Harangszó, 1932

1932-05-08 / 19. szám

XXlII. évfolyam. 1932 május S. 19. szám. Alapította: KAPI BÉLA i9io*ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Az Ortiágos Luther* SzövetHég híTataloB lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkszámla: 80.526 Előfizetést elfogad minden ev&ng. lelkész és tanító. Tiszteld atyádat és anyádat. Mózes 20, 12. A ,.Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR H., Pstőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Aldozócsüíöríöki konfirmáció. János I. levele 3«: „Aki Őbenne marad, egy sem esik bűnbe; aki bűnbe esik egy sem látta Öt, sem meg nem ismerte Őt“. Á ldozócsütörtök ünnepe arról te­szi bizonyossá a hivő keresz­tyént, hogy minket is vár az atyai ház, elkészíttetett számunkra is a mennyei Jeruzsálem boldog ottho­na, a romolhatatlan hajlék, a mind­örökké szent ház, ahol látássá lesz a hit és valósággá dicsőül minden reménység... ahol az Isten eltöröl minden könnyhullatást, ahol gyász, halál, fájdalom nem lészen többé... Áldozócsütörtök a mennyországról beszél... a Krisztus útjáról, amely odavezet az Isten trónusához... Ál­dozócsütörtök ünnepén megillető- dött tanítványok boldog önfeledten néznek Krisztus után •— a mennybe! De még ez az ünnep sem prédi­kál csupán az eljövendő életről, de áldott fénysugarat vet árnyékba vesző földi életünkre is. Nemcsak arról fest képet: mi várakozik ránk a lepergett arasznyi lét után, de szent parancsot is hirdet, drága kö­vetelményt állít fel a földi vándorlás számára is. Az az égbe vezető út itt kezdődik a földön... aki oda akar jutni az Isten jobbjára, annak már itt meg kell keresni a Krisztus nyomdokait, azt az ösvényt, amely célegyenest haza vezet minket is! Vele kell menni, ha azt akarjuk, hogy oda érkezzünk, ahova Ő érke­zett. Benne kell maradni, ha romol­hatatlan örökségként azt a dicsősé­get választjuk, amely feltárult a Krisztus előtt a mennybe érkezése­kor! Földi élet éjszakájában reá kell tekinteni, mint felénk ragyogó vezércsillagra . . . Krisztussal a mennyben csak az örvendezik egy­kor, aki benne talál gyönyöiüséget itt a földön. „Aki pedig őbenne ma­rad, egy sem esik bűnbe; aki bűnbe esik egy sem látta öt, sem meg nem ismerte őt“. Mi látszik meg ebből az áldozócsütörtöki szent követel­ményből a mi életünkön? Mennyi fényt fogadott be a te szíved a mennyország feléd ragyogásából? Mennyiben jársz azon az úton, amely földröl-égbe vezet?... Óh, ez a mi bűnöktől megszag­gatott, annyi vétektől gyötört éle­tünk, leverettetésünk, elbukásunk, a jövendőtől reszkető egész világunk, valami döbbenetes bizonysága an­nak, hogy nem maradtunk benne... nem látjuk őt... nem ismerjük őt... Pedig a Krisztus-kép talán ott lóg a szobánk falán, a Hegyi-beszéd igéit könyvnélkül tudjuk, köriiláll- tuk a konfirmáció oltárát és szivünk egész lelkesedésével újra hűséget fogadtunk néki, a tudományunk bő­séges róla, de az életünk bizony­ságtevése szomorú ritmusban mé­gis ellenünk szól: mert aki bűnbe esik egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt... Oh, jöjjetek hát mindannyian egy új konfirmációra! Gyermekeik mel­lé álljanak oda az édesanyák, a fiák vallástétele legyen az apák vallás­tétele is, jöjjenek a prezbiterek éle­tet megszentelő áldozócsütörtöki konfirmációra... jöjjön mindenki a Krisztus követésére, ez a mi ütünk: földről — a mennybe! Jöjjön min­denki, segítsük megtartani gyerme­keinknek a konfirmációi fogadalmat azzal, hogy mi magunk is megtart­juk!... Hogyan várhatod, hogy a gyer­meked megmarad a Krisztusban, mikor te magad már régen elhagy­tad... Reménykedhetsz-e gyerme­ked egyházszeretetében, mikor a te példaadásod hűtlenségről, vagy lanyha közönyösségről beszél előt­te... Hogyan boruljon virágba gyer­meked életfája, mikor te durva kézzel letördeled minden bimbóját ? ... Ne csodáld, hogy gyermeked nem talál rá a Krisztus nyomdokaira, mikor te magad vonod le a keskeny útról a széles útra!... Nem, nem lehet ez úgy! Jöjjetek áldozócsütörtöki konfirmációra. Nézzünk fel a magasba, a megnyi­latkozott egekre s ez a nézés szen­telje meg egész földi életünket... Nagy Miklós. Jézus, a király. Mindig király valói, — Király! Mihelyt születtél, kérdezik: „Hol van az újszülött Király!" Midőn úgy beborult az ég — És Te felettünk úgy sirál: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, — Ki tér az Úrhoz, ha te nem ?..." Király vagy Pilátus előtt! Nagyobb vagy ott, hol ő megölt: Fenn a keresztfán s lenn sírodban, — Mindegy, ha élve, avagy holtan — Király vagy nyílt sírod felett, Múlandóság nem bir Veled! A földről felemelkedel, Oly könnyedén, mint a pehely: Megnyílik a menny kapuja S hangzik Feléd halleluja — S Reád függesztik szemeik’ Az égiek, — s Te sebeid Mutatod meg csupán nekik: Ezek az ékességeid; Ezek az érdemrendjeid; Ezek jelzik, hogy szén vedéi Az összes bűnös emberét’ S új életre ébreszgeted A bűnbe haló lelkeket; Ezekkel megvigasztalod, Hogy mind a Te alattvalód; Ezek: bizonyság, hogy ki vagy, Milyen hatalmas és mi nagy, Fönséges, földön, égen is, Álmomban, avagy ébren is, Mindenkor, mindenütt, mig áll Ez a világ, — azontúl is — Örökké csak Király, Király! Petrov ics Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom