Harangszó, 1932

1932-05-01 / 18. szám

XXIII. évfolyam. 1932 május 1. 18. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laphilajdonos: Dunántúli Luther-Szövstsóg. Az Országos Luther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postáé,sokkszámla: 30 526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Boldogok, akiknek szivük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Máté 5, s. A „Harangsró" uerkeutö-kiadóhivataU GYŐR II., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-oa kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Jobban szeress! Lukács ev. 748. »És monda annak Jézus: Megbocsáttattak néked a te bűneid!“ M ikor tud megmaradni a keresz­tyén ember az Isten szereteté- ben! . . . Akkor, ha naponként ke­gyelemben és bűnbocsánatban ré­szesül . . . Hisz ugy-e egészen bi­zonyos, hogy még a hívő embernek is szakadatlanul bűnbocsánatra van szüksége. Vagy hát kicsoda az, aki Istent ügy tudja félni, és szeretni mindenek felett, amint az meg- parancsoltatott; ki viseli és hordozza nehéz életsorsát, nyomorúságát olyan mély gyermeki engedelmes­séggel, amint azt Isten kívánja; ki­csoda az, aki gyenge kishitűségé­ben sohasem kételkedett pedig az Úr gondot viselt rá és az imádsá­gát is meghallgatta . . . Azután hányszor zúgolódunk Isten ellen, mikor az istenteleneknek jól megy sora, az istenfélők pedig szenved­nek . .. Kicsoda az, aki betölti tisz­te minden igazságát? Ki szereti a szomszédját éppen úgy mint ön­magát? Kinek nem támadnak bűnös gondolatai?... Legyen elég a kér­désekből! A szentek gyülekezeté­nek is bűnbocsánatért kell könyö­rögni! És ha az Úr mindezek da­cára naponként kegyelmesen meg­őriz minket bűnösöket, ha minden mi bűnünk s botlásunk dacára is imádságainkkal az Úr orcája elé járulhatunk, nem kell-e hát akkor így kiáltanunk: „Minden napon jobban kell téged szeretnem, téged megváltó Jézusom !“ Minél tovább élünk, annál többször mondja Jézus nekünk is: „Megbocsáttattak a te bűneid“ — oh, hálából minél tovább élünk, legyen mélyebb, forróbb, erő­sebb a szeretetünk ! És ha nem így lesz ? Ha eszten- deink szaporodtával mindig inkább távolodunk az Úrtól, ha a reánk hul­lott áldás, csapás ellenére is szívünk mindig fásultabb, hidegebb lesz... mit cselekedjünk akkor? Tekints vissza a távolodó időkbe, ahonnét halkan száll az ének : „Mily nagy az Úr kegyelmessége! Van-e em­ber, kit meg nem hat?“ Gondold Az egyház összetett, kollektív személy: a szívében benne dobog a százak és ezerekkel együtt az enyém is, a tied is; a méltósága, a becsülete úgy nő, mint babér­erdő, ezer gyökérből, tehát az én és a te tisztességedből, jó híredből, dicsőségedből. Benne van múltúnk szomorú szépsége és jövendőnk bizakodó reménye. Vértanúink cso­dálatos hősiessége, szent dícseke- désünk és örök kincsünk, vérükből titokzatos áram árad évszázadok távolából is a mi szívünkbe; isko­lás gyermekeink megcsillanó sze­mében és orcájuk megihlétődött- ségében a múlt dicsőségének napja ragyog vissza és küldi sugárcsók­ját a késő utódokra. Mint amilyen szent érték és motorikus lendítő erő az édesapám becsülete, családi nevem tisztasága, olyan boldogító erkölcsi tőkénk és örök tűzforrá- sunk a múltunk áldozatokról, hűsé­gekről, inesszeragyogó szavakról és mindig csodálandó kitartásról be­szélő története. De egyoldalúságba estünk. Baj már az, hogyha valaki többet be­szél őseiről, élő és halott rokonai­ról, mint kellene. Lecsúszott, elsze­gényedett rokonok szoktak őseikkel és összeköttetéseikkel előállani. A tartalmas, izmos lélek maga is emeli, fokozza az ősei által fel­halmozott anyagi vagy erkölcsi tőkét; maga is beiktatja életének szépségét az ősi krónikába, hogy meg, hogy erre a kegyelemre nem voltál méltó ... s térj vissza az első szeretetedhez, könnyel, bűn­bánattal az Istenhez! Uram ! a te kegyelmeddel takard be az én szívemet! unokái tőle is tanuljanak. A múlt hívja s a jövő várja; attól példát vesz, ennek példát ad. Az egyén összekötő kapocs a múlt és jövő között, vele és általa cserélődik ki az apák dicsősége az unokák hűsé­gével. Hűtlen unokák eltékozolják az ősi kincset, de kitűnő unokák arannyal borítják a megfakult, rozs­daverte családi címert. Beszéljünk már egyszer az evan­gélikus felelősségről. Mert ennek ébrentartása, buzdító, kötelező ereje valahogy nem mutatja hatását egy­házunk életében. Sok helyen csak a lelkész áll a vártán; mögötte a tá­bor — alszik. Lehet valaki mégoly lelkes, égő szivű Ige-hirdető, hatása nagyon csekély körre terjed, ha csak maga ég az elégésig, de nincs, ki a fényt és melegséget átvegye és továbbadja. Az a hadsereg, mely nem mozdul, nem indul, midőn rohamra vezényel a tábornok s csak maguk a tisztjei rohannak előre, de mögöttük nem indul, rohan mámorosán az egész emberrengeteg, az a sereg sohasem fog győzni; de viszont a vezénylés gyengeségét sokszor kipótolja a csapatok ke­ménysége s az egyes vitéz bátor, haláltmegvető kiállása. Egyázunk olyan, amilyenek mi — a tagjai — vagyunk. Belőlünk áll és él. Az én értékem emeli a méltóságát, az én hűségem fokozza életerejét. „Nem prédikálásban van az Isten országa, hanem — erőben“. Evangélikus felelősség. Irta: Daszik Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom