerencsére, úgy vette ki. Nincs semmi baja. így hát mégis látni fogja a falu a miérettünk szenvedő Krisztust. János visszament az istállóba. Thaly is bement a lakásába s felzaklatott idegekkel tért nyugovóra. Másnap futótűzként szaladt szét a faluban az éjjel történt dolog. S az emberek megnyugtató érzéssel vették tudomásul, hogv a lopás nem sikerült, sőt a bűnös megbünhődött. Bodót senki nem sajnálta. Isten megérdemelt büntetését látták benne. Nem is látták többet a faluban. Eltűnt nvomtalanul. A nép meg csoportostul indult a templom felé, hogy szívle mély érzetével adjon hálát az Urnák. * Bodó hazarohant. Kimosta a sebet, vizeszsebkendőt kötött a szemére. Egy-két dolgot, no meg egv hegyes tőrt dugott az övébe s már is tovasietett. Félt, hogy keresni fogják a lakásán, iparkodott hát mielőbb tovább. A hegyek közé ment és a sötétség csakhamar elnyelte. Vagy két óra hosszat botorkált hegynek fel, hegynek le, míg végre a keresett helyre érkezett. Sűrű. szinte áthatolhatatlan tömege a bozótnak állta az útját. De Bodó ismerős lehetett itt. mert rövid keresgélés után, egy helyen megállt. Legugolt, szétbontotta a sűrűséget s aztán négykézláb kúszott a bokrok alján előre. Vagy tíz percig tartott a keserves mászás. Egy szűk nyílás állott előtte. Átmászott azon és bent volt a barlangban. Felállott. A barlang falához ment s aztán lassan tapogatódzva haladt előre. Valami deszkaféléhez ért. Kinyitotta. Tüzet csiszolt. Elővett egy kis olajmécsest, meggyújtotta s a kis asztalkára tette. Körülnézett. Semmi különöset nem látott. Érintetlennek látszott minden. Ott állott a barlang közepén a kecskelábú asztal, előtte a szék. A sarokban mohából és szénából vetett ágy. Még a bunda is ott lógott egy kampós szegen. Mellette a kard, meg a puska.