Harangszó, 1932
1932-05-01 / 18. szám
XXIII. évfolyam. 1932 május 1. 18. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laphilajdonos: Dunántúli Luther-Szövstsóg. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postáé,sokkszámla: 30 526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Boldogok, akiknek szivük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Máté 5, s. A „Harangsró" uerkeutö-kiadóhivataU GYŐR II., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-oa kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Jobban szeress! Lukács ev. 748. »És monda annak Jézus: Megbocsáttattak néked a te bűneid!“ M ikor tud megmaradni a keresztyén ember az Isten szereteté- ben! . . . Akkor, ha naponként kegyelemben és bűnbocsánatban részesül . . . Hisz ugy-e egészen bizonyos, hogy még a hívő embernek is szakadatlanul bűnbocsánatra van szüksége. Vagy hát kicsoda az, aki Istent ügy tudja félni, és szeretni mindenek felett, amint az meg- parancsoltatott; ki viseli és hordozza nehéz életsorsát, nyomorúságát olyan mély gyermeki engedelmességgel, amint azt Isten kívánja; kicsoda az, aki gyenge kishitűségében sohasem kételkedett pedig az Úr gondot viselt rá és az imádságát is meghallgatta . . . Azután hányszor zúgolódunk Isten ellen, mikor az istenteleneknek jól megy sora, az istenfélők pedig szenvednek . .. Kicsoda az, aki betölti tiszte minden igazságát? Ki szereti a szomszédját éppen úgy mint önmagát? Kinek nem támadnak bűnös gondolatai?... Legyen elég a kérdésekből! A szentek gyülekezetének is bűnbocsánatért kell könyörögni! És ha az Úr mindezek dacára naponként kegyelmesen megőriz minket bűnösöket, ha minden mi bűnünk s botlásunk dacára is imádságainkkal az Úr orcája elé járulhatunk, nem kell-e hát akkor így kiáltanunk: „Minden napon jobban kell téged szeretnem, téged megváltó Jézusom !“ Minél tovább élünk, annál többször mondja Jézus nekünk is: „Megbocsáttattak a te bűneid“ — oh, hálából minél tovább élünk, legyen mélyebb, forróbb, erősebb a szeretetünk ! És ha nem így lesz ? Ha eszten- deink szaporodtával mindig inkább távolodunk az Úrtól, ha a reánk hullott áldás, csapás ellenére is szívünk mindig fásultabb, hidegebb lesz... mit cselekedjünk akkor? Tekints vissza a távolodó időkbe, ahonnét halkan száll az ének : „Mily nagy az Úr kegyelmessége! Van-e ember, kit meg nem hat?“ Gondold Az egyház összetett, kollektív személy: a szívében benne dobog a százak és ezerekkel együtt az enyém is, a tied is; a méltósága, a becsülete úgy nő, mint babérerdő, ezer gyökérből, tehát az én és a te tisztességedből, jó híredből, dicsőségedből. Benne van múltúnk szomorú szépsége és jövendőnk bizakodó reménye. Vértanúink csodálatos hősiessége, szent dícseke- désünk és örök kincsünk, vérükből titokzatos áram árad évszázadok távolából is a mi szívünkbe; iskolás gyermekeink megcsillanó szemében és orcájuk megihlétődött- ségében a múlt dicsőségének napja ragyog vissza és küldi sugárcsókját a késő utódokra. Mint amilyen szent érték és motorikus lendítő erő az édesapám becsülete, családi nevem tisztasága, olyan boldogító erkölcsi tőkénk és örök tűzforrá- sunk a múltunk áldozatokról, hűségekről, inesszeragyogó szavakról és mindig csodálandó kitartásról beszélő története. De egyoldalúságba estünk. Baj már az, hogyha valaki többet beszél őseiről, élő és halott rokonairól, mint kellene. Lecsúszott, elszegényedett rokonok szoktak őseikkel és összeköttetéseikkel előállani. A tartalmas, izmos lélek maga is emeli, fokozza az ősei által felhalmozott anyagi vagy erkölcsi tőkét; maga is beiktatja életének szépségét az ősi krónikába, hogy meg, hogy erre a kegyelemre nem voltál méltó ... s térj vissza az első szeretetedhez, könnyel, bűnbánattal az Istenhez! Uram ! a te kegyelmeddel takard be az én szívemet! unokái tőle is tanuljanak. A múlt hívja s a jövő várja; attól példát vesz, ennek példát ad. Az egyén összekötő kapocs a múlt és jövő között, vele és általa cserélődik ki az apák dicsősége az unokák hűségével. Hűtlen unokák eltékozolják az ősi kincset, de kitűnő unokák arannyal borítják a megfakult, rozsdaverte családi címert. Beszéljünk már egyszer az evangélikus felelősségről. Mert ennek ébrentartása, buzdító, kötelező ereje valahogy nem mutatja hatását egyházunk életében. Sok helyen csak a lelkész áll a vártán; mögötte a tábor — alszik. Lehet valaki mégoly lelkes, égő szivű Ige-hirdető, hatása nagyon csekély körre terjed, ha csak maga ég az elégésig, de nincs, ki a fényt és melegséget átvegye és továbbadja. Az a hadsereg, mely nem mozdul, nem indul, midőn rohamra vezényel a tábornok s csak maguk a tisztjei rohannak előre, de mögöttük nem indul, rohan mámorosán az egész emberrengeteg, az a sereg sohasem fog győzni; de viszont a vezénylés gyengeségét sokszor kipótolja a csapatok keménysége s az egyes vitéz bátor, haláltmegvető kiállása. Egyázunk olyan, amilyenek mi — a tagjai — vagyunk. Belőlünk áll és él. Az én értékem emeli a méltóságát, az én hűségem fokozza életerejét. „Nem prédikálásban van az Isten országa, hanem — erőben“. Evangélikus felelősség. Irta: Daszik Lajos.
